2009. szeptember 17., csütörtök

"Senki sem érti meg ezt a magányos perceket,senki sem jött el,és nem kérdezett felőlem."

Csak az eső mossa el!

Kiabálok utánad,hogy nem tudok vissza menni hozzád,
Kiengedtem a bennem levő hangot,amit visszafojtottam már.
Csapdába csaltál engem,azt hazudtad,hogy szeretsz engem,
Megbíztam benned,és hittem neked.
Ahogy néztem a szemedet,egyszerűen megszédítettél engem,
Nem is tudom,hogy mit is mondtam,de mindegy.
Ahogy teltek az idők,úgy vettem észre,hogy nem önmagam vagyok,
Nem tudok élni úgy,ahogy te akarod.
Felébredtem és ott voltál mellettem,
Erőszakkal szerettelek.
Azt akartam,hogy ne nézz vissza rám,
De nem hallotta meg a külső világ.
Minden könny összeszűkül,
Ijedt voltam és rémült.
Mindig féltem,hogy valami bajom lesz,
Nélküled éltem,de a belső hang mentett meg.
Megtagadom magamtól az örömöt és a bánatnak szentelem magam,
Azt akarom,hogy az eső mossa el a bennem levő fájdalmat!
Amikor megtisztul az ég,úgy érzem üresség zsong bennem,
Elkezdek ismét lélegezni,de hiába,nehéz a lelkem.
Mindent alaposan átgondoltam,bárcsak ne úgy lett volna,
Beengedtelek téged a szívembe,megbíztam benned,még aznap.
Bárcsak ne ismertelek volna meg,
Most nem lennék ide bújva a falak között,remegve.
vágyom azt a napot,hogy felébredjek,
Hogy ez rossz álom volt és nem félek!
Börtönbe zártál,nem engedted,hogy más fele nézzek,
Abban reménykedtem,hogy ez a helyzet más lesz.
De tévedtem,ahogy felnézek az égre,
A villám hasít bele egy fába,nem félek.
Az eső elmossa minden emlékemet,
S holnap úgy ébredek,hogy nem ismerlek fel....
Ments meg!

Ezen az estén teljesen egyedül vagyok,
Még a csillagok sem ragyognak,a házban hangokat nem hallok.
Bár azt gondoltam,hogy bennem minden rendben van,
De tévedtem,mert itt sírok egymagamban.
A hiány érzet totál megőrjíti a szívem,
Mindenki utol érne,de nem lehet.
Most nem érek rá,túl nehéz ez nekem,
A lelkem ég a vágytól,hogy megérintse a testem.
De,a távolban nem gondol rám,
Mégis érzem,hogy valami vár...
Elborít a magány a sírás rám tör,
Aztán egyszer csak az ég dörög.
Ments meg engem kérlek!
A szerelem börtönéből vigyél el!
Azt hittem,hogy nem vagyok egyedül,de tévedtem!
Remeg a testem,a párnát magamhoz ölelem.
Ha valaki,jön kérdezze meg,hogy létezem-e?
Ha valaki keres ne azt kérdezze,hogy szeretem-e?
Ha ez a fájdalom ilyen rossz és hosszú a folyamata,
Akkor azt kívánom,bárcsak belehaljak...
Úgy érzem,hogy nem veszik a jeleket,
Majd lassan eltűnők és hibáztatnak téged.
Nem akarom,hogy bűnős legyél,
Miattad szenvedek oly rég!
Nem hallak téged,annyira messze vagy,
Bárcsak tudnék egy varázslatot és itt lennél ma...
Senki sem érti meg ezt a magányos perceket,
Senki sem jött el,és nem kérdezett felőlem.
Szeretném,ha látnád,még minden rendben van,
Nem tértem magamhoz,nem mentettél meg az éjszaka.
Zuhanok a mélybe,nem is nagyon érdekel ez téged,
Zuhanok a végtelenségbe,ne is nagyon izgasson,de tényleg.
Megóv valami láthatatlan kör a démonoktól,
Megóv valami burok magamtól.
Megment valami fény,átöleli a testemet,
Szükségem van a segítségre,de ez is elég nekem.
Egy másik férfi

Ha eltudnám felejteni őt,akkor elhinnéd nekem,
Hogy mit érzek...
De bárcsak tudnád,hogy ez nem is olyan könnyű dolog,
Nála jobban szeretlek,másképp kezelsz engem,
Ha ép ésszel vágtam volna bele,tudhattam volna,hogy szeretsz.
De én...más férfibe vagyok szerelmes,
Annyira sajnálom,kérlek ne haragudj meg.
Bárcsak megérteném a bennem levő fájdalmamat,
Annyira szúr a lelkiismeret,de jobb mintha megcsalnálak...
Neked menni kéne,meg kellene találnod a párodat,
Aki jól bánna veled,és nem csalódnál benne majd.
Te egy értékes ember vagy számomra,bárcsak elhinnéd,
De ezek után már ki hinne nekem még.
Éppen elhalványul a csillagunk az égen,
Ekkor jöttem rá,hogy ennek a kapcsolatnak is vége..
Nem tudom megmagyarázni ezt az egészet,
De erre nincsen orvosság,így szenvedek.
A harcunk eddig végtelennek tűnt,
Ez a szerelem is megszűnt.
Kérlek,ne haragudj meg ha ezt mondom:
Más férfi van az életemben és ezt komolyan is gondolom.

Még hittem volna...

Átjárja a napsugár még a lelkem,
Átvágja ereimet még a vérem...
Megyek és leteszem a mappát az asztalra,
Úgye megtalálod majd,mikor felébredsz hajnalban.
Az ég sötét,a felhők gyűllnek,az eső cseppek elárasztják a várost,
Alig látom a kiútat,de megyek mert mennem kell most.
Vissza se nézek rád,mikor alszol,
Mit fogsz szólni,ha nem vagyok melletted,és nem találsz itthon?
Búcsú csókot lehelek az arcodra,
Ijedten néztem az órára.
Mennem kell,itt az időm,még ma eltűnők innen,
Ha nem érzed a testem melegét,ne ijedj meg.
Még hittem volna benned,ha nem csaltál volna meg,
Még hittem volna a szerelem varázsában,míg nem hazudtál nekem.
Kezeid táncolnak a hátamon,persze csak az emlékeimben,
Könnyeim hullanak a fájdalomtól,összeszorul a gyomrom,remegek.
Egyből éreztem,hogy az üveg szilánkok szúrják a szívem,
Aztán a vércsepp lefolyt,oly nehéz a lelkem.
Bár mondtam volna neked,hogy viszlát,még látjuk egymást,
De úgy veszem,inkább el se köszönök,nem akarok emlékezni rád.
Az ajtó nyitva vár,az eső egyből eláztatja a testem,
A hajam már az arcomba lóg,eltakarja a szemem.
Az autóba beültem,teljes gázra adtam,
De nem gondoltam volna,hogy ebben lelem a halálomat...