2009. december 29., kedd

"De úgy eltűnt,mielőtt észbe kaptam volna,mindennek vége...."

Több ezer éves magány

Mióta megszülettem,arra vártak a falak,hogy örökre bezárjanak,
Lakattal,páncéllal körbe öleltek engem,hogy ne bántsanak.
A sötét átjárta a lelkem és azt sugallta:hogy ez jár nekem,
Mikor kitörni készültem,soha nem engedett el engem!
Egyre jobban kínozott és azt súgta:féltenek ezért itt jó nekem,
Próbáltam feléjük kerekedni,de nehezen ment.
Míg egy nap a szívemet el nem találta egy égető szerelemmel teli érzés,
A szenvedély egy nap megőrjített,kész volt,hogy befogadjon a remény.
Álmatlan éjszakák,reménnyel teli nappalok,készen álltam,hogy szeressek,
De mindig elém sodort az élet olyan akadályokat amiket nehéz volt átlépnem.
Egy nap viszont nagyon megszerettem valakit,valakit aki olyan volt mint én,
Bele látott a fejembe,megérezte,hogy mi kell nekem,ez volt a beteljesülés!
Sokáig együtt voltunk,sokáig tervezgettünk,hogy milyen lesz a jövőnk,
Aztán csapásként ért,hogy egy nap szó nélkül elhagyott engem,nem volt erőm...
Vissza tértem a falak közé,bebújva,sírva,fuldokolva,reménytelenül,
Olyan rossz volt egyedül...de ezt senki sem értette meg...fájt belül.
Nem sokkal azután a dalok szárnyán ismertük meg egymást,
Csupán pár órát voltunk együtt,de mégis úgy éreztem több mint barátság...
Senki sem láthatta,vagy lehet hogy látták,csak nem szóltak róla,
Mindent eltitkoltak,és elszakítottak tőle....nem tudtam hol van.
Majdnem egy éve,hogy bolonddá váltam,és kiszolgáltattak az érzéseim,
A viszonzatlan érzésekbe bele lehet őrülni,ha hiszik ha nem.
Nincs kinek átadni azt a remény veszett érzelmeket,nincs kinek elmondani,hogy szeretem,
Nincs kihez bújni aki átölel és megvéd mindentől,nincs kivel beszélgetnem...
Nincs kivel veszekedni,aztán kibékülni és tovább maradni,
Nincs kihez láncolnom magam,hogy tudassam a világgal:hogy ő az enyém,
Nincs kivel megbeszélni,hogy boldog lehetek vele végre....
A több ezer éves magány mosolyogva hajol felém,
Majd a szédítő csókjától,örök álomra hajtom fejem,vele együtt a remény....


Titokzatos látomás

Mielőtt azt hinnéd,hogy véget ér egy álom,
Mielőtt még elhiszed,hogy valóra válik amire vágyom.
A hang a fejemben nem hagy nyugodni,egyre jobban megzavar,
A látomás ami egyre erőteljesebb mikor érzem,hogy eljött az a pillanat.
Úgye voltál már így,hogy nem tudtad rendezni a benned levő hangokat?
Úgye voltál már az őrület határán,amit kis híján súroltad.
Zavartan a földre esem és nézem a sötét eget,nem bírok aludni,
Egyre jobban öleli át a fájdalom a szívemet,mindent el akarok feledni.
De,ez egy éjszaka alatt nem megy egy könnyen!
Felnézek az égre,megint sötét,mikor jön a reggel?
Az álmosság nem hatalmasodik felém,inkább hagyom,hogy ébren maradjak....
Eközben a földön ülve dúdolom a rég elveszett dalomat....
Már nem tudom,hogy melyik szeretett férfire gondoljak,
Már nem tudom,hogy melyiket választjam....
Vajon akarnak-e engem úgy ahogy én is?
Velem együtt sír a Hold is...
Összekuporogva, megbántva,sértetten,összetörve fekszem az ágyam mellett,
Nincsen szükségem a rémálmokra,amik mindig felzaklatnak engem.
A szívem még ver,a lelkem még sebes,a szemem pedig kitart,míg piros nem lesz,
A levegő vétel egyre nehezebb,a torkom kiszáradt,senki sem szeret..
Én tudom milyen ez:nem érdeklődnek felőlem,nem akarnak többet,
Hiába az önbizalom,a szép belső érték...valakit nem érek el már egy éve...
Ő az aki mindig felzaklat a tudatom alatt,el kell,hogy hagyjam,
De Ő kérve kérleli,hogy ne menjek el tőle:soha!
Egy lágy dallam fakad ki a rég eltemetett emlékekből,
Mikor ébredezni próbálok,olyan mintha rajtam esne az eső...
Közben csak sírok,és a könnyeimben úszok védtelenül,
Olyan rossz érzésem van,egyedül vagyok,végtelenül....
A szívem üresen tántog,most már elzsibbadtam és a fájdalmam enyhül,
A gondolataim lassan elhalványulnak,az emléked megtörve,megtépázva összegyűl.
A hajnal úgy jön ahogyan vártam,az árnyék lassan-lassan eltűnik ami betöltötte a szobát,
Ez az éjszaka olyan hosszú volt,mint maga a halál.
Mikor a könnybe lábadt szemeim felnyitásra készültek,hallottam még valamit tőle:
Hogy szeret és soha többet nem fog elhagyni engem.....
A napfényében végre megláttam a látomást amire vártam egész éjjel,
De úgy eltűnt,mielőtt észbe kaptam volna,mindennek vége....


2009. december 14., hétfő

"Úgye,tudod,hogy hamis a szerelmünk?Mikor egymást öleljük,belül a gyűlőlet fűt?"


Már megint Ő,miért pont Ő???

Azt mondják,hogy az idő elfeledtet bizonyos dolgokat,
Azt ígérték,hogy ha fáj minden múlt,akkor túl léphetünk rajta.
De, ez nem így van!
Hiszen lehet szebb a holnap!
Vagy nem?
Nem...Vagy igen...
Álmaimban fel-fel bukkan egy régen elfelejtett arcképe,
Szívemet meg-meg rázva tépi fel a sebeket.
A vér kifolyik a megrepedt szív romjain,
Sírástól megrázkódnak a védtelen tárgyaim.
Megláttam egy fotót,amin mi vagyunk rajta,ekkor a földhöz vágtam,
Az üveg összetört akárcsak én...és ami megmaradt az a kép...s megláttam...
Földre estem aztán felemeltem a képet és ketté téptem,
S ekkor vérzett az üveg szilánktól a kezem...
A fájdalom újra nagy úr lett...
Jött látott és legyőzött engem....
Ha tovább maradtam volna még vele,
Akkor nem szenvednék ennyit miatta és nem fájna a szívem....


Üres lakás

Feléd tartok nagy igyekezettel,
Futok eléd,hogy utolérjelek még ma éjjel.
Bármi is történt újra itt vagy velem,
Tudom,hogy hosszú idő,de eljött a végzet.
Ismerős a hangod a múltból,amit eltemettem,végleg örökké,
Mégis feltámadt el feledt lelked,tudom,hogy nem lehetsz az enyém.
De,érzem oda menet,hogy a szívem majd kiugrik érted,
Látlak a félhomályban,a hold se rejti el a szemeidet.
Egy szikra villan a tekintetedben,vágyakozva átölelve,
Tested melegét érzem újra,bárcsak ne érne véget.
Kezeimet megfogva elvezettél ahol élsz és vársz reám,
A remény és a boldogság elönt engem,itt van az időm már.
Ahogy belépek a birodalmadba,máris egy üres lakás fogad,
Azt mondtad,hogy csak most költöztél ide ma.
Sebaj leültem a padlóra és ledőltem a szoba közepén nevetve,
Karjaid óvnak engem,így öledbe bújva szerethettelek.
Meséltem a magányos óráimról és arról,hogy mennyit sírtam,
Arról,hogy miatta majd' meghaltam...
Ekkor számhoz érve megcsókolt engem,mit bántam én hiszen erre vágytam!
Bárcsak itt maradhatnék még több órára!
Nem akartam mást csak érezni őt,hogy akar engem,
Nem akartam mást csak hallgatni,ahogy mondja a nevem.
Lángra gyúlt a testünk a szerelem hevében,
Lángra gyúlt a világ a rossz múlt és mindent elégetett.

Hamis szerepünk

Az élet egy színház,ahol bárki beléphet megmutathatja magát,
Az élet egy kívánság,ahol bármit mondhat valóra váltja hát!
Mégis ez az ami más,ami nem a valóság,
Egy hamis világ,ahol mindenki más.
A tömegbe keveredve újra csapdába estem,
Próbálnak lebeszélni rólad,de ez egyelőre még sikertelen.
Mondd,hogy így jó,mondd,hogy úgy jó,
A hangok mondják az igazi szót!
Igen,észre vettem,hogy össze vagyok zavarodva,
De,leírom ami nyomja a fejem és szívem meg a lelkemet,úgye szabad?
Ha mégis mennél akkor isten veled,
Soha nem feledem el a neved....
Ugye tudod,hogy hamis a szerepünk?
Amikor szomorúak vagyunk mégis nevetünk?
Ugye,tudod,hogy hamis a szerelmünk?
Mikor egymást öleljük,belül a gyűlölet fűt.
Ugye,tudod,hogy hamis a körülvevő barát?
Aki csak látszatra jó ember,lelke mélyén a pokolba küldene igazán.
Azt akarom,hogy elfeledjelek,de az álmok megzavarják védtelen szívem,
Az érzelmek feltörnek bennem akárcsak a vulkánok ereje...

Déjávú

Néha megremeg a lelkem mikor hozzád érek,
Olyan ismerős vagy még mindig nekem.
Nem tudom,hogy honnan ismerlek,úgy érzem elájulok tőled,
Ezek okozzák:a hangod,az arcod, a szemed,az ajkad,az érintésed...
Mintha azt kívántam volna,bárcsak újra átélném ezt az érzést,
S azt vettem észre olyan mintha a szívem mélyére néznél!
Ekkor megkérdeztem,hogy miért is élek én?
Azt válaszolta:hogy értem élsz kedvesem...velem élsz!
Abban a pillanatban megcsókoltam Ő-t....
Eget rázó percek voltak,de a köztünk levő fal ledőlt.
Amikor végre karjaidba zártál,azt mondtam:nálam nem lehet boldogabb senki sem,
Azt válaszoltad:igen,mert ez a szerelem.
A tűz jobban perzselte érzékeny lelkem,
De,jól esett mert teljes erőt adott nekem.
A nap lemegy, a hold felbukkan a csillagok megjelentek,
Az égre néztem és hozzád bújva elszenderedtem....
A csókodra ébredtem egy gyönyörű reggelen,
Emlékszem még arra,hogy milyen volt a tegnap este.
Szavakba önteni oly nehéz lenne mindez,
Csak akarom elmondani,hogy soha ne hagyj el engem!