"Gyere fogd a kezem,gyere velem mert nincs közel a holnap."

Őrangyalod lennék

Helló,helló itt vagyok,eljöttem hozzád,
Nézd, itt tartom a kezem,hogy elvigyelek,mert vár a mennyország.
Helló,helló várok rád,elküldtek hozzád,
Hogy vigyázzak jobban rád.
Hihetetlen,hogy eljutottál idáig,nem gondoltam volna rólad,
Gyere fogd a kezem,gyere velem mert nincs közel a holnap.
A fény beragyogja a szobát,végre felnyíltak a szemeid,
Rájöttél,hogy én vagyok az a lány,akit elhagytál,remegnek a kezeid.
Ide repültem hozzád,tárt karokkal vártam rád,
Szinte órákig rágódtam már.
Hogy elmondjam-e neked,hogy az őrangyalod vagyok,
Nem pedig a látomásod.
De látom,hogy alig fogod fel a látványt,
A szemeidet becsukod és felém tartod a kezed,de bennem nem bíznál.
Az őrangyalod lennék,ha elhinnéd,hogy ez a valóság,
Kár,pedig megmutattam volna,hogy mi vár rád.
Van egy belső megérzésem,hogy te is oda fogsz jutni ahova én,
Egy csapdába fognak csalni az ellenfeleid,te pedig elhinnéd.
Nem akarom,hogy bajba keveredjél,
Nem akarom,hogy bajod essék.
Az ujjaimmal megérintem az arcod,de sajnos ezt te nem érzed,
Hiszen láthatlanná válok éppen.
Még utoljára egy csókot lehelsz a kezemre és lassan elengeded,
Mennem kell,a feladatom az,hogy ne tudj rólam semmit sem.
Csinálj úgy,mintha nem beszéltünk volna az előbb,
Tudom a múltadat, a jelenedet és tudom,hogy mit hoz neked a jövő.

Aludj el karjaimban

Ha meggyötör a valóság,gyere ne engedd el a bánatod,
Tartsd vissza magadban,és fedd fel nekem az igazságot.
Mondd el,hogy mi az ami nyomja a szíved,
Mi az amivel továbbszállnál az égen?
Ne rohanj,hiszen ráérek,ne kételkedj,elhiszem neked,
Elhiszem,hogy milyen sötét van a szívedben.
Ismerem az árnyak világát,jártam már ott még réges-régen,
Most csukd be a szemed és mesélj el nekem mindent.
Engedd hogy átjárja a múlt az emlékeidet,
Engedd,hogy megérintse a bánat a kezeimet.
Amikor hozzám ér az üzeneted,megfogom érteni,hogy mit jelent neked,
Megfogom fejteni mi az ami aggaszt téged.
Hajtsd le a fejed az ölembe,aludj el a karjaimban,
Álmodj arról amire régóta vágysz,majd felébredsz egy szürke hajnalra.
Ha valami rejtély a számodra,az álmaidban válaszra lelsz,
Addig ringatlak téged,míg véget nem érnek a kalandjaid,míg fel nem ébredsz.
A szemeidre csókot lehelek,megsimítom az ujjaimmal,
Búcsú beszédet mondok és tovább ringatlak.
Azt szeretném,hogy rájöjj arra,hogy ki vagyok valójában,
Azt akarom,hogy tudd mennyire vágyom rád,ne engedd,hogy jöjjenek az árnyak.
Vigyázok rád,míg itt fekszel rajtam,vigyázok rád míg vissza nem térsz hozzám,
Hiszem,hogy így lesz majd,láttam a jövőt,tudom,hogy mi vár ránk.
Aludj tovább,ne ébredj fel,meglátod minden rendben lesz,
Mikor felnyitod a szemed,elmesélsz mindent.

"Futottam míg bírtam és kapaszkodtam a fénybe,elértem amit akartam és boldogan énekeltem."

Vissza felé

A párnát hozzád dobom és kiabálok,hogy elmegyek innen,
A váza és a virág ezúttal földet érnek.
Darabjaiból felépülve,mégis összetörtem,a dühtől és a féltékenységtől,
Ez már több volt a soknál így ordítok mint egy őrült őrjöngő...
Hátra felé megyek mintha meg se láttam volna ezt az egészet,
Szép nyugodtan megyek a végtelenbe.
A kezembe vissza ugrik a kidobott leveled,amit a darabjaiból szedek össze,
Összeraktam a papírt és olvasni kezdtem.
Azután a borítékba tettem és a feltépett része vissza simult szépen,
Nevettem és megnéztem,hogy vajon ki lehet a címzett.
Dalolásztam vissza felé tartva az összetört mobilom újra a régiben,
Telefonáltam és sírtam azután jó kedvem lett.
A kávézóba tértem és a pénztártól vissza kaptam a pénzem,
Azután az egyik legjobb barátnőmtől elbúcsúztam éppen.
A nap így kezdődött,hogy találkoztam a legjobb barátnőmmel,
Azután elbúcsúztunk és kifizettem mindent a pénztáros néninek.
Csörgött a telefonom és nevettem egyet,de akkor rossz hírt kaptam,
S hirtelen sírógörcsöt kaptam,idegösszeomlás szélén álltam.
Állítólag a pasim a szeretőjével van,de nem érdekelt ez engem,
Olyan mérges voltam,hogy a mobilomat a földre dobtam összetörtem.
A papírt pedig összetéptem és a kukába dobtam,
Mentem a lakásom felé szép nyugodtan,de éppen hangokat hallottam.
A háló szobánkba nyitottam és éppen egy nővel voltál,
Azt hittem,hogy megőrülök és összeomlok mindjárt.
Magamból kikelve kiabáltam veled,hogy ezt hogy képzeled?
A csaj pedig próbálta mentegetni magát,így kirohant mellettem.
A pasim ott állt tehetetlenül aztán magyarázni kezdte,hogy félre értettem,
A kezembe vettem egy vázát és a földhöz vágtam mérgemben.
Azután pedig egy párnával találtam el a kedvesem,
Közben a szívem csak vérzett és sebesedett.....

Az elveszett dal

Az utca emberének lenni nem olyan egyszerű,
Híres fényes csillagként se könnyű.
Amikor ragyogsz keresed a megfelelő bújóhelyet,
Amikor fáradt és magányos vagy keresed a fényeket.
Nem tudod eldönteni,hogy mit akarsz valóban,
Amikor felébredtél aznap,hirtelen más lettél mint tegnap.
A szárnyaidat bontogattad,a szíved egyből másnak adtad,
Az álmaidat feladtad és nem vetted észre,hogy mi is volt a csapda.
Magával sodort a tömeg és elvesztél benne,mint a dal amit énekeltem,
Magával sodort a magány és a fájdalom,mint tegnap amikor a szobában sírtam...
Fejemre húztam mindent ami ott volt,hogy ne halljam a hangját,annak akit szeretek,
Mégis a szavak amiket Ő mondott ok nélkül bemásztak az agyamba.
Az elveszett dalnak nem találom a párját,
Az elveszett hangnak nem látom a gitárját.
Mikor előre néztem akkor láttam a reménysugár útját,
Akkor jöttem rá,hogy mit rontottam el eddig,és tudom az Ő múltját!
Futottam míg bírtam és kapaszkodtam a fénybe,
Elértem amit akartam és boldogan énekeltem.

Nem gondoltam komolyan

A telefon kicsöng mégse veszed fel,
Amikor ráérek és téged akarlak nem kérdezed meg,hogy akarom-e.
Az idő drága így tovább megyek,beírom az sms-ben,hogy vége,
Azután ledőltem az ágyra és jókat nevettem.
Lassan eljutott a fülembe a pletyka,miszerint elhagytalak,
Megéri boldognak lenni,mikor ilyeneket hallok rólad.
Rögtön felhívtál és esküdöztél össze-vissza,hogy nem csaltál meg,
Mikor meghallottam,hogy igazából nem engem akarsz,akkor döntöttem el.
Eldöntöttem,hogy tovább lépek,hiszen én ennél többet akartam!
Nem érdekelt semmi sem,így vissza mentem a lakásomba.
Össze pakoltam és elmentem tőled,
Azt hiszem örökre.
Pedig nem gondoltam komolyan a szakítást,de úgy látom,hogy érdemes volt,
Kihűlt a szenvedély és az érzelem...minden ami szép volt....

Most már te is átérzed

Még most sem ismered be amit hallottam tőled,
Szinte megőrülsz a dühtől,szinte neki mész a falnak.
Még most sem nyugszik le a lelked,
Tombolnál tovább,hiszen nem az igazat mondtad...
Keresed a kiutat,de nem találod sehol,
Aludni térnél,még mindig zaklatott vagy.
A szavaim visszhangzanak a fejedben halkan,
Hiszen az önuralmad az előbb még megvolt...
Összekuporogsz a földön ülve és kérdezed a falaktól,hogy mi történhetett?
Görcsölsz,zaklatott vagy,férfi létedre még a könnyek is kicsordulnak.
Meg vagy zavarodva,én küldtem rád ezeket az érzéseket,
Hogy felfogd végre,hogy én miket éltem át azokon a napokon,azokban az órákban.
Az árnyak megtaláltak utána pedig magukkal vittek,
Hidd el,hogy nem volt olyan szép pillanat,ahogyan te gondoltad.
A hazugságaiddal eddig éltem,
Most már te szenveded végig helyettem a kínos fájdalmakat.
Azt reméltem,hogy túljutok ezen,végül megjelent a fény és kihúzott innen,
Most már magadnak kell megtalálnod a kiutat végleg....

"Sehol egy madárcsicsergés,sehol egy virág,milyen már a tél,ha nem gyönyörű hanem sötét és sivár?"

Köszönet nyilvánítás

Azért írom e sorokat,mert boldog vagyok,hogy erre képes vagyok,
Azért írom e sorokat,mert megszeretném hálálni mindent e sorokkal.
A barátaimnak,a szeretteimnek,a szeretőknek,a riválisoknak,a testvéreknek,
Tudom,hogy ez szokatlan mégis megteszem.
Évek óta gyártom a rímek párjait,megtalálják egymást és megszületnek a versek,
Egyedül voltam,hol itt hol ott,mégis úgy írtam mintha átéltem volna ezeket.
Talán szerelembe estem,talán magányos voltam,talán határtalanul boldog voltam,
Fogtam magam és kiírtam mindent ami belül a szívemet nyomta.
Ha esett,ha fújt a szél,ha sütött a nap,
Mindig jutott ihlet,ha még nem is voltam jó passzban.
Mégis az aktuális pasi jelölt adta az ihletet és vele képzeltem el mindent,
Valami a valóságból,valami az álomból,hiszen kiírtam amit kellett...
Köszönöm,hogy támogattatok,köszönöm,hogy biztattatok,
Köszönöm,hogy mellettem álltatok,és olvastátok a soraimat,elgondolkoztatok.
Köszönöm a kritikákat,köszönöm a dicséreteket,köszönöm,hogy motiváltatok,
Köszönöm,hogy velem nevetettetek,köszönöm,hogy velem sírtatok.
S hogy elfeledtétek velem pár percre a maró magányt,
Csak a boldog és vicces órákat tartogattátok talán.
Ha dühös voltam hagytatok elmenni engem,hiszen tudtátok,hogy ez így van rendben,
Ha boldog voltam és majdnem kifutottam a világból,leültetek velem és csak meséltem nektek.
Ha nektek volt valami gondotok,akkor én kitártam karjaimat és felém rohantatok,
Mondtátok amit kellett,ami nyomta a szíveteket,megszabadultatok minden gondolattól.
Köszönjétek meg,hogy a türelmem végtelen,
Köszönjétek meg,hogy a szívem tele van szeretettel.
Köszönjétek meg,hogy amikor nem volt időm,akkor jöhettetek amikor adott volt a pillanat,
Köszönjétek meg,hogy feladtam minden küzdelmet,hogy veletek lehessek azokban az órákban.
Köszönjétek meg,hogy végtelen a türelmem,
Köszönjétek meg,hogy egyedül vagyok és nincsenek szerelmi hülyeségeim.
Köszönjétek meg,hogy megosztom veletek amit igazán érzek,
Köszönjétek meg,hogy eddig bírom és nem adom fel végleg!

Szappanbuborék

Hol vagy tavasz?Merre bujkálsz?
Hol vagy kék ég?Merre kószálsz?
Felnézek az égre csak a szürkeséget látom,
Ki megyek a hidegbe,őrülten fázok.
Elég ebből a fagyos télből,
Már így is elpártoltam a szép reménytől.
Sehol egy madárcsicsergés,sehol egy virág,
Milyen már a tél,ha nem gyönyörű hanem sötét és sivár?
Ha egy picit felragyog a napfény már futok is elé,
Abban a percben minden csak az enyém.
Kérem a napot,hogy melegítsen fel engem,
Megfagytam a magánytól,hevítse fel a szívem.
A lábaim futásnak eredtek a kertben,
Körbe-körbe sikítva,hogy mindjárt eljön a tavasz szépsége.
Akkor beleesek egy másik dimenzióba,
A földön fekszem virágok között,dióhéjban.
Pillangók repkednek,madárkák csicseregnek,virágok illatoznak,fákról hullanak a levelek,
Gyümölcsök,virágok minden mennyiségben,talán kicsit hamar jött a nyár mint reméltem.
Ez a paradicsom égi világa,talán csak egy álom ami kicsit túlzásba esett,
Mégis élvezem a pillanatot és arra vágyom bárcsak ne érne véget!
Elindulnék tovább megállít valami,mikor megérintem olyan puha és gyönyörű,
Tovább keresgélem a kiutat,még semmi,akkor veszem észre be vagyok zárva mindennel együtt.
Felemelkedem lágyan a föld felszínéről,
Próbálok olvasni az ég színéből.
Átlátszó az a valami,ami felemelt engem,
Akkor jöttem rá,hogy egy szappanbuborék ringat könnyen.
Szállok,szállok míg a boldogságom tart,
Szállok,szállok míg rétege van.
Elhalványul a szappanbuborék,lassan kidurran,
Elhelyezkedem benne és várom míg véget ér az utam.
Egy szivárvány felé mentünk és elakartuk érni,
Egyszer csak egy sötét felhő állított meg mégis.
Felül akartam múlni minden vágyaimat,
Még se válhatom valóra legmerészebb álmaimat.
Megadtam magam a sötét erejének,
Az pedig boldogan ejtett ki a szappanbuborékból,hogy megölhessen.
Körbe fogta védtelen testem,kínzott míg nem adtam oda a lelkem,
Nem tudom hol vagyok mégis átéltem minden percet.
Aztán arra ébredtem,hogy a szobámba vagyok és a földön fekszem,
Ki nézek az ablakon,még mindig tart a tél és hirtelen boldog lettem.
Majd eljön a tavasz mikor itt az ideje,
Este van már és úgy döntöttem,hogy álomra hajtom a fejem....

Ismerős idegen

Egy távoli helyen,talán nem is közel, nem túl messze,
Ott voltam ahol lennem kellett.
A kert,az ég, a napsütés oly a szívemhez álló volt,
Hogy elhittem,hogy a valóság,pedig csak egy álomkór.
Bementem a tiltott terültre és körül néztem,hogy kik vannak velem,
A családom és pár jó ismerős és egy idegen férfi akit nem láttam soha sem.
Mégis egymás mellett sétáltunk és úgy beszélgettünk,mint a régi barátok,
Boldogan nevettem vele és elhittem minden szavát,az a élet varázslatos.
Felnéztem rá az első perctől kezdve mióta megláttam őt,
Mikor ketten maradtunk,azt mondta hogy soha nem volt még ilyen boldog.
Ittam minden kívánságát,végig hallgattam minden vágyát,
Végül elhittem,hogy engem akar örökre,gondoltam,hogy ezentúl nem kell sírnom a párnán.
A magány abban a világban ismeretlen fogalom,
A valóság fájdalmas és magába zár ez a borzalom.
Míg az álomban szavak nélkül megértettük egymást,
Azt is tudtuk,hogy tiltott a mi szerelmünk,mégis túl léptünk minden határt.
Aztán megállt egy pillanatra és megfogta a kezemet,
Az egész világ előtt tudatni akartuk,hogy szeretjük egymást,ez a szerelem.
Csodálatos módon a családunk vidáman fogadták a hírünket,
Meglepődtünk tán, végül rájöttünk,hogy összetartozunk örökre.
Mikor megakartam kérdezni a férfitól,hogy honnan ismerem,
A világ homályos lett és zuhantam vissza a földre.
Vissza húzott a sötétség,vissza húzott a valóság,
Mikor felébredtem vártam a hatását.
A szívem őrült módon dobogott,
Aztán észrevettem,hogy reménytelenül zokogok....
Ha ő nem lenne,nem estem volna a csapdájába....
Mégis egy ismerős idegen,a túl közeli távolból,a le nem zárt múltamból....

"Sajnálom,hogy nem adtam oda a szívem,nem ugrottam a karjaidba.."

Nincs időm a könnyekre

Minden éjjel arról álmodok,hogy újra itt vagy velem,
Lejátszódik a fejemben,amikor először találkoztam veled.
Sajnálom,hogy nem adtam oda a szívem,nem ugrottam a karjaidba,
Nem gondoltam volna,hogy ennyire erős lesz az irántad érzett szerelmem.
A nagy lehetőséget elszalasztottam,így most egyedül vagyok,
De már megszoktam,így nem annyira rossz dolog.
Éppen próbálod lerombolni a körülöttem lévő falakat,
Mikor sírva fakadok,próbálom legyűrni a fájdalmamat.
Lekell mondanom rólad örökre,
De ez nekem nehéz,nem megy olyan könnyen.
Nincs időm a könnyekre,hogy sírjak,
Nincs időm a könnyekre,hogy mindent megbánjak.
Nincs időm összeszedni magam,mégis hallom a hangokat,
A szívemet körbe öleli a magány,eddig mindenkiben csalódtam.
Teljesen tönkre tettél a várakozással,
Nem tudtam felülmúlni minden vágyakozással.
Nincs időm a könnyekre,hogy mindezt megbánjam,
Nincs időm az álmodozásra,hogy valóra váltsam.

Búcsúzzunk el szépen

Nem ismersz engem eléggé,
Nem kedvelsz engem eléggé.
Abbahagytad a halogatást,most léptél a tettek mezejére,
Amikor szükséged volt rám,megkerestél végre.
Láttál engem sírni,láttál engem nevetni,
De sose tudtam bebizonyítani,hogy mennyire tudlak szeretni.
A hazugság könnyen jött,mindig álcáztam magam,
Amikor rám néztél,valahogy egy maszk mögé bújtam.
Úgy sikitok a fájdalomtól,hogy az már neked is fáj,
Minden szavad,amit hozzám vágtál,őrűlten bánt.
Szívembe vágott minden egyes vád,
Úgy éreztem,hogy itt az idő,hogy elhagyj engem már.
Amíg ott voltál,csak szeretőként viselkedtem veled,
Hűtlen voltam hozzád,nem árultam el semmit sem.
Mégis amikor ma rám rontottál,akkor jöttem rá,hogy szeretlek,
Oly régóta,hogy mindent elfojtottam magamban,egyetlenem.
Te az a férfi voltál,aki nem riadt meg a támadásoktól,
De,vissza ütöttél rám,úgy fájt,hogy azt hiszem megbolondulok.
A szerelmünk a sötét oldalára állt,így nem nagyon ijedtem meg,
Mai napig nem tudom elfelejteni azt a napot,amikor utoljára öleltél meg engem....

Őrült

Kerestek,de nem találtok sehol sem,
Úgy tudjátok,hogy velem minden rendben.
Pedig tévedtek,sőt nagyon is,hiszen megzavarodtam,
Csodálkoznak rám az emberek,hogy megváltoztam.
A vágy amit régóta magamban tartok,
Közveszélyessé változtatott.
Tépem a hajam és ordítok,véresre ütöm a kezem,
Szédelgek össze-vissza és fáj az összetört szívem.
Az a férfi tett őrülté engem,senki sem hisz nekem,
Hiába bizonyítom,nincsenek rá bizonyítékok,csak a züllött fejem.
Összekötöztek és bedobtak egy szobába,
Nézek kifelé az ablakon,ahol csak magamat láthatom.
Egy olyan arc néz vissza rám,amivel csak most barátkozom össze,
Nem ilyen voltam még régen...
Kérdeznek felőlem,mások azt hazudják,hogy elmenekültem,
Majd egy napon úgyis elfelejtenek,úgy ahogy én tettem magammal szemben.
Nem tudom,hogy ki vagyok,zűrős a fejem,
Csak a régi szerelmem jár bennem,egyenesen megőrjít engem.
Ezért tettem olyan sok borzalmas dolgokat,hogy elfeledjem,
Hogy ne jelenjen meg előttem,mint egy szellem.
Az arcát se akartam látni és mégis ott volt velem,
Azt hittem leugrok egy szakadékban és végzek az emlékekkel.
Senki sem érti,senki sem érti,senki sem érti,hogy milyen érzés ez,
Hogy viszonzatlan a szerelmem,amit iránta érzek.
Senki sem kíváncsi,senki sem kíváncsi a lelki világomra,
Senki sem vár rám,senki sem tudja,hogy hol vagyok...mára...
Nincs időm,hogy össze szedjem magam,inkább megyek tovább az új utamon,
Majd megtalál valaki más,míg nem vagyok boldog...