"Érzem,hogy elönt a mámor,a szédülés és a vágy, a szívemet dobnám érted ha tudnám,hogy rám vársz!"

Égszakadás

Most mesélek egy sztorit,ami megtörtént ne aggódj,
Lehet,hogy magadra ismersz,hiszen rólad szól.
Láttál már sírni,láttál megtörve,
Azt gondolod mindent tudsz rólam,nagyon tévedsz.
Kint hagytál egyedül,rám dobtál mindent,
A ruháim eláztak útközben,nem adtad oda a bőröndömet...
Tovább sétálok az úttest mentén,
Hiába stoppolok,eltűnik minden esély.
A felhők egyre csak gyűlnek,nem bírnak magukkal,
Ebben a pillanatban megint elkap az eső,jó ez a nap....
Leborulok az úttestre és az ég felé kiáltok,
Hol van Isten aki megment,vagy hiába imádkozom?
Ahogy a tenyerem földet ér,szinte beleremeg,
Minden fájdalmam,minden sérülésem ide vezetett.
Könnyeim már nincsenek,helyette vannak az esőcseppek,
Azt hiszem most leszek erősebb,most lesz jobb a szívem.
A hangod már nem simogatja a lelkemet,
Nem zavarják többé éles füleimet.
Hiába kísértesz már nem érint engem,
Hiába édesgetsz magadhoz,már nem érdekelsz többet!
Egyszerűen elfordulok tőled,még ha meg is ütsz,
Hidd el,ha ezt megteszed,ez lesz a legnagyobb bűn!

Ellentét

Azt hittem,hogy más lesz,
Azt hittem egy történelem lesz.
Amikor elengedtelek,akkor durvább lett minden,
Hátat fordítottunk egymásnak,aztán harc lett belőle.
Más milyen lett az arcod,nem ismertelek fel téged,
Else hiszem,hogy valaha szerettelek.
A sötét éned elő jött,amit soha se láttam,
Úgy érzem jobban megismertelek így,bárcsak meg se történt volna.
Azt álmodtam,hogy az örökké csak most fog kezdődni,
Nem ez a vágy,nem ez a boldogság fog jönni.
Az ellentétek állítólag vonzzák egymást,de nem!
Más terveink voltak egymással,más álmaik voltak a szerelemmel.
Ahogyan felém jöttél,maga voltál a rettegés,
Úgy éreztem,nem tudok menekülni előled többé!
A kezeid az arcomat csapták,a hangod megrengették a szívemet,
A lelkemet szétszakítottad a csúnya szavakkal,te voltál a mindenem!
Nem értem,hogy miért kötődtem még mindig hozzád,
Amikor már javában állt köztünk a bál.
Egy napon majd felfogok támadni és neked fogok rontani,
S hogyan bántál velem mindenkinek elfogom mondani!
Kint hagyhatsz egyedül,megsebezve,árván,
Az egész világ megfogja tudni,hogy velem hogyan bántál!

A szívemet dobnám

Játék,játék ahol nincs az a szabály,
Csak te és én ahol nincsen határ!
Fogd meg a kezemet és zuhanjunk az élvezetek felé,
Habzsoljuk az életet,amíg csak él a remény!
Itt-ott látlak,szerelmem hol bujkálsz?
Ha engem már nem látsz akkor a táncparketten megtalálsz!
Érzem,hogy elönt a mámor,a szédülés és a vágy,
A szívemet dobnám érted ha tudnám,hogy rám vársz!
Neked adnék mindent ami számomra fontos!
Hidd el nem is olyan rossz dolog.
Magadhoz ölelsz és a földhöz rántasz,
Rád esem és megcsókoljuk egymást az ágyban!
Ha úgy akarjuk pillangókat kergetünk a pálmafák alatt,
Vagy a tengerparton ülve hallgatom a gitáron játszott dalaidat.
Közben a szívem adná a dob ritmusát,
Míg felnem gyullad a képzeletbeli táj!
Egymásra borulunk ismét,akarom,akarod,mást nem akarunk már!
Te érted a lelkemet is eladnám!
Gyere közelebb,ugye hallod a szívem táncát?
Engem az se zavarna,ha egész éjjel engem hallgatnál.
Szerelmünk fényében,megvalósult élményben,
Azt hiszem te vagy az aki nekem kell,örök életre!

"Itt van a ragyogás,száguldás,zuhanás,partyra tartunk,táncolj hát,kiabálj!"

Ragyogás

Ez az út ahova mindig akartam jönni,
Veled együtt,kettesben ideje volt bepótolni.
Nem bírom leállítani az öröm mámort a szívemben,
Örülök,hogy ezt a napot megoszthatom veled.
Ez olyan misztikus,ez olyan jövőbeli,
Szeretem,ha velem tudsz nevetni.
Az autó száguld,a zene szól,
Szeretném hallani majd amit a rádió bemond!
Itt van a ragyogás,száguldás,zuhanás,
Partyra tartunk,táncolj hát,kiabálj!
Ez egyszerűen fantasztikus,rázzad hát,meg ne bánd,
Éjfélre majd megmondom,hogy hívnak engem,addig várj!
Arra gondoltam mi lenne,ha lemennénk a partra kettesben?
Ugye te is égsz a vágytól,hogy megkaphass engem?
Ez annyira tipikus,ez annyira rád jellemző,
Sajnos nem tudod,hogy mit akar egy igazi nő!
Hé,figyeld már az utat,ébredj fel az ábrándokból!
senki más nem tudta megszervezni ezt a nyarat,jól tudom.
Nézz már magad elé és vezess őrülten,
Ne bámulj már engem,tudom,hogy tetszem neked.
Senki nem fog a nyomunkba érni,nem lesz baj szerelmem,
Senki nem fog bejutni a ragyogás terére!
Hív engem a táncparkett ideje lenne lelépned,
Majd egyedül elboldogulok,azt hiszem elég lesz!

Nem rád vártam

Túl hosszú ideje ülök itt az ablak mellett,
Régóta nézem a tájakat,ahogyan évszakonként eltűnnek.
Hol éjjel hol nappal ábrándoztam rólad,
Kerestelek,kutattalak,nem láttalak soha.
Aztán egy napon végre elhúztam a függönyt,
Sajnos miattad lettem egy megszállott őrült!
Nyomoztam utánad,követtelek,miközben egy másik lánnyal voltál,
Vártam rád,türelmetlen voltam,nem volt semmilyen akadály!
Aztán elszakadt a cérna és eltörtem mindent ami előttem állt,
S magamba zuhanva földet értem,megrengett a világ.
Üveg szilánkét hullottak rám a tárgyak,
Lassan csillapodtak a vágyak.
Egy nap rájöttem,hogy valójában nem rád vártam,
Csak egy ábránd volt,hiszen mindenkinek vagy egy álma.
Elhittem mindent amit magamban mondtam,
Kegyetlen szavak,ismerős hangok intettek engem megóvva.
Féltettek,figyeltek,hogy nem-e csinálok valami butaságot,
Bezártak,megaláztak,megszüntették előttem a világot!
Volt időm gondolkozni,hogy feleslegesen cselekedtem,
Az ellen akit valójában nem is szerettem.
Hiszen a féltékenység égette meg a szívemet,
Beledöfte az éles fájdalmat a testembe.
Ettől ijedtem meg annyira,hogy úgy éreztem nem bírom,
Az a helyzet annyira rossz volt!
Miközben lassan felépültem,maradt időm arra,hogy gondolkozzak,
Rájöttem arra,hogy ellened milyen súlyos vádakat mondtam.
Elhagytam a sötét árnyékomat végleg,
Miközben közeledett a hajnal fénye.
Új emberként léptem a nyilvánosság elé,
Azt hiszem ez a boldogság csak is az enyém!

"Túl későn,de megbűnhődtél a tetteidért, túl későn,de nem lettél az enyém."

Gyönyörű dolgok

Utolsó simítás az ajkaimon,
Utolsó érintés a vállaimon.
A kezeid szépen lassan vonulnak le a derekamra,
Aztán megfogod a kezeimet,még egyszer csókot lehelsz a homlokomra.
Végre,de lassan elengedsz engem,
Hogy távolból búcsúzhassak tőled.
Érzem,hogy ezt nem fogom tovább bírni,
De az életben tovább kell lépni.
Új álmok,új szerelmek várnak ránk,
Nekünk ez nem ment kár lenne megbánni már!
Megőrjít ez a hőhullám,mi ez ha nem szerelem?
Csak félek,hogy mindig egyedül maradok nélküled.
A tekintetedet lassan,de biztosan elfeledem,
A hangodat kitörlöm az emlékezetemben.
A nevedet egy papírra vetve tűzbe dobom,
Kaján vigyorral nézem végig közben a szívem őrülten dobog.
Gyönyörű dolgok voltak,amik velünk történtek,
Ne aggódj a sebek idővel eltűnnek.
Még friss a fájdalom,ami belénk hasít,
Így jár az az ember aki teljes szívével szakít.
A bánat nem emészthet fel egészen,
Hiszen ebből merítem a végtelen erőt,az életet.
Nem menekülök többé az igazság elől,
Egyszer megkell tanulnom küzdeni azzal ami jön.
Gyönyörű és keserves pillanatokat át kell élni,
Nem kell mindig a magánytól félni.
Gyönyörű dolog az,ha az ember egyedül van,
Megtanul sírni és nevetni főleg mikor itthon marad.
Túl kell élni mindent ami démoni és fájdalmas,
Az árnyék majd egyszer kiköltözik a szobából,egy fényes nappal.
Amikor eljön az én időm,magabiztosan feltápászkodok,
S a fényből táplálkozom.
Akkor fogom elhinni,hogy valóban boldog vagyok,
Elhiszem,hogy vannak még gyönyörű dolgok!

Azt hittük,hogy szerelem

Nem hallod a szíved dobogását,
Nem hallod az álmaidat,sem a vágyaid kiáltását.
Hiába érintesz meg dolgokat,nem érzed már,
A lelked és a szíved szétesett,hol van az a vágyakozás?
Tudod,hogy a világod megrengett valamikor,
Amikor először veszekedtünk,egy vitán,valahol.
Egy szál elszakadt,amikor megütöttél,
S a földre estem,nem segítettél!
Nem emelted többé rám a kezedet,
Nem tudtam ezen sírni többet.
Te vagy az akiről azt hittem a végzetem vagy,
Mindennap mellettem voltál,öleltél,én pedig csókoltalak!
Fájnak a sebeim,te pedig ijedtnek érzed magad,
Oh,igen,szeretem ha megvagy bántva.
Azt hittük,hogy szerelem,de nem az volt,
Azt hittük,hogy a boldogság,de tévedés volt!
Szerettelek,még akkoris ha csúnyán szóltál hozzám,
Imádtalak akkoris,amikor káromkodtál.
Nem mertelek elengedni,túlságosan vak voltam,
Aztán idővel rájöttem,hogy bárcsak gyűlöltelek volna!
Helyettem te mosolyogtál,miközben viseltem a fájdalmat,
Másoknak eljátszottuk a tökéletes párocskákat!
Már nem akarok többé harcolni veled!
Nem bírja már a szívem.
Legbelül vérzem,megsebesültem,
Elakarlak hagyni,végleg,örökre.

Én

Ne utánozz,ne bámulj rám!
Ne vádolj,ne mutass rám,ne kiabálj már!
Akárhova megyek mindig ott vagy!
Miért nem hagysz békében nyugodtan?
Fel nézek,te is felnézel,
Lenézek te is ugyanezt teszed.
Megremegek,te nem ölelsz át,csak nézel,
Hallod egyáltalán,amikor hívlak téged?
Végtelen tűz vagyok,nem látsz már többé,
Álmaimat élem,a szüntelen magányban,a vágyaimat elűzték.
Amikor a tükörbe nézek,csak egy szomorú lányt látok,
Amikor elsétálok mellette követ engem,ezen kiakadok.
Próbáltam már eltörni a tükröket,de nem lehet,
Édes álmaimban is sikoltottam,nem ment el tőlem.
Ez csak én vagyok,ez a legbelsőbb harcom amit vívok,
Nem bírom már magamba tartani:van egy titkom.
Volt egy férfi kit szerettem,öleltem volna,
De észre se vett és magamban kerestem a hibákat!
Mint kiderült,beleőrültem,összetörtem,
Összezúzott,megrendített,megbolondított,elkeserített!
Imádkoztam,hogy valaki mentsen meg,
De,senki se jött,hogy mivan velem!
A fájdalom és a magány legmélyebb zugában szenvedek még mindig,
Bárcsak felém nyújtaná valaki a kezét,és azt mondaná,hogy segít!
Én,igen ez én vagyok,ez a tükör hozzám beszél,
Leülök mellé és bámulom azt az ismeretlen lényt.....

Megbűnhődve

Ez az amit akartam,megszerettem volna tenni,
De,valahogy mindig a falakba kellett ütközni.
Azt hiszed,hogy erősebb vagy nálam,pedig nem,
Kérlek ne,hozz rám több bajt,hiszen tiéd volt a szívem!
A közeledben alig kaptam levegőt,
Szinte megfulladtam,próbáltam meríteni a saját erőmből.
Kegyetlenül rám vigyorogtál és azt mondtad,hogy nem,
Elutasítottál,s ez fájt nekem!
Nem hinnéd el,hogy érted sírtam minden éjjel,
Érted hullattam a feleslegesen könnyeimet!
Bár soha nem vallnám be a tetteimet,
Mégis érted remeg még a lelkem.
Azt hittem,hogy nagyon szeretlek,napról napra más lettem,
Megváltoztam miattad,feladtam a legszebb terveimet.
Mert,veled szerettem volna lenni,
Hallani akartam a hangod bársonyát,veled akartam élni!
Nem láttál,nem éreztél,nem észleltél,
Számodra köddé váltam,hiába ugráltam előtted jelezvén.
Átláttál rajtam mint egy ablakon,
Másokat bámultál helyettem,azt se érdekelt volna ha elugrom.
Túl későn,de megbűnhődtél a tetteidért,
Túl későn,de nem lettél az enyém.
A szívem majd másért fog dobogni,
Most élvezem a szabadság örömeit,perceit.
Így nem kell többé szenvednem miattad,
Végre nem kell elhinnem a hazugságaidat!