2011. augusztus 31., szerda

"Legyél az aki lenni akarsz,de ne velem!"

Emlékezz,ne beszélj!

Sétálok,menekülök,vagy éppen megállok,
Beszélek,lélegzek és meghalok.
Ha itt vagy mellettem érzem,hogy megőrülök,
Kell valami menekülési terv,hiszen megőszülök!
Tavaly nem ismertelek,azt se tudtam,hogy létezel,
Nélküled más volt a világ,más volt a tervem.
De,közben betoppantál az életembe,és elveszett mindenem,
Miattad feladtam az álmaimat és a terveimet!
Itt állsz előttem,mosolyogsz csábosan,eszeveszettül,
Én pedig próbálok úgy tenni,mint aki nem örül....
Közben a szívem kiabál,hogy te vagy az aki nekem kell!
Nem akarom elhinni,kérlek tűnj el!
Emlékezz,ne beszélj!Emlékezz arra,hogy nem voltam veled,
Legyél az aki lenni akarsz,de ne velem!
Nem akarok beléd szeretni,hiába is tiltakozol,
Semmi sem változtat azon amit gondolok!
Elrejtem a titkaimat előtted,nem nyitom ki többé a szívemet,
Zárva marad,nehogy megsérüljön a kezeidben.
Nem akarom ezt érezni,nem akarlak többé látni,
Menj el,tűnj el az álmaimból is!
Felejts el,ne beszélj hozzám,hagyj békén,nem akarom,
Nem akarok ismét csalódni,már így is törött vagyok.
Nincs bennem tartás,csak a fájdalom,és a reménytelenség,
Ne hitesd el velem,hogy te vagy aki nekem szánt az ég!
Menekülök,elfutok,nem nézek már vissza,
Nem akarom tudni,hogy mit tartogat számomra a holnap!

Valaki észre vehetne

Nem kell már,nem érdekel többé,
Tovább mennék,de visszatart még.
Senki sem mondta el,hogy ez lesz a vége,
Senki se figyelmeztetett,hogy mindez majd megéget!
Álmodtam,sírtam és nevettem,
Egyedül voltam és szenvedtem.
Vártam a fényt,vártalak téged,hogy megments engem,
Felém nyújtottad volna a kezeidet,de hirtelen elengedted.
Zuhantam tovább,a mélybe,a világ legsötétebb helyére,
Onnan kiabálok már mióta,de senki se hallja meg.
Így várok,hátha valaki észre vesz majd engem,
Bár az ismeretlen ismerős se lát már végleg....
Nézz rám,nem bírok áttörni rajtad,
Kemény kőszikla és fal vagy.
Hiába dörömbölök a szíved kapujában,
Észre se veszed,hogy kiabálok utánad.

Ez te vagy,ez én vagyok

Fényképek a vörös fényben,megemelem,
Hunyorogva nézem őket.
Régi emlékek elevenednek meg bennem,
vissza teszem,majd jobban előfognak jönni a fényképen.
Bezárnám a szívem előtt az érzéseket,de nem lehet,
Ez te vagy,ez én vagyok,szinte egymásnak voltunk teremtve.
Leejtem a képet a földre és fájdalmamban felkiáltok,
Nem akarom még egyszer felemelni,már nem szeretsz,jól tudom.
Minek nézegessem?Minek tépjem fel a sebeket?
A hangodra sem emlékszem....
Fájdalom ami nehezen múlt el,kérlek menj el,ne gyere vissza,
Eléggé jól tűröm a magányt nélküled,elhalványultál nap mint nap!
Egyre erősebbé váltam,miközben szenvedtem a bánattól,
Senki se fogta a kezemet,miközben zuhantam a depressziótól.
Senki se hozott fényt az életembe,senki se mentett meg,
Magamtól vettem az erőt,a bizalmat és a szeretetet.
Felborítom az asztalt a képekkel együtt,
Már nem érdekel,hogy mi volt velünk!
Elhalványult minden fájdalom,minden emlék!
Hagyj békén,ne kísérj!
Rengjen meg a föld alattam,annyira utállak már téged!
A magányom nem öl meg többé,a világ az enyém lesz!
Majd meglátod,hogy más lettem,nem vagyok gyenge,
Idővel megérkezik az új szerelmem,aki jobban fog tisztelni engem!