"Az egyetlen aki nélkül nem létezem, a hős aki megmentette a szívemet."

Féltékeny

Van egy szív,amely elvezet,
Arra a helyre,ami nem is létezett.
A kezeidet nyújtod felém,
Mostantól kezdve,semmi sem az enyém.
Mintha egy jégen korcsolyáznék,
Úgy csúszik ki a kezemből az esély.
A magány kacagva és tárt karokkal vár rám,
Egyáltalán nem ismeri mi az a boldogság.
Amikor más lánnyal láttam meg őt,
A szívemben egy gyilkos láng ölt.
Késszúrást éreztem,elzsibbadt a testem,
A szívem titokban remegett érted.
A reményem elszállt,megölt a vágy,
Összetört az álmom,nélküle hideg az ágy.
Féltékeny lettem,megzavarodtam,
Legszívesebben nekik rontottam volna.
Ahogy ölelte és csókolta,
Úgy ahogy azelőtt még soha senkit sem.
Fellángolt bennem a düh,hogy nekik rontsak,
Valami a fejembe szállt,figyelmeztetett az eszem.
Azt súgta valami,hagyjam el,
Engedjem el,azt amit nagyon szeretek.
Így vissza fordultam,vissza se néztem,
Rájöttem közben,hogy a magánytól se félek.
Szembe kell szállnom mindennel ami elém áll,
Aztán enyém lehet az egész világ!

Csók a szemre

Szikrázó napsütés,hullámzó tengerpart,
Felejthetetlen ez a pillanat.
Nem találok rá szavakat,elmondhatatlan,
Hiszen egész éjjel róla álmodtam.
Felé nyújtom a kezem,hátha felébred,
Végre elmondhatom,hogy ő életem szerelme.
Az egyetlen aki nélkül nem létezem,
A hős aki megmentette a szívemet.
Arra kértem őt,húzzon közelebb,
S leheljen csókot a szememre.
Ezután pedig szorítson közel magához,
Hogy soha többé ne legyen közöm a magányhoz.
Rettegve vártam,hogy az ajkai az enyémhez érjen,
Arra kérlek: ennek a percnek soha ne legyen vége.
A nap beragyogja a lényét,az egész jelenlétét,
Az árnyék kisuhan a szobából,helyette jön a fény.
összetörhet minden ami körülöttünk van,
Szerelmünket megpecsételjük a végtelen csókkal.
Jöhet szél és vihar,semmi sem választhat el,
Hiszen miatta múlt el minden szenvedésem.

"Nem akarsz elengedni,inkább magadhoz láncolnál, aztán örömödben felkacagnál és táncolnál."

Fájdalom

Remélem egyszer mellém állsz,
Miközben egy vihar a szívemet szeli át.
Összetörve,üvegszilánként esik a földre,
Azt kérdezem sírva:vajon ki ment meg majd engem?
Kezemet emelem az ég felé,az eső szakadni kezd rám,
Az égiek,nem hallanak engem,nem ért el hozzájuk az imám.
Nagyot dobbantok a földre,beleremeg a táj,
Felkiált és ordít a néma száj.
Összeszorul a torkom,egy hang nem jön ki belőlem,
Rengeteg sebet kaptam már a szívembe.
Ezentúl erősebb leszek,így feltápászkodom,
Elindulok,amerre visz az utam,majd egy korai hajnalon.
Hiába hallgattam a belső szavakra,
Egyszerűen áthágtam minden szabályt,szabadságra vágytam.
Közben szenvedtem és a testem égette a szerelem,
S a kimondatlan szavak a nyelvemet.

Így akarlak téged

Amikor játszunk arra kérsz,hogy mondjam el az igazságot,
Azt hiszed,hogy túl könnyű préda vagyok.
Félre ismertél az első perctől kezdve,
Nem is értem miért kezdett el lángolni a testem.
Szeretlek úgy ahogy vagy,
Nem akarok változtatni rajtad.
Csak egy kicsit gyere közelebb,
Ne tagadd le,hogy értem dobog a szíved.
Simogatom az arcodat,közben fürkészem a tekinteted,
Próbálok olvasni belőle,annyira rejtélyes vagy nekem.
Szeretem ahogy magadhoz ölelsz,
Olyan vagy mint az ördög maga,gonosz és kegyetlen.
Nem akarsz elengedni,inkább magadhoz láncolnál,
Aztán örömödben felkacagnál és táncolnál.
Hidd el,ha időben cselekszünk egymásra találunk,
Azt mondják,hogy csak barátok vagyunk....
Pedig nem,hiszen egymásra vagyunk utalva,
S megpecsételtük a szerelmünket egy csókkal!

Játék az élet

Játék az egész

Szeretem ahogyan becézgetsz,
Szeretem ahogyan ölelgetsz.
Amikor végre a tiéd lehetek,
Olykor békével töltöd fel a lelkemet.
Vannak napok amikor átkozni tudnálak,
Amikor a gép előtt ülsz és semmi mást nem hallatsz.
A simogatásaid egyre ritkábbak már,
Figyelsz rám egyáltalán amikor szólok hozzád?
Szinte fáj,hogy nem reagálsz a mondandómra,
Régen hallottam tőled,hogy "mennyire szeretlek babám."
Éjjel-nappal a gép rabja vagy,oda láncoltak téged,
A virtuális barátaiddal tartod a kapcsolatot,figyelj rám kérlek!
Aztán nagy nehezen a képembe röhögsz,hogy ne izgassam magam,
S azt ígérted majd mindent bepótolunk holnap.
El se tudod képzelni,hogy mióta számolom az időt,
Egyre jobban fogy a türelmem,közben alig kapok levegőt.
A düh egyre jobban éget,késztet arra,hogy kiabáljak veled,
Csak az a baj,hogy ennek ellenére is szeretlek.
Elegem van abból,elegem van a kínzásodból,
Azt hiszem elhagylak téged holnaptól!
Neked játék az egész,a kapcsolatunkra is ráment,
Kit érdekel,már így is széttört a szívem.
Egyszer sem csókoltál meg az utóbbi időben,
Úgy érzem,már nem kellek neked!
Felveszem a táskámat és még ma éjjel lelépek,
Más karjaiba rohanok,közben hagyok egy búcsú levelet.
Egy reggel a vonaton leszek,
Ébredj fel,mielőtt túl késő lesz!

Terminál

Egy álmos hajnalon,egy hideg vonaton,
Fáradtan és dideregve néztem ki az ablakon.
A város ébredezni kezdett készen állt a napra,
Amíg az ember tömeg elnem lepte a buszpályaudvart.
Félhomályban és lámpafényben hazaérkeztem végre,
Lelépve a fényre értem.
A hideg egyből belemart a bőrömbe,
Fázni kezdtem és elindultam a megállóban,közben ott őrködtek.
Biztonságban éreztem magam,viszont reszkettem mint a levél,
Vajon mikor lesz az a fiú végre az enyém?
Aki majd átölel engem és vigasztal,hogy nem fagyok széjjel,
Akitől majd felmelegszem és vele leszek egyszer egész éjjel.
Az én eszem feledni kész,de a szívem még jelez,
Hogy ne tegyem,hiszem még szeretem!
Elmerengve bámulom a pályaudvar másik oldalát,
Alig látok embereket,annyira szép az ég bolt a hajnalok hajnalán.
Egyszer csak világosodni kezdett a tér,
Látványosan beragyogta a napfény.
Gyönyörű látványként fogadott mindez,
Ideje volt hazatérnem.
Még vissza néztem,és arra gondoltam,
Hogy majd egyszer visszatérek a párommal....

Vers a jövőből

Gyémánt lány

Az idő már eljárt felette,
Minden percét a műhelyében tengette.
Addig nem mozdult,amíg nem végzett vele,
Féléve alig beszélt,csak a tudomány éltette.
Mindenki kereste,zaklatta,de ő nem figyelt rájuk,
Neki csak egy célja volt:mindent elvégezni,ugyanúgy.
Az óra csak ketyegett,a jövő pedig kergette,
Kezdett kifutni a keretből,így rájött,hogy szerelemre van szüksége.
Fogta magát és tervezni kezdett,
Egy női alakot rajzolt a számítógépében.
Ezután pedig nagy nehezen összeszedte,
Gondolta magában,végre beszélgethet valakivel.
Éjjel-nappal csattogtatott,míg össze nem állt a műve,
Életet lehelt belé és megszólította:jó reggelt kedvesem!
A lány pedig felnyitotta a szemét és csillogni kezdett,
A fiú ámulattal nézte,hogy mi a csodát művelt!
Ő nem más mint egy gyémánt lány,
Rá várt,egész életében,ő alkotta meg:a tudomány.
A magány többé már nem fogja kínozni,
Vajon,hogy fogja az utcára kihozni?
A gyémánt lány értékesebb volt mint az arany,
Pénzbe se lehetett számolni,olyan végtelen mint egy kaland.
Megfogta a kezét és menekülni kezdtek,üldőzték,elakarták kapni őket!
Akárhova mentek a lány csillogóbb volt mint az esti ég,
Ha a nap sütött rá,vakítóbb volt,ő volt a fény.
Körbe állták a gonosz emberek,
Nincsen érzésük,gépek voltak és szívtelenek!
Elakarták őket választani,hiába küzdöttek,
A fiú pedig úgy szorította magához a lányt,alig lélegeztek.
Egy lövés érte a hős szerelmest,a földre esett,
A lány pedig dühösen neki rontott a seregnek.
Legyőzte őket,még épp időben,
Miközben a szerelme földön feküdt sebesen.
Amikor feladták a katonák a küzdelmet,
Elmentek tőlük,belátták,hogy győztek.
A lány pedig lehajolt a szerelme mellé,
S még egy utolsó csókot lehelt a szemére,ő már csak egy emlék....

"Ha ez lenne a szerelem amire régóta vágyom, akkor tudnám,hogy nincs mitől félnem,nincs mire várnom."

Elveszített

Egy fény csillant a diszkóban,oda mentem,
A tömegen keresztül furakodtam,de oda értem.
A srác aki rám mosolygott csábító tekintetű volt,
Viszont az arca sápadt volt mint a Hold.
Ó istenem,az a srác,akit láttam a múltkor,
Csak nem hívogatott a szemeivel,ott vár valahol.
Miközben forogtam,ő el-elveszített engem,
Amíg a lábaim bírták addig táncoltam vele.
Aztán rám mosolygott és kérdezett tőlem valamit,
De sajnos nem értettem,mit akart mondani.
Aztán a kezembe nyomta a számát és elment,
Úgy éreztem örökre elveszített engem.
Azóta soha többé nem láttam,hiába vártam,
Ezennel összetörte a gyönyörű álmaimat!

Vallomás

Gyere közelebb,kérlek mondd,hogy ki vagy valójában,
Nem félek tőled,főleg akkor amikor mosolyogsz rám.
Ne rejts el az igazi énedet,mondd el mit látsz?
Mondd ki azokat a szavakat,amiket benn tartsz magadban!
Mindent megpróbálnék,hogy elmondhassam az igazságot,
Senki másnak nem vallottam be,hogy szeretlek attól a
naptól.
Bárcsak elhinném amiket ígérnek nekem,
Bárcsak tudnám milyen az igazi szerelem.
Csak van egy oka,amiért nem mondom el....
Próbálom elhinni,hogy a sors akarta így,
Bárcsak ne így kéne érezni.....
Ha ez lenne a szerelem amire régóta vágyom,
Akkor tudnám,hogy nincs mitől félnem,nincs mire várnom.
Ha kinyitnád a szíved és ölelne a karod,
Biztonságban érezném magam ezen a világon.
Ajkaid bizonyítaná,hogy valóban akarsz engem,
Csókolj meg, a holnap már nincsen messze.
Amikor felbukkan a Nap fénye,
Elkell,hogy engedjelek....
Nem tudok nélküled élni,mégis elkell,hogy feledjelek,
Üldőz a sors,hogy ne legyek beléd szerelmes.
Szükségem van rád,bárcsak ne így mondanám,
Ha tudnád,a jövőm nélküled annyira sötét és sivár...
Elszakítanak tőled a könyörtelen álmok,
Ha tudnád,valóban mire vágyom!
Az ujjaimat az ajkaidra tenném és elmondanám,
Hogy ne szólj semmit,csak figyelj rám.
Bele néznék a szemedbe és minden bevallanék,
Ami éget az elejétől fogva,nem menekülnék.
Amikor elmagyaráztam mindent megvárnám a válaszodat,
Akár másnap reggelig,vagy örökké,vagy azonnal.
Kérlek,ne engedj el,kísérj el az életem útján,
Te vagy az egyetlen aki nekem kell,a lelki társ.