"Ha életed részéve válhatnék,a magányodat egyből széttépném."

Mit kezdjek veled?

Nem tudok veled mit kezdeni,
Nem tudom a jeges szívedet megtörni.
Nem látlak a falakon keresztül,
Így továbbra is maradok egyedül.
Fél éjszakán át ordítottam,
Fél napot végig sírtam.
Álmatlanul feküdtem az ágyamon,
A gondolatom körülötted kalandozott.
Mit tettem vagy mit nem?
Miért nem érted már meg?
Miért nem olvasztod fel magad?
Miért kell mindig a harc?
Miért kell legyőznöd mindig engem?
Miért nem ismered a kegyelmet?
Egyre erősebben verem a kezem a falba,
Egy repedést látok,majd átszakad.
Így már kezdhetek valamit veled,
Talán meghallod,hogy hívlak téged.
Szólogatlak,de nem jön válasz,
Nincs vigasz,se támasz.
Így hátra dőlök,jössz amikor neked jó,
De így egyedül annyira rossz.
Beszélek hozzád,vedd az adást,
Aztán szólj,ha kedvet kaptál hozzám.
Most felállok a faltól,
S egyszer majd hozzád találok.

 Bár mondanád
 
Bár mondnád,
Úgy várok rád.
Mikor elhajt a száguldó táj,
Emlékként jön egy villanás.
Megőrjít a távolság,
S mint egy idióta itt várok rád.
Közben elvesztem már,
De nem volt búcsúzás.
Kínoz egy démon legbelül,
Nem harcolhatsz nélkülem így egyedül.
Ígértem már,hogy vigyázok rád,
Mégis gyáván elrohantál.
Nem tartott vissza semmi sem,
Ebből látszik,hogy semmit sem érzel.
Csak egy bábu voltam,akit irányítottál,
Közben engem hajtott a vágy.
Karjaidba vágytam,a csókjaid után,
Ekkor jött a keserű csalódás.
Nem Te vagy akit kerestem,
Bár sose lehet tudni,mikor tévedek.
Talán csak elmentem melletted,
Megismételjük a történelmet.
Elszakadni tőled oly' lehetetlen,
Az arcod és a hangod felejthetetlen.
Bár mondanád,
Mindig itt vártam rád.

Életed része

Ha életed részéve válhatnék,
A magányodat egyből széttépném.
Ez az egész nem szemfényvesztés,
Bárcsak megértenéd.
Ha nem hiszel valakiben,
Nem fog benned senki sem.
Könyörögni már minek kéne,
Ha teljesen vége az egésznek.
Hiszem,hogy lesz valamikor kezdet,
Akarom,hogy én legyek a végzet.
Ezeket a dolgokat unom már,
A szívem megújulásra vár.
Beszeretném engedni ami jár,
Elakarom engedni ami fáj.
Terjeszteni akarom a szárnyaimat,
Készen állok,hogy szállhassak.
Leakarok ugrani fentről,
Kiakarok szabadulni a mélyből.
Szeretném magam alatt tudni,
Látni,hogy valami elkezdődik.
Elakarom hinni,hogy igen van esély,
Valahol él még a remény.
Így nézz még rám,
Mondd,hogy oly régóta várod már.
Ahogy közelít egymáshoz az ajkunk,
A forróságtól majd' meggyulladunk.
A kiéhezett lelkünk mohón egymásra hangolódik,
Hidd el nem fogsz bennem csalódni.
Már mindent megtettem,
Kérlek,most ölelj át engem.
Ne,engedj el még,
Hiszen most kezdődött el ez az egész.
Végy egy nagy levegőt,
Mert a szép jövőnk eljött.

"Amikor felborul a rendszer,kihez menekülhetek?"

 Egy másik Te

Zongora dallam hívogat engem,
Angyalként szállok le a földre.
Édesdeden ringatja el a szívem,
Más tájakra evez a lelkem.
Feltárja a másik énemet,
Amit előled mindig elrejtek.
Nem láthatsz meg így,
Kell,hogy igazán segíts!
Menekültem már ezerrel,
Mindig más karjaiban pihentem.
Hazug szavakat ittam,
S az egészet mind elbuktam.
Vesztesként nyalogattam a sebeimet,
Őrült módon téptem ki a fejemből az emlékeket.
Az érzéseim amik eltompultak,
Újra meg újra előbújtak.
Kegyetlen módon csap le rám a felismerés,
Hogy nem csak megjátszás az egész.
Mi van,ha valódi érzelmek jöttek most elő?
Vajon van még bennem annyi erő?
A dallam felé megyegetek,
A múltat tiszta lélekkel elengedem.
Óvatosan leülök a zongorista mellé,
Onnantól kezdve tudom:Ő az enyém!
Egy új szerelem,
Egy másik Te.

 Megráztad a világomat

Mint egy katasztrófa,
Úgy törtél az életembe.
Egy erős földrengéssel,
Ráztad meg a világomat.
Egy felejthetetlen öleléssel,
Védted meg a rossztól a lelkem.
Egy lángoló csókkal,
Pecsételted meg a szerelmed.
Már tudom,hogyan érzel irántam,
Nem kell már mást keresnem.
Itt van a helyem melletted,
Ami szép és jó soha elnem engedem.
Eddig fejvesztve menekültek előlem,
Nem tudom mit tehettem.
Már nem számít a múlt többé,
Nem kell várnom rád örökké.
Remeg a kezem,amikor hozzád érek,
Elcsuklik a hangom,mikor hozzád beszélek.
Távolinak tűnt az egész,
Egyre közelebb jön és túl merész.
Túl szép,hogy igaz legyen,
Hogy megkapom azt amiért küzdöttem.
Szerelmednek lenni túl nagy kihívás,
De,az egész kapcsolat fájdalommal jár.
Nem érdekel a vége,
Mert csak most kezdődött el.
Nem akarok rágódni ezen,
Hogy mi miért történhetett.

 Séta a jövőben
 
Az suttogják,itt van a végzet,
Eljön majd az igazi világ vége.
Az ember zavarodott végtelen harca,
Véget ér majd aznap.
Ki hiszi már el a maják jóslatát,
Amikor így is kegyetlen a világ?
Egyedül vagyok,társ nélkül élek,
Nincs kiben hinnem és remélnem.
Amikor felborul a rendszer,
Kihez menekülhetek?
Kinek mondhatom el,hogy mindig is szerettem?
Amikor rám rántják majd a fegyvert?
Kirángatnak a rejtek helyemről,
Nem beszélve a félelmemről.
Kit fogok majd elveszíteni?
Kit fogok majd újból megkeresni?
Kiben találom meg azt amit keresek?
Bárcsak lenne egy séta a jövőben.
Amikor földöntúli érzés kerít a hatalmába,
Meglátogatnám,majd egy nap.
Tudni akarom,ki az akire számíthatok,
Akinek mindent elmondhatok.
Ki az aki majd átölel a zűrzavarban?
Ki az,aki a háta mögé bújtat?
Ki az,aki feladja az életét értem?
Ki az,aki majd elsuttogja,hogy szeret?
A karjaimban hal majd meg,
Vagy a csókjaimmal élesztem majd fel.
Begyógyulnak a sebei,feltámad a lelke,
Kinyitja majd a szemeit,ami élettel lesz telítve.
Hiszem,még a mai napig is,
Hogy várnom kell rád,és érdemes ezért küzdeni.

Égitestek

Szivárványként ragyogó égitestek,
A nappali fényben is felfedve.
Láthatóvá tették magukat,
Várva a végtelen napjukat.
Túl közel jöttek a Földünkhöz,
Amikor eljön a végzetünk.
A csillagok felgyulladtak a világosban,
Megmutatva:erősebbek mint a Nap.
A bosszújukat mutatva,
Hogy eddig háttérbe voltak szorulva.
A távcsövet már rég eldobtam,
Amikor megláttam,hogy itt a Mars.
Futurisztikus érzés kerített hatalmába,
Az ember még álmába,se gondolta volna.
Nagyon veszélyes mégis csábító,
Felborítva a légkört és jön a tornádó.
Az emberek csodálkozva állnak az utcán,
Nem rémültek meg,a bolygók lefagyasztották.
Csak engem nem bántottak még,
Mert nem ijesztettem rájuk,a Hold se fél.
Feléjük nyújtom a kezem,
Felránt valami mágneses féle.
Rájövök,hogy mindez csak álom volt,
Kiestem az ágyamból.
Oda rohantam az ablakhoz,
S még mindig a helyén volt a Hold.

Túlsó part

A látomásaim játszanak velem,
Egy kapcsolatot is végig szenvedtem.
Vártam a jelet,hogy add meg,
Nem tettél semmit értem.
Fogtad magad és eldobtál más miatt,
Feladtad az egészet:így gyávaságra utalt.
Kerestem és kutattam a válaszokat,
Rájöttem,ezzel csak időt pazaroltam.
Tudtam,hogy egyszer eljön a túlsó part,
Hánykolódó testemet a tenger sós vize marja.
A hullámok kivetnek a partra mint a halat,
A hajó már elveszett,így már én is feladtam.
Úszok az árral már jó ideje,
Nem bírok kijönni belőle.
Magával sodor teljes erejével,
Megfullaszt a mélyben és nem ismer kegyelmet.
Lebegek valahol a vízben,
Buborékként kíséri a testem.
Majd kidob ismét a partra,
Megroncsolva,összetépve,de valahogy megmaradtam.
Kiszáradva és éhezve értem vissza,
Hogy megkeserűljem a végtelen bosszúmat.
Ahogy bántál velem,hogy nem szerettél,
Kihasználtál,mert úgy gondoltad túl szép.
Nem ismered az igazi érzelmeket,
Nem tudom,neked milyen egy erős lélek.
De,az biztos,hogy bebizonyítom neked,
Nem mellettem a helyed.
Elhagylak,úgy ahogy kell,
Megszabadulva minden erőmmel.
Felesleges terhet cipelve,
Átadom neked,hogy küszködj vele.
A túlsó part már nincs messze,
Mászom tovább,hogy enyém legyen.
Megérkeztem,itt vagyok már,
Megmentettem magam,békés a világ!

"A boldogságunkról mesélünk,amit soha elnem feledünk."

 Ha majd megöregszünk

Gyönyörű szép világban élünk,
Nem is értem mitől félünk.
Adj még reményt kérlek,
Ne,zárd el az elmédet előlem.
Bele szeretnék látni a fejedbe,
Látni akarom,mit tervezel előre.
Ha majd egyszer öregek leszünk,
A kanadalló előtt ülünk majd együtt.
A fiatalkorunkról fogunk beszélgetni,
Szépséges időszakot fogunk felidézni.
A boldogságunkról mesélünk,
Amit soha elnem feledünk.
Remegő kezeidben az enyém,
A teánk felforr majd hozza a nővér.
Ráncos mosolyunkkal egymásra nézünk,
Sokat sejtető lesz a tekintetünk.
A kandalló tűzébe nézünk,
A múltba révedünk.
Elkalandoznak majd a gondolataink,
Elnémulnak majd az élet hangjai.
Könnycseppek hullanak majd le ráncos arcunkon,
Élvezzük majd a pillanatot az utolsó napunkon.
Ha majd eljön a vég,
Magadhoz ölelsz még.
Utoljára elsuttogod,hogy szeretsz,
Mindig mellettem leszel.
A síron túl is,tele reménnyel,
Amikor már nem fogom meg a kezed.

Vándorsólyom

A természet lágy ölén,
Egy vándorsólyom éldegél.
A fák között repül,vadászik,
Kidüllednek az éhező szemei.
Amikor megérzem,hogy a vállamra száll,
Az ihlet és a szabadság megtalál.
Magasba emelem a karomat,
Engedem,hogy elszálljon rólam.
A vándorsólyom kitárja a szárnyait,
Elindul,hogy elkezdjen vadászni.
Repülj te szépséges dög,
A magány addig engem megöl.
Ne,hagyj magamra a rossz időkben,
Maradj itt mellettem.
Ha elmész tőlem,
Olyan mintha bevonultam volna a börtönbe.
Rángat a szél,szakad az ég,
Nem tudom,hogy valaha visszatérsz még.
Addig itt ülök a hegy tetején,
Várok rád,addig él bennem a remény.
Bízom benned vándorsólyom,
Hiszem,hogy lesz még ilyen alkalom.
Ekkor a vállamat megfogja valaki,
Ismerős hangja meg-megszólt.
Hát visszatértél!
Úgy éreztem,hogy valahol élsz még!
Erősen kapaszkodsz a vállaimban,
Nem érzek semmilyen fájdalmat.

"Éveket is várhatok,ha úgy alakul,majd véget ér ez az alagút."

 Aludj el

Aludj el karjaimban,
Feledd el gondjaidat.
Zárd be az elméd,
Engedd hadd hasson rád a fény.
Aludj el mellettem,
Tudom,hogy itt vagy velem.
A tudat megnyugtat engem,
Hidd el,csak is érted élek.
Ha megzavarja valami a pihenést,
Hozzám a lélekjelenléted visszatér.
Zaklatottan vagy boldogan,
Mindig várok rád,ha kialudtad magad.
Éveket is várhatok,ha úgy alakul,
Majd véget ér ez az alagút.
A gitárból szól az altatódal,
Még nem láttál meg,majd felébredsz egy nap.
Fogalmad sincs,hogy ki vagyok,
Hiányzol,amíg alszol...
A szemeid zárva tartanak,
Az agyadat mindenféle dolog megzavarja.
Képtelen vagy tiszta fejjel gondolkozni,
Képes vagy számomra fájdalmat okozni.
Míg ringatlak,addig várok rád,
Hidd el sokkal könyörtelenebb a valóság.
Veled szeretnék lenni,
Örökké és mindig.
Mindennap imádkozom,
Hogy valaha okos döntést hozol.
Ha majd rám nézel,
Rájössz,én vagyok az aki szeret.
Aki kitartott míg vak voltál,
Aki rád várt,míg belül harcoltál.

Soha nem fogod érezni

Ha a tűzzel játszol,
Nem sejted mivel fokozhatod.
Ahogy a szívekkel bánsz,
Őrülten fáj!
Ez mindig más,újra meg újra visszatér,
Te vagy az egyetlen aki mindenkit megsért.
Hol erősebb,hol gyengébb,
Mindig ott ütsz meg,ahol folyik a vér.
Teljes sebből véreztem,
Míg megnem éreztem.
Betölti az egész lelkivilágomat,
Megfertőzi a gondolataimat.
Ronccsá tettél,tönkre vágtál,
Nálam jobbra sose vágytál.
Élvezted,ahogy szenvedek,
Soha nem fogtad fel,mennyire szerettelek.
Mára már kiégett bennem a tűz,
Soha többé nem lehetünk együtt!
Rossz hatással vagy rám,
Ellenünk van az egész világ!
Állandóan csapdába csaltál,
Rettentő fájdalmat okoztál.
Soha nem fogod átérezni,
Hogy mit tettél,soha nem fogom megbocsájtani.

"Nem adhatom fel egy könnyen,nem pazarolhatom el a könnyeimet."

 Megjegyeztem
 
Amikor segítséget kérek,
Semmit se remélhetek.
Nem jön az óvó és a támasztó kéz,
Nem jön el az egyetlen esély.
Hiányzik a szeretet,amit keresek,
Hiányzik egy ölelés,amiben meglehetek.
A jövőnk annyira kilátástalan,
Ezért kiáltok fel haragomban.
Ezért üldözlek téged bánatomban,
Ezért sírok fel álmaimban.
Nehéz súly telepedik a lelkemre,
Kell valami ami megszabadít tőle!
Ezért megjegyeztem ki az,
Aki mellém állt a nehéz napokban.
Megjegyeztem a nevét,
Egy igaz barátét.
Aki ott volt,mikor rám tört a sötétség,
Felém tartotta a karját:ő volt a menedék.
Örökké üldözni fogja őt a hálám,
Együtt átéltük,ami fájdalommal járt.
Amikor lent voltam,lekúszott mellém,
Vigasztalt,hogy erős vagyok még.
Nem adhatom fel egy könnyen,
Nem pazarolhatom el a könnyeimet.
Sok-sok év alatt kiismert engem,
Csoda,hogy fogja még a kezem.
Én is mellé álltam,
Amikor rá törtek az árnyak.
Az évek eltaszítottak egymástól,
Mégis az út végén tudtam:vele találkozom.
Egy igaz baráttal,akinek a vállán sírhatok,
Akinek kínomat és örömömet elmondhatom.
Köszönettel tartozom,eme verssel,
Ebből árad a végtelen hálám és a szeretetem!

Valami katasztrófa
 
Őrület,hogy mi zajlik ebben a világban,
Őrület,hogy mi történik a világhálóban.
Felse bírom fogni,hogy egy évszázada,
Még az emberiség kutatta a tudományokat.
Mióta feltalálták a gépezeteket,
Robottá váltunk attól a perctől kezdve.
Hozzánk nőttek a laptopok,
Aztán jöttek a mobilok.
Elvették az időnk nagy részét,
Hozzánk gyógyult a számítógép.
Ez valami katasztrófa,
Hogy mi történik ebben a csoda világban.
Nem találják meg a társukat az emberek,
Magányossá válnak és depresszióba esnek.
Nem találják a saját helyüket,
Az emberek egyre jobban klikkesednek.
Tönkre vágván a kapcsolatokat,
Hazuggá téve a múltukat.
Egy kattintással kitagadják a régi barátokat,
Keresnek egy új talpnyalókat.
Ez valami borzalom,hogy eltévedtünk,
Egy valami bizonytalan:mikor lehetünk újra együtt.
A mai generáció nem értékeli azt,

A múltban kötetet barátságokat.

Szívbillentyűzet

Idegesen dobol a keze a térdén,
Ritmusokat keresvén.
A fején a fejhallgató,
Várja,hogy jöjjön az inspiráció.
Ekkor rá tőr a múzsa,
Aki homlokon csókolja.
A kezébe kapja a papírt és a tollat,
Megszületik az a bizonyos dal.
Nincs szerelme,mégis vannak érzései,
Amiket próbál egy dalban kiönteni.
Szívbillentyűzeten táncol az ujja,
Eljátssza majd újra meg újra.
A hang betölti a teret,
Kiszínezi a szoba falát és az eget.
Más világba zuhan,extázisba esik,
Tudja már,hogy mit keres itt.
Be akarja bizonyítani,hogy különleges a lelke,
Egy darabot mutat meg a szíve.
Egy más világ köszön rá,
Búcsú levelét küldi a magányosság.
Elképzelt szerelmét,magával viszi,
Majd az emberek elhiszik.
Vajon ki az a titokzatos valaki?
Hogy egy dalba belekeveri?
Nevet magán a zenész,
Megkapja mindazt amit elért.
Találgathatnak majd,
Ki volt az a múzsa.

"A testemet körbe vonná,a szívemet senki se bántaná."

A reményt vesztett pillantás
 
A távolból hívogat a hárfa szólam,
Rezeg a szélben az ismeretlen dallam.
Megyek,kétségbe esett vágyálommal,
A széttört és megtaposott álmommal.
A lágy szél felkapja a hajam,
Nem is tudom,mire számítsak.
Egy látvány tárul elém,
Az emberek ott állnak,a szívem fél.
Nem érzik át,amit most érzek,
Nem számít már,megteszem.
Elvegyülök a tömegben,
Keresem a kedvesem.
Álarcok között nehéz felismernem,
Talán segít majd a tekintete.
Ő volt a múltban a támaszom,
De,elhagyott és becsapott.
Nem meri felvállalni az arcát,
Így reményt vesztett a pillantás.
A hárfazene egyre jobban felcsendül,
Nem akarok itt állni egyedül.
Ezért egyre beljebb megyek,
S valaki megfogja a kezem.
Magához húz,a testére von,
Édesen és andalítóan táncol.
A szívem össze szorul,mert megismerem,
Lángoló a tekintete.
Elhúzódnék,menekülnék előle,
De magához láncolt a zene.
A lábam jár,egy-két há',
Lassan telik az időnk már.
Az ajkaink egymáshoz ér,
Ekkor hal meg a remény.
Csak egy futó csókot adott,
Aztán ismét egyedül hagyott....

Nem

Volt egy nyár,
Ami oly' gyorsan elszállt.
A napnyugta vörösben izzott,
Az éjszaka egyre jobban izgatott.
Egy forró nyári éjjelen,
A tűz mellett énekelve-részegen.
Azt hittem életem szerelme van mellettem,
De,nem így lett.
Vissza sírtam azt a nyarat,
Amikor megismertem őt,abban a pillanatban.
Vissza szívnám az érzéseket,
Amiket iránta tápláltam-feleslegesen.
Bár ne,ültem volna mellé,
Nem hallgattam volna,hogy dől belőle a hülyeség.
Nem bámultam volna rá,
Nem lett volna felesleges vágyódás.
De,ki tud parancsolni az érzelmeknek?
Amikor az illető elveszi az eszedet?
Bár mással foglalkoztam volna,
Sajnos naivan álmodoztam róla....
A testét akartam,de nagyon,
Így a sötétben tapogatóztam vakon.
Ő rám se nézett,nem értékelt,
Úgy hagyott,egyedül szenvedve.
Aztán felálltam egy év után,
Más felé húzott a vágy.
Bele szeretni valakibe,
Ez a legnehezebb.
Főleg amikor viszonzatlan,
Könyörtelen és borzalmas!
Hiába táplálok iránta érzéseket,
Ha nem veszi a jelzéseket.
Leülök,lenyugszom,
Ennek a pillanatnak élek,elalszom...

Igen

Egy szó,ami mindent megváltoztat,
Egy szó,ami utat mutat.
Egy szó,ami hozzád láncol,
Egy szó,ami hozza a boldogságot.
Igen,akarom,igen szeretem,
De,mit tegyek ez ellen?
Kerül a lehetőség,
Kimarad a sok élmény.
Fiatal vagyok,élni akarok még!
Bárcsak lenne még egy lehetőség!
A testemet körbe vonná,
A szívemet senki se bántaná.
Mennék a saját utamon,
Ami állandóan elromlott.
Egy új és szebb jövőt remélve,
Tudom,hogy Ő majd az enyém lesz.
Ez egy ilyen korszak,
Hogy itt állok magányosan.
Majd betöröm az ajtót,
Aztán majd mindent elmondok.
Oh ,igen szerelmes szeretnék lenni!
De,a sors valamiért nem engedi.
Ezért korlátol az egész,
Ekkor jön felém a fényesség.
Elzárja a sötét énemet,
Kihozza belőlem az erősebbet.
A karjai közé zuhannék,
Amit soha elnem felednék.
Hálás lennék a sorsnak,
Ha megadná a boldogságomat.

"Tovább mászol a hegy csúcsát elérve,boldogságot és szerelmet remélve."

A rácson túl

Zaklatott vagy,össze vissza futkározol,
Hangokat hallasz,követ az árnyékod.
Néha megállsz,leülsz a földre,
Egy idő után a dolgok megismétlődnek.
Be voltál zárva egy magánzárkába,
Két évre magányosan.
A falak amik körül vettek,
Szétrombolták az ellenségek.
Mindig ketté szakadtál,
Menekütél,hogy mentsd az irhád.
Elbújtál egy biztonságos helyre,
Ahol nem támadtak meg téged.
A rácson túl is van élet,
Hogy ott maradj:valami mindig erre késztet.
Hiába hallgatsz a belső hangokra,
A menekülési útvonalat rég feladtad.
A rácson túl,a sötéten kívűl,
A baj és az öröm egy helyre össze gyűl.
Mennél,de valaki rálép a sarkadra,
Felmásznál egyre magasabbra.
A mély ismét visszahúz,
De elrántod a ruhádat,valaki mindig legurul.
Tovább mászol a hegy csúcsát elérve,
Boldogságot és szerelmet remélve.
Ketté töröd a ketrec lakatát,
Úgy érzed a lelked otthonra talált.
Most itt maradsz,legyőzve mindent,
S várj,míg megtalál valaki téged.

 Nem látok a fejedbe

A bosszú édes,
Keserű a véred.
Nem látok a fejedbe,
Nem tudom mi a fene van veled.
Kezdj már valamit,
A csend megőrjít.
Mondj már egy jó szót,
Bármit csak halljam a hangod.
Ott ülök melletted,
Szorongatva a kezedet.
Lecsurog a vérem a vállamról,
Nem látni semmit a lábamtól.
Kezdek megőrülni a látomásoktól,
Legalább megszabadulok a rémálmoktól.
Árnyakkal hálva,
Gonosz szavakkal bántva.
Érzem,hogy nem vagyunk egymáshoz valóak,
Ebből az egészből a tanulságot levontam.
Küzdöttünk egymásért,mindig rossz időben,
Amikor megszerettelek,elfordultál tőlem.
Így inkább tovább megyek,
Élem a kis életemet nélküled.
Legszívesebben meglöknélek,
Hogy térj már észhez!
De,tudod mit,szenvedj tovább,
A magányod majd tönkre vág.
Hogy miért nem szereztél meg engem?
Miért nem szeretlek téged?
Hidd el,még mindig szeretlek,
De nem kell ez nekem.
Álmaim törött szilánkjain táncolok,
Nem hiszem,hogy lesz még több ilyen alkalom.

Bezárva

Az évnek lassan vége,
Nincs semmi mit elértem.
Kerestem a szerelmet,
Nem viszonyozták amit érzek.
Bármit is kaptam volna,
Elvesztettem egyik napról a másikra.
Volt olyan pillanat,
Amikor megbolondultak a démonjaim.
A lelkem egy része sötété vált,
S ez nagyon,de nagyon fájt.
Tönkre tettem magam,
Meglett az ára...
Amikor beleszerettem valakibe,
Játszott az érzéseimmel.
Vagy nem tudott lépni,nem látott engem,
Nem értem már ezt az egészet.
Ezért tovább léptem,
Minek szenvedjek mégegyszer?
Így lezártam magamban a történetet,
Bármikor visszatérhet.
Nem engedem fel a szívem közelébe,
Nem akarom,hogy ismét átéljem.
Inkább leszek józan mint zavarodott,
Ezt a kábulást már nem akarom.
Nem illik hozzám ez az egész,
A bánat is megjelent ami elemészt.
Komoly pasira vágyom,
Olyan aki rám állandóan nyitott.
Nem zárja el magát tőlem,
Nem fut el,ha valamire megkérem.
A gyávákból már elegem van,
Ha nem talál igaz szavakat.
Az ajtó nyitva van,
Kisétálok onnan.
A bizonytalanság otthonából,
Nem fogok szenvedni a hiányától.

"Ki vagyok én,hogy birtokold a szívem?Ki vagyok én,hogy mindent elhitetsz velem?"

 Mozaik darabkák
 
Csak egy része vagyok az életednek,
Csak egy darabja a szívednek.
Egy mozaik darabka,
Ami szét van szórva a világban.
Csak megkell találnunk,
Míg egymás elé nem sodor az utunk.
Azok a repedések amiket bennem látsz,
Valaki más törte össze,azok a mozaik darabkák.
Elfújta őket a szél,a tengert is megjárták,
A hiányát sokan fájlalták.
Elveszettnek tűntem,nélküle nem léteztem,
Mindig is tudtam:hozzám kerülnek.
Olyan mint számomra a levegő,
Egy felejthetetlen szereplő.
Dédelgettem egy álmot,
Amit egyszer a sors valóra váltott.
Lógattam a lábam a mennyországból,
Egyszer csak felnéztem a pokolból.
Elégették már a lelkem,
De te eljöttél értem.
Elhoztad a szívemhez a hiányzó részeket,
Azt suttogtad a fülembe:én vagyok a végzeted!

 Keret

Írásra késztetem magam,
Üres gondolatok,sokat mondó szavak.
Az idő elsuhan,a történetemnek vége,
A nap lenyugszik,ennyi volt tényleg.
Már megint mit csináltam?
Miért nem tettem meg,amit akartam?
24 óra kevés hozzá,
Nekem több idő kell,számít ám!
Míg össze szedem magamban a dolgokat,
Addigra már a csillagok felragyognak.
Csak ülök az ablak előtt,
Tengetem a napjaimat,mit kezdjek előről.
Bárcsak valaki megfogná a kezem,
Végre megmentene.
Felrántana a földről,
Megszakítaná azt ami a mélybe döngöl.
Érezném a nap melegét,
Érezném a hű szerelmét.
Karjaiba nyugodnék,
A múltat elfeledvén.
Nem fér már bele a keretbe a magány,
Ezért eldobom magamtól,akármennyire is fáj.
A börtönt felégetem magam mögött,
Hiába,a lelkem túl sokáig könyörgött.
Végül jött Ő,s megmentett engem,
Így lett teljes a történetem.
Éreztem a bőre melegét,
Fűtötte a testem minden részét.
Hiszen a magánytól átfagytam az örök télben,
A mai naptól hiszem:Ő a végzet!

Kik vagyunk?

Ki vagy te,hogy érzek irántad?
Ki vagy te,hogy a szívemmel játszhass?
Ki vagy te,hogy miattad kattog a fejem?
Miért van az,hogy miattad állandóan elesek?
Félénk vagyok segítséget kérni,
Okom van rá félni.
Többször átvertek már engem,
Hazudtak már nekem sok mindent.
Ki vagy te,hogy megbabonáztál?
Ki vagy te,hogy így megfutamodtál?
Miért adtad fel a harcod?
Vajon ez az igazi arcod?
Felbukkansz és játszol egyet?
Aztán úgy gondolod el van ez felejtve?
Ki vagyok én,hogy birtokold a szívem?
Ki vagyok én,hogy mindent elhitetsz velem?
Ki vagyok én,hogy pattogjak neked?
Ki vagyok én,hogy fényt adjak a sötétségben?
Számtalanszor eljátszottad már ezt,
Nem fáradtál már bele?
Mert én igen,
S elegem lett...
Az igaz szerelmet keresem,nem a kalandort,
Inkább hagyj ott,ha ennyire nem akarod.
Hogy jutottunk el idáig?
Hogy mindig kell a másik?
Hol egyszer én akarlak,hol egyszer te engem,
Elkerüljük egymást a legrosszabb helyeken.
Amikor ott lenne az idő!
Amikor minden összejön!
Erre elsétálunk egymás mellett,
Felkacagva,megjátszva mégis szenvedve.

"Az igazság még mindig fájdítja a lelkemet,de valami megnyugtat:eljön az ideje."

 Évekig várt románc

Ha az út előttem fényessé válna,
Nem ismerné a szívem mi az a bánat.
Ha a bátorság és az erő lenne velem,
Nem ismerném a határokat,élnék a lehetőséggel.
Az igazság még mindig fájdítja a lelkemet,
De valami megnyugtat:eljön az ideje.
Nem törnék rád egyből,mert elszaladnál,
Lassan,de biztosan nem sajnálnám.
Ki tudja,egyáltalán akarsz-e valamit,
Adj cserébe magadból:bármit!
Az örökké nem lehet álom többé,
Egyszer szerte foszlik,elnyomja a mélység.
A kezed nem védhet meg mindig,
Egyedül akarok a sötétséggel megküzdeni.
Eddig is bírtam,továbbra is fogom,
Nem kell állandóan bizonygatnom.
Hidd el,te vagy az életem része,
Bízz bennem egy kicsit,fogd fel végre!
Nélküled nem élhetek,
Ennyit csak kérhetek!
Érints meg mégegyszer,
Újra meg újra:átkell élnem!
Megértettem amit mondtál,
Hiszen a kapcsolatunkból kiszálltál.
Egy álom tört össze,
Darabokba esett a földre.
A szívem darabjai megvágták a kezemet,
Amikor felszedegettem.
Zokogva rogytam össze,
Mégis ott álltál mögöttem...

 Megsebzett madár
 
Ha az égre nézel,
Kékséges mélységgel végzel.
Ha a Napba is nézel,
Elvész a világod,ne tedd kérlek.
Tudom többször bántottak már téged,
A testeden keresztül átérzem.
Amikor hozzád érek,
Átjön felém a fájdalmad,elhiszek mindent.
Elég ha csak rám nézel,
Kiolvasok mindent a tekintetedből.
Hidd el,nincs mitől félned,
Tudok már mindent a történetedből.
A múltad nem túl szép mégis izgalmas,
A lelkiismereted mégis oly tiszta.
Nem tettél semmi olyat,
Hiszen rád kenték volna.
Megsebzett madárként szálltál le hozzám,
Elveszett bizalommal a karjaidba zártál.
Megsajnáltalak,hiszen figyelmeztettelek,
Ne,menj túl közel ahhoz ami nagyon megéget!
De,tanultál belőle,
Soha többé nem követed el mégegyszer!
Aztán magad elé állítasz,
S olyan dolgot mondasz.
Hogy a világon nincs más nő rajtam kívűl,
Azt bizonygatod:a kapcsolatunk mégis kihűlt.
A szívembe mintha kést szúrtak volna,
Mintha valaki fojtogatná a nyakamat.
A levegő egyre jobban fogyott,
Az a férfi akit szerettem:fájdalmat okozott.
Könnyek között ütöttem rá a mellkasára,
Ott hagytam egyből,magamba vésett csalódásommal.
Most én lettem a megsebzett madár,
Vár rám a sivár és a végtelen szabadság.
A szárnyaimat kitárom,
Hagyom,hogy elemésszen a bánatom.....

Angyali látomás
 
A hajnal betör az életembe,
Véget vet a sötétségnek.
A kardjával hasítja szét,
Beengedi a fényt.
Sose gondoltam volna,hogy ilyen nehéz,
A magány tönkre tett engem,nézd.
Hogy születik újjá a lelkem,
Hogy gyógyul be a sebem.
Milyen gyorsan tér vissza az életem,
A boldogsággal kiszínezem amit érzek.
Azt akarom látni,amit szeretnék,
Hiszem: él még a remény!
Angyali látomás vezetett el ide,
Az égiek küldték a lelkemre.
Hogy itt a vége,túléltem a nehezét,
Az egész világ az enyém!
A szellő simogatja a karomat,
S ledőlök a földre,semmi sem teheti tönkre a napomat.
Távolinak tűnnek a régi gondok,
Mintha száz éve lett volna-gondolom.
A megkönnyebbülés járja át a testem,
Az öröm könnyek mégis kiszöknek.
Édes istenem,köszönöm neked,
Most már kezdem értékelni az egészet.
Erőssé tettél,nem ölt meg a magány,
Hiszen nem lépett az életembe az a társ.
Megtaláltam önmagam,
Végre tudom,hol az utam.
Egy évet várnék még rá,
Akkor jönne a legnagyobb boldogság.
De,ezt nem tudja senki,
Nem fogja megtudni csak egy valaki.

"Hittek abban,hogy sikerülni fog,hiszen ők is elbuktak a sikerhez vezető úton."

Fényév távolság

Naplókba írva,naptárakba feljegyezve,
Nézem a múltat könnyezve.
A lelkem megremeg e szép emléket látván,
Előttem van:a szívem ki tárta a látványt.
A lelkem legmélyebb zugába elrejtve,
Előszedtem,amit már eltemettem.
Néha,fájdalommal jár,
Ha sétálok az élet útján.
Fényév távolság,a múltra fátylat ránt,
Mégis elém jön,amikor nem számítok rá.
Miért gondoltam éppen rá?
Vajon mi vár még reám?
Fényév távolság,a mély depresszió magába húz,
A jövő fényességet ígér,de vissza hív a múlt.
A függönyt elhúzom előtte,
Ott hagyom,hogy a szívem még őrizze.
Visszatérek a valóságba,
Barátok,hol vagytok,amikor űz a bánat?
Egy-kettőre mindig számíthatok,
Ha nincs más,hiszen ilyenek a barátok.
Néha belebotlottam a hazugságokba,
Elrántottak és kinevették az álmaimat.
Mivé lettetek?
Hova tűntetek?
Eltűnt a sok jó barát,
Néha elönt ez a vágy.
Tudom:fájdalommal jár,
A szívemnek szólok:állj!
Ilyenkor megáll a képsor,
Becsukom a szívet tépő naplót.
A tűzbe vetem,végeztem már,
Érzem ennél jobb vár rám!
A lángok elnyelik a fájdalmat amit érzek,
Ilyenkor könnyebben fellélegzek.

 Ha látod...

Ha látod a félelmet a szemeimben,
Kérlek csókolj meg és öleld át a testemet.
Védj meg a gonosztól,
Védj meg a rosszakaróimtól.
Hallod?A dob ritmusára dobog a szívem,
Valahol a távolból érzem a ritmus érzéket.
Egyre jobban szorítasz magadhoz,
Mert egyszer a bánat már eltaszított.
Szükségem van rád,hiszen felpezsdíted az életemet,
Szükségem van rád:te tartod kordában a lélegzetemet.
Te vagy a fény,te adod a reményt,
Nem adlak el senkiért!
Ha mégis kételkednél bennem,
Kimutatom mennyire szeretlek.
Régóta hallottam felőled,
Miattad kapok napról napra erőre.
A földről felmászok az égig emelem a kezem,
S te elkapod,testőrként véded a testemet.
Őre vagyok a csendben érints meg,
Lángja vagyok a jövőnknek érts már meg!
Ne,aggódj mert megoldunk mindent,
Ha látod a félelmet a szemeimben.

Főnix

Ha bennem gyönyörködsz,nevetve,
Ez hiba volt a részedről:ne feledd el.
Ha mosolyogva nézel rám,
Minket mindig megtalál a szomorúság.
Az,hogy nem lehetünk együtt,
Egyenlő a fájdalommal,amit érzünk.
Remény veszett pillantások,
Biztató álmodozások.
Titkon remélő vágyálmok,
Forró tűzben égő tiltott sóhajok.
Beszélni akartam,amikor épp elfoglaltak,
Távolból néztelek,a szavakat magamba fojtva.
Próbáltam elmagyarázni,nem volt nyelvhez kötve,
Nem találtam rá a megfelelő szavakat,érzelmeket.
Így a pokoltűzében porrá égtem,
Főnix madárként újjá születtem.
Rájöttem,nem kínzom magam miattad,
Ha nem találom a megfelelő szavakat.
Te sem éltél a lehetőséggel,
Gyáva voltál és szerencsétlen.
Nem akartál igazán,pedig megtehetted volna,
A félelmeidet legyőzve:lett volna holnap.
Mától már nem foglak követni,
Elég volt ennyit szenvedni.
Nem akarom,hogy a lelkem egy része,
Feleslegesen kötődjön a szívedhez.
Nem akarom tudni,mit érzel vagy mit nem,
Volt idő amikor megtehetted.
De,nem tetted,
Inkább elrontottad az egészet.
A kezem kicsúszik a tiédből,
Kezdhetem az életemet előröl.
Új álmokat szövögetek,
Új terveket tervezek.
S egyszer majd más karjaiban pihenek,
Boldogan s szerelmesen.

Szállj

Egy boldog arc néz vissza rám,
A fényesség vissza vár.
Egy reménysugár hívogat már,
Ez a lehetőség most rám talált.
Szerelem?Minek az?
Amikor a zene megment,s nem tudom mi a bánat.
Érzem,hogy élek,igazán érzek!
Szállok a boldogságtól,nincs mitől félnem!
Az út amit megtaláltam,megjárom majd,
Elindulok,vár a boldogság kapuja.
A határán vagyok,a küszöbön ülök,
S látom:másoknál már működött.
Hittek abban,hogy sikerülni fog,
Hiszen ők is elbuktak a sikerhez vezető úton.
Erősek voltak,nem adták fel,
Ha gyengék voltak,felkúsztak a felszínre.
A fény,mindig átáradt az erdő sűrűjén,
Sétálva láttam:nemsokára itt a vég.
Vége lesz a sötétségnek,
Hajnalodik,eljön a jövő reménysége.
Vidámságtól derűs arcok néznek vissza rám,
Érzem:a rózsaszín világ vár!
Pillangók között,az örök tavaszban,
A tó mellett egy mennyországban.
Ott fogom érezni magam hamarosan,
Segítségül még hívom az angyalokat.
Dalolva rohanok a kapu felé,
Bennem él a nagy remény!
Zuhanok majd az égből,
Megszabadulok az örök félelemtől.
Úgy esek majd le a földre,
Hogy senki sem törhet majd meg!

"Táncra perdülünk majd forgunk körbe-körbe,kérlek az utolsó boldogságot add meg nekem."

Csodaország

Csodaországba tévedtem,
Ilyen boldogságot sose éreztem.
Ihletet ad a fény és a remény,
Többet ad,mint képzelném.
Szállok a lehetőséggel,
Végre megfogja valaki a kezem.
Az éjszaka kergettem egy vágyálmot,
Azt hiszem most rögtön valóra is váltom.
Ne,keress még nem ismersz,
De tudom,hogy egyszer velem leszel.
Zöldellő mezőkön fehér virágokban feküdve,
Ott fogok dalolni csak neked!
A pillangók és a madarak majd,
Elvezetnek hozzám,amikor eljön a pillanat.
Csodaországban örök tavasz van,
Az egész környék virágba van borulva.
Kergetem az álmaimat,te pedig engem,
Még nem állok készen,hogy a karjaidban pihenjek.
Hogy az őrjítő csókjaiddal vigasztalhass,
Inkább szállok tovább a szabadsággal.
Időm annyi van,hogy élni akarok,
Ha velem akarsz tartani,fel nem adhatod.
Küzdj meg értem,ha komolyan gondolod,
Nem kell velem játszadoznod.
Kíváncsi vagyok,mennyire bírod,
Hogy Te vagy-e az akire gondolok?
Egy igazi férfi legyen akaratos,
Szerezzen meg,ha totál magányos.
Majd én enyhítem a lelke fájdalmát,
S valóra váltom legmerészebb álmát.

Add meg nekem

A képzeletem játszik velem,
Hogy itt fekszel mellettem?
Az arcomat simogatod,
A testemet öleled és ringatod.
Táncra perdülünk majd forgunk körbe-körbe,
Kérlek az utolsó boldogságot add meg nekem.
Távolinak és messzinek tűnik a szerelem,
Vajon ki lesz az aki meg adja nekem?
A szeretetet a biztonságot és a békét?
Kivel fogom átélni azt a ritka élményt?
Kinek mondhatom el szívem vágyát?
Ki fog támogatni ha megtört engem a világ?
Ki fog ernyőt tartani felém?
Ha jön egy vihar és elúszik minden lehetőség?
Ki mellett leszek erősebb,mint valaha?
Ki fogja mondani nekem:mellettem vidám maradsz?
Hogy számíthatok rá,s nem csap be,
Harcol értem,ha igazán szeret.
Add meg nekem azt,
Amiről mindenki beszél a világban.
Bár összefoglalom ezeket egy imába,
Mégis lassan jön az amire oly rég vártam.
A türelmem elszállt más felé nézek,
Hiába repülnek el hónapok és évek.
Úgy gondoltam egyedül félek,
Kell,hogy valaki megvédjen.
Fogtam magam és páncélt húztam a szívem köré,
Félek,hogy úgy marad örökké.
Nehezen engedek be valakit,aki megérdemelné,
Az összetörhetetlen és mindent megélt szívem melegét.
Úgyhogy kérlek,ha belépsz az életembe,
Add meg nekem amire vágyom,s hogy szeresselek.

Elveszett generáció

Eshet az eső süthet a Nap,
A magány egyre jobban mar.
Társaságra vágyom,nem kaphatom meg,
Senki se ér rá,hogy velem beszéljen.
A lelki támasz csak egyetlen barát,
Akinek elmondom szívem csínját-baját.
Milyen lesz a világ?
Ha az emberi lét ilyen sivár?
A gépek elnyelték az érzésüket,
Megszüntették a létezésüket.
Hülyére veszik a barátaikat,
Nem hallgatják meg a tanácsaikat.
Mennek a fejük után és tovább gépeznek,
A virtuális világba menekülve.
Próbáltam már elmarni egy kockát a gép mellől,
De neki fontosabb volt,hogy ő a legmenőbb.
Lájkokba mérve,beképzelve,
Hencegett,hogy ő milyen helyes...
Aztán jöttek az okostojás kategóriák,
Egyre többek már a hibák.
Azt se tudom,hogy ki a megfelelő férfi,
Aki elfelejtett létezni.
A torkom összeszorul,hiába írtam rá,
Elmaradt tőle minden más.
Nem várok már rá,ő más világ,
Én pedig tovább állok,mielőtt a fájdalom lecsapna rám.
Elveszett generáció akik nem találják a helyüket,
A virtuális világ miatt veszítik el a fejüket.
Nem hat már rájuk a tiltó szó sem,
Lenéznek és tovább gépeznek.
Szerelemre vágynak,de nem emelik fel a seggüket,
Így marad a magányossága és az egyedülléte.
Aztán csodálkozhatnak,hogy nem értek el semmit,
Ott voltak a lehetőségek,mégse vettek el semmit...

"A legjobb időben kell cselekednem,nem szabad szerelembe esnem."

 Állati ösztönök
 
Bennem a nő elkészült,
A szívem mindenre felkészült.
A magány barlangjából elindulva,
Megnézem,hogy mi történik a világban.
Ismeretlen emberek fogadnak,
De,rám se bagóznak.
Megyek tovább a tömegben,
Állati ösztöneimre figyelek.
Vadász énem meglát téged,
A fejemben zakatol mától véged!
Elkaplak mint macska az egeret,
Aztán sírva könyöröghetsz.
Csókjaimmal megmérgezlek,
Tetteimmel tönkre teszlek.
Hogy tanulj belőle,
Soha többé nem leszek a játékszered!
Ott hagynálak megtépve és összetörve,
Elindulnék az ajtóhoz nevetve.
Az érintésedtől immúnis leszek,
Hála istennek semmit se éreztem.
A szikra amivel régen felgyújtottál,
Mára már jelentéktelenné vált.
A szeretlek szó eltűnt mint fogalom,
A hűséged egy hazug fogadalom.
Az ígérted,hogy vigyázni fogsz rám,
Erre teljesen tönkre vágtál.
A belső ösztöneim azt súgják,
Valaki más vár rám.

Számkivetett

Számkivetett lettem a magányosok szigetén,
Bárcsak lenne tenger amit élveznék.
Szabadon szállnék,mint a madár,
De,a sötét világ mindentől elzár.
Itt a dzsungel mélyén,
Nincs sok remény.
Mégis hiszem,hogy eljön értem az a hajó,
Leszáll róla valaki és letépi rólam a láncot.
Aztán elszaladnék előle,
Mert a szabadságom miatt kapnék erőre.
A legjobb időben kell cselekednem,
Nem szabad szerelembe esnem.
Az egy méreg a szívemnek,
Ezt jól az eszembe véstem.
Nem akarok már több fájdalmat érezni,
Szeretnék a Hold alatt álmodozni.
Pálmafák alatt dalolva táncolni,
S a világ összes rossz dolgait elfeledni.
A legjobb formámat hozom,
Elkergetem az összes gondom.
Számkivetettként ismeretlen fogalom lenne a magány,
Nem kell mellém hamis és gonosz társ.
Majd idővel eljön az akiért oda leszek,
Sikitva és boldogan fogadom a szabad perceket.

"Érezd hát át,amit ő átélt,amikor kínoztad és összetörted a szívét."

 Szertartás
 
Érezz hát olthatatlan szerelmet az iránt,
Aki odáig volt érted,mégis vele játszottál.
Érezd hát át,amit ő átélt,
Amikor kínoztad és összetörted a szívét.
A földön taposva hagytad el,
Reménytelenséggel és kételyekkel.
Sírj nekem folyót,
Hagyj nevessek egy jót.
Könyörögj,hogy megbántad,
Miért nem cselekedtél tegnap?
Miért kell végig hallgatnom?
Miért kell nekem ezt látnom?
Csinálok egy szertartást,hogy felejts el,
Táncolok a tűz körül,hogy ne érezzek.
Kiakarom magamból szakítani az emlékeket,
Hogy könnyen feledjek.
Bele vetem magam a tűzbe,
Kiégeti a lelkemből a bűneimet.
Hogy valaha szerettelek tiszta szívemből,
Kitéplek magamból teljes erőmből.
A szertartás fájdalommal jár,
De,könnyen gyógyulnak a sebeim hát.
Nem kell nyalogatnom amikor felszakad,
A lelkem is végre szabad marad.
Nem kell senkihez se kötnöm magam,
Ha jön a lehetőség a tudatom velem marad.
Jobban fogok figyelni a jelekre,
Remélem jobban fognak vigyázni a szívemre.
Átkot és bűnbánatot szórok rád,
Ha rám gondolsz elkapjon a vágy.
Ott fogok maradni az emlékeidben,
Kísérteni foglak és felejthetetlen leszek.
Éld át azt a kínt amit én,
Bárcsak jobban csináltad volna a legelején.

Porrá zúzlak

Csak ereszkedj térdre elém,
Bánt meg a bűnöd amit tettél.
Most én irányítok nincs menekvés,
Ez a játszma már régen véget ért.
Tönkre tettél tudod-e,
Elvetted a fél életemet.
De,mára már vége lesz a rémálomnak,
A tervem végre valósággá válhat.
Szenvedj csak miattam,
A szíved lángba borulhat.
Égessen el és porrá zúzhat téged,
Engem már a fájdalmad régen nem érdekel.
Kiálthatod a nevem,könyöröghetsz,
Megse fogom hallani a kérésedet.
Sátáni kacajjal teszlek téged tönkre,
Végre megszabadul tőled a lelkem.
Egy gonddal kevesebb lesz,
Ha elégsz majd a tűzben.
Egyre jobban nyomlak a föld alá,
Tudom,hogy ez neked jobban fáj.
Lassan,de biztosan eltűnsz az életemből,
Nem kell többé hallgatnom,hogy őrlődsz.
Ott hagylak téged térden állva,
Nem húz le többé a bánat.
Elmegyek nem nézek már vissza,
Majd a könnyeimet más valaki issza.
Porrá zúzlak az emlékeimmel együtt,
Senki se fogja kérdezni többé,hogy mi van velünk.
Elengedlek,nem kell már a végszó,
Szerettelek,de ebből nekem elég volt.

A híd szélén
 
A város zaja elhalkul,
A fényképen lévő személy megfakul.
Az emlékképek sorai tűnnek meg belőlem,
S a madarak repülnek felettem.
Magamba szívom a Duna vizének az illatát,
Tudom,eljő ez a szabadság.
Megszabadítom magam a gyötrő kérdésektől,
S a bizonytalan és tehetetlen illetőtől.
Kitárom a karjaimat sikoltok egyet,
A pillanat vakmerő mégis élvezem.
S a testemet a vízbe vetem,
Magával ragad a folyó elvisz engem.
Egy olyan világba ahol egyedül lehetek,
Ahol boldogság van és szerethetek.
A híd szélén állva ezekre gondolok,
A kabátomat közben kigombolom.
Megteszem,hiszen semmi vagyok,
Megteszek mindent amit akarok.
Sose szerettek igazán és tisztán,
Senki se tisztelt úgy mint Ő,de kihasznált.
Nem tudom,hogy mi okozta benne a törést,
Hiszen élveztem a törődést.
A könnyeim marják a szemeimet,
A híd szélén teljesen elvesztem.
Érzem,hogy valami megfog és visszaránt,
A tudatom az és azt súgja:egy angyal vigyáz rám.

"Akik szerettek és támogattak engem,Őket sose felejtem majd el."

 Árnyék voltam

Árnyékként követnek a lények,
Békességgel ölelnek körbe.
Amikor megállok ők is megállnak,
Amikor elesem,velem zuhannak.
Tudom: eljön majd a nap,
Amikor enyém lehet minden amire vágytam.
A harcom tovább vívom,
Testemmel és véremmel leszámolok.
A magánnyal és a sötétséggel,
Hívom a boldogságot tele reménységgel.
Hiszem,hogy jobb lesz majd,
Vigyáz rám az őrangyal.
Ha kiabáltam,senki se hallotta meg,
Így egyedül oldottam meg.
Saját létrámat felépítettem,
Kimásztam a mélyből a felszínre értem.
A seb a szívemben azonnal begyógyult,
Az életem lassan,de biztosan elindult.
Ha távolinak is tűntek,
Most közelebb kerültek.
Végig ott voltak előttem,
Amit eddig nem vettem észre.
Akik szerettek és támogattak engem,
Őket sose felejtem majd el.
Bátran rohanhatnak hozzám,
Ha a megkínozza és bántja őket a világ.
Adok majd helyet a védőszárnyaim alá,
Megmenti őket majd a sok jó tanács.
Addig is próbálok egyensúlyba maradni,
Nem pedig a depibe visszazuhanni.

Ha szerettél is valaha...

Ha volt is valami amit kértem,
Senki se teljesítette.
Egyedül maradtam az álmaimmal,
A beteljesülhetetlen vágyaimmal.
Az örökké vajon meddig tart?
A várakozás vajon meddig mar?
A türelem mikor tanít meg a jóra?
Mikor látom meg a jó dolgokat?
Láttam már száz és száz esetet,
Egyiket se hiszem már el.
Csak a filmeken történnek meg,
Hogy az emberek egyből szerelembe esnek.
Ne,ne magyarázd meg nekem,
Hogy Te valaha szerettél engem.
Miért nem küzdöttél akkor?
Amikor szükségem volt rád anno?
Miért nem bizonyítottad be jobban?
Hogy nyilvánosan akarsz engem és nem titokban?
Tudom a szavak nehezen jönnek a szádra,
S ez olyan szánalmas.
Kérlek ne,sértődj meg,
Legyél férfi és törődj velem!
Szükségem van arra,hogy itt legyél,
Benned van minden remény.
Szóval ne tátogj hanem mondd ki,
Hogy tovább tudjak lépni.
Nem kell mindig félni,
Mert lehet titokban is remélni.
Ha szerettél is valaha,
Miért adtad fel olyan gyorsan?

"Itt vagyok,létezem és lélegzem,remélem egy nap elmúllik a félelmem."

Végtelen folyosó

A végzet teljesen elzár,
Ismeretlen számomra az a világ.
A sötétség magába ránt,
Túl sok volt ez nekem és mindenem fáj.
Bábuként rángatnak,
De rám sose hallgatnak.
Hiába mondanám el,
Ha nem hallod,miket árulok el.
Ha kitárom a lelkem,
Jön valaki,hogy beszennyezze.
De nem törhetnek meg,
Itt állok,a földhöz ragadtam,menekülnöm kell.
Rám zúdítják a hideget és a meleget,
Szenvedek tőle,hidd el sose élveztem.
Hirtelen elkap a vakító fény,
Mondd hova menekülhetnék?
Végtelen folyosó az életem,
Nem találom a kiutat és a szerelmet.
Lehet,hogy őrültnek hisznek,
Nem vagyok az,inkább megvagyok ijedve.
Sokan vissza éltek már a bizalmammal,
Tönkre tettek,akikben vakon megbíztam.
Félek,remegek,kínos,de nem éri meg,
Tönkre teszem magam ezzel.
A láncok egyre jobban húznak lefelé,
Miért nem lehet az a boldogság az enyém?
A végzet elzár,a könny megmar,
A végén semmi sem marad.
Azt hittem,hogy összeszedtem magam,
Közben visszahúz a félelem és bánat.
Nem merek kockáztatni,pedig kéne,
Bárcsak valaki látná,hogy igenis élek!
Itt vagyok,létezem és lélegzem,
Remélem egy nap elmúlik a félelmem.

A földön

A földön fekszem és nézem a plafont,
Érzem az arcomon a sorstól kapott pofont.
Már nem vérzek,nincsenek sebeim,
Csak a lelkemben vannak a hegei.
Bármikor felszakadhat,kifolyhat a vérem,
Nem,nem ezt érdemlem.
Felülnék,de visszahúz az erő,
Más szemében talán nem ez a nyerő.
Kicsinek tűnök ebben a nagy világban,
Védtelennek és gyengének érzem magam.
Mégis mi rosszat tettem?
Vagy mi az amivel nem cselekedtem?
A magány csontja rezeg bennem,
Ha ragaszkodnék hozzá elengedem.
Napról napra egyre jobban szúr,
Nem értem miért okoz csalódást ez az út.
Talán máshova kéne mennem,
A múltat elkéne engednem.
Mert aki eddig bántott,sose ismert engem,
Sose ölelt át úgy és sose szeretett.
Talán ettől félek,hogy túl szép lesz,
Talán ez lesz a végzetem.
Mondjam halkan vagy kiabáljam el?
Vagy bújjak el,vagy repüljek?
Legszívesebben szállnék a boldogságtól,
Megszabadulnék a bennem lévő átoktól.
Mert a szeretetet hordozom magamban,
Mégis reménykedem titokban.
Hogy egy nap felállok a földről,
Újból kezdenék mindent előröl.
Egy esélyt adna a sors,élnék vele,
Ígérem soha többé nem veszítem el!
Elegem van ebből a burokból,
Kiakarok törni a nyomorból!
Ami összehúzza a szívem,
Bezárja a lelkemet.
Kikészíti a testemet,
Besötétíti a fejemet.
Ennek vége kell,hogy legyen,
Mert a végén belehalok ebbe.

 Jégtörő

Kint valahol a sötét mélyben,
Ott lapul a szívem összetépve.
Mint egy papírt úgy hajítottál el,
Kegyetlenül,szívtelenül szabadítottál meg.
A bennem lévő ősi ösztön,
Keres téged,hogy megjelöljön.
A fejedre kéne írni,hogy te vagy a bűnös,
Soha többé nem kapsz az erőmből.
Lehet,hogy jó móka volt az egész,
Mára már meghalt a remény.
Amikor felcsillan a csillag az égen,
Azt kívánom bárcsak a szívem tűzben égne!
Szenvedélytől és szeretettől megszédülve,
Az ölelésektől megrészegülve.
Hogy ne,a sminkem,
Hanem a rúzs a számon kenődjön el.
De,hiszem,hogy valamikor visszatérhet még,
Visszatér még amit megérdemlek rég.
Futnék az álmaim elől,
Nem teszem,mert eljön a vég és megöl.
Megtennék mindent,áttörném a jeget,
Ha választ adsz,megteszem.
Utat mutat a belső hangom,
Felráz a felcsendülő kedvenc dalom.
Múljon el minden átok,
Jöjjön el a szédítő mámor.
Kitörök,ha kell,
Kérlek higgy még bennem!
Így is kegyetlen velem a sors,
Hogy állandóan szenvedéseket okoz.
Arra vágyom,hogy a jövő boldogságot hozzon,
Bárcsak egyre kevesebb lenne a gondom.
Bár ne,lennék ennyire zavarodott,
Bár megtalálnám a legjobb módot.
Jöjjön értem a jégtörő,
Törje le rólam ami szét őröl.
Kiakarok szabadulni a jégbörtönből,
Elég már az örök télből!

"Tettekkel lehetne kifejezni,nem lehet ezeket papírra vetni."

 Érzelem háború

Nem tudok tervezni,
Ha nem vagy az életem része.
Nem tudok gondolkozni,
Ha a bizonytalanságtól félek.
A falak egyre jobban be szorítanak,
Az emberek egyre hangosabbak.
Hiába menekülök előlük,
Ha együttes erővel mind megőrjítenek.
A szívem súgja,hogy gyerünk!
A barátaid egyre jobban nevetnek.
Elzár tőled minden,
Nem kapok levegőt,össze szorul a szívem.
Az érzelem háború egyre jobban vívódik bennem,
Bárcsak elmondanám ezeket neked.
Ami bennem játszódik,
Ami egyre jobban megőrjít.
Nem rohanok el,nem vagyok gyáva,
Csak várok a megfelelő pillanatra.
Óvatosan megfogom a kezed,
Kivezetlek és máshova viszlek.
Kérlek,kövess engem,
Ha ennyire érdekellek.
Ha nem jössz,akkor nem voltam fontos,
Számodra nem voltam nagy dolog.
Az érzelem háború egyre jobban dúl,
Senki nem marad alul.
Szétrobbannak a vágyak,
Megrepednek a falak.
Áttörnek rajtuk,gátlástalanul,
Mert mindent legyőz ez a háború!

Átlagos lány

Többet gondolnék rád,
Mint egy átlagos lány.
Miért várakozok?
Mert túl sokat gondolkozok.
Nem tudom mi jár a fejedben,
Hiszen alig ismerlek.
Ha felém jössz kiugrik a szívem,
Ha nem jössz összeszorul a lelkem.
Napról napra szembesülök azzal,
Hogy elvesztegetem az időmet álmodozással.
Amikor felébredtem a múlt éjjel,
Sírva és kimerülten ültem fel.
Az álmaim olyan valóságosak,
Hogy szinte már fájnak.
Míg mások boldogan ölelik át egymást,
Addig én leszek az átlagos lány.
Kiakarok törni ebből a szerepből,
Sajnos nem értesz a lényegből.
Csak hátrálsz egyre jobban,
Míg a tervem a vízbe nem csobban.
Lehúzza a mélység és örökre ott marad,
Érintetlenül és titokban.
Hogy miért várok rád?
Megmagyarázhatnám.
De,felesleges,mert nincsenek rá szavak,
Ez egy megoldhatatlan gondolat.
Ha elkezdeném boncolgatni,
Soha nem tudnám abba hagyni.
Ez olyan amit nem érhetsz meg,
Lényeges,de még sincs értelme.
Tettekkel lehetne kifejezni,
Nem lehet ezeket papírra vetni.
Amikor elfog a rémület,
Azt kívánom bár fognám a kezedet.
Így maradnak a kimondatlan vallomások,
S az összetört szívek meg az álmok.

"A homokóra összetört már,szilánkokra törve,megújúlásra vár."

 Másnapos ébredezés

Őrült volt az a buli,
Ahol tomboltam hajnali hatig.
Szikrázó fények,sötétben üvöltöző zenék,
Felejthetetlen élmény.
Forogtam össze-vissza,
Táncoltam a karjaidban.
A dupsteb tombolt,a rock üvöltött,
Az összes barátom köszöntött.
Sokáig roptuk a táncot,
Mindenki jól mulatott.
Hé,DJ tekerd fel a zenét,
Hagyj járja át a lelkemet még.
Az utolsó órákban rákapcsoltunk,
A végére pedig boldogan megtapsoltuk.
Másnapos ébredezés,a fejem szétmegy,
Szédelgek a lépcsőn lefele.
Itt aludtam a főbejárat előtt,
Rájöttem,hogy nemsokára hétfő.
Vasárnap van és mennem kéne,
Lekell pihennem.
Ehelyett elkapnak a barátaim,
Elvisznek tovább bulizni.
Maradjak ébren,míg nem kel fel a Nap,
Járjuk addig az éjszakákat.
Parti huligánok,gitárt zúzó rocksztárok,
Éld a pillanatot,semmi se számít most!
Ugorj az éjszaka holdfényében,
Fürdőzz a végtelen élményben.
Higgy magadban,hogy ez másképp lesz,
Talán itt találod meg a szerelmet.
A lábaid elfáradnak,
De fel ne add!
Míg a Nap nem kel fel,
Addig tiéd a táncparkett!
Dübörög a tested,kirázza a lelkedet a zene,
Tudom,hogy eddig ezt kerested.
Táncol a tömeg,szétesik a színpad,
Az énekes énekel a mikrofonba.
Utána a nevedet mondja a végén,
A színpadra hív:számára te vagy a főnyeremény!
Másnapos ébredezés,
Nincs több képzelődés.
Valóra vált az álmod,
Melletted fekszik a kedvenc rocksztárod!

 Gyermeked

Sok éven át mellettünk voltál,
Amiket tudtál mindent megadtál.
Ha eltört valamink összeragasztottad,
Ha elromlott valami,megjavítottad.
Ölelésedben nyugovóra térhettünk,
Családi hangulatban összegyűltünk.
Karácsonykor a csillogó fa alatt,
Boldogan adtuk át egymásnak az ajándékokat.
A jó isten mindig megvédett minket,
Kitartóan vigyáztunk egymásra a szeretetünkkel.
Ha bajban voltunk mindig ott voltál,
Ha betegek voltunk ápolgattál.
Hoztad a gyógyszerünket,
Ha meggyógyultunk folytattuk az életünket.
Nem tudom,hogy mi történt az elmúlt évek alatt,
Úgy érzem távol tartott tőlünk a munka.
Édesanyánk mindig küzdött mindenért,
Mégis alig lelkesedtél.
Nem tudom,hogy mi történt,
Próbálom feltenni a sok kérdést.
Nem találom rá a válaszokat,
Gyermeked vagyok,leszek és voltam.
Tudom,hogy szeretsz minket,
Anyánkat nem hagyod el.
Kérlek ne,törd össze a szívem,
Szükségem még a szeretetedre.
Az apai tanácsokra és a jelenlétedre,
Szeretném ha ott ülnél a tévé előtt röhögve.
Anyát felvidítva,pezsgőzgetve,
Szeretgetve és kényeztetve.
Kérlek ne,hagyj el minket,
Mert te van a ház ura és szeretünk téged.

Emlékezz rám

Emlékezz rám,
Lásd a csodát.
A szememből kiolvashatod,
Itt a megfelelő alkalom.
Eleget zuhantam már,
Kell a végleges kapaszkodás.
A szikla pereméről felakarok mászni,
Tudom,hogy a szívem nem fog már fájni.
Apró szilánkokra törheted,
Nem fogok érezni semmit sem.
Ha szeretsz,nem fogsz elengedni,
Ha nem szeretsz,elfogsz hagyni.
A homokóra összetört már,
Szilánkokra törve,megújulásra vár.
Ahogy fekszem a földön,
Mindenki körülöttem őrjöng.
A tömeg elzár,Te pedig elveszel,
A sors nem ismeri a kegyelmet.
Türelmes voltam eddig,
Míg nem történt semmi.
Ahogy jött a pillanat,
A szívem egyre izgatottabb.
Érzem,hogy jön a jó korszak,
Lassan,de biztosan.
A ritmus egyre lassúbb,
Az idő visszafelé húz.
Emlékezz majd rám,
Várd majd a csodát.
Mire célzol,nem értem,
Most már tudom:mitől féltem.
Túl sok visszautasítást kaptam,
Így a játszmát rég feladtam.
Majd emlékezz rám,
Hogy érted élt egy lány.

"Isten látja a lelkemet,jó ember vagyok,nem teszek kárt senkiben."

 Gitár szólam

Gitár szólam hívogat a szobából,
Üres a tér,nem látok a pókhálótól.
Eltakarja a világosságot,majd elhúzom a függönyöket,
S a termet beragyogják a nappali fények.
Leülök a földre,poros a padló,
Nem látok egereket,de addig dalolok.
Próbálom elkapni a dallam ritmusát,
Hozzá csatlakozom és hallom miket csinál.
Az ének száll egy idegen hanggal,
Ismerősnek tűnik,mégis távoli mint a múltam.
Feltámaszkodom a földről,
Hallom kezdi az egészet előröl.
Az ajtó felé megyek,
S kinyitom,ott van az ismerős idegen.
Kegyetlen,hogy akkor mennyire szerettem,
Felismertem az arcát,amit akkor elfeledtem.
Azt hittem,hogy eltűnt,mert nem keresett,
Az arcomra volt írva a döbbenet.
Itt volt a pillanat,amikor felébredtem,
Tudom,hogy miért is küzdöttem.
A leckét sorban megtanultam,
Bár ez sose volt ugyanaz.
Mindig más személyben találtam meg,
Most ez az idegen jó érzéseket kelt fel bennem.
Követem belső hangok által súgott tanácsokat,
Megteszem amit kell,megszerzem a régóta vágyott dolgokat.

 Belső harcok
 
Vívódunk már évek óta,
Szenvedélyes napok voltak.
Kergettük egymást a réten,
A fűben feküdtünk egymásra nézve.
Mondd,mi történhetett az évek alatt?
Miért zártad be a világodat?
Ha eddig nyitott könyv voltál,
Akkor ma miért nem sopánkodtál?
Tudod jól szeretem hallgatni az embereket,
Sajnos mindig elrántod a kezeidet.
Mi az ami megmenthetne minket?
Mikor lesz ennek vége?
Zuhanok lefelé,már semmi sem tart fent,
Elengedtél,gyáva módon tetted meg.
Egyszer fognál erősen magadhoz,
Nem fognak ki rajtad a belső harcok.
Attól,hogy még gyengének látszom,
Nem kell mindig megjátszanom.
Könyörgő tekintettel nézek rád,
Az üzenetem a semmibe talál.
Így szólítgatlak,hátha meghallasz,
Vajon a kimondott szavaim,benned megmaradnak?
Vagy elengeded a megjegyzéseimet,
Röhögve tovább állsz,másnak mesélve.
Harcosnak születtem,mégis gyengének érzem,
A belső hangok felélénkülnek.
Futok az álmaim után,
Nem érdekel,ki az aki engem utál.
Aki megvet és gyűlöl,
Ezt az egészet valahogy leküzdöm.
Belső harcok lassan elmúlnak,
A korlátok a tengeren elúsznak.
Szabadon repülök mint a madár,
S aki szeret engem,majd rám talál.

Isten látja a lelkem

A depresszióból lassan gyógyulok ki,
A szenvedéstől a szívem erőssé válik.
Éjszakák és nappalok,
Üvöltöző emberek és farkasok.
Magányos esték,vihogó fiatalok,
Áthallatszanak a falakon.
Ki szól hozzám,vajon élek-e,
Nem jön át egy lélek sem.
Tovább üldögélek a négy fal között,
Sorra tűnnek el az ismerősök.
A burok egyre jobban megfullaszt,
Lassan megőrjít a tudat.
Hogy nem kellek már senkinek sem,
Isten bocsássa meg Isten látja a lelkem.
Ő tudja,ki az aki hozzám való,
Ő majd hozza a talp alávalót.
Egyszer majd megjelenik akit nekem szánt az ég,
Menjen csak a zene még.
Hallucinációk és rémálmok,
Ha felébredek rettegek és fázom.
Nincs kihez bújnom,hogy elmeséljem,
Mitől félek és mitől rettegek.
Isten látja a lelkemet,
Jó ember vagyok,nem teszek kárt senkiben.
A szívem tele van jósággal és tisztasággal,
Amit beszennyezett a gonosz magányosság.
Próbálok felül maradni és legyőzni,
Nincs kedvem már tovább játszani.
Próbálom a kiutat megtalálni,
Azt pedig szeretném majd egyszer meghálálni.