2012. október 28., vasárnap

"A legjobb időben kell cselekednem,nem szabad szerelembe esnem."

 Állati ösztönök
 
Bennem a nő elkészült,
A szívem mindenre felkészült.
A magány barlangjából elindulva,
Megnézem,hogy mi történik a világban.
Ismeretlen emberek fogadnak,
De,rám se bagóznak.
Megyek tovább a tömegben,
Állati ösztöneimre figyelek.
Vadász énem meglát téged,
A fejemben zakatol mától véged!
Elkaplak mint macska az egeret,
Aztán sírva könyöröghetsz.
Csókjaimmal megmérgezlek,
Tetteimmel tönkre teszlek.
Hogy tanulj belőle,
Soha többé nem leszek a játékszered!
Ott hagynálak megtépve és összetörve,
Elindulnék az ajtóhoz nevetve.
Az érintésedtől immúnis leszek,
Hála istennek semmit se éreztem.
A szikra amivel régen felgyújtottál,
Mára már jelentéktelenné vált.
A szeretlek szó eltűnt mint fogalom,
A hűséged egy hazug fogadalom.
Az ígérted,hogy vigyázni fogsz rám,
Erre teljesen tönkre vágtál.
A belső ösztöneim azt súgják,
Valaki más vár rám.




Számkivetett

Számkivetett lettem a magányosok szigetén,
Bárcsak lenne tenger amit élveznék.
Szabadon szállnék,mint a madár,
De,a sötét világ mindentől elzár.
Itt a dzsungel mélyén,
Nincs sok remény.
Mégis hiszem,hogy eljön értem az a hajó,
Leszáll róla valaki és letépi rólam a láncot.
Aztán elszaladnék előle,
Mert a szabadságom miatt kapnék erőre.
A legjobb időben kell cselekednem,
Nem szabad szerelembe esnem.
Az egy méreg a szívemnek,
Ezt jól az eszembe véstem.
Nem akarok már több fájdalmat érezni,
Szeretnék a Hold alatt álmodozni.
Pálmafák alatt dalolva táncolni,
S a világ összes rossz dolgait elfeledni.
A legjobb formámat hozom,
Elkergetem az összes gondom.
Számkivetettként ismeretlen fogalom lenne a magány,
Nem kell mellém hamis és gonosz társ.
Majd idővel eljön az akiért oda leszek,
Sikitva és boldogan fogadom a szabad perceket.

2012. október 26., péntek

"Érezd hát át,amit ő átélt,amikor kínoztad és összetörted a szívét."


 Szertartás
 
Érezz hát olthatatlan szerelmet az iránt,
Aki odáig volt érted,mégis vele játszottál.
Érezd hát át,amit ő átélt,
Amikor kínoztad és összetörted a szívét.
A földön taposva hagytad el,
Reménytelenséggel és kételyekkel.
Sírj nekem folyót,
Hagyj nevessek egy jót.
Könyörögj,hogy megbántad,
Miért nem cselekedtél tegnap?
Miért kell végig hallgatnom?
Miért kell nekem ezt látnom?
Csinálok egy szertartást,hogy felejts el,
Táncolok a tűz körül,hogy ne érezzek.
Kiakarom magamból szakítani az emlékeket,
Hogy könnyen feledjek.
Bele vetem magam a tűzbe,
Kiégeti a lelkemből a bűneimet.
Hogy valaha szerettelek tiszta szívemből,
Kitéplek magamból teljes erőmből.
A szertartás fájdalommal jár,
De,könnyen gyógyulnak a sebeim hát.
Nem kell nyalogatnom amikor felszakad,
A lelkem is végre szabad marad.
Nem kell senkihez se kötnöm magam,
Ha jön a lehetőség a tudatom velem marad.
Jobban fogok figyelni a jelekre,
Remélem jobban fognak vigyázni a szívemre.
Átkot és bűnbánatot szórok rád,
Ha rám gondolsz elkapjon a vágy.
Ott fogok maradni az emlékeidben,
Kísérteni foglak és felejthetetlen leszek.
Éld át azt a kínt amit én,
Bárcsak jobban csináltad volna a legelején.



Porrá zúzlak

Csak ereszkedj térdre elém,
Bánt meg a bűnöd amit tettél.
Most én irányítok nincs menekvés,
Ez a játszma már régen véget ért.
Tönkre tettél tudod-e,
Elvetted a fél életemet.
De,mára már vége lesz a rémálomnak,
A tervem végre valósággá válhat.
Szenvedj csak miattam,
A szíved lángba borulhat.
Égessen el és porrá zúzhat téged,
Engem már a fájdalmad régen nem érdekel.
Kiálthatod a nevem,könyöröghetsz,
Megse fogom hallani a kérésedet.
Sátáni kacajjal teszlek téged tönkre,
Végre megszabadul tőled a lelkem.
Egy gonddal kevesebb lesz,
Ha elégsz majd a tűzben.
Egyre jobban nyomlak a föld alá,
Tudom,hogy ez neked jobban fáj.
Lassan,de biztosan eltűnsz az életemből,
Nem kell többé hallgatnom,hogy őrlődsz.
Ott hagylak téged térden állva,
Nem húz le többé a bánat.
Elmegyek nem nézek már vissza,
Majd a könnyeimet más valaki issza.
Porrá zúzlak az emlékeimmel együtt,
Senki se fogja kérdezni többé,hogy mi van velünk.
Elengedlek,nem kell már a végszó,
Szerettelek,de ebből nekem elég volt.


A híd szélén
 
A város zaja elhalkul,
A fényképen lévő személy megfakul.
Az emlékképek sorai tűnnek meg belőlem,
S a madarak repülnek felettem.
Magamba szívom a Duna vizének az illatát,
Tudom,eljő ez a szabadság.
Megszabadítom magam a gyötrő kérdésektől,
S a bizonytalan és tehetetlen illetőtől.
Kitárom a karjaimat sikoltok egyet,
A pillanat vakmerő mégis élvezem.
S a testemet a vízbe vetem,
Magával ragad a folyó elvisz engem.
Egy olyan világba ahol egyedül lehetek,
Ahol boldogság van és szerethetek.
A híd szélén állva ezekre gondolok,
A kabátomat közben kigombolom.
Megteszem,hiszen semmi vagyok,
Megteszek mindent amit akarok.
Sose szerettek igazán és tisztán,
Senki se tisztelt úgy mint Ő,de kihasznált.
Nem tudom,hogy mi okozta benne a törést,
Hiszen élveztem a törődést.
A könnyeim marják a szemeimet,
A híd szélén teljesen elvesztem.
Érzem,hogy valami megfog és visszaránt,
A tudatom az és azt súgja:egy angyal vigyáz rám.

2012. október 18., csütörtök

"Akik szerettek és támogattak engem,Őket sose felejtem majd el."


 Árnyék voltam

Árnyékként követnek a lények,
Békességgel ölelnek körbe.
Amikor megállok ők is megállnak,
Amikor elesem,velem zuhannak.
Tudom: eljön majd a nap,
Amikor enyém lehet minden amire vágytam.
A harcom tovább vívom,
Testemmel és véremmel leszámolok.
A magánnyal és a sötétséggel,
Hívom a boldogságot tele reménységgel.
Hiszem,hogy jobb lesz majd,
Vigyáz rám az őrangyal.
Ha kiabáltam,senki se hallotta meg,
Így egyedül oldottam meg.
Saját létrámat felépítettem,
Kimásztam a mélyből a felszínre értem.
A seb a szívemben azonnal begyógyult,
Az életem lassan,de biztosan elindult.
Ha távolinak is tűntek,
Most közelebb kerültek.
Végig ott voltak előttem,
Amit eddig nem vettem észre.
Akik szerettek és támogattak engem,
Őket sose felejtem majd el.
Bátran rohanhatnak hozzám,
Ha a megkínozza és bántja őket a világ.
Adok majd helyet a védőszárnyaim alá,
Megmenti őket majd a sok jó tanács.
Addig is próbálok egyensúlyba maradni,
Nem pedig a depibe visszazuhanni.



Ha szerettél is valaha...

Ha volt is valami amit kértem,
Senki se teljesítette.
Egyedül maradtam az álmaimmal,
A beteljesülhetetlen vágyaimmal.
Az örökké vajon meddig tart?
A várakozás vajon meddig mar?
A türelem mikor tanít meg a jóra?
Mikor látom meg a jó dolgokat?
Láttam már száz és száz esetet,
Egyiket se hiszem már el.
Csak a filmeken történnek meg,
Hogy az emberek egyből szerelembe esnek.
Ne,ne magyarázd meg nekem,
Hogy Te valaha szerettél engem.
Miért nem küzdöttél akkor?
Amikor szükségem volt rád anno?
Miért nem bizonyítottad be jobban?
Hogy nyilvánosan akarsz engem és nem titokban?
Tudom a szavak nehezen jönnek a szádra,
S ez olyan szánalmas.
Kérlek ne,sértődj meg,
Legyél férfi és törődj velem!
Szükségem van arra,hogy itt legyél,
Benned van minden remény.
Szóval ne tátogj hanem mondd ki,
Hogy tovább tudjak lépni.
Nem kell mindig félni,
Mert lehet titokban is remélni.
Ha szerettél is valaha,
Miért adtad fel olyan gyorsan?

2012. október 16., kedd

"Itt vagyok,létezem és lélegzem,remélem egy nap elmúllik a félelmem."


Végtelen folyosó

A végzet teljesen elzár,
Ismeretlen számomra az a világ.
A sötétség magába ránt,
Túl sok volt ez nekem és mindenem fáj.
Bábuként rángatnak,
De rám sose hallgatnak.
Hiába mondanám el,
Ha nem hallod,miket árulok el.
Ha kitárom a lelkem,
Jön valaki,hogy beszennyezze.
De nem törhetnek meg,
Itt állok,a földhöz ragadtam,menekülnöm kell.
Rám zúdítják a hideget és a meleget,
Szenvedek tőle,hidd el sose élveztem.
Hirtelen elkap a vakító fény,
Mondd hova menekülhetnék?
Végtelen folyosó az életem,
Nem találom a kiutat és a szerelmet.
Lehet,hogy őrültnek hisznek,
Nem vagyok az,inkább megvagyok ijedve.
Sokan vissza éltek már a bizalmammal,
Tönkre tettek,akikben vakon megbíztam.
Félek,remegek,kínos,de nem éri meg,
Tönkre teszem magam ezzel.
A láncok egyre jobban húznak lefelé,
Miért nem lehet az a boldogság az enyém?
A végzet elzár,a könny megmar,
A végén semmi sem marad.
Azt hittem,hogy összeszedtem magam,
Közben visszahúz a félelem és bánat.
Nem merek kockáztatni,pedig kéne,
Bárcsak valaki látná,hogy igenis élek!
Itt vagyok,létezem és lélegzem,
Remélem egy nap elmúlik a félelmem.


A földön

A földön fekszem és nézem a plafont,
Érzem az arcomon a sorstól kapott pofont.
Már nem vérzek,nincsenek sebeim,
Csak a lelkemben vannak a hegei.
Bármikor felszakadhat,kifolyhat a vérem,
Nem,nem ezt érdemlem.
Felülnék,de visszahúz az erő,
Más szemében talán nem ez a nyerő.
Kicsinek tűnök ebben a nagy világban,
Védtelennek és gyengének érzem magam.
Mégis mi rosszat tettem?
Vagy mi az amivel nem cselekedtem?
A magány csontja rezeg bennem,
Ha ragaszkodnék hozzá elengedem.
Napról napra egyre jobban szúr,
Nem értem miért okoz csalódást ez az út.
Talán máshova kéne mennem,
A múltat elkéne engednem.
Mert aki eddig bántott,sose ismert engem,
Sose ölelt át úgy és sose szeretett.
Talán ettől félek,hogy túl szép lesz,
Talán ez lesz a végzetem.
Mondjam halkan vagy kiabáljam el?
Vagy bújjak el,vagy repüljek?
Legszívesebben szállnék a boldogságtól,
Megszabadulnék a bennem lévő átoktól.
Mert a szeretetet hordozom magamban,
Mégis reménykedem titokban.
Hogy egy nap felállok a földről,
Újból kezdenék mindent előröl.
Egy esélyt adna a sors,élnék vele,
Ígérem soha többé nem veszítem el!
Elegem van ebből a burokból,
Kiakarok törni a nyomorból!
Ami összehúzza a szívem,
Bezárja a lelkemet.
Kikészíti a testemet,
Besötétíti a fejemet.
Ennek vége kell,hogy legyen,
Mert a végén belehalok ebbe.



 Jégtörő

Kint valahol a sötét mélyben,
Ott lapul a szívem összetépve.
Mint egy papírt úgy hajítottál el,
Kegyetlenül,szívtelenül szabadítottál meg.
A bennem lévő ősi ösztön,
Keres téged,hogy megjelöljön.
A fejedre kéne írni,hogy te vagy a bűnös,
Soha többé nem kapsz az erőmből.
Lehet,hogy jó móka volt az egész,
Mára már meghalt a remény.
Amikor felcsillan a csillag az égen,
Azt kívánom bárcsak a szívem tűzben égne!
Szenvedélytől és szeretettől megszédülve,
Az ölelésektől megrészegülve.
Hogy ne,a sminkem,
Hanem a rúzs a számon kenődjön el.
De,hiszem,hogy valamikor visszatérhet még,
Visszatér még amit megérdemlek rég.
Futnék az álmaim elől,
Nem teszem,mert eljön a vég és megöl.
Megtennék mindent,áttörném a jeget,
Ha választ adsz,megteszem.
Utat mutat a belső hangom,
Felráz a felcsendülő kedvenc dalom.
Múljon el minden átok,
Jöjjön el a szédítő mámor.
Kitörök,ha kell,
Kérlek higgy még bennem!
Így is kegyetlen velem a sors,
Hogy állandóan szenvedéseket okoz.
Arra vágyom,hogy a jövő boldogságot hozzon,
Bárcsak egyre kevesebb lenne a gondom.
Bár ne,lennék ennyire zavarodott,
Bár megtalálnám a legjobb módot.
Jöjjön értem a jégtörő,
Törje le rólam ami szét őröl.
Kiakarok szabadulni a jégbörtönből,
Elég már az örök télből!




2012. október 14., vasárnap

"Tettekkel lehetne kifejezni,nem lehet ezeket papírra vetni."


 Érzelem háború

Nem tudok tervezni,
Ha nem vagy az életem része.
Nem tudok gondolkozni,
Ha a bizonytalanságtól félek.
A falak egyre jobban be szorítanak,
Az emberek egyre hangosabbak.
Hiába menekülök előlük,
Ha együttes erővel mind megőrjítenek.
A szívem súgja,hogy gyerünk!
A barátaid egyre jobban nevetnek.
Elzár tőled minden,
Nem kapok levegőt,össze szorul a szívem.
Az érzelem háború egyre jobban vívódik bennem,
Bárcsak elmondanám ezeket neked.
Ami bennem játszódik,
Ami egyre jobban megőrjít.
Nem rohanok el,nem vagyok gyáva,
Csak várok a megfelelő pillanatra.
Óvatosan megfogom a kezed,
Kivezetlek és máshova viszlek.
Kérlek,kövess engem,
Ha ennyire érdekellek.
Ha nem jössz,akkor nem voltam fontos,
Számodra nem voltam nagy dolog.
Az érzelem háború egyre jobban dúl,
Senki nem marad alul.
Szétrobbannak a vágyak,
Megrepednek a falak.
Áttörnek rajtuk,gátlástalanul,
Mert mindent legyőz ez a háború!


Átlagos lány

Többet gondolnék rád,
Mint egy átlagos lány.
Miért várakozok?
Mert túl sokat gondolkozok.
Nem tudom mi jár a fejedben,
Hiszen alig ismerlek.
Ha felém jössz kiugrik a szívem,
Ha nem jössz összeszorul a lelkem.
Napról napra szembesülök azzal,
Hogy elvesztegetem az időmet álmodozással.
Amikor felébredtem a múlt éjjel,
Sírva és kimerülten ültem fel.
Az álmaim olyan valóságosak,
Hogy szinte már fájnak.
Míg mások boldogan ölelik át egymást,
Addig én leszek az átlagos lány.
Kiakarok törni ebből a szerepből,
Sajnos nem értesz a lényegből.
Csak hátrálsz egyre jobban,
Míg a tervem a vízbe nem csobban.
Lehúzza a mélység és örökre ott marad,
Érintetlenül és titokban.
Hogy miért várok rád?
Megmagyarázhatnám.
De,felesleges,mert nincsenek rá szavak,
Ez egy megoldhatatlan gondolat.
Ha elkezdeném boncolgatni,
Soha nem tudnám abba hagyni.
Ez olyan amit nem érhetsz meg,
Lényeges,de még sincs értelme.
Tettekkel lehetne kifejezni,
Nem lehet ezeket papírra vetni.
Amikor elfog a rémület,
Azt kívánom bár fognám a kezedet.
Így maradnak a kimondatlan vallomások,
S az összetört szívek meg az álmok.

2012. október 11., csütörtök

"A homokóra összetört már,szilánkokra törve,megújúlásra vár."


 Másnapos ébredezés

Őrült volt az a buli,
Ahol tomboltam hajnali hatig.
Szikrázó fények,sötétben üvöltöző zenék,
Felejthetetlen élmény.
Forogtam össze-vissza,
Táncoltam a karjaidban.
A dupsteb tombolt,a rock üvöltött,
Az összes barátom köszöntött.
Sokáig roptuk a táncot,
Mindenki jól mulatott.
Hé,DJ tekerd fel a zenét,
Hagyj járja át a lelkemet még.
Az utolsó órákban rákapcsoltunk,
A végére pedig boldogan megtapsoltuk.
Másnapos ébredezés,a fejem szétmegy,
Szédelgek a lépcsőn lefele.
Itt aludtam a főbejárat előtt,
Rájöttem,hogy nemsokára hétfő.
Vasárnap van és mennem kéne,
Lekell pihennem.
Ehelyett elkapnak a barátaim,
Elvisznek tovább bulizni.
Maradjak ébren,míg nem kel fel a Nap,
Járjuk addig az éjszakákat.
Parti huligánok,gitárt zúzó rocksztárok,
Éld a pillanatot,semmi se számít most!
Ugorj az éjszaka holdfényében,
Fürdőzz a végtelen élményben.
Higgy magadban,hogy ez másképp lesz,
Talán itt találod meg a szerelmet.
A lábaid elfáradnak,
De fel ne add!
Míg a Nap nem kel fel,
Addig tiéd a táncparkett!
Dübörög a tested,kirázza a lelkedet a zene,
Tudom,hogy eddig ezt kerested.
Táncol a tömeg,szétesik a színpad,
Az énekes énekel a mikrofonba.
Utána a nevedet mondja a végén,
A színpadra hív:számára te vagy a főnyeremény!
Másnapos ébredezés,
Nincs több képzelődés.
Valóra vált az álmod,
Melletted fekszik a kedvenc rocksztárod!



 Gyermeked

Sok éven át mellettünk voltál,
Amiket tudtál mindent megadtál.
Ha eltört valamink összeragasztottad,
Ha elromlott valami,megjavítottad.
Ölelésedben nyugovóra térhettünk,
Családi hangulatban összegyűltünk.
Karácsonykor a csillogó fa alatt,
Boldogan adtuk át egymásnak az ajándékokat.
A jó isten mindig megvédett minket,
Kitartóan vigyáztunk egymásra a szeretetünkkel.
Ha bajban voltunk mindig ott voltál,
Ha betegek voltunk ápolgattál.
Hoztad a gyógyszerünket,
Ha meggyógyultunk folytattuk az életünket.
Nem tudom,hogy mi történt az elmúlt évek alatt,
Úgy érzem távol tartott tőlünk a munka.
Édesanyánk mindig küzdött mindenért,
Mégis alig lelkesedtél.
Nem tudom,hogy mi történt,
Próbálom feltenni a sok kérdést.
Nem találom rá a válaszokat,
Gyermeked vagyok,leszek és voltam.
Tudom,hogy szeretsz minket,
Anyánkat nem hagyod el.
Kérlek ne,törd össze a szívem,
Szükségem még a szeretetedre.
Az apai tanácsokra és a jelenlétedre,
Szeretném ha ott ülnél a tévé előtt röhögve.
Anyát felvidítva,pezsgőzgetve,
Szeretgetve és kényeztetve.
Kérlek ne,hagyj el minket,
Mert te van a ház ura és szeretünk téged.




Emlékezz rám

Emlékezz rám,
Lásd a csodát.
A szememből kiolvashatod,
Itt a megfelelő alkalom.
Eleget zuhantam már,
Kell a végleges kapaszkodás.
A szikla pereméről felakarok mászni,
Tudom,hogy a szívem nem fog már fájni.
Apró szilánkokra törheted,
Nem fogok érezni semmit sem.
Ha szeretsz,nem fogsz elengedni,
Ha nem szeretsz,elfogsz hagyni.
A homokóra összetört már,
Szilánkokra törve,megújulásra vár.
Ahogy fekszem a földön,
Mindenki körülöttem őrjöng.
A tömeg elzár,Te pedig elveszel,
A sors nem ismeri a kegyelmet.
Türelmes voltam eddig,
Míg nem történt semmi.
Ahogy jött a pillanat,
A szívem egyre izgatottabb.
Érzem,hogy jön a jó korszak,
Lassan,de biztosan.
A ritmus egyre lassúbb,
Az idő visszafelé húz.
Emlékezz majd rám,
Várd majd a csodát.
Mire célzol,nem értem,
Most már tudom:mitől féltem.
Túl sok visszautasítást kaptam,
Így a játszmát rég feladtam.
Majd emlékezz rám,
Hogy érted élt egy lány.

2012. október 5., péntek

"Isten látja a lelkemet,jó ember vagyok,nem teszek kárt senkiben."


 Gitár szólam

Gitár szólam hívogat a szobából,
Üres a tér,nem látok a pókhálótól.
Eltakarja a világosságot,majd elhúzom a függönyöket,
S a termet beragyogják a nappali fények.
Leülök a földre,poros a padló,
Nem látok egereket,de addig dalolok.
Próbálom elkapni a dallam ritmusát,
Hozzá csatlakozom és hallom miket csinál.
Az ének száll egy idegen hanggal,
Ismerősnek tűnik,mégis távoli mint a múltam.
Feltámaszkodom a földről,
Hallom kezdi az egészet előröl.
Az ajtó felé megyek,
S kinyitom,ott van az ismerős idegen.
Kegyetlen,hogy akkor mennyire szerettem,
Felismertem az arcát,amit akkor elfeledtem.
Azt hittem,hogy eltűnt,mert nem keresett,
Az arcomra volt írva a döbbenet.
Itt volt a pillanat,amikor felébredtem,
Tudom,hogy miért is küzdöttem.
A leckét sorban megtanultam,
Bár ez sose volt ugyanaz.
Mindig más személyben találtam meg,
Most ez az idegen jó érzéseket kelt fel bennem.
Követem belső hangok által súgott tanácsokat,
Megteszem amit kell,megszerzem a régóta vágyott dolgokat.


 Belső harcok
 
Vívódunk már évek óta,
Szenvedélyes napok voltak.
Kergettük egymást a réten,
A fűben feküdtünk egymásra nézve.
Mondd,mi történhetett az évek alatt?
Miért zártad be a világodat?
Ha eddig nyitott könyv voltál,
Akkor ma miért nem sopánkodtál?
Tudod jól szeretem hallgatni az embereket,
Sajnos mindig elrántod a kezeidet.
Mi az ami megmenthetne minket?
Mikor lesz ennek vége?
Zuhanok lefelé,már semmi sem tart fent,
Elengedtél,gyáva módon tetted meg.
Egyszer fognál erősen magadhoz,
Nem fognak ki rajtad a belső harcok.
Attól,hogy még gyengének látszom,
Nem kell mindig megjátszanom.
Könyörgő tekintettel nézek rád,
Az üzenetem a semmibe talál.
Így szólítgatlak,hátha meghallasz,
Vajon a kimondott szavaim,benned megmaradnak?
Vagy elengeded a megjegyzéseimet,
Röhögve tovább állsz,másnak mesélve.
Harcosnak születtem,mégis gyengének érzem,
A belső hangok felélénkülnek.
Futok az álmaim után,
Nem érdekel,ki az aki engem utál.
Aki megvet és gyűlöl,
Ezt az egészet valahogy leküzdöm.
Belső harcok lassan elmúlnak,
A korlátok a tengeren elúsznak.
Szabadon repülök mint a madár,
S aki szeret engem,majd rám talál.


Isten látja a lelkem

A depresszióból lassan gyógyulok ki,
A szenvedéstől a szívem erőssé válik.
Éjszakák és nappalok,
Üvöltöző emberek és farkasok.
Magányos esték,vihogó fiatalok,
Áthallatszanak a falakon.
Ki szól hozzám,vajon élek-e,
Nem jön át egy lélek sem.
Tovább üldögélek a négy fal között,
Sorra tűnnek el az ismerősök.
A burok egyre jobban megfullaszt,
Lassan megőrjít a tudat.
Hogy nem kellek már senkinek sem,
Isten bocsássa meg Isten látja a lelkem.
Ő tudja,ki az aki hozzám való,
Ő majd hozza a talp alávalót.
Egyszer majd megjelenik akit nekem szánt az ég,
Menjen csak a zene még.
Hallucinációk és rémálmok,
Ha felébredek rettegek és fázom.
Nincs kihez bújnom,hogy elmeséljem,
Mitől félek és mitől rettegek.
Isten látja a lelkemet,
Jó ember vagyok,nem teszek kárt senkiben.
A szívem tele van jósággal és tisztasággal,
Amit beszennyezett a gonosz magányosság.
Próbálok felül maradni és legyőzni,
Nincs kedvem már tovább játszani.
Próbálom a kiutat megtalálni,
Azt pedig szeretném majd egyszer meghálálni.

2012. október 4., csütörtök

"Nincsenek szörnyű titkaim,csak a sötét magányos óráim."



Ajkaimon

Mint az édes csöpögő méz,
Mint a keserűen édes vér.
Úgy lángol a szerelmem irántad,
Elkiabálnám az egész világnak.
Mégis visszatartom magam,
Amikor az ajkaimra teszed az ujjadat.
Egy csókkal fojtod vissza belém a szót,
S a zaklatottság tovább kínoz.
Némaság uralja a lelkemet,
Ha kinyitom a számat,megsebeznek.
Testemmel-véremmel küzdök érted,
Nem érdekel,ha nehéz lesz.
Jöjjön hát a vihar, a szél és a forró sivatag,
Túl fogom élni,ahogy eddig csináltam.
Megerősödtem az évek alatt,
Eddig csiszoltam a páncélomat.
Vigyáztam a törékeny álmaimat,
Itt az idő,hogy megvalósítsam.
Rohanok a karjaid felé,
Hiszem,hogy a gonosztól megvéd.
Azt kívánom bárcsak a távolság,
Közelebb lenne,mint gondolnám.
Ez a messzeség kikészít,
Hogy nem láthatlak,a mélybe taszít.
Úgy csókolj,mint még soha azelőtt,
Adj bele minden erőt.
Ne,engedj el többé,
Mutasd meg,milyen a hűség.
Amikor senki másra nem nézel többé,
Amikor a szó nem veszíti el az értelmét.
Csak az igazság győzi le,
A hazugság nem jön vissza soha többet!



Nyugovóra térnék

Egy holdfényes estén nyugovóra térnék,
S a sötéttől végre nem félnék.
A párnákat békén hagynám ezúttal,
Nem telnek meg könnyekkel és bánattal.
Valaki fogná a kezem,
Valaki fürkészné a tekintetemet.
A hajamba túrna majd megcsókolna,
Azt súgná:vigyáz rám az éjszaka.
A város zaját már békében hallgatnám,
S nem rettegnék,hogy ki törne be hozzám.
Hiába a lakat sem véd meg örökké,
Hiszem,hogy mellette boldogabban élnék.
Törött szívem darabokban hevert,
Még az idő sem segített.
Csak egy személynek kellett megjelennie,
Bár túl későn,de észre vettem.
Lassan de szilánkonként hozza vissza,
Bár az időm ketyeg,majd megoldja.
Nem akarom,hogy megvágja a múltam egy része,
Nem akarom,hogy meggondolja magát végleg.
Nincsenek szörnyű titkaim,
Csak a sötét magányos óráim.
Ami fátyolként óvta a sebezhető oldalamat,
Ami kívűlről keménynek és ridegnek mutat.
Nem akarom többé a tükörképemet látni,
Nem akarom ezt az egészet sajnálni.
Azt akarom,hogy egy új arc nézzen vissza rám,
Amit keresztezi az elégedettség és a boldogság.
A kezemben akarom tudni a jó sorsomat,
Világosban láthatnám az utamat.
Kilépnék a bánat barlangjából,
Büszkén szeretném kiabálni:ebből elég volt!


2012. október 2., kedd

"Nem kellesz már többé,nem kell több szívtörés."


 Ha maradnék
 
Mintha ezer éve elválasztottak volna tőled,
Mintha sose láttalak volna téged.
Ismerős idegennek tűnsz,
Mégis túlságosan jól tűrsz.
Próbálsz emlékeztetni magadra,
Hiába nem bírok belelátni a múltadba.
Elhinném amiket mondasz,
Úgy érzem elhatalmasodik rajtam az amnézia.
Nem is bírom felfogni,
Miért nem tudok melletted maradni.
Valami rémlik mégis,
Szerettelek valamikor,nem mertem bevallani.
Játszadoztál velem,kihasználtál,
De,hogy szerettél-e engem,köddé váltál.
Mennék tovább,de mindig megállítasz,
Tátogva valamit mondasz.
Lényegtelen az egész,
Időpocsékolás és hülyeség.
Ellöklek magam mellől,
Menekülök a múlt elől.
Nem kellesz már többé,
Nem kell több szívtörés.
Ha maradnék az egész csak szenvedés,
Nincsen benne észvesztő szenvedély.
Lehet,hogy neked így jó,
Nekem már ebből elég volt!
Átszakítom a köztünk lévő falakat,
Elfuthatok előled,többé már az emléked nem zaklathat.
Magammal viszem amit tanultam,
Új szerelmet keresek,magamat megvalósítva.



Üvegfalak
 
Látlak téged a falakon át,
Nem törhetem át mert,átok szállt rám.
Minden erőmmel azok leszek,
Hogy akit szeretek megmentem.
Szükségem van rád,
Szinte a levegővétel már fáj.
Az üvegfalak elválasztanak tőled,
Nem tudom,hogy mi lesz a jövőben.
Itt fogok ülni melletted?
S nézni foglak,hogy szenvedsz?
Felállnék,de mindig elesem,
A csatákat állandóan elveszítem.
Vérzek már,tele vagyok sebekkel,
Az idő majd begyógyítja ezeket.
Megfogadtam,hogy tovább harcolok,
Nem adom fel,még akkor se ha belehalok.
Szívem minden vágyával,
A kis világom minden álmával.
Feléd fogok rohanni és áttöröm a gátat,
Összefognak majd törni az üvegfalak.
Szilánkként esnek majd le a földre,
Hiszem,hogy egyszer majd megmentelek.
Beleremeg majd a testem,
De,ott leszel mellettem.
Csillogó szemekkel nézek rád,
Tudni fogom:mindig is rám vártál.