2012. február 20., hétfő

"A mű mosoly amit eddig magamra vettem,valódivá vált,más milyen lettem."

Nyitva

Hiába számolom a perceket,
Mindig ilyenek a reggelek.
A talpam földet ér,
Rám ragyog a napfény.
Rápillantok az ágyamra,
Nélküled üres és elvan hanyagolva.
Az imáim biztos az ördöghöz szóltak,
Már régóta nem lennék boldogtalan.
Néha kell egy társ 'ki csókkal üdvözöl,
Sajnos folyton csak falakba ütközöm.
Bennem eltört valami,
Ezért nem tudok többé bízni.
nehezen találom az utamat,
Senkitől se kapok bizalmat.
Nem akarok többé álmokban élni,
Nem akarok többé remélni.
Mégis akaratom ellenére,
A szívem nyitva áll és érez.
Hívogat valami ami olyan mint egy mágnes,
Csak tudnám merre keressem.

Keresem

Amióta megláttam,
Tudtam,hogy ő kell nekem.
Az idő próbára tesz majd,
Verhetetlennek és erősnek kell lennem.
Az a titok ami bennem él,
Lassan,de biztosan felemészt.
Nem lesznek rá szavak,
Ha eljönne majd az a nap.
Hazudom amikor egyedül akarok lenni,
PEdig olyan jó lenne ha megtudna valaki védeni.
Amikor rámosolygok,belül sírok,
Belső békémben remegve zokogok.
Megérinteném újra meg újra,
Míg ő fürkészi az arcomat.
Végig húzná az ujjait a karomon,
Majd gyengéden megcsókol.
Keresem őt az egész világon,
Nem akarom,hogy a tudatom bántson.
Az,hogy nem éltem még ki magam,
Ő lenne az aki kell nekem még ma!
Keresem a választ benne,
Csak még zárva van előttem a szíve.

Buszon

Nem vár meg az a pasi,
Aki kínoz és hamis.
Állj arrébb,nem látom az utat,
Azt hittem izgalmasabb lesz ez a kaland.
Felszállok a buszra,
Csak tudnám,hogy a szívem merre húzna.
Szégyellem az igazságot,
De őt keresem a buszon.
A századik megállónál se botlok bele,
Vajon Ő talál meg engem?
A városban reggel,mindig más arcot látok,
Csak azt nem amire vágyom.
Csalódottan ülök,vagy állok a helyemen,
Körül tekintek,nézelődök,nem vár engem.
Amikor leszállok a végállomásnál,
A tömeg elzár és sehol sem vársz.
Futnék feléd,bárcsak látnálak téged,
Csak a vissza utasítástól úgy félek.
Azt hiszem erősnek kell lennem,
Nem szabad feladnom a terveimet.

Véget ér

Mint egy kitaszított,
Mint egy elhanyagolt dolog.
A fájdalom ami eddig kínzott,
Legyőzte a boldogságot.
Elég volt már a színlelésből,
S a betarthatatlan ígéretekből.
A mű mosoly amit eddig magamra vettem,
Valódivá vált,más milyen lettem.
Amíg zuhantam nem kaptak el,
Mégis magamtól keltem fel.
A sötét magány lassan véget érhet,
Jöhet a tavasz és a napfényes reggel.
Hiányzott a szívből való nevetés,
Hiányzott,hogy mindenre van esély.
Belefáradtam a sors játékaiba,
Nincs többé áttörhetetlen fal.
Vége a magányos háborúnak,
Az értelmetlen álmoknak.
A sírással töltött depis óráknak,
Vége a végtelen önsajnálatnak.
Ideje a könnyeket mosolyra cserélni,
Jó dolgokat újból remélni.
Bátran jöhetnek az új dolgok,
Jöhetnek az igaz barátok,
Akik kitartottak mellettem,bárhol bármikor!

2012. február 19., vasárnap

"Egy dalt akarok írni holnap, ami sokkal többet mond el rólam."

Háború égen,földön

Vajon tudod-e,hogy van valaki,
Aki rád számít,benned bízik?
Előre nyújtja a kezét,
Csak neked szánja,mert téged remél?
Erre csak nevetsz és ott hagyod,
Azt gondolod ez nem is olyan nagy dolog.
Akit becsaptál és átvertél,
Megkapod majd a méltó büntetést.
A sors úgy intézi neked,
Amikor nem számítasz rá,nem észleled.
Fájdalommentesen hasít beléd majd a tudat,
Aztán a szívedig vezet,mindent megmutat.
Az igazi énedet,a gonosz oldaladat,
A szívtelen belsődet,a mozdulatlan arcodat.
Háború lesz égen-földön,
Elég ha a magány megöl.
Eljön majd a mi időnk,
Amikor együtt leszünk:de már késő.

Megtéveszt

Azt hitted más lesz,
Azt hitted ez a szerelem.
Hiába néztem rád,
Vissza se néztél rám.
Csak vittél magaddal,
Könyörögve akartad.
Aztán egyszer csak idegen lettél,
Nem ismertelek fel.
Egyik pillanatról a másikra megváltoztál,
Ígérgettél,sajnálkoztál.
Szerintem ez túl szánalmas volt már,
néha úgy érzem nem illek hozzád.
Volt egy nap,amikor égtünk a szerelemben,
Aztán idegennél váltunk egymás szemében.
A kezeidet összekulcsoltad,
Nem szóltál hozzám,csak néztél magadba.
Néha felpillantottál,néha rám szóltál,
Ezen kívül semmi se volt,csak távolság.
Megtéveszt a szerelmed,nem tudom érzel-e irántam valamit,
Vagy játék az egész,nem akarsz rólam hallani.
Mondd akarsz-e tőlem még valamit?
Mire vársz,mitől félsz,nem akarok melletted szenvedni!
Csak ülünk egymással szembe,
Gyűlölködve,reménykedve.
A tűz már rég kialudt a szívemben,
Semmi sem tudja felhevíteni,csak egy új szerelem.
Nem akarom újra éleszteni az egész kapcsolatot,
Amiben hazugság és veszekedés volt.
Itt akarom hagyni a múltat,
Újra élni másképp,más karjaiban.
Nem ez az utam,nem ez az álmom,
Ez az egész csak egy látszat volt.

Az álmok szigetén

Egy ismeretlen helyen,egy távoli álomban,
Megtalálnám azt aki engem akar.
Követném a szél üzenetét,
Várnám a választ,míg jön a tél.
Forró éjszakában,hűvös nappalon,
Majd eljön az én pillanatom.
Az utazó táskám készen áll,
Elakarok merülni,hív a vágy.
Megakarok őrülni,amikor nem szabad,
Megakarom a csókolni őt,amikor felkel a Nap.
Kérdeznék tőle sok mindent,
Nevetni akarok azon,ami nem történt meg.
Egy dalt akarok írni holnap,
Ami sokkal többet mond el rólam.
Csak Te meg én,
Az álmok szigetén.
Zuhanás és repülés,egy vágy felé,
Tűz és jég,
Semmi sem mar többé.
Nem akarok érezni semmit sem,
Csak boldogságot és szerelmet.
Jöjjön el hozzám ez a vágyálom,
Remélem hamarosan valóra válthatom!

2012. február 5., vasárnap

Puha talaj érinti a talpam,virágok illatát érzem a gondolatomban"

Sose rossz

Sose rossz,ha elengeded magad,
Csak egy kicsit lazíthatsz.
A sok stressz és az idegeskedés,
Nem egy kellemes élmény.
Vesd be magad a buliba,
Ne érdekeljen mit hoz a holnap.
Csak a pillanatnak élj,
Ugorj a fénybe és remélj.
Szedd össze a barátaidat,
S menjetek el bátran.
Fedezzétek fel a gyönyörű világot,
Váltsatok valóra egy álmot.
Állítsátok meg az időt,
Ne érdekeljen,hogy milyen lesz a jövő.
Ráér holnap is aggódni,
Jobb adni mint kapni.
A zene és a tánc elfeledtet mindent,
Tiéd ez a perc.
Találd meg a szerelmet,ha még egyedül vagy,
Vagy tartsd meg azt akivel együtt vagy.
Fuss a végtelenbe,
Üvölts örömödben.
Sose lesz vége,sose jön vissza,
Ne érdekeljen hogy hány óra!
A tenger habjaiba merülj el,
Engedd,hogy a víz a partra vessen.
Nevess és sírj,sikíts és bírd,
Kövesd az álmod ami régóta hív!

Nyár a télben

Olvad a jég,cseppen a víz,
Ez a tél oly sötét és rideg.
Támad a szél,megfagy a szív,
Újra meg újra visszatér a hideg.
Kezemet emelem az ég felé,
Azt akarom,hogy te legyél az enyém.
A lelkemet betölti a napfény,
Talán eljön a tavasszal a remény.
Legyen nyár a télben,
Olvadjon minden gond a szívemben.
Áradjon szét a fény,
Lassan,de biztosan közeledek felé.
Puha talaj érinti a talpam,
Virágok illatát érzem a gondolatomban.
S kinyitom a szemem,
Mennyország áll előttem.
Tovább sétálok és látom a tájat,
Méhek és pillangók szállnak.
Langyos szél simogatja a bőrömet,
Ezt a gyönyörűséget látnod kéne.
Csillogó patak,áradó boldogság,
Nyár a télben,nem hazugság nem ámítás.
Nem ér véget ez a pillanat,
Nyár a télben,örökké tart.