"Egy rég elfeledett emlék,ott áll a falakon,mint egy kép."

 Végtelen kör

Ez nem lehet más csak egy végtelen kör,
Ami a világból szinte kiküszöböl.
Kimegyek majd,de állok még,
Ki tudja,hogy ki mitől fél.
Én félek a sötétségtől,
De szembe néztem veled,s a szívem győzött.
Nem adtam fel,mikor szükségem volt rá,
A végtelen kör,megbocsájtott már.
Az apró fény,valahol a falakon vár,
Ha betöröm majd,akkor kitárul hát!
Ezernyi kívánságom teljesül majd,
Egyszer felsüt a nap!
Ragyog a fény,vár a szivárvány,
Táncolni fogok a réten át!
Pillangókat kergetőzve,
Felfutok majd a dombtetőre.
Végtelen kör a szeretet ereje,
Ami vonz magával téged.
Tudom,hogy egyszer eljön a pillanat,
Amikor elkapom a pillangókat.
S rám mosoly mindenféle lehetőség,
Amire vágyódom már rég!
A kapuk majd kinyílnak,
S utat engednek a boldogságomnak!

Ki mondatlan szavak

Túl későn kimondott szavak,
Túl kevés ez idő alatt.
Egy rég elfeledett emlék,
Ott áll a falakon,mint egy kép.
Amikor végig megyek,
Állandóan elkísér engem.
Nem akartam én,de végül észrevett,
Valaha a fejemben létezett.
Befészkelte magát a gondolataimba,
Úgy látszik,tüskeként még megmaradt.
Néha belém szúr,de már nem fáj,
Hiszen legyőzte a boldogság.
Néha nem érzem már azt,
Amiről mások pletykálnak.
Azt mondják a boldogságból ennyi jár,
Bár senki se mondaná!
Leszámoltam a szomorúsággal,
Leszámoltam a magánnyal.
S mégis egyedül vagyok,
Az időm is fogytán volt.
Amikor elakartam mondani neked,
Nem néztél rám,így nem volt lehetőségem!
Elmentél mással,felhőtlenül járkáltál,
Egy darabit se hagytál magadból talán.
Talán egy kis szeletet a szívedből,
Ami réges-rég összetört.
Nem én tettem,hiszen magadnak okoztad,
Te sétáltál bele a magad csapdájába.
Ott hagytál engem más lány miatt,
Így most furdalhat téged a bűntudat.
Túl késő már,ne mondj semmit,
Elegem van mindenből,részemről ennyi.

Úton

Beárad a Hold fény,
Mágikusan kísért.
Megérintem a függönyöket,
Ami lángra gyúlnak és porrá égnek.
A bennem lévő szenvedély,
Megőrjít és el emészt.
Kereslek téged,de nem talállak,
Próbálok élni a mának.
Mindig a jövőn töprengek,
A múltat pedig elfeledem.
A jelen csalódás,semmi se történik,
Nem tudok ez ellen mit tenni.
Eltűntek azok az évek,
Amikor boldog voltam és nevettem.
Most már érzem,erősebb vagyok,
S más milyen lett minden,mint ami akkor volt.
Égiek adjatok jeleket,
Hogy igen végre megérkeztem.
De úgy látszik az utam tart még,
Bárcsak hozzám tartozna valaki aki az enyém.
Szólnak az éjjeli hangok,
Egy árnyék suhan át a falakon.
Megfordulok,de nem látom,
Érzem ott van a hátam mögött akire régóta várok.
Maga elé ránt,majd megcsókol lágyan,
Egyből megszűnik a világ fájdalmam.
Ígéretet tesz,hogy sose hagy el engem,
Boldog vagyok:a karjai közt lehetek!

"Hánykolódom az élet tengerén,bárcsak a magányt elveszíteném."

 Az élet tengerén

Hánykolódom,az élet tengerén,
S végül a testem partot ér.
Vágyódom a víz után,
Szomjan halok ilyen hosszú úton már.
Könyörgöm,legyen már valami,
Bárcsak a sors adna már valamit.
Kezemben a jövőm,mégse ér semmit,
Szívemben a bizalom,mégse hív senki.
Bárcsak elindulnék azon a bizonyos úton,
Bár megtalálnám a tenger végét,amiben úszom.
Érezni akarom a lábam alatt a szilárd talajt,
Látni akarom,hogy érek el oda hamar.
Aztán jön a sötét felhő,elzár mindentől,
A sikertől,a szeretettől és a reménytől.
Felnézek az égre és felkiáltok:
Miért teszitek ezt velem?Miért utáltok?
Az én időm oly régóta eljött,
Vagy mégse,minek kell még,hogy jöjjön?
Kiszáradt a szám,tán könnyem sincsen,
Bárcsak valaki karjai között sírhatnék,de kinek?
Ki értené meg a szívem fájdalmát?
A lelkem csalódottságát?
Ki hallaná meg a segély kiáltást?
Ki mentene meg,ki lesz az aki a mélyből kiás?
Hánykolódom az élet tengerén,
Bárcsak a magányt elveszíteném...

Eltakar

Az arcomat,a lehulló hajtincsem eltakarja,
A szemem bevan csukva.
Ekkor a kezeiddel félre teszed a kósza tincset,
Boldogan nézek rád,szinte nevetve.
Mondd,már mire gondolsz ilyenkor?
Ciki vagyok,vagy aranyos?
Mondd,már most mit nevetsz megint?
A szemeiddel se árulsz el semmit.
Csak magamat látom a tekintetedben,
Ilyenkor olyan jól esik nekem.
Aztán felém hajolsz édes csókot lehelsz rám,
Úgy kínoz már a vágyódás!
Amikor nem érhetek hozzád,
Ez a legnagyobb kínzás!
Amikor nem nézel vissza rám,
Érzem a szívem fájdalmát.
Harcolok a világ ellen,
S a belső értékeimmel.
Próbálom megtalálni a békémet,
De oly nehezen megy.
Puszta kézzel leromboltam a falakat,
Aztán visszatér a sötétség,újra meg újra.
Napfényt engedek az elmémbe,
Így kizárok mindenféle ellenséget.
Csak a jót látom meg benned,
Főleg azokat,amiket másban kerestem.
Végül benned találtam meg,
Olyan érdekes.
Hogy nem láttalak meg,
Pont te vagy az,akit keresek?
Elsuhantam melletted,de most már nem fogok,
Megígérem neked:nem leszel csalódott!

"Csak tétlenül állok és várok,körül nézek,végtelen sivatagot látok."

 Egy fény az alagút végén

Itt a világvége,legalábbis úgy érzem,
Jaj nem úgy értem ezt az egészet.
Hanem a lelkemben zajló tények,
Azok tesznek tönkre.
Képtelen voltam elindulni az utamon,
Egyik busz sem jött el a megállóhoz.
Ha jött,nem vett fel,hanem ledobott,
Néha elgondolkoztatott.
Vajon mit rontottam el?
Vajon mit tehettem tönkre?
Bennem van a hiba,vagy a világban?
Hogy törjek fel a válságban?
Mikor jön el az időm,miért tanultam ennyit?
Miért nem mondják:várj még egy picit!
Csak tétlenül állok és várok,
Körül nézek,végtelen sivatagot látok.
Üresség kong a lelkemben,
Magány mar a szívembe.
Sajnos nem tesznek különbséget,
Hogy mi vagy és mi leszel.
Hiába van ötven végzettséged,
Amikor kudarcba fullad a küldetésed.
A terveid akár a lángoló tornyok,
Úgy dőlnek le,úgy változik meg a sorsod.
Mit tegyél,hiszen a pénzen múlik minden,
Még a kukás szakmához sincs végzettséged.
Élj meg abból amid van,
De miből amikor mindent elvesznek és szarokat adnak?
Próbálok kilábalni ebből az egészből,
Elegem van a szenvedésből.
Csak egy kicsit reménykedek még,
Eljön majd az,amire vágyom rég!
Tűz a tűzzel,harc a szívben,
Egyszer legyőzők majd mindent.
Ami ellenem van,
S ami megakar támadni,de nem törheti át a falat.
A végén mindenki jól fog járni,
Mert eljön a fény,megfogják látni.
Felállnak a földről és a fény felé mennek,
Igen,lassan vége lesz a sötétségnek!

Sötét város

A ruhámat este felkapja a szél,
Megyek utánad,követ a szívem még.
Ragyognak a csillagok,várnak a tájak,
Befordulok egy sötét utcába.
Oly' kihalt itt minden,
Senki sincsen.
Csak egy ijedt kismacska,
Aki követ engem nyávogva.
Karjaimba veszem és megkérem,
Vezessen el a sötétségbe.
Megakarom látni az ellenségemet,
Végül kijutok a forgalomba és a terepre.
Látom,hogy az emberek végig mérnek engem,
Kapucni alól figyelgetnek.
Nem félek,mert itt van velem a macska,
Bármikor a szemükbe kaphat.
A hídhoz érek,alattam a Duna vize folyik,
A Hold ragyog,a félelem megszűnik.
Egy alakot látok a part mentén,
Lemegyek oda,megnézem,mit akar.
Amikor leértem rám nézett,oda állt elém,
Azt mondta,övé a kismacska.
Őt keresi már órák óta,
Azt hitte,hogy a Dunába fulladt.
Örömmel adtam át neki a kis állatot,
Aki a karomban ült és nyávogott.
Amikor az idegen férfi hozzám ért,
Tudtam,Ő az aki oly rég keresek én!
Megkértem,hogy vegye le a sapkáját,
Levette majd mosolygott rám.
Zavaromban hebegtem-habogtam,
Azt mondta,ne féljek,bízhatok benne.
Nem tudom miket mondhattam,
De tetszett neki,láttam a szemeiben.
Hajnalodott,megfogta a kezem,
Hazakísért engem.
Úgy érzem valaki megmentett a sötét városból,
Ideje felébredni a rémálmokból!

"Üldözöm a szerelmet össze-vissza,várom a napot,amikor a szívem lenyugodhat."

Szerelemgyilkos

Itt van köztünk:a szerelemgyilkos,
Bárhol,bármikor lecsaphat rám.
Gyorsan mondd el a titkot,
Aztán csókolj meg,mint a villám.
Utánam lopakodik,érzem a jelenlétét,
A gyilkos köztünk jár.
Hallom és látom minden percét,
A hátam mögött vár.
Aztán karddal kettőnk közé vág,
Menekülni próbálok,de elkap.
A falhoz ránt,
Tiltakozom ellene,de ő megcsókolhat.
A szerelem gyilkos a megmentőm,
Az én felejtőm.
Figyelmeztet,hogy ne essek rózsaszín ködbe,
Mégis állandóan bűnbe esek.
Sokszor átvertek,sokszor megsérültem,
Próbálok tanulni a hibáimból,de nem megy.
Újra átakarom élni az izgalmakat,
A szenvedéseket,a boldogságokat.
Mert így nem megy,hogy egyedül járkálok,
Mindent magam oldok meg,és magamban gondolkozom.
Megkell osztanom mással is,amit érzek,
Megkell mondanom valakinek,hogy szeretem.
Bármennyire is fáj majd,
Erősebben vágok neki holnap.
Nem érdekelnek a vélemények,
Csak is az enyém számít majd,de tényleg!
Hidd el,bármit megtennék azért,
Hogy végleg az enyém legyél!
Kérlek ne félj,a szívem kitárom,
Kérlek,ne menj el,a hitem bezárom.
A szerelem gyilkos kezd megszűnni fejemből,
Örökre kitörölte magát az emlékezetemből!

Kötödés

Szeretném ha gondoskodnál rólam,
Szeretném,ha mellém feküdnél az ágyban.
Átkarolnál,majd csókot nyomsz a hajamba,
Azt mondanád:csak én létezem az álmaidban.
Vágyom rá,bízom benne,
Hogy egyszer lesz valaki mellettem.
Éreztetni fogja velem,hogy igenis ő az,
Akire egész életemben vártam.
Üldözöm a szerelmet össze-vissza,
Várom a napot,amikor a szívem lenyugodhat.
Végre bezárnám örökre a magányt,
Kinyitnám a boldogság kapuját.
Hiszek benne,hogy egyszer megtörténik,
Nem szeretnék nélküled létezni.
Mások figyelem kívül hagyják a szeretetet,
Mások divatból keresik a szerelmet.
Nekik van társuk,de nem is igazi,
Ha szakítanak,gyorsan el is feledik.
Könyörögve nézek rád,majd elmegyek,
Valamilyen októl fogva hiszek benned.
Megragadod a karomat és magadra rántasz,
Létre jön a kötödés és a szeretet ebben a pillanatban.
Perzseled a bőrömet,így lángolni kezdek,
Itt van az időnk és a helyünk,ne,engedj el!
Vonz mindenféle kémia ami hozzád láncol,
Úgy érzem a gyomrom örömében táncol.
Felszabadulnak benne a pillangók,
Akár a nap az elmúló alkonyon.

"Azt súgtad a fülembe,hogy szeretsz,erre az ellenkezőjét teszed!"

 A szív hangja

Mindenkinek dobog a szíve,
Ez az éltető elem.
Mindenkiben vannak érzések,
Csak benned nincsen.
Mozog a szád,de nem adsz hangot,
Nem is értem ezt a színjátékot.
Ugyanazokat teszem mit te velem,
Eljátszom,hogy süket a fülem.
Ugye,milyen rossz érzés,hogy nem figyelek?
Na,ilyen vagy:gonosz és kegyetlen.
Őszintén tedd a kezed a mellkasodra,
Becsapsz vagy igazat mondasz?
Kérlek,ne tedd ezt velem,
Elviselhetetlen ez az egész nekem!
Nem látod,hogy vergődőm lent a mélyben?
Vagy élvezed,hogy szenvedek?
Szereted látni,hogy nem érek el semmit,
Aztán jössz és benyögöd:köszönöm ennyi.
Érzéketlen fickó vagy,csak,hogy tudd,
Bárcsak erősebb lennék,de a szívem csak fut.
Gyáván menekülök előled,
Igazából harcolnom kéne ellened.
Nem akarom már,elegem van,
Ki akarom törölni a hangodat.
Nem érdekel a vigasz szó,
Ha állandóan átbaszol!
Össze szorul a torkom,fojtogat szinte,
Megszoktam már,szóval helló idegen.
A könnyeim kiszakadnak a lelkem legmélyéből,
Elvittél egy darabot a szívemből.
Vigyed,csak,úgyis összetiportad,
Fogd csak,majd valaki rád hallgat.
Dicsekedj,hogy összetörtél engem,
Én pedig eltűnök a mélyben.

 Őrületbe kergetsz

A szeme csukva van,
Vajon ébren van vagy álmodik?
Tegnap buli volt,ébresztgetem hajnalban,
Mi az amire legjobban vágyik?
Felébredt,aztán rám meredt,
Mérgesen,nyűgösen rám nevet.
Mi az igazság kérlek mondd már,
Szerettél-e valaha vagy játszottál?
Kérdeztem tőle és elszaladt,
A fürdőszobába ahol bent maradt.
Ott ültem órákig míg elő nem jött,
Addigra már felöltözött.
Majd felkapta a táskáját és elment,
Ott hagyott engem!
Futottam utána,de nem értem el,
Kocsiba vágta magát,nem érdekelte.
Rám se hederített,csak ellökött magától,
Könyörgöm mit tettem,miért nem mondod?
Néha túl naiv vagyok,hogy hittem benned,
Néha túlzásba viszem,hogy szeretlek.
Nem tehetek róla,hogy így érzek,
Bárcsak látnád,hogy oda vagyok érted!
Vakon nézel rám,süket is vagy,
Mégis mintha hallanád a hangomat.
Nem jut a tudatodig,aztán elmész,
Vajon most dolgozza fel az elméd?
Istenem könyörgöm segíts már rajtam,
Nem tudok kiigazodni rajta!
A hazugságai és a titkai az őrületbe kergetnek,
A reményeim pedig totál elvesznek.

Ne,mondj semmit

Nem kéne sokat elárulnod,
Értem én,hogy mi a dolgod.
Egyből leszűröm,hogy mi a szitu,
De,ha ennyire akarod,akkor indulj.
Mielőtt megszólalsz,gondold át,
Aztán mondd azt,hogy viszlát.
Ne,mondj semmit,értek én a szóból,
Ne,hozz semmit,nem kell a jóból.
Eleget kaptam már így is a sorstól,
Mit akarsz még,meddig kínzol?
Elvittél egy sötét helyre,
Nem is értem,miért tetted.
Azt súgtad a fülembe,hogy szeretsz,
Erre az ellenkezőjét teszed!
Elakarok futni,
Hiszen nincs mit mondani!
Bár szeretném ha tudnád,
Baromira szükségem van rád!
Mégis elveszítesz,azt se tudod mit akarsz,
Megfogsz-e csókolni egyáltalán valaha?
Vagy,lesz-e több ennél,vagy nézünk egymásra?
Álmokat kergetve,egymásra várva?
Időközben a dolgokat megtanultam elengedni,
De nálad valahogy nehéz lesz megtenni.
Kimondani a bűvös szót,ó bárcsak tehetném!
Ha nem csinálnád mindezt,akkor elveszítenél!

"A hold ragyog,táncolnak az angyalok,melletted mindig boldog vagyok."

 Énekelj

Az éjszaka egyre sötétebb,
Hamarosan a csillagok is leesnek.
S énekelj egy dalt velem,
Énekelj,hogy megmentsen.
Emelj fel egyre magasabbra,
Hagyj járjon át minket a dallam.
Engedd,hogy inspiráljon téged,
A vágy,a szerelem,amit érzel.
Tegyél le s kövess a holdfényben,
Aztán fogd meg a kezem.
Fogd erősebben,soha ne engedj el,
Látod,a csillagok csak is értünk égnek.
A hold ragyog,táncolnak az angyalok,
Melletted mindig boldog vagyok.
Gyere közelebb ölelj át,
Olyan szörnyű volt a távolság.
Ami kettőnk között volt,
Úgy éreztem akkor,majd belehalok.
A múlt próbált megtörni engem,
De ez alatt inkább erősebb lettem.
Érzed,hogy fúj a szél?
Szinte ráz a hideg,gyere állj mellém.
Kövess tovább,
Hiszen folytatódik az éjszakánk.
Nem akarom,hogy ez az egész véget érjen,
Melletted soha nem kell félnem.
Hiszen érzem,hogy szeretsz engem,
Édes drága szerelmem.

Levegő vétel

Hirtelen elveszítettem mindent,
Úgy éreztem,te vagy a mindenem.
Tévedtem,csalódtam,sírtam,
Bár ne lenne az embernek ennyi kínja!
Zihálva nézek rád,
Hagyj békén,tűnj el már!
Mégis leguggolsz elém,
Bocsánatot kérsz.
Hazudtál,becsaptál,megcsaltál,
Van képed ide jönni,hiszen mindent elszúrtál!
Szúr a mellkasom,egyre nehezebb a lélegzésem,
Fáj a seb ami szívemen elterjedt.
A szavaid olyan élesek voltak mint a kés,
Ide jössz,bűnbánó arccal azt mondod:elnézést?
Mit képzelsz magadról ki vagy te?
Egy senkiházi aki kihasznál engem!
Leléptél,nem hívtál fel,elhagytál végleg,
Most pedig vissza akarsz kérni,engem követelve?
Szedd a sátorfádat,menj el máshova,
Nálam ne éjszakázz,elégettem az ágyadat.
A földön fogok aludni,mert kísért a múltad,
Kényelmetlen volt minden,amúgy is meguntam.
Nem számít már,hogy mit érzel,
Teljesen eltűntél az emlékezetemben.
Jó voltál hozzám,mégis átvertél,
Nem tudtam,hogy ezzel mi volt a cél!
S mégegyszer most már nyugodtabban veszem a levegőt,
Soha többé nem fogsz elvenni az erőmből!

"Nem érdekel,csak hagyj békén, a szabadság túl nagy élmény."

Tűnj már el!

Nem hallod mit mondok?
Hiába kiabálok.
A torkom kiszáradt,
Te pedig elszaladsz.
Mikor lesz már vége,
Ennek az egésznek?
Mikor leszel végre,normális,de tényleg?
Mikor fogsz felém nézni,mikor senki se keres téged?
Figyelj,rám,hallgass rám,
Nevess rám,érzékeltesd,hogy itt vagy már.
Koncentrálj,vigyázz rám,
Ölelj át és ne verj át.
Mit mondtál?Hallottam ám,
Ne,szemtelenkedj,aztán jön a megbánás.
Bocsáss,meg,ugye szeretsz még?
Figyelj vicceltem,ne vedd komolyan,hé.
Ezeket fogod mondani,
De nem fogom majd elhinni.
Elmegyek,majd messzire,
Te pedig sírhatsz a depiben.
Nem érdekel,csak hagyj békén,
A szabadság túl nagy élmény.
Felelősség,tudatosság,számíthatsz rám,
De elszaladsz,amikor komolyan beszélek hozzád.
Kocsiba pattansz és elhajtasz ezerrel,
Én pedig ott ülök az ablakban rajtad nevetve.
Gyáva vagy,buzi vagy,még mondhatnék rád ilyeneket,
Na,majd írok rólad egy botrányos verset.
Aztán könyöröghetsz előttem térdelve,
Hogy mindent töröljek le.
Jobb leszel,mint valaha,
Mert nem bírod a pletykákat.
Tátoghatsz én úgyse hallom,
Eljátszok mindent,nem is látom.
Kizárom a külvilágot,
Magamra koncentrálok.
Tűnj innen,takarodj,
Ott van a hülye haverod.
Majd megvigasztal,talán összemelegedtek,
Lehet,hogy nem is vonzódtál a női nemhez!

Kellett volna

Felnézek az égre,várom a választ,
Lenézek a földre,vár a bánat.
Elfordulok jobbra,aztán balra,
Mindenki él,körülöttem,napról napra.
Vajon az én időm mikor jön el?
Vajon mikor áld meg a jó isten?
Vajon valaki hallja a hangom?
Vajon valaki észre veszi,hogy itt vagyok?
Érzed,hogy lélegzek,ó igen élek,
Csak láthatatlan vagyok,ezért nem észlelnek.
Amikor hozzád érek,elrántod a kezed,
Amikor te hozzám érsz,legalább nem futok el.
Feltölt a jelenléted,
Érdekes,hogy semleges voltál régen.
Most meg új érzésekkel vágok neki az egésznek,
vigyázzunk rá,mert ez túl új és törékeny.
Keringőzők össze-vissza,
Alig találom az utat.
Távolba nézek,aztán vissza rád,
Mondd tényleg szükséged van rám?
Elvegyülsz a tömegben,elveszítelek,
Ettől az egésztől összerándul a gyomrom és a szívem.
Azok az átkozott pillangók,amelyek szemtelenkednek,
Elveszik a maradék eszemet.
Neked megyek,vagy te jössz nekem,
Könyörgöm mit akarsz még tőlem????
Egyszer jössz,máskor nem,
Mi a franc van veled?
Kellett volna egy kis löket,
Hogy rám találj,végleg végre.
Ne kallódj el itt vagyok,
Nem látsz a szemedtől vagy direkt eltakarod?
Nem baj,addig élvezem az életet,
Te pedig szólj,ha megérkeztél végre!

"Ott fekszel mellettem,közben átölelsz,úgy érzem,ennél nagyobb biztonságban nem lehetek."

Inspiráció

A hang,a zaj,a táj és a távolság,
Mind-mind inspirál,ha megöl a magány.
A szív,a dobbanás és az érintés,
Ez az ami teljesen kikészít még.
Hiányzó darabkák,lehulló levelek,
Szívemben érzem,a tűz kialudt valamikor régen.
Távol érzem magam a szerelemtől,
Minden ismeretlen érintésektől.
A becéző szavaktól,
A végtelen boldogságtól.
Csak egy kicsit szeretnék feljebb jutni,
A lépcső előtt állok,nem akarom tovább bámulni.
A szellő megérinti az arcomat,
Valamit súgja a fejemben,feladhatom már a harcomat.
Közel járok a célhoz,de elkéne indulnom,
A félelmem jogos,mégse hagyhatom.
Szólítom az embereket,nem jönnek hozzám,
Felesleges rájuk néznem,a világuk kizár.
Mintha nem léteznék,hagynak vergődni,
Bárcsak tovább tudnék fejlődni.
De,ha nem kapok semmilyen jelzést,
Akkor hogy a fenébe legyen fejlődés?
Egy szikrányi fényt látok az alagút végén,
Tovább megyek,majd eltűnik ismét.
Nem tudom,hogy szórakozott,vagy tényleg egy jel,
Hogy igen jó úton járok,csak menjek és menjek.
Inspirál a jelenléted,a szívverésed,a lélegzésed,
Mégis többre vágyom,még több érzésekre.
Élni akarok,de igazán teljes szívből-lélekből,
Pillangóként kergetem az álmaimat,ami majd lassan eljön.
Majd elkapom és előtted fogok állni,
Senki másra nem fogok,csak is rád várni.

Vágyaim

Amikor a kezed nyoma hozzá ér a testemhez,
Olyan mintha rögzítenél valamit belőlem.
Újra meg újra kell neked egy kis löket,
Egy energiára,egy melegségre,egy vágyra,ami ehhez szükséges.
Megfeszülnek az idegeim,ahogyan végig simítasz rajtam,
Egyre jobban vágyom rád,itt van a pillanat.
Este amikor alszom,mindig rólad álmodom,
Hagyom,hogy a remény megszálljon.
A lélegzetünket kitölti a sötétség,
S vele együtt a szerelmünk és a fényesség.
Egy reggel amikor felébredek melletted,
Szívem örül,mikor látlak téged.
Ott fekszel mellettem,közben átölelsz,
Úgy érzem,ennél nagyobb biztonságban nem lehetek.
Bár átélném újra az érintésed nyomát,
Szikraként robbanna minden simogatás után.
Libabőr fut át aztán a gerincemet is megrázza,
Az az érzés,amire oly régen vágytam.
Az ígéret,amit magamnak tettem,
Próbálom betartani,bár nehéz ne lenne!
Kedvellek,hidd el,csak várnunk kellene még,
De mostantól kimondom:bárcsak az enyém lehetnél!
Szeretlek teljes szívemből,
Küzdök érted,teljes erőmből.
Gyújts fel még kérlek,hiszen kiégtem rég,
Túl sokáig voltam a sötétségben,félek még.
Lassan,de kilépek a depi árnyékából,
Lassan vége lesz már az önsajnálatból.
Tiéd leszek egyszer,ha végre megadod magad,
Enyém leszel,hiszen melletted minden szép marad.

"Nem tudom megállítani az időt,de a szemed rajtam időz."

 Szobák

Üres szobák,nyitott ablakok,

Fényes nappalok,sötét viharok.

Ott álltál az ajtóm előtt,

Senki se várt rám azelőtt.

Rád néztem,hozzád akartam érni,

De te eltűntél megint.

Kirohantam az utcára,

Nem voltál már ott.

Látomás vagy,

Vagy a valóság:sose tudhatom.

Csak annyit akartam mondani,

Hogy nem fogsz már elveszíteni.

Mivel nem akartál meghallgatni,

Inkább gyáván elkezdtél menekülni.

Így üresnek érzem magam egyedül,

Senki nincs velem,csak a kín.

Akit szeretünk,nehezen feledünk,

Állítólag a szerelmünk mindent kibír.

Elővettem a telefont és próbáltalak hívni,

Amikor egy haverod beleszólt,nem akartam elhinni.

Azt mesélte,hogy teljesen kikészültél,

A bánatba totál beleszédültél.

Ezért fogtam magam és elmentem otthonról,

Megakartalak menteni,mert az volt a feladatom.

Hozzád rohantam a bár felé,

A szívem egyre jobban dörömbölt a helyén.

Megláttalak téged,üveges tekintettel,

Feléd sétáltam és átöleltelek.

Azt mondtam,hogy bocsáss meg,

Nem akartam ezt tenni veled.

Óvatosan a fejemre tetted a kezed,

Édes simitásoddal bocsátottál meg.

Majd felálltam és megcsókoltalak,

Így rendbe jött minden,szebb lesz a holnap.

Mostantól a szobák nem lesznek üresen,

Hiszen mi ketten kitöltjük,élvezzük az életet.

Tele lesz élettel és vidámsággal a házunk,

Soha semmire nem kell várnunk!

 Hullámhossz

Ez a hullámhossz körülöttünk,

Mondd,ha állandóan megőrjítettünk.

Ha valaha elmennél,engedj el,

Utánad fogok rohanni,hogy ne menj el.

Kikészít minden,ami rossz,

Annyira szörnyű,hogy szinte fáj és túl jó.

Ne,nézz rám és ne keress,

Ne láss sírni,se nevetve.

Még akkor se amikor meghalok,

Túl késő míg neked mindent bevallok.

Nem tudom megállítani az időt,

De a szemed rajtam időz.

Aztán elkapod a tekinteted,

Én pedig tovább rohanok,hogy elérjelek.

Nem vagyok kész arra,hogy tovább lépjek,

Amikor átvernek és hülyének néznek.

A barátaim akiket barátnak hittem,

Kihasználtak és kidobtak engem.

Hiszékeny voltam,túl jó és túl tökéletes,

Hiszen nekem is megvolt a magam hülyesége.

Nem fogadtak el engem,

Nem szerettek úgy ahogy kellett.

Te lennél a támaszom ez alatt az idő alatt,

Te lennél az aki mindig kihúzna a bajból,ha hívlak.

Nem vagyok kész élni olyan világban,

Ahol az álbarátaim elpusztítanak.

Vagy velem lógnak vagy inkább elhagynak,

De ne játsszanak velem,erre nem vagyok alkalmas.

Nehéz ahogy rám nézel,

Mégse mondasz valamit,hogy magadat ments.

Tudom,hogy ennél több is van,

Mert folyton rólam beszélsz a barátaidnak.

Egyedül vagyok,oly régóta,

Senki se beszélt már róla.

De tudod mit inkább elmegyek,

Ha akarsz valamit majd eljössz értem...

A távolság már eltűnni készül,

Hogy együtt leszünk vagy sem,a sors eldönti végül.

 Keresem

A magány úgy belém mart,

Mint a hideg téli alkony.

Nem tudom,hogy ez meddig tart,

Nem tudom merre lehet a boldogságom.

Talán erre,talán arra,

De nem találom a kiutat.

Hosszú az út,messzi a távolság,

Várhat a vég,győzhet a bátorság.

Keresem a szerelmet, a békét és a kegyelmet,

Keresem a társam,a szerelmem és aki az életem része lehetne.

Várom a lehetőséget és a nyereséget,

Hogy kijuthassak a fényre.

Elegem van a sötétségből,

A borzalomból és a kegyetlenségből.

Elegem van,hogy bábuként kezelnek,

Elegem van,hogy az utamról lesepernek.

Erősebbé váltam,szikla nőtt a szívem köré,

Senki se tudja ledönteni,se uralkodni fölé.

Bárhogy is alakul,kitartok amellett is,

Aki várja,hogy visszatérjek,bízzik bennem is.

Keresem a társam,a barátom ki egy életen át elkísér,

Keresem a csodát,ami bearanyozza az életemet és a másik hitét.

Kezet foghat bárki,nekem gratulálhat,

Túl éltem egy harcot,legyőztem a magányomat.

 Soha nem elég
Figyeld a csillagokat az égen,
Nézd ahogyan kiégnek.
Közben fogd meg a kezem,
Míg véget nem érnek.
Valld be végre,hogy kedvelsz,
Mondd el mit érzel.
Megnyitom előtted a szívem,
Ami oly régóta akar téged.
Nem kell megtenni amit nem akarsz,
Hidd el a sorsunk elintézi,ha kell ha nem.
Hiába várod a válaszomat,
Legbelül még mindig félek.
Bizonytalan minden lépés,
Ami nem olyan nagy élmény.
Szólok hozzád,de nem hallasz már,
Amikor megérintelek,érzem a békédet.
Az angyalok lépteit is hallom már,
Velük együtt az ördögök is szállnak rám.
Itt a mi időnk,
Sürget minket mindenféle szörny.
A magány az ami tönkre tenni kész,
De belőled soha nem elég.
Majd egyszer amikor erősebb leszel,
Felém lépsz és minden elmondasz nekem.

"Más voltál,bátor és erős,titokzatos és vakmerő."

 Add át

Élnél-e olyan világban?
Ahol nincsen szerelem és alázat?
Élnél-e sötétségben?
Pénz nélkül,szegénységben?
Ahol bármelyik percben rád támadnának?
Senki nincs aki melléd állna?
Csak üldöznének a rendőrök?
A lakásodba törnek a betörők?
Állandóan bujkálnod kell,
Alig lelsz majd élelemre.
Csak a szívedre és az eszedre kell hallgatnod,
Valahogy sikerül majd kijutnod.
Erős lennél és bátor,
Nem ismernéd azt a szót,hogy fájdalom.
A lány akit szeretsz,megmentenéd,
Harcolnál mindig a szerelméért.
A romantikát se vetnéd meg,
Mindig ott lennél mellette.
Amikor szüksége lenne rád,
Tiéd lenne az egész világ.
Szóval vigyázz rá,mert könnyen törik a szíve,
De érted égne majd a teste.
Karjaid között biztonságban,aludna majd veled,
Álmaiban is csak te szerepelsz.
Amikor menned kell,hát menj el,
Úgyis tudni fogja,nem hagyod el.
Benned fog élni a reménye,
Semmi sem fog tönkre tenni titeket.
Add át neki,amit érzel,
Mondd el,hogy mennyire szereted.
Óvd meg minden bajtól,szeresd tisztán,
Mert ő az a lány,akire oly régóta vágysz már!

Újra meg újra
Eljöttél meglátogatni a jövőből,
Azt mondtad,hogy te leszel a nagy Ő-m.
Más voltál,bátor és erős,
Titokzatos és vakmerő.
A jelenbeli éned,oly másmilyen,
Még senki se érintette meg a szíved.
Magányosan visszahúzódva éled az életedet,
De azt mondtad:neked nem számít semmi sem.
A jövőbeli éned azt súgta nekem,
Hogy én fogom elnyerni majd a szíved.
Aztán levetted rólam a ruhát,
Megmutattad,hogy a múltban tőlem mit tanultál.
Azt mondtad,jó tanárod voltam,
De,hogy valójában miért jöttél vissza,nem mondtad.
Másnap reggel arra ébredtem,hogy nem voltál mellettem,
Ijedten kerestelek,míg végül csak fürödtél egyet.
A tested oly más volt,egyből megkívántalak,
A megérzéseim erős harcot vívtak.
Szerelemre lobbant a szívem és a lelkem,
Bárcsak ne engednél el engem.
Aztán megvédtél a golyó elől,
Ami megakart találni engem,hogy megöljön.
Vérző testtel mondtad még nekem:
Hogy mi együtt leszünk majd a jövőben.
Aztán visszatértem a jelenbeli dolgaimhoz,
Próbáltam a közelebb jutni az álmaimhoz.
Félénk voltál és okos,
Bárcsak ne lenne ennyire nehéz dolog.
Aztán nagy nehezen melléd ültem,
Beszélgetni kezdtünk és megfogtad a kezem.
Napról napra egyre jobban megismertük egymást,
Aztán lebuktunk,hogy mi vagyunk a titkos pár.
Barátaink csodálkoztak,hogy összejöttünk,
Hiszen olyanok vagyunk mint a víz és a tűz.
Hónapok teltek,ellenségeink lettek,
Előtte még felfedezted a testem.
Aztán boldogan kijöttünk a folyosóra,
Egy őrült csaj állt előttünk mosolyogva.
Egy penge volt a kezében,támadni készült,
Aztán a nyakamhoz ért a világ megszédült.
Vérben feküdtem,míg te zokogtál mellettem,
A szíved összetört abban a percben.
Láttalak téged,szellem voltam,
Ott feküdtem a karjaid között holtan...
Felkeltél és azt mondtad gyorsan,
Időutazó leszel,elindulsz holnap.
Új képességeddel útra keltél,
Hogy újra láthass engem múltban még.
Újra meg újra ismétlődik a történet,
De a szerelmünk,soha nem halhat meg!

"Érezni akarom végre,amit már oly régóta nem,szárnyalni szeretnék,fel-fel az egekbe."

 Kezek

AZ érintés,oly fontos nekem,
Mint másnak a víz és az étel.
A csók tűzként égne az ajkaimon,
Ha valaki adna a szívéből egy darabot.
Érezni akarom végre,amit már oly régóta nem,
Szárnyalni szeretnék,fel-fel az egekbe.
Angyalként vigyázni valakire,
Aki szeret és bízik bennem.
Egy igaz szerelem,egy bátor férfi,
Aki számára nem létezik rajtam kívül senki.
Kezek,amelyek összeérnek,ha összetartás kell,
Kezek,amelyek végig simítják az arcomat,mert szeret.
Kezek sose engedd el,ha megvédenek,
Kezek,amelyek mindig táncra kérnek.
Az érintés olyan mint egy szikra,
Amely felgyújtja a szívben az érzéseket.
Semmi nincs ami visszautasíthat,
Látom a tekintetében,hogy törődik velem.
Átkarol és megvéd,
A képzeletbeli lény.
Egy emlék,ami elfoszlott már rég,
Bárcsak újra szerelmes lehetnék!

Benned,bennem

Napok amelyek összefolynak előttem,
Éjszakák,amelyektől állandóan szenvedek.
A város zaja lassan elhalkul,
A vonat süvít,mindjárt elindul.
Nézem a sötét tájat,
Arra sem emlékszem mi az a bánat.
A világ nyugodt,csak te nem vagy velem,
Karjaid közé rohannék,de észre se veszel.
Bíztam benned,hittem a szavak erejében,
Bennem összetört minden,vele együtt a szívem.
Sose adom fel,
A tömegben se veszem el.
Megtalálom önmagam melletted,
A magányt örökre eltemetted.
Benned,bennem a kulcs amely,
Elvezet hozzád,a szívben van a szeretet.
Megőrült a világ,de kit érdekel,
Ha fogod a kezem,és melletted ébredek?
Benned,bízhattam volna jobban,
Ha óvatosabb lettél volna.
A lámpák világítanak az ablakon túl,
Ez a magány elpusztít,lefelé húz.
Az üveg,megreped,majd kitárja elém az éjszakát,
Azt súgja egy hang,valahol itt van már.
Kimászok a vonatból,megyek tovább,
Valóban az állomásnál vársz.
Karjaidat széttárod,hívogatsz engem,
Könnyezve rohanok feléd,hogy itt vagy végre!
Bízhatok benned,most már tudom,
Mert egy részem mindig is hozzád húzott.

"Elüldőztem a rossz szellemeket,amelyek ártani próbálnak neked."

Éjféli őrület

Mindig reménykedtem abban,
Hogy eljössz az ígért csókoddal.
Itt állok a teraszon,
A csillagokat bámulom.
Sehol se vagy,nem látlak téged,
Szívem reményében,meghalni készen.
Vágytam már rád,oly' régóta,
Végre eljött már ez a nap.
Nem talállak,nem látlak sehol,
Vajon becsapsz,vagy játszol?
Nem akarom többé ezt a szerepet,
Igaz szerelmet keresek.
Az időnk véges,lejár lassan,
A lépteid pedig jönnek halkan.
Hátra fordulok,véres a ruhád,
A tekintetem rémülté vált.
Fogalmam sincs mit csináltál,
Vámpír vagy,vagy vámpír vadász.
Ebben a korban gyakran előfordul már,
Misztikus ez a világ.
Felém közeledsz óvatosan,
Majd a kezemhez érsz és magadra rántasz.
A nyakamra helyezed az ajkaidat,
Mélyen belevájod a fogaidat.
A testem megremeg,majd kíván téged,
Oda adom az összes véremet!
Csak idd ki belőlem mindazt amire szükséged van,
Nem érdekel már a holnap!
Fényesség jön,jön a béke,
Egy álomból izzadva felébredek.

Kijárat

Érzed a remegést,a dübörgést?
Érzed,ahogy a hang végig visz oda,
Ahova akarsz menni,felfogtad hé!
Figyelj már jobban ott van a kijárat!
Csak tartsd,csak tartsd magadban,
Azt a titkot amit mondtam neked ma.
A szíved diktáljon minden dallamot,
Csak érjük meg a holnapot!
Szédülsz,bámulsz,nagy a tömeg,
Üvölt a zene,üres a tánctér,gyere velem!
A csontjaid többé nem fognak összetörni,
Mert a tömeg megszűnt létezni.
Csak Te meg én,
Együtt a színpad terén.
Elüldöztem a rossz szellemeket,
Amelyek ártani próbálnak neked.
Nézz rám és csókolj meg végre,
Senki se lát,élj a lehetőséggel.
Amit adtam neked,amit kínálok,
Ébredj már fel,használd ki a pillanatot!
A kijárat már szabad,így elengedlek téged,
Még utoljára megérintelek,elengedlek végleg.
Ki tudja mikor fogunk találkozni újra,
Menj,hisz elér minket a hajnal.

Tökéletes

Nem,vagyok tökéletes,
Ha te csak a teljes énemet szereted.
Nem vagyok,istennő,
Csak a fejem fölé gyűlnek a felhők.
Próbálok jó lenni hozzád,
Mindent elrontok,ha kinyitom a szám.
Rosszat mondok,kárt teszek benned,
Hidd el senki se tökéletes.
Megzavarsz,elzavarsz,elhagysz,
Felém se nézel napok óta.
A szívem romokban hever a padlón,
Üresség van a helyén,szinte sajog.
A vérem feketére változott,
A gonoszság belém ivodott.
Bosszút akarnék állni rajtad,
Hiszen csúnya dolog volt az.
Amit velem tettél a múltkor,
Hamis volt minden csókod.
Az érintésed nem égetett,
Úgy ahogy szokott,megtévesztett.
Egyből tudtam,hogy hazudsz,
Nem akartam látni hol van a kiút.
Csak sodródtam az árral,
Jött vele mindenféle bánat.
Sose fogok megbocsájtani neked,
Hiszen tönkre tettél engem.
Ha igazán szerettél volna,
Nem csinálnád ezeket a szemét dolgokat.
Csak egy perc az egész,
S összedől minden amit felépítettél.
Csalódtam benned,
Kérlek menj el,hagyj el engem.
Többé látni se akarlak már!
Ez a szerelem csak fájdalommal jár!