"Jégmadár kérlek ments meg,nem tudom mit kezdjek az életemmel."

Jégmadár
 
Hallod-e a tenger hangját,
Látod-e a légballon útját?
Susog a szél,háborog a tenger,
A ruhám felkapja,elkell mennem.
Olyan nehéz itt hagyni ezt a látványt,
Néha olyan mintha álmodnám.
Szét árad bennem a nyugodtság,
Megtanultam melletted mi a biztonság.
Nézz rám,fogd meg a kezem,
Kérlek mondd már el:mit érzel.
Jégmadár kérlek ments meg,
Nem tudom mit kezdjek az életemmel.
Bánt,hogy eltévedtem,
Alig találom meg a helyem.
Jégmadár ugye hallasz engem?
Ugye szebb jövőm lesz?
Mikor jössz hozzám,mikor vigasztalsz meg?
Várok rád itt a parton,ahol hív a szeretet.
Felnézek és az eső elkezd esni,
Nem tudok hova menekülni.
Így elázom és élvezem a pillanatot,
Váltsd valóra amiket akarok.
Jégmadár,te vagy a jel,
Aki eljön majd hozzám és megment.
Leülök a földre és összehúzom a lábaimat,
S a sós víz nyaldossa.
A napom majd lassan eljön,
Kíváncsi vagyok ki lesz a megmentőm.
Úgy fáj a magány,
Egyetlen társam a jégmadár.

 Ellenségem
 
Te tudod megmenteni az életemet,
Fájó szívem a legnagyobb ellenségem.
Elárasztotta a sötétség,
S a végtelen reménytelenség.
Az álmaim valahol a földön hevernek,
Megtépázva és összetörve.
Próbáltam összerakni őket,
Sajnos valahogy nem jött össze.
Amikor magamba néztem,
Nem találtam semmi jót benne.
Pókhálókat és fájó sebeket,
Befejezett és régmúlt emlékeket.
Amikor volt fényesség és minden,
Azok voltak a gyönyörű percek.
Itt vagyok a földön fényképeken heverve,
Nem vigasztal már engem semmi sem.
A plafont bámulom,a tévét hallgatom,
Zenét akarok,de meghalt a mikrofon.
Mi az ami inspirál,mi az ami nem,
Úgy érzem teljesen elvesztem.
Mennék bátran ha hívna valaki,
Úgy látszik jobb lenne mindezt elfeledni.
A múltat lezárhatnám,kezdhetnék újat,
Bárcsak a fájdalom elmúlna!
Mindennap imádkozom,hogy jobb legyen,
Hogy ne legyek a magam ellensége!

"Oly régen ittam már a boldogság italából,túl sok volt a kínzó magányból."

 Nem sajnálom

Mondd,eddig hol voltál?
Várj,mert hajt a kíváncsiság.
Ne,menj már el,
Mi lesz nélküled?
Ezt most miért nem érted meg?
Miért kell ezt tenned?
Miért teszel tönkre végleg?
Miért nem kaphatom meg?
Régi álmom valóra válna veled!
Erre kerülsz engem...
A szívem tűzben ég,
Harcolnom kéne rég.
A hangom hiába száll hozzád,
Olyan mintha meg se hallanál.
Tátogva magyarázok neked,
Ráadásul fülhallgató van a füledben.
Hiába vallom be az irántad érzett szerelmemet,
Amikor észre se veszel.
Most már nem sajnálom,
Hogy nem hallod.
Maradj csak magadra,jó neked így,
Könnyebb lesz elfeledni.
Ott hagylak téged,nézhetsz a fejedből,
Csodálkozol,hogy faképnél hagylak egyből.
Nem jössz utánam,még fel se emeled a segged,
Sose voltam még ilyen tapló emberrel.

Hófehér sivatag

A Nap kristályként ragyog ma,
Az ég szaténból van.
A felhők rózsaszínben úsznak fent,
A madarak repkednek felettem.
Álmodom vagy a valóság,
Nem érdekel,mert a világ vár rám!
Futok a szívem után,
Amíg utol nem ér a lelki válság.
Millió apró csillag hullik a piramis mögé,
Bárcsak azt mondanám:Ő az enyém!
Hófehér sivatagon át szelem az utat,
Nem ért vége ez a kaland.
Jöhet a homokvihar,a forróság és a hideg,
Nem kellek már senkinek.
Jöhet a jövő a múlt és a jelen,
Bátran kísérhetnek engem.
Érzéketlenné váltam,immúnis a szerelemre,
Azt sem értem,hogy mit mondanak nekem.
Oly régen ittam már a boldogság italából,
Túl sok volt a kínzó magányból.
Olyan mintha ezer éve keresném a választ,
Senki se kecsegtet tanácsokkal.
Legbelülről jön egy hang,
Aztán megjelenik egy angyal.
Fényeket küld felém,
Azt mondja:úgy menj,ahogy éreznél.
Hallgassak a belső ösztöneimben,
Hiszen a harcos lényem ott van bennem.
Azt súgta még,hogy ne adjam fel,
Hiszen már nem vagyok tőle messze.
A hófehér sivatag lassan eltűnik előttem,
Meglátom azt amit régóta kerestem.
Lassan emelem fel a kezemmel a ládát,
Kinyitom,majd kirepül belőle a látomás.
A világ normális színekben pompázik,
Mától már nem kell sokat szenvedni.

"Nem akarok felébredni ebből az álomból,sajnos még mindig téged nézlek távolról."

 Kapaszkodj

Kapaszkodj belém,
Érezd az illatomat,belélegezvén.
Felcsillan előtted,ezer meg ezer emlék,
Amit nem tudsz elfeledni még.
Fordulj meg és ölelj át,
Lassan hívogat minket az ágy.
Lökj le rá és csókolj meg,
Úgy,ahogy még sose tetted.
Tedd a mellkasomra a kezed,
Hidd el végre:érted dobog a szívem.
Megmentettem magam a pusztulástól,
Megvédtem magam a depressziótól.
Szükségem van rád,mint a vízre,
Szomjazik a lelkem és a testem.
Hányszor mondjam még el neked?
Hogy nagyon-nagyon szeretlek?
Hogyan mutassam ki jobban amit érzek?
Hogyan hitessem el,hogy csak Te létezel?
Kapaszkodj még belém,
Kirántalak a mélyből ahol kínoz a sötétség.
Ne,hátrálj meg,
Te vagy az éltető elemem.
Beragyogod az életemet,
Te adod vissza a hitemet.
Ha nem lennél,nem élném túl a napokat,
Ha nem lennél,nem számolnám az órákat.
Ha nem lennél,a magány szétmardosna.
Ha nem léteznél,a világ széttaposna.

Rabom leszel

Azt mondtad foglyul ejtettelek,
Rögtön az első percekben.
Azt mondtad megigézett a szemem,
Azóta él az emlékezetedben.
Tényleg elhittem amiket mondtál,
De úgy éreztem inkább mennék tovább.
Aztán megfogtál engem,
Azt mondtad próbáljuk meg.
Ne,adjam fel a harcot,
Bírjuk még ki ezt a táncot.
A rabom leszel-azt ígérted,
Nem is kértél semmit cserébe.
A szerelmem leszel-hallottam,
Bízom,hogy szebb lesz a holnap.
Nem akarok felébredni ebből az álomból,
Sajnos még mindig téged nézlek távolról.
Örökké várok,míg vissza-vissza nem térsz,
Kérdezik tőlem: mikor lesz Ő a tiéd?
S most őszintén?Belefáradtam ebbe,
A sors nem ismer kegyelmet.
Játszadoznak velem és ejtenek,
Soha nem vesznek komolyan engem.
Rám néznek és nevetnek,
Belül pedig a szívem remeg.
Sírnék,de már minek?
Elpazaroltam a könnyeimet.
Bátran mosolyognék rád,
Ha tudnám,te vagy akire a szívem vár.

"Szeretni bolondulásig,elengedni örökké valóságig."

 

 Hangokba zárva

Egy levél száll le elém,
A zongorára szépen elér.
Felnézek a fára,
Eljött az ősz,vége van a nyárnak.
Sötét hideg éjszakák jönnek hozzám,
A szél reszkető testemet járja át.
Hangok szállnak tovább,
Felmászok és tovább nézelődök a zongorán.
A szívem egyre lassúbb,
Sosem fogja megérteni ezt a szitut.
Oly régóta vagyok már hangokba zárva,
Legbelül érzem: a lelkem dalolna.
Kiereszteném ami bennem van,
A sérelmeket és a fájó múltat.
Elengedném ami itt van bennem,
Ami újra meg újra megsebez.
Az ősz után jön a jéghideg tél,
A fagyos reggelek,a csípős szél.
Szeretnék addigra valakit szeretni,
Aki megvéd és nem bír elengedni.
Aki ragaszkodik hozzám,
Aki nem néz senki másra már.
Szívébe zárna,szeretne engem,
Énekkel ébresztene minden reggel.
Madár csicsergéssel egyetemben,
Napsütéssel és teljes szerelemmel.
Hangokba zárnám a bánatomat,
A boldogságomat elkiabálnám a világnak.
Szabad érezném magam,mégis kapcsolatban,
Biztonságban lennék az Ő karjaiban.

 Szavak nélkül

Megtalálni a szerelmet,
Ami a világon elvan veszve.
Megtalálni a kegyelmet,
Amit senki sem ismerhet.
Szeretni bolondulásig,
Elengedni örökké valóságig.
Repülnék a felhők közé,
Szállni míg elnem jön a vég.
Szavak nélkül is megértenélek,
Csak kérlek,gyere el értem!
A csókod mindig hazugságról árulkodott,
De,mást tapasztaltam a múltkor.
Éreztem a vágyakozást,az éhséget,
A magányt és a reménységet.
Amikor elengedtük egymást,
Nagy hibát követtünk el.
Erről az egészről nem tudott senki más,
Képzeletben még mindig fogom a kezed.
Hívogatlak téged tudat alatt,
Hallom a hangodat.
Szavak nélkül is,csak rád kell mutatnom,
Nem kell többé utánad kutatnom.
Ismerlek,mint a tenyerem,
Mégis rengeteg titkokat rejtegetsz.

Robbanások

Azt mondják,ha valaki megtetszik,
Egy cupido a szívedet megjelöli.
Nyilat lő beléd és megfertőzi,
Az egész elmédet is.
Elveszíti az agyadat az az érzés,
Drogként hat rád,olyan jó élmény.
Mint egy idióta úgy vigyorogsz az emberekre,
Számodra más már nem létezhet.
Csak Ő és Ő,minden gondolatod,
Róla szól minden álmod.
Vágysz rá,megkattansz,
Aztán belehalsz a robbanásokba.
A szíved adagolja a bombákat,
A véred is ezerrel tombol majd.
Kiabálnál,sikítanál a boldogságtól,
Bár nincs rá okod.
Vagy van?Hiszen nincs még melletted.
Csak ott van az emlékezetedben.
Végig simít az arcodon,
Aztán megpihen az ajkaidon.
Számolod a perceket,az órákat,
Vársz a végtelen csodára.
Ahelyett,hogy tennél valamit ellene,
Inkább a jégbe vered a fejed.
Ahelyett,hogy megolvasztanád a szívét,
Szépen lassan az övébe beépülvén.
Aztán megpihenni a karjaiban,
Ha elérted a céljaidat.
A szív dobbanásait még hallgathatod,
Aztán az érzéseidet bevallhatod.

"Nem tudom,hogy miért,talán a végzetem lassan elér."

 Itt vagy
 
Nincs olyan nap,hogy ne gondoljak rád,
Hogy merre jársz és mit csinálsz.
Nincs olyan pillanat amikor,
Ne látnám az arcodat az ablakon.
A képzeletem játszik vagy a valóság,
Látlak téged igazán és tisztán.
Nem tudom,hogy miért,
Talán a végzetem lassan elér.
Érzem,hogy mellettem vagy,
Amikor a távolság elválaszt.
Hallottam,ahogyan beszéltél hozzám,
Megfogtad a kezem magadra rántottál.
Rám nevettél,majd elengedtél,
A sötét sikátorba elvezettél.
Felhúztad a maszkod rám néztél,
Hogy végre láthatlak nagyszerű élmény.
A testem fellázad,az eszem kiabál,
A szívem dübörög a lelkemben a pillanat vár.
Csókolj meg gyorsan,kérlek,most azonnal,
Aztán mehetsz amerre akarsz!
Itt hagyhatsz,veled mehetek,
Csak egyszer add meg magad nekem!
Egyszer húzd végig a karomon a kezed,
Egyszer gyújtsd lángra a szívem.
Nekem ennyi is elég,
Ennyivel is beérném!
Ha nem szeretsz akkor örökre tűnj el,
Ha pedig szeretsz,soha többé ne engedj el!

Síneken

Csak sétálok a síneken át,
Várom,hogy a vonat jöjjön már.
Nem,nem öngyilkosság,
Nyugi,elugrok időben,ne várj!
Csak egy pillangó volt rajta,
De,egy srác elkapta.
Így üldözőbe vettem,
Majd elengedtem,hadd menjen.
Süvít a szél,ráz a hideg,
Még mindig sétálok a síneken.
Majd felugrok a peronra,
Mikor végre jön a vonat.
Az emberek néznek,hogy őrült vagyok,
De,ezt mind magasról letojom.
Csillagok,csillagok,miért ragyogtok?
A nap miért világít amikor nem akarom?
Sötét felhőkre vágytam megkaptam azonnal,
Amikor fényre vágytam,jött egy viharral.
A szivárvány távoli kívánság,
A szerelem,egy lehetetlen kiváltság.
Csak sétálok a síneken át,
Várom,hogy a szerelem jöjjön már.
Ha itt van törjön be hozzám,
Ha pedig messze van siessen hát!
Hallom,hogy jelez a vonat,
Jön már az állomásra.
Megérkezik,kinyitja az ajtaját,
Árad belőle a lehetőség és a boldogság.

"A fülembe súgja:bármi is lesz,mellette magányos soha többé nem lehetek."

 Dobókocka

Amikor megkérdezed mi történt velem,
Elmesélem a történetem.
Amikor valakiben csalódok,
Már megszoktam ezt válaszolom.
Unalmas a sztori,mert nincs miről beszélni,
Ugyanolyanok a napok,nincs mire emlékezni.
Fájdalmat már nem érzek,
A jövőtől már nem félek.
Jön aminek jönnie kell,
Állok elébe!
Dobókocka az életem,
Ha egyet dobsz egyet lépek.
Ha hatot dobsz,
Elérem a célom.
Bármit is művelsz velem,
Mindig én sérülök meg.
Nem érdekel már,hogy több mint egy napja,
Nem nézel már rám,legyőzött a szokás rabja.
Hiába halad el előttem a táj,
Ha nem látok semmi mást.
Zöldellő rétek,színes házak,
Ezek mind ugyanolyanok és unalmasak.
Szeretnék hegyeket mászni,
Tengereken át úszni.
Erre lakat alatt tartasz,
Őrlődök magamban.
Nem figyelsz már rám,
Elfelejtettél,fogadjuk hát!
Leülök az ablakhoz,nézem az utcát,
Csak a tükörképem mutatja az idegen lány arcát.

Próbaidő
 
Mindenhol szerelmes párokat látok,
Lehajtott fejjel a vonatra várok.
Fülemben tomboló zene,
Mégse vonja el róluk a figyelmemet.
Boldogan nevetnek,
Egymásra néznek.
Csókolóznak ölelkeznek,
Reszket és fáj a szívem.
Vajon mikor élhetem át újra?
Mikor kaphatom vissza a boldogságomat?
A próbaidőm már lejárt,
Kibírtam a megpróbáltatást.
Küzdöttem,szenvedtem,sírtam,
Mégse kapom meg a jutalmamat.
Pozitívan álltam hozzá,
Belőlem ember vált.
Erősebb és bátrabb lettem,
Mégse találom a helyem!
Hallom,hogy nevetgélnek,becézik egymást,
Miért ilyen kegyetlen ez a világ?
A torkom össze szorul,
A szívem megrándul.
A könnyeim marják a szememet,
Röhejes,hogy ezen bekönnyezek!
Képzeletben megérint az őrangyal,
Tudom,hogy mindig itt van.
A fülembe súgja:bármi is lesz,
Mellette magányos soha többé nem lehetek.
Letörlöm az arcomról a bánatot,
Azt kívánom,bár jobb lenne a sorsom.
Egy nap valaki szeretni fog engem,
Oly igazán,oly tisztán,megbecsülné a szívem.

"Szétrobban a szívem,dübörög a vérem,izzik a tűzvész a lelkemben."

 Tűzvész

Kéklőn csillogó egek,
Fényesen ragyogó égitestek.
Sötétkékbe burkolt fák és levelek,
Hívnak téged a messzeségbe.
Követed az álmaidat,
Beteljesíted a jóslatodat.
Azt kívánom,hogy lassan ölj meg,
Édes keserves csókjaiddal ébressz fel.
Testem már egyre forróbb az érintésedtől,
Túl sokat kaptam már a keserű mézből.
Édesítsd meg az éjszakát,
Nektárként folyik szét a testemen át.
Követelem,hogy még többet adj magadból,
Nem szabad ezt elszalasztanod!
Gyere közelebb érints már meg!
Azt akarom,hogy tűzvész legyen az erdőben!
Lángoljon a szerelmünktől a világ,
Hiszen két ember egymásra talál.
Hirtelen elém állsz,
Oly erős a csábítás.
Magadhoz húzlak teljes erővel,
Ajkaink összeérnek.
Szétrobban a szívem,dübörög a vérem,
Izzik a tűzvész a lelkemben.
Lángokba borul a kis világom,
Amibe beengedtelek most.
Csillogó szemekkel nézek rád,
Teljesen kiéheztem már.
Hogyan tudtam élni nélküled?
Mikor lehetek úgy igazán veled?

Meddig várjak?

Először is hagyj kérjek bocsánatot,
Ahogyan veled bántam most.
Nézz már rám,mi történt?
Ez csak egyszerű kis veszekedés.
Azt gondoltam,majd jobb lesz,
Ha tovább állok és elmegyek.
Mindig fogod a kezem,
Bízonygatod:jaj de úgy szeretsz!
Miért nem szólsz hozzám?
Miért nem nézel rám?
Meddig álljak,meddig kínzol már?
Miért késel a válasz adással,miért vársz?
Mikor ölelsz át,
Mikor jössz úgy oda hozzám?
Mikor mondod:megoldjuk szívem?
Hiába várok már,totál reménytelen.
Húzol jobbra balra,
Én meg követlek mint egy marha.
Nézek rád,hogy na mi lesz már?
Követelem tőled:bökd ki mi az igazság?
Meddig van időnk?
Hogy ne legyen késő?
Meddig vár a vágy?
Ami oly régóta fűt már!
Tudom,hogy majd megfogod a kezem,
S egy nap majd vallomással tartozol nekem!

"Talán majd most,talán ma eljön az a pillanat,amikor kinyithatod a szárnyaidat!"

 Korszak váltás
 
Végtelen kiszáradt fákat látok,
Lassan elérem már a sivatagot.
Víz után szomjazom,
Lassan megöl a magányom.
Leülök a földre,port verek fel,
Várom már az esőket és a jegeket!
Bár erre járna a felhő,
Adná már nekem mindazt ami eljő'.
Rám zúdítaná a fájdalmát,
Ordítaná,hogy minden csak hazugság!
Az ég felé emelem a kezem,
A hangom kiált felé,meg-meg remeg.
Az imám vajon eljut az égiekhez?
Vagy amit csinálok az felesleges?
Hiszek abban,hogy minden jóra fordul,
Rájöttem,ahol járok nem az az út.
Rácsapok a száraz földre,
A világ megremeg.
A fák kidőlnek,a virágok elhervadnak,
Legyen már vége ennek a korszaknak!
Csontjaimig hatol a szeretet utáni éhség,
A híréről se ismerem mi az az érzés.
Amiről mindenki beszélt,
Bárcsak ő lenne az enyém!
Szomjazom,majd meghalok,
Nem lát,feladja és nem harcol!
Gyáván üldözi a magányát,
Ahelyett,hogy mellettem találná a boldogságát!

Lüktetés

Zajlik az élet,várnak az emberek,
De egy valakire sose figyelnek.
A távolság majd' megőrjíti,
Oly régen volt tömegben  így.
Talán majd most,talán ma eljön az a pillanat,
Amikor kinyithatod a szárnyaidat!
Vakító fényként hatol az emberek szemébe,
Akik veled még mindig szívtelenek.
Nem értik,hogy mit akarsz,
Pedig jóra fordítod a dolgokat.
Talán bebizonyíthatod:te ennél többet érsz,
Így magabiztosan lépsz a kiválasztott elé.
Meghajolnak előtted,
Érzik a szívükben a lüktetésedet.
Tudják,hogy mi a küldetésed,
Lekell győznöd a kétkedőket.
Mert nincs más veszíteni valód,
Hiszen elúszott már az a hajó.
De,te mással mész el,
A céljaidat,lassan,de biztosan eléred.
Lüktet a szív a mellkasodban,
Hajt a véred,hallgass a belső hangokra.
Megsúgják neked,mi a helyes,
Aztán menj tovább hősiesen!
Amit nem végeztél el,nem fogod elengedni,
Mert a küzdelmet megfogod nyerni!
Lüktet a szíved,tombol a véred,
Ha sikerül,minden a tiéd lesz!

"Napfényt szeretnék amiben fürödhetek,a sötét függönyt elakarom húzni innen!"

 Már megint egyedül alszom

Ez a nap is elment mint a többi,
Izgalom mentesen és mind uncsin.
Lefekszel az ágyba,lehajtod a fejed,
Azon gondolkozol mi a terved.
Az álmaid elhatalmasodnak rajtad,
Ezerrel kattog az agyad.
"Mit csináljak,merre menjek?
Mi az ami helyes és helytelen?-kérdezed.
Elfordulok jobbra a szemem lehunyom,
Igen,már megint egyedül alszom.
A szomszéd falon át hallom,
A nevetéseket és a suttogó boldogságot.
Magamhoz szorítom a kispárnám könnyeim lecseppennek,
A párnám nedvessé válik,nagyon szenvedek.
Keresem a párom,mégse találom,
Ha előttem is van,mégis távol.
Szeretnék szeretni úgy igazán és tisztán,
Rám férne már a felhőtlen boldogság.
Úgy hiányzik mint valami drog,
S ez olyan rossz dolog.
Szeretnék hiányozni valakinek,
Más álmában létezni,benne lennék a fejében.
Szeretnék ölelő karokban megpihenni,
Érzelmekkel tele,megnyugodni.
Egy csókkal zárni ezt a napot,
Megnyerni a belső harcot.
Rá mosolyogni,hogy köszönöm,hogy vagy nekem,
Fülembe suttogná:mennyire szeret engem.

 Hajnalodik
 
Néma ajkak ordibálnak,
Hangos szavak szállnak.
Nem látsz már mást,
Csak a sötétben rejlő kilátást.
Furcsa alakok mozognak valahol távol,
Ez a valóság nem álmodsz.
Feléd nyúlnak a kezek,
Segítséget várnak tőled.
Csak az igaz barátnak engedheted meg,
Hogy kiránts ebből az egészből.
Ő az aki melletted volt,veled túlélte,
Viszont sose felejtette el,hogy honnan jött.
Tudta,hogy merre visz az út,
Készen állt,hogy az örvényből kihúz.
Ha lejebb csúsztál,sose engedett el,
Mert látta benned a kitartást és a szeretetet.
Hidd el,lesznek még szebb napok!
Egyszer eljön az alkalom.
Amikor győztesként kijutsz a mélyből,
Büszkén duzzadsz majd az erőtől.
A nap fénye is lassan elér hozzád,
Hajnalodik,itt lesz a nap amire vártál.
Még pár óra vagy perc kitudja,
Eljön az a nap!
A hited egyre erősebbé tesz téged,
Senkitől se kell már félned.
Szembe állsz az ellenséggel,
Leszámolsz az örök sötétséggel.
Magad mögött hagyod a magányod,
Most már csak a másodperceket számolod.
A kezed eléri a peremet,
Kiemeled a tested.
Fent vagy a felszínen,
Csodálkoznak az emberek.
Köréd állnak és néznek téged,
Róluk tudomást sem veszel.
Csak mész tovább büszkén emelt fővel,
Legyőzted a magányt és a szenvedtetőket.

Napfürdő

Tudod nem fér a fejembe,
Hogy tehetted ezt velem.
Egyszerűen nem bírom felfogni,
Legszívesebben eltudnék menekülni.
A visszautasítás teljesen kikészít,
Nem látnak,nem figyel rám senki.
Szeretnék egy világot,ahol egyedül lehetek,
Talán nem látják a szenvedő fejemet.
Napfényt szeretnék amiben fürödhetek,
A sötét függönyt elakarom húzni innen!
Ki akarok lépni a fényre,
Szeretném átélni a boldog perceket.
Szívem ragyogna,a lelkem dalolna,
Nem kell többé a bánattal harcolnia.
Az emlékek kitisztulnának,
A madarak szállnának.
A szivárvány felragyogna,
Így az életem lenyugodna.
Letehetném a fegyvert,
Megszűnne a belső harc és az amitől szenvedek.
Csak szívnám magamba az éltető erőt,
Magam mellett tudhatnék egy forró szeretőt!
Aki csókolna,ölelne és megvédene,
Aki betartaná a legszebb ígéreteket.
Nem hagyna el,csak engem szeretne,
Tudná ki vagyok és soha nem feledne el!

"Elmondhatnám,hogy határ a csillagos ég!Érzem,hogy kezd visszatérni a remény!"

 A penge élén

Mondj egy mesét meghallgatom,
Hallgass zenét és lehalkítom.
Nézz rám és megtudom,
Érzem,hogy valamit titkolsz.
Zsong a fejed?Gyere velem,
Őrült a világ?Hajtsd le fejed.
Valami nyomja a szívedet?
Öntsd ki nekem,hiszen itt vagyok veled.
Sokáig a penge élén táncoltál,
Ha rád szóltak,elkallódtál.
A tiltó szó nem hatott rád,
Beszippantott a gonoszság.
Kegyetlen voltál és türelmetlen,
Szinte nem hallgattál semmire sem!
Ha jót akartam,elmentél,
Ha rosszat mondtam megvertél.
Fájdalmam elrejtettem,
A sebeket örökre magamon viseltem.
Amikor kérdezték,hogyan szereztem,
Azt hazudtam,hogy elestem.
Közben tönkre tettél engem,
Kívül az látszott: minden rendben.
Bárhova is mentem követtél,
Ha rád kiabáltam,én ittam meg a levét.
Szenvedtem tőled,nem bírtam menekülni,
Rettegésben voltam,nem mertem segítséget kérni.
Azt mondtad úgyis csak rosszabb lesz,
Senkiben se bízhatok meg.
Aztán egy nap elmenekültem,
A rendőrséghez mentem feljelentettelek.
Elkaptak téged díllerkedés közben,
Kiderült,hogy végig köröztek téged!
Becsaptál,hazudtál és bántottál!
Hidd el ez nagyon fáj!
Próbállak elfeledni,hiszen nem érdemelsz meg,
Talán jön majd jobb férfi,aki megért engem.

Az út felé

Oly régóta húznak már le a láncok,
Bárcsak elérném a célom!
Elmondhatnám,hogy határ a csillagos ég!
Érzem,hogy kezd visszatérni a remény!
Magába szívott a gonoszság,
Elferdített a valóság.
Pusztítottam önmagam,
Szinte téptem a hajam.
Önbizalmam hanyatlott,
Senkinek se kellettem akkor.
Láthatatlan ember lettem,
Talán kezd visszatérni a régi énem.
Láthatóvá válnék végre,
Bárcsak valaki észrevenne!
Felfedezné a tehetségemet,
Hiszen egyedül elvoltam veszve.
A vihar tengerén,eveztem sikertelenül,
Teljesen magamba zuhanva,reménytelenül.
Aztán összekapartam a maradék erőmet,
Segítséget kértem az emberektől és jöttek.
Látták tényleg nehéz helyzetben vagyok,
Csak úgy jöttek a jobbnál jobb ajánlatok!
A száz közül talán lesz majd egy,
Az egyetlen egy,ami segít,hogy elmehessek.
Elinduljak az álmaim útján,
Akár küzdenem kell,akár megkapom ami jár.
Itt az idő,hiszen kaptam lehetőséget,
Amire eddig vártam és kiérdemeltem.
Elindulok az út felé,
Valóra váltok mindent,hiszen a szívem remél!

"Száll az ének a szélben,ragyog a szivárvány és a Nap fényében."

 Dobd be a törölközőt!

Számodra játék,nekem fárasztó,
Hónapok óta csak mosok,takarítok.
Amikor kedved tartja ugráltatsz,
Egyre unalmasabb napról-napra.
Egyszer megunom,ledobom a kötényt,
Elmegyek messzire,ameddig a kezem elér.
Valóra váltom az álmaimat,
Többé nem leszek házias asszonyka.
Az a szerep már lejárt,
A szerelem pedig kihűlt már.
Ennél többre vágyom,
Utazni akarok!
Járom az utcát,nekem jönnek,
Kit érdekel,élvezem.
Élek a pillanatnak,
Ott hagyom a múltamat.
Valami újra vágyom,
Nem bírom azt ami monoton.
Kiugrok hát a lehetőség ablakán,
Jöhet a terv és a valóra váltás!
Drágám dobd be a törölközőt,
Itt csak a jó győz!
Erősebb vagyok,mint tegnap,
Nem érdekel már,hogy miket mondasz.
Ellenkezhetsz,tiltakozhatsz,
Velem többé már nem találkozhatsz!
A szingliség olyan jó,
Erre vágytam már!Nincs benne semmi rossz.
Csak láncok húztak feléd,
Nem éreztem jól magam,amikor leléptél.
Ott hagytál egyedül a lakásban,
Mindig rám hagytad a házi munkát.
Elegem lett,gondoltam egy nap elmegyek,
S majd tanulsz ebből vagy sem!
Addig rohanok,míg utol nem ér a kötelesség,
Várom a csodát,míg a szívem él!

Szállj a dallal
 
Itt a megfelelő alkalom,
Hogy végre meghallgasd a dalom.
Évek óta készül,a legnagyobb titokban,
Itt az idő,hogy a világ is meghallja.
Száll az ének a szélben,
Ragyog a szivárvány és a Nap fényében.
Eljuttatja az üzenetet amit írtam,
Végre itt a remény amibe kapaszkodhatsz!
Nincs ennél szebb dolog,
Amikor megment téged a dal a gonosztól!
Egyetlen menedék,ami átjárja a szíved-lelked,
Mondd el,hogy mit érzel!
Engedd el a rosszat,éld át a szépet,
Őrizd meg a gyönyörű emléket.
A házak tetején,vagy a hegy csúcsán,
Tudd,hogy mi vár rád!
Sztárrá avatnak,vagy a süllyesztőbe esel,
De sose add fel!
Bármi is történjék én mindig veled leszek,
Valahol a dalban elleszek rejtve.
Amikor meghallod tudni fogod,
Én vagyok az egyetlen okod.
Szállj a dallal,
Zuhanj a kottával.
Ússz a gitárral,
Térj vissza a hanggal.
Érezd át,mutasd meg,a lelked világát,
A legsötétebb és a legszebb arcát!
Hiszek benned,tudom,hogy megcsinálod,
Hiszen nem hiába van minden:szinte imádod!
Látszik a rajongásod,
Benne van mindenféle odaadásod.
Tárd ki a karod és engedd ki,
A hangod,ami oly régóta síkit!
Lágy és andalító,akárcsak a méz,
Olyan,mintha szerelmes lennél.
Téged éltet a zene,
S a rajongóid szeretete!

"Szükségem van egy palettára,hogy kifessem a világot és az álmokat."

 Nem lehetek...

Miért nem lehetek az életed része?
Mivel ártottam én neked?
Mondtam-e valaha olyat?
Ami miatt meggondoltad magad?
Nézz rám és mondd meg őszintén,
Hova húz az az érzés?
Bántottalak?Összetörtem a szíved?
Vagy a múltban voltak nézeteltérések?
Sose fogok rájönni,ha nem árulod el,
Ez nagyon rosszul esik nekem.
Ha vágysz rám,miért nem lépsz?
Amikor megérintelek,miért félsz?
Elbizonytalanít a jövőkép,
Kérlek bátran lépj felém!
Nem fogok ellenkezni,
Nem fogok feleselni.
Csak mondd már,mert megőrjít a tudat,
Hogy mindig mással vagy.
Rombold le a köztünk levő falakat,
Szótagolhatod a szavakat.
Megfogom érteni,hiszen érted vagyok!
Akár száz évet is várhatok!
Addig vívjuk a köztünk lévő háborút,
Ki tudja,hogy hova jutunk.
A sötétség növekedni fog majd,
Egyszer majd eltűnik a Nap.
Szükségem van egy palettára,
Hogy kifessem a világot és az álmokat.
Szebbé tehetnénk,ha nem húzzuk egymást,
S talán a lelkünk is békére talál.

Hagyj már el!
 
Talán most látom át,
Hogy mi is valóban az igazság.
Látom a szemeidben,abban gyönyörködöm,
Miért kellett velem így ökörködnöd?
Miért játszod meg magad,hogy szeretsz?
Ennyi erővel inkább hagyj el.
Ha rád néztem furcsát láttam,
Állandóan beszélni akartam.
S sajnos mindig megakadt a szavam,
Vagy elterelted a gondolataimat.
A látványodtól nem találtam a megfelelő mondatot,
Össze keveredtek a gondolatok.
Elegem van,hogy mindig játékként kezelsz!
Nem bírom már veled!
Nem is tudom,hogy mi tartott vissza,
Hogy ne szóljam el magam.
Végül is kiböktem:vége van mindennek,
Nem érdekel a bocsánat kérésed!
Szedelőzködj,takarodj innen,
Bárcsak előbb tudtam volna mindent.
Amikor melletted voltam még nem is sejtettem,
Hogy mekkora egy álszent ember van velem.
S a kezem után nyúltál,megcsókoltad,
Majd szépen visszahelyezted az asztalra.
Ha tudtam volna,hogy milyen vagy,
Azonnal elhagytalak volna!
Nem láthattam előre a jövőt,
Elég volt ebből,köszönöm!

"Az összes rezdülést érzem a börömben.Ez az éjszaka szédületes!"

 Szikra

Kezed a vállamon,
Ajkad az ajkaimon.
Az érintésed tűzként fut végig a testemen,
Az összes rezdülést érzem a bőrömben.
Ez az éjszaka szédületes,
Örülök,hogy a tiéd lehetek.
Vágytam rád,szomjazott a testem-lelkem,
Megnyugodtam,hiszen a bennem levő feszkót kiengedtem.
A szikra már fellobbant,
A szívemet bolond mód nyaldossa.
A fejem búbjától a lábujjam végéig,
Átjárta a vágy,ami oly érzéki.
Ne,menj el,hiszen ennél többre vágyom,
Ez olyan mint egy beteljesült álom!
Azt kaptam amit megérdemeltem,
Rátaláltam amit oly rég kerestem.
Pezsgős pohár után,jött a bor,
Ritka ez az alkalom.
Amikor egymásnak esünk,
S az ágyban ébredünk.
Ne,hagyd abba,
Kit érdekel a holnapi munka.
Találgathatnak,nem fognak rájönni,
Nem fogsz tőlem elfáradni.
Erőt adok,ha te is nekem,
Szerelmet ígértem,betartatod velem.
Érd el amit akarsz,mindent megadok,
Gyáva vagy,ha mindezt feladod!

Ne,aggódj édes!

Jazz és énekszólam,
Füstös bár és kattogó óra.
Megy az idő,de az este a miénk,
Várlak,hogy megérkezzél.
Addig lehúzok egy martinit,
A pincér a poharat úgyis elviszi.
Majd rendelek egy másikat,
Addig nézem a táncosokat.
A lányok járják a koreót,
Nyugodtan nézem a telefont.
Aztán kikapcsolom és élvezem a pillanatot,
Ledobom magamról a stólát,a színpadra ugrok.
Megadom magam a zenének,
S rázom-rázom a testem.
Ne,aggódj édes,ha itt látsz engem!
Csak unalomból teszem ezt.
Elcsábítalak ezen az éjjelen,
Szóval dőlj hátra és élvezd.
Fogadok,hogy sehol se láttál ilyet,
Mondd:ez az egész nagyon meglepett.
Vadóc lány vagyok,szeretek szerepelni,
Nem kell másra lecserélni.
Magamat adom,nem hazudok,
Vigyázz,a nadrágodra hamuzok!
Sose dohányoztam s ez oly' vicces,
Ne,aggódj édes,ez csak a show része!
Tollas stólám rád repül,
Állj fel végre és táncolj velünk!
Ne,félj már,ne játszd a gyávát,
Add magad és táncoljál!
Ringat a test és felhevül,
Lassan forgunk körbe-körbe együtt.
Ölelj szorosan,ne engedj el,
Ez most egy új szerep!
Legyél kicsit más,legyél merészebb,
Tegyél magadévá és ne bánd meg!
Ráér még gondolkozni,legyél a tettek ura,
Azt akarom,hogy a végén felsikoltsak.

Az illatod egyre jobban hívogat,

Úgy érzem a testem,majd felrobban!

"Szívemben még él a nyár! Csak most kezdek el élni igazán."

 Ősz

Az emberek néznek,
A gyerekek kérdeznek.
Csak megyek az utcán,
Élvezem,hogy az idő milyen csodás!
Lehulló levelek,hervadó virágok,
Beköszöntött az ősz,most már elbúcsúzom..
A nyár izgalmasabb lehetett volna,
Tele lehetett volna szerelemmel,tanulsággal.
 Bár igazából nem indultam el,
Eddig egy helyben álltam,semmi sem késztetett.
Végre meglökött valami az utamon,
A napfény beköszöntött a szürke hétköznapokon.
Szét árad bennem a boldogság,
A fény és a vágy.
Már csak a szerelmet kell megtalálnom,
De,érzem itt van a közelben,megkell várnom.
Ahogy egy híres költő mondta:
Itt van az ősz itt van újra.
Lassan beférkőzik a tudatba,
A természet is átöltözik új ruhába.
A forróság búcsút intett,
Ez az időszak elment innen.
Szívemben még él a nyár!
Csak most kezdek el élni igazán.
Az ősz nálam nem az elmúlás,
Hanem az új lehetőségek tára,ami rám vár!
November,kit érdekel?
Valamivel kezdenem kell.
Kiszakadok a négy fal közül,
S a város vesz engem körül.
A madarak csicseregnek,bár elköltöznek,
A nyár mindig itt lesz az emlékezetemben!

Visszatérés

Tik-tak-tik-tak,
Hallod ezt?
A szívemben üt az óra,
Komolyan,nem viccelek.
Bombaként fog robbanni,
Ha eljön az én időm,visszafogok térni.
Eddig átnéztek rajtam,
Levegő voltam,a lelkembe tapostak.
Ronggyá téptek,összetörték az álmaimat,
Kinevettek és elvették a vágyaimat.
Bezártak egy sötét helyre,
Ahol sokat szenvedtem.
A fény bekúszott a résen,
Megmentette az életemet.
Azt jelezte,ne adjam fel még!
Hiszen bennem van a jel és a remény!
Támadjak fel,rohanjam le az ellenségeket,
Törjek fel a mélyből,győzzem le a félelmet!
Ezt tettem,most itt vagyok,
Ez a megfelelő alkalom.
Tárd ki elém ami az enyém,
Adjanak vissza mindent,ami nem a tiéd.
Bábuként kezeltek,érzéketlen voltam,
Nem tudtam,hogy mit hoz a holnap.
Most már felnéztem az égre,
Megláttam a csillagot,ami hozta a reményemet.
Leszállt rám és belém férkőzött,
S most már az önbizalmamon érződött.
Újult erővel hajtottam előre,
Nem érdekelt,hogy mikor lesz vége.
Élni szeretnék ameddig lehet,
Nem szabad hagynom,hogy a szívem-lelkem kiégjen!