"A boldogságunkról mesélünk,amit soha elnem feledünk."

 Ha majd megöregszünk

Gyönyörű szép világban élünk,
Nem is értem mitől félünk.
Adj még reményt kérlek,
Ne,zárd el az elmédet előlem.
Bele szeretnék látni a fejedbe,
Látni akarom,mit tervezel előre.
Ha majd egyszer öregek leszünk,
A kanadalló előtt ülünk majd együtt.
A fiatalkorunkról fogunk beszélgetni,
Szépséges időszakot fogunk felidézni.
A boldogságunkról mesélünk,
Amit soha elnem feledünk.
Remegő kezeidben az enyém,
A teánk felforr majd hozza a nővér.
Ráncos mosolyunkkal egymásra nézünk,
Sokat sejtető lesz a tekintetünk.
A kandalló tűzébe nézünk,
A múltba révedünk.
Elkalandoznak majd a gondolataink,
Elnémulnak majd az élet hangjai.
Könnycseppek hullanak majd le ráncos arcunkon,
Élvezzük majd a pillanatot az utolsó napunkon.
Ha majd eljön a vég,
Magadhoz ölelsz még.
Utoljára elsuttogod,hogy szeretsz,
Mindig mellettem leszel.
A síron túl is,tele reménnyel,
Amikor már nem fogom meg a kezed.

Vándorsólyom

A természet lágy ölén,
Egy vándorsólyom éldegél.
A fák között repül,vadászik,
Kidüllednek az éhező szemei.
Amikor megérzem,hogy a vállamra száll,
Az ihlet és a szabadság megtalál.
Magasba emelem a karomat,
Engedem,hogy elszálljon rólam.
A vándorsólyom kitárja a szárnyait,
Elindul,hogy elkezdjen vadászni.
Repülj te szépséges dög,
A magány addig engem megöl.
Ne,hagyj magamra a rossz időkben,
Maradj itt mellettem.
Ha elmész tőlem,
Olyan mintha bevonultam volna a börtönbe.
Rángat a szél,szakad az ég,
Nem tudom,hogy valaha visszatérsz még.
Addig itt ülök a hegy tetején,
Várok rád,addig él bennem a remény.
Bízom benned vándorsólyom,
Hiszem,hogy lesz még ilyen alkalom.
Ekkor a vállamat megfogja valaki,
Ismerős hangja meg-megszólt.
Hát visszatértél!
Úgy éreztem,hogy valahol élsz még!
Erősen kapaszkodsz a vállaimban,
Nem érzek semmilyen fájdalmat.

"Éveket is várhatok,ha úgy alakul,majd véget ér ez az alagút."

 Aludj el

Aludj el karjaimban,
Feledd el gondjaidat.
Zárd be az elméd,
Engedd hadd hasson rád a fény.
Aludj el mellettem,
Tudom,hogy itt vagy velem.
A tudat megnyugtat engem,
Hidd el,csak is érted élek.
Ha megzavarja valami a pihenést,
Hozzám a lélekjelenléted visszatér.
Zaklatottan vagy boldogan,
Mindig várok rád,ha kialudtad magad.
Éveket is várhatok,ha úgy alakul,
Majd véget ér ez az alagút.
A gitárból szól az altatódal,
Még nem láttál meg,majd felébredsz egy nap.
Fogalmad sincs,hogy ki vagyok,
Hiányzol,amíg alszol...
A szemeid zárva tartanak,
Az agyadat mindenféle dolog megzavarja.
Képtelen vagy tiszta fejjel gondolkozni,
Képes vagy számomra fájdalmat okozni.
Míg ringatlak,addig várok rád,
Hidd el sokkal könyörtelenebb a valóság.
Veled szeretnék lenni,
Örökké és mindig.
Mindennap imádkozom,
Hogy valaha okos döntést hozol.
Ha majd rám nézel,
Rájössz,én vagyok az aki szeret.
Aki kitartott míg vak voltál,
Aki rád várt,míg belül harcoltál.

Soha nem fogod érezni

Ha a tűzzel játszol,
Nem sejted mivel fokozhatod.
Ahogy a szívekkel bánsz,
Őrülten fáj!
Ez mindig más,újra meg újra visszatér,
Te vagy az egyetlen aki mindenkit megsért.
Hol erősebb,hol gyengébb,
Mindig ott ütsz meg,ahol folyik a vér.
Teljes sebből véreztem,
Míg megnem éreztem.
Betölti az egész lelkivilágomat,
Megfertőzi a gondolataimat.
Ronccsá tettél,tönkre vágtál,
Nálam jobbra sose vágytál.
Élvezted,ahogy szenvedek,
Soha nem fogtad fel,mennyire szerettelek.
Mára már kiégett bennem a tűz,
Soha többé nem lehetünk együtt!
Rossz hatással vagy rám,
Ellenünk van az egész világ!
Állandóan csapdába csaltál,
Rettentő fájdalmat okoztál.
Soha nem fogod átérezni,
Hogy mit tettél,soha nem fogom megbocsájtani.

"Nem adhatom fel egy könnyen,nem pazarolhatom el a könnyeimet."

 Megjegyeztem
 
Amikor segítséget kérek,
Semmit se remélhetek.
Nem jön az óvó és a támasztó kéz,
Nem jön el az egyetlen esély.
Hiányzik a szeretet,amit keresek,
Hiányzik egy ölelés,amiben meglehetek.
A jövőnk annyira kilátástalan,
Ezért kiáltok fel haragomban.
Ezért üldözlek téged bánatomban,
Ezért sírok fel álmaimban.
Nehéz súly telepedik a lelkemre,
Kell valami ami megszabadít tőle!
Ezért megjegyeztem ki az,
Aki mellém állt a nehéz napokban.
Megjegyeztem a nevét,
Egy igaz barátét.
Aki ott volt,mikor rám tört a sötétség,
Felém tartotta a karját:ő volt a menedék.
Örökké üldözni fogja őt a hálám,
Együtt átéltük,ami fájdalommal járt.
Amikor lent voltam,lekúszott mellém,
Vigasztalt,hogy erős vagyok még.
Nem adhatom fel egy könnyen,
Nem pazarolhatom el a könnyeimet.
Sok-sok év alatt kiismert engem,
Csoda,hogy fogja még a kezem.
Én is mellé álltam,
Amikor rá törtek az árnyak.
Az évek eltaszítottak egymástól,
Mégis az út végén tudtam:vele találkozom.
Egy igaz baráttal,akinek a vállán sírhatok,
Akinek kínomat és örömömet elmondhatom.
Köszönettel tartozom,eme verssel,
Ebből árad a végtelen hálám és a szeretetem!

Valami katasztrófa
 
Őrület,hogy mi zajlik ebben a világban,
Őrület,hogy mi történik a világhálóban.
Felse bírom fogni,hogy egy évszázada,
Még az emberiség kutatta a tudományokat.
Mióta feltalálták a gépezeteket,
Robottá váltunk attól a perctől kezdve.
Hozzánk nőttek a laptopok,
Aztán jöttek a mobilok.
Elvették az időnk nagy részét,
Hozzánk gyógyult a számítógép.
Ez valami katasztrófa,
Hogy mi történik ebben a csoda világban.
Nem találják meg a társukat az emberek,
Magányossá válnak és depresszióba esnek.
Nem találják a saját helyüket,
Az emberek egyre jobban klikkesednek.
Tönkre vágván a kapcsolatokat,
Hazuggá téve a múltukat.
Egy kattintással kitagadják a régi barátokat,
Keresnek egy új talpnyalókat.
Ez valami borzalom,hogy eltévedtünk,
Egy valami bizonytalan:mikor lehetünk újra együtt.
A mai generáció nem értékeli azt,

A múltban kötetet barátságokat.

Szívbillentyűzet

Idegesen dobol a keze a térdén,
Ritmusokat keresvén.
A fején a fejhallgató,
Várja,hogy jöjjön az inspiráció.
Ekkor rá tőr a múzsa,
Aki homlokon csókolja.
A kezébe kapja a papírt és a tollat,
Megszületik az a bizonyos dal.
Nincs szerelme,mégis vannak érzései,
Amiket próbál egy dalban kiönteni.
Szívbillentyűzeten táncol az ujja,
Eljátssza majd újra meg újra.
A hang betölti a teret,
Kiszínezi a szoba falát és az eget.
Más világba zuhan,extázisba esik,
Tudja már,hogy mit keres itt.
Be akarja bizonyítani,hogy különleges a lelke,
Egy darabot mutat meg a szíve.
Egy más világ köszön rá,
Búcsú levelét küldi a magányosság.
Elképzelt szerelmét,magával viszi,
Majd az emberek elhiszik.
Vajon ki az a titokzatos valaki?
Hogy egy dalba belekeveri?
Nevet magán a zenész,
Megkapja mindazt amit elért.
Találgathatnak majd,
Ki volt az a múzsa.

"A testemet körbe vonná,a szívemet senki se bántaná."

A reményt vesztett pillantás
 
A távolból hívogat a hárfa szólam,
Rezeg a szélben az ismeretlen dallam.
Megyek,kétségbe esett vágyálommal,
A széttört és megtaposott álmommal.
A lágy szél felkapja a hajam,
Nem is tudom,mire számítsak.
Egy látvány tárul elém,
Az emberek ott állnak,a szívem fél.
Nem érzik át,amit most érzek,
Nem számít már,megteszem.
Elvegyülök a tömegben,
Keresem a kedvesem.
Álarcok között nehéz felismernem,
Talán segít majd a tekintete.
Ő volt a múltban a támaszom,
De,elhagyott és becsapott.
Nem meri felvállalni az arcát,
Így reményt vesztett a pillantás.
A hárfazene egyre jobban felcsendül,
Nem akarok itt állni egyedül.
Ezért egyre beljebb megyek,
S valaki megfogja a kezem.
Magához húz,a testére von,
Édesen és andalítóan táncol.
A szívem össze szorul,mert megismerem,
Lángoló a tekintete.
Elhúzódnék,menekülnék előle,
De magához láncolt a zene.
A lábam jár,egy-két há',
Lassan telik az időnk már.
Az ajkaink egymáshoz ér,
Ekkor hal meg a remény.
Csak egy futó csókot adott,
Aztán ismét egyedül hagyott....

Nem

Volt egy nyár,
Ami oly' gyorsan elszállt.
A napnyugta vörösben izzott,
Az éjszaka egyre jobban izgatott.
Egy forró nyári éjjelen,
A tűz mellett énekelve-részegen.
Azt hittem életem szerelme van mellettem,
De,nem így lett.
Vissza sírtam azt a nyarat,
Amikor megismertem őt,abban a pillanatban.
Vissza szívnám az érzéseket,
Amiket iránta tápláltam-feleslegesen.
Bár ne,ültem volna mellé,
Nem hallgattam volna,hogy dől belőle a hülyeség.
Nem bámultam volna rá,
Nem lett volna felesleges vágyódás.
De,ki tud parancsolni az érzelmeknek?
Amikor az illető elveszi az eszedet?
Bár mással foglalkoztam volna,
Sajnos naivan álmodoztam róla....
A testét akartam,de nagyon,
Így a sötétben tapogatóztam vakon.
Ő rám se nézett,nem értékelt,
Úgy hagyott,egyedül szenvedve.
Aztán felálltam egy év után,
Más felé húzott a vágy.
Bele szeretni valakibe,
Ez a legnehezebb.
Főleg amikor viszonzatlan,
Könyörtelen és borzalmas!
Hiába táplálok iránta érzéseket,
Ha nem veszi a jelzéseket.
Leülök,lenyugszom,
Ennek a pillanatnak élek,elalszom...

Igen

Egy szó,ami mindent megváltoztat,
Egy szó,ami utat mutat.
Egy szó,ami hozzád láncol,
Egy szó,ami hozza a boldogságot.
Igen,akarom,igen szeretem,
De,mit tegyek ez ellen?
Kerül a lehetőség,
Kimarad a sok élmény.
Fiatal vagyok,élni akarok még!
Bárcsak lenne még egy lehetőség!
A testemet körbe vonná,
A szívemet senki se bántaná.
Mennék a saját utamon,
Ami állandóan elromlott.
Egy új és szebb jövőt remélve,
Tudom,hogy Ő majd az enyém lesz.
Ez egy ilyen korszak,
Hogy itt állok magányosan.
Majd betöröm az ajtót,
Aztán majd mindent elmondok.
Oh ,igen szerelmes szeretnék lenni!
De,a sors valamiért nem engedi.
Ezért korlátol az egész,
Ekkor jön felém a fényesség.
Elzárja a sötét énemet,
Kihozza belőlem az erősebbet.
A karjai közé zuhannék,
Amit soha elnem felednék.
Hálás lennék a sorsnak,
Ha megadná a boldogságomat.

"Tovább mászol a hegy csúcsát elérve,boldogságot és szerelmet remélve."

A rácson túl

Zaklatott vagy,össze vissza futkározol,
Hangokat hallasz,követ az árnyékod.
Néha megállsz,leülsz a földre,
Egy idő után a dolgok megismétlődnek.
Be voltál zárva egy magánzárkába,
Két évre magányosan.
A falak amik körül vettek,
Szétrombolták az ellenségek.
Mindig ketté szakadtál,
Menekütél,hogy mentsd az irhád.
Elbújtál egy biztonságos helyre,
Ahol nem támadtak meg téged.
A rácson túl is van élet,
Hogy ott maradj:valami mindig erre késztet.
Hiába hallgatsz a belső hangokra,
A menekülési útvonalat rég feladtad.
A rácson túl,a sötéten kívűl,
A baj és az öröm egy helyre össze gyűl.
Mennél,de valaki rálép a sarkadra,
Felmásznál egyre magasabbra.
A mély ismét visszahúz,
De elrántod a ruhádat,valaki mindig legurul.
Tovább mászol a hegy csúcsát elérve,
Boldogságot és szerelmet remélve.
Ketté töröd a ketrec lakatát,
Úgy érzed a lelked otthonra talált.
Most itt maradsz,legyőzve mindent,
S várj,míg megtalál valaki téged.

 Nem látok a fejedbe

A bosszú édes,
Keserű a véred.
Nem látok a fejedbe,
Nem tudom mi a fene van veled.
Kezdj már valamit,
A csend megőrjít.
Mondj már egy jó szót,
Bármit csak halljam a hangod.
Ott ülök melletted,
Szorongatva a kezedet.
Lecsurog a vérem a vállamról,
Nem látni semmit a lábamtól.
Kezdek megőrülni a látomásoktól,
Legalább megszabadulok a rémálmoktól.
Árnyakkal hálva,
Gonosz szavakkal bántva.
Érzem,hogy nem vagyunk egymáshoz valóak,
Ebből az egészből a tanulságot levontam.
Küzdöttünk egymásért,mindig rossz időben,
Amikor megszerettelek,elfordultál tőlem.
Így inkább tovább megyek,
Élem a kis életemet nélküled.
Legszívesebben meglöknélek,
Hogy térj már észhez!
De,tudod mit,szenvedj tovább,
A magányod majd tönkre vág.
Hogy miért nem szereztél meg engem?
Miért nem szeretlek téged?
Hidd el,még mindig szeretlek,
De nem kell ez nekem.
Álmaim törött szilánkjain táncolok,
Nem hiszem,hogy lesz még több ilyen alkalom.

Bezárva

Az évnek lassan vége,
Nincs semmi mit elértem.
Kerestem a szerelmet,
Nem viszonyozták amit érzek.
Bármit is kaptam volna,
Elvesztettem egyik napról a másikra.
Volt olyan pillanat,
Amikor megbolondultak a démonjaim.
A lelkem egy része sötété vált,
S ez nagyon,de nagyon fájt.
Tönkre tettem magam,
Meglett az ára...
Amikor beleszerettem valakibe,
Játszott az érzéseimmel.
Vagy nem tudott lépni,nem látott engem,
Nem értem már ezt az egészet.
Ezért tovább léptem,
Minek szenvedjek mégegyszer?
Így lezártam magamban a történetet,
Bármikor visszatérhet.
Nem engedem fel a szívem közelébe,
Nem akarom,hogy ismét átéljem.
Inkább leszek józan mint zavarodott,
Ezt a kábulást már nem akarom.
Nem illik hozzám ez az egész,
A bánat is megjelent ami elemészt.
Komoly pasira vágyom,
Olyan aki rám állandóan nyitott.
Nem zárja el magát tőlem,
Nem fut el,ha valamire megkérem.
A gyávákból már elegem van,
Ha nem talál igaz szavakat.
Az ajtó nyitva van,
Kisétálok onnan.
A bizonytalanság otthonából,
Nem fogok szenvedni a hiányától.

"Ki vagyok én,hogy birtokold a szívem?Ki vagyok én,hogy mindent elhitetsz velem?"

 Mozaik darabkák
 
Csak egy része vagyok az életednek,
Csak egy darabja a szívednek.
Egy mozaik darabka,
Ami szét van szórva a világban.
Csak megkell találnunk,
Míg egymás elé nem sodor az utunk.
Azok a repedések amiket bennem látsz,
Valaki más törte össze,azok a mozaik darabkák.
Elfújta őket a szél,a tengert is megjárták,
A hiányát sokan fájlalták.
Elveszettnek tűntem,nélküle nem léteztem,
Mindig is tudtam:hozzám kerülnek.
Olyan mint számomra a levegő,
Egy felejthetetlen szereplő.
Dédelgettem egy álmot,
Amit egyszer a sors valóra váltott.
Lógattam a lábam a mennyországból,
Egyszer csak felnéztem a pokolból.
Elégették már a lelkem,
De te eljöttél értem.
Elhoztad a szívemhez a hiányzó részeket,
Azt suttogtad a fülembe:én vagyok a végzeted!

 Keret

Írásra késztetem magam,
Üres gondolatok,sokat mondó szavak.
Az idő elsuhan,a történetemnek vége,
A nap lenyugszik,ennyi volt tényleg.
Már megint mit csináltam?
Miért nem tettem meg,amit akartam?
24 óra kevés hozzá,
Nekem több idő kell,számít ám!
Míg össze szedem magamban a dolgokat,
Addigra már a csillagok felragyognak.
Csak ülök az ablak előtt,
Tengetem a napjaimat,mit kezdjek előről.
Bárcsak valaki megfogná a kezem,
Végre megmentene.
Felrántana a földről,
Megszakítaná azt ami a mélybe döngöl.
Érezném a nap melegét,
Érezném a hű szerelmét.
Karjaiba nyugodnék,
A múltat elfeledvén.
Nem fér már bele a keretbe a magány,
Ezért eldobom magamtól,akármennyire is fáj.
A börtönt felégetem magam mögött,
Hiába,a lelkem túl sokáig könyörgött.
Végül jött Ő,s megmentett engem,
Így lett teljes a történetem.
Éreztem a bőre melegét,
Fűtötte a testem minden részét.
Hiszen a magánytól átfagytam az örök télben,
A mai naptól hiszem:Ő a végzet!

Kik vagyunk?

Ki vagy te,hogy érzek irántad?
Ki vagy te,hogy a szívemmel játszhass?
Ki vagy te,hogy miattad kattog a fejem?
Miért van az,hogy miattad állandóan elesek?
Félénk vagyok segítséget kérni,
Okom van rá félni.
Többször átvertek már engem,
Hazudtak már nekem sok mindent.
Ki vagy te,hogy megbabonáztál?
Ki vagy te,hogy így megfutamodtál?
Miért adtad fel a harcod?
Vajon ez az igazi arcod?
Felbukkansz és játszol egyet?
Aztán úgy gondolod el van ez felejtve?
Ki vagyok én,hogy birtokold a szívem?
Ki vagyok én,hogy mindent elhitetsz velem?
Ki vagyok én,hogy pattogjak neked?
Ki vagyok én,hogy fényt adjak a sötétségben?
Számtalanszor eljátszottad már ezt,
Nem fáradtál már bele?
Mert én igen,
S elegem lett...
Az igaz szerelmet keresem,nem a kalandort,
Inkább hagyj ott,ha ennyire nem akarod.
Hogy jutottunk el idáig?
Hogy mindig kell a másik?
Hol egyszer én akarlak,hol egyszer te engem,
Elkerüljük egymást a legrosszabb helyeken.
Amikor ott lenne az idő!
Amikor minden összejön!
Erre elsétálunk egymás mellett,
Felkacagva,megjátszva mégis szenvedve.

"Az igazság még mindig fájdítja a lelkemet,de valami megnyugtat:eljön az ideje."

 Évekig várt románc

Ha az út előttem fényessé válna,
Nem ismerné a szívem mi az a bánat.
Ha a bátorság és az erő lenne velem,
Nem ismerném a határokat,élnék a lehetőséggel.
Az igazság még mindig fájdítja a lelkemet,
De valami megnyugtat:eljön az ideje.
Nem törnék rád egyből,mert elszaladnál,
Lassan,de biztosan nem sajnálnám.
Ki tudja,egyáltalán akarsz-e valamit,
Adj cserébe magadból:bármit!
Az örökké nem lehet álom többé,
Egyszer szerte foszlik,elnyomja a mélység.
A kezed nem védhet meg mindig,
Egyedül akarok a sötétséggel megküzdeni.
Eddig is bírtam,továbbra is fogom,
Nem kell állandóan bizonygatnom.
Hidd el,te vagy az életem része,
Bízz bennem egy kicsit,fogd fel végre!
Nélküled nem élhetek,
Ennyit csak kérhetek!
Érints meg mégegyszer,
Újra meg újra:átkell élnem!
Megértettem amit mondtál,
Hiszen a kapcsolatunkból kiszálltál.
Egy álom tört össze,
Darabokba esett a földre.
A szívem darabjai megvágták a kezemet,
Amikor felszedegettem.
Zokogva rogytam össze,
Mégis ott álltál mögöttem...

 Megsebzett madár
 
Ha az égre nézel,
Kékséges mélységgel végzel.
Ha a Napba is nézel,
Elvész a világod,ne tedd kérlek.
Tudom többször bántottak már téged,
A testeden keresztül átérzem.
Amikor hozzád érek,
Átjön felém a fájdalmad,elhiszek mindent.
Elég ha csak rám nézel,
Kiolvasok mindent a tekintetedből.
Hidd el,nincs mitől félned,
Tudok már mindent a történetedből.
A múltad nem túl szép mégis izgalmas,
A lelkiismereted mégis oly tiszta.
Nem tettél semmi olyat,
Hiszen rád kenték volna.
Megsebzett madárként szálltál le hozzám,
Elveszett bizalommal a karjaidba zártál.
Megsajnáltalak,hiszen figyelmeztettelek,
Ne,menj túl közel ahhoz ami nagyon megéget!
De,tanultál belőle,
Soha többé nem követed el mégegyszer!
Aztán magad elé állítasz,
S olyan dolgot mondasz.
Hogy a világon nincs más nő rajtam kívűl,
Azt bizonygatod:a kapcsolatunk mégis kihűlt.
A szívembe mintha kést szúrtak volna,
Mintha valaki fojtogatná a nyakamat.
A levegő egyre jobban fogyott,
Az a férfi akit szerettem:fájdalmat okozott.
Könnyek között ütöttem rá a mellkasára,
Ott hagytam egyből,magamba vésett csalódásommal.
Most én lettem a megsebzett madár,
Vár rám a sivár és a végtelen szabadság.
A szárnyaimat kitárom,
Hagyom,hogy elemésszen a bánatom.....

Angyali látomás
 
A hajnal betör az életembe,
Véget vet a sötétségnek.
A kardjával hasítja szét,
Beengedi a fényt.
Sose gondoltam volna,hogy ilyen nehéz,
A magány tönkre tett engem,nézd.
Hogy születik újjá a lelkem,
Hogy gyógyul be a sebem.
Milyen gyorsan tér vissza az életem,
A boldogsággal kiszínezem amit érzek.
Azt akarom látni,amit szeretnék,
Hiszem: él még a remény!
Angyali látomás vezetett el ide,
Az égiek küldték a lelkemre.
Hogy itt a vége,túléltem a nehezét,
Az egész világ az enyém!
A szellő simogatja a karomat,
S ledőlök a földre,semmi sem teheti tönkre a napomat.
Távolinak tűnnek a régi gondok,
Mintha száz éve lett volna-gondolom.
A megkönnyebbülés járja át a testem,
Az öröm könnyek mégis kiszöknek.
Édes istenem,köszönöm neked,
Most már kezdem értékelni az egészet.
Erőssé tettél,nem ölt meg a magány,
Hiszen nem lépett az életembe az a társ.
Megtaláltam önmagam,
Végre tudom,hol az utam.
Egy évet várnék még rá,
Akkor jönne a legnagyobb boldogság.
De,ezt nem tudja senki,
Nem fogja megtudni csak egy valaki.

"Hittek abban,hogy sikerülni fog,hiszen ők is elbuktak a sikerhez vezető úton."

Fényév távolság

Naplókba írva,naptárakba feljegyezve,
Nézem a múltat könnyezve.
A lelkem megremeg e szép emléket látván,
Előttem van:a szívem ki tárta a látványt.
A lelkem legmélyebb zugába elrejtve,
Előszedtem,amit már eltemettem.
Néha,fájdalommal jár,
Ha sétálok az élet útján.
Fényév távolság,a múltra fátylat ránt,
Mégis elém jön,amikor nem számítok rá.
Miért gondoltam éppen rá?
Vajon mi vár még reám?
Fényév távolság,a mély depresszió magába húz,
A jövő fényességet ígér,de vissza hív a múlt.
A függönyt elhúzom előtte,
Ott hagyom,hogy a szívem még őrizze.
Visszatérek a valóságba,
Barátok,hol vagytok,amikor űz a bánat?
Egy-kettőre mindig számíthatok,
Ha nincs más,hiszen ilyenek a barátok.
Néha belebotlottam a hazugságokba,
Elrántottak és kinevették az álmaimat.
Mivé lettetek?
Hova tűntetek?
Eltűnt a sok jó barát,
Néha elönt ez a vágy.
Tudom:fájdalommal jár,
A szívemnek szólok:állj!
Ilyenkor megáll a képsor,
Becsukom a szívet tépő naplót.
A tűzbe vetem,végeztem már,
Érzem ennél jobb vár rám!
A lángok elnyelik a fájdalmat amit érzek,
Ilyenkor könnyebben fellélegzek.

 Ha látod...

Ha látod a félelmet a szemeimben,
Kérlek csókolj meg és öleld át a testemet.
Védj meg a gonosztól,
Védj meg a rosszakaróimtól.
Hallod?A dob ritmusára dobog a szívem,
Valahol a távolból érzem a ritmus érzéket.
Egyre jobban szorítasz magadhoz,
Mert egyszer a bánat már eltaszított.
Szükségem van rád,hiszen felpezsdíted az életemet,
Szükségem van rád:te tartod kordában a lélegzetemet.
Te vagy a fény,te adod a reményt,
Nem adlak el senkiért!
Ha mégis kételkednél bennem,
Kimutatom mennyire szeretlek.
Régóta hallottam felőled,
Miattad kapok napról napra erőre.
A földről felmászok az égig emelem a kezem,
S te elkapod,testőrként véded a testemet.
Őre vagyok a csendben érints meg,
Lángja vagyok a jövőnknek érts már meg!
Ne,aggódj mert megoldunk mindent,
Ha látod a félelmet a szemeimben.

Főnix

Ha bennem gyönyörködsz,nevetve,
Ez hiba volt a részedről:ne feledd el.
Ha mosolyogva nézel rám,
Minket mindig megtalál a szomorúság.
Az,hogy nem lehetünk együtt,
Egyenlő a fájdalommal,amit érzünk.
Remény veszett pillantások,
Biztató álmodozások.
Titkon remélő vágyálmok,
Forró tűzben égő tiltott sóhajok.
Beszélni akartam,amikor épp elfoglaltak,
Távolból néztelek,a szavakat magamba fojtva.
Próbáltam elmagyarázni,nem volt nyelvhez kötve,
Nem találtam rá a megfelelő szavakat,érzelmeket.
Így a pokoltűzében porrá égtem,
Főnix madárként újjá születtem.
Rájöttem,nem kínzom magam miattad,
Ha nem találom a megfelelő szavakat.
Te sem éltél a lehetőséggel,
Gyáva voltál és szerencsétlen.
Nem akartál igazán,pedig megtehetted volna,
A félelmeidet legyőzve:lett volna holnap.
Mától már nem foglak követni,
Elég volt ennyit szenvedni.
Nem akarom,hogy a lelkem egy része,
Feleslegesen kötődjön a szívedhez.
Nem akarom tudni,mit érzel vagy mit nem,
Volt idő amikor megtehetted.
De,nem tetted,
Inkább elrontottad az egészet.
A kezem kicsúszik a tiédből,
Kezdhetem az életemet előröl.
Új álmokat szövögetek,
Új terveket tervezek.
S egyszer majd más karjaiban pihenek,
Boldogan s szerelmesen.

Szállj

Egy boldog arc néz vissza rám,
A fényesség vissza vár.
Egy reménysugár hívogat már,
Ez a lehetőség most rám talált.
Szerelem?Minek az?
Amikor a zene megment,s nem tudom mi a bánat.
Érzem,hogy élek,igazán érzek!
Szállok a boldogságtól,nincs mitől félnem!
Az út amit megtaláltam,megjárom majd,
Elindulok,vár a boldogság kapuja.
A határán vagyok,a küszöbön ülök,
S látom:másoknál már működött.
Hittek abban,hogy sikerülni fog,
Hiszen ők is elbuktak a sikerhez vezető úton.
Erősek voltak,nem adták fel,
Ha gyengék voltak,felkúsztak a felszínre.
A fény,mindig átáradt az erdő sűrűjén,
Sétálva láttam:nemsokára itt a vég.
Vége lesz a sötétségnek,
Hajnalodik,eljön a jövő reménysége.
Vidámságtól derűs arcok néznek vissza rám,
Érzem:a rózsaszín világ vár!
Pillangók között,az örök tavaszban,
A tó mellett egy mennyországban.
Ott fogom érezni magam hamarosan,
Segítségül még hívom az angyalokat.
Dalolva rohanok a kapu felé,
Bennem él a nagy remény!
Zuhanok majd az égből,
Megszabadulok az örök félelemtől.
Úgy esek majd le a földre,
Hogy senki sem törhet majd meg!

"Táncra perdülünk majd forgunk körbe-körbe,kérlek az utolsó boldogságot add meg nekem."

Csodaország

Csodaországba tévedtem,
Ilyen boldogságot sose éreztem.
Ihletet ad a fény és a remény,
Többet ad,mint képzelném.
Szállok a lehetőséggel,
Végre megfogja valaki a kezem.
Az éjszaka kergettem egy vágyálmot,
Azt hiszem most rögtön valóra is váltom.
Ne,keress még nem ismersz,
De tudom,hogy egyszer velem leszel.
Zöldellő mezőkön fehér virágokban feküdve,
Ott fogok dalolni csak neked!
A pillangók és a madarak majd,
Elvezetnek hozzám,amikor eljön a pillanat.
Csodaországban örök tavasz van,
Az egész környék virágba van borulva.
Kergetem az álmaimat,te pedig engem,
Még nem állok készen,hogy a karjaidban pihenjek.
Hogy az őrjítő csókjaiddal vigasztalhass,
Inkább szállok tovább a szabadsággal.
Időm annyi van,hogy élni akarok,
Ha velem akarsz tartani,fel nem adhatod.
Küzdj meg értem,ha komolyan gondolod,
Nem kell velem játszadoznod.
Kíváncsi vagyok,mennyire bírod,
Hogy Te vagy-e az akire gondolok?
Egy igazi férfi legyen akaratos,
Szerezzen meg,ha totál magányos.
Majd én enyhítem a lelke fájdalmát,
S valóra váltom legmerészebb álmát.

Add meg nekem

A képzeletem játszik velem,
Hogy itt fekszel mellettem?
Az arcomat simogatod,
A testemet öleled és ringatod.
Táncra perdülünk majd forgunk körbe-körbe,
Kérlek az utolsó boldogságot add meg nekem.
Távolinak és messzinek tűnik a szerelem,
Vajon ki lesz az aki meg adja nekem?
A szeretetet a biztonságot és a békét?
Kivel fogom átélni azt a ritka élményt?
Kinek mondhatom el szívem vágyát?
Ki fog támogatni ha megtört engem a világ?
Ki fog ernyőt tartani felém?
Ha jön egy vihar és elúszik minden lehetőség?
Ki mellett leszek erősebb,mint valaha?
Ki fogja mondani nekem:mellettem vidám maradsz?
Hogy számíthatok rá,s nem csap be,
Harcol értem,ha igazán szeret.
Add meg nekem azt,
Amiről mindenki beszél a világban.
Bár összefoglalom ezeket egy imába,
Mégis lassan jön az amire oly rég vártam.
A türelmem elszállt más felé nézek,
Hiába repülnek el hónapok és évek.
Úgy gondoltam egyedül félek,
Kell,hogy valaki megvédjen.
Fogtam magam és páncélt húztam a szívem köré,
Félek,hogy úgy marad örökké.
Nehezen engedek be valakit,aki megérdemelné,
Az összetörhetetlen és mindent megélt szívem melegét.
Úgyhogy kérlek,ha belépsz az életembe,
Add meg nekem amire vágyom,s hogy szeresselek.

Elveszett generáció

Eshet az eső süthet a Nap,
A magány egyre jobban mar.
Társaságra vágyom,nem kaphatom meg,
Senki se ér rá,hogy velem beszéljen.
A lelki támasz csak egyetlen barát,
Akinek elmondom szívem csínját-baját.
Milyen lesz a világ?
Ha az emberi lét ilyen sivár?
A gépek elnyelték az érzésüket,
Megszüntették a létezésüket.
Hülyére veszik a barátaikat,
Nem hallgatják meg a tanácsaikat.
Mennek a fejük után és tovább gépeznek,
A virtuális világba menekülve.
Próbáltam már elmarni egy kockát a gép mellől,
De neki fontosabb volt,hogy ő a legmenőbb.
Lájkokba mérve,beképzelve,
Hencegett,hogy ő milyen helyes...
Aztán jöttek az okostojás kategóriák,
Egyre többek már a hibák.
Azt se tudom,hogy ki a megfelelő férfi,
Aki elfelejtett létezni.
A torkom összeszorul,hiába írtam rá,
Elmaradt tőle minden más.
Nem várok már rá,ő más világ,
Én pedig tovább állok,mielőtt a fájdalom lecsapna rám.
Elveszett generáció akik nem találják a helyüket,
A virtuális világ miatt veszítik el a fejüket.
Nem hat már rájuk a tiltó szó sem,
Lenéznek és tovább gépeznek.
Szerelemre vágynak,de nem emelik fel a seggüket,
Így marad a magányossága és az egyedülléte.
Aztán csodálkozhatnak,hogy nem értek el semmit,
Ott voltak a lehetőségek,mégse vettek el semmit...