2013. január 27., vasárnap

"Álarcot húztam magam elé,nem engedtem a szívembe,ami szép."


 Égető vágy

Átforgunk a szobán át,
Testünket égeti a forró láz.
A hold fénye beragyog ránk,
Amit teszel velem,meg ne bánd!
Ajkaink összeérnek,
A szerelem hevében elégetsz engem.
Hamuvá érlelsz,aztán lelépsz,
Így valóban meghal a remény.
Kérlek,ne siess,
Éljük még át a perceket!
Fektess a földre,
Törj össze engem mégegyszer.
Élessz fel újra meg újra,
Számoljuk vissza a napjaimat.
A vérem felforr,a testem lángol,
Az érintésed oly' megnyugtató.
Ritmusra mozog a testünk,
A zenére felébredünk.
Egymás szemébe nézünk,
Érdekes,hogy most nem menekülünk.
Nem félek már tőled,
Mert megszoktam,hogy itt vagy velem.
Az érintésed perzseli a bőrömet,
Az ajkaid a nyakam felé terelődnek.
S mikor hozzám érsz,
Felvillan a végtelen fény.
Oly' rég éreztem már ezeket,
Hogy nem tudom feldolgozni hirtelen.
Nem távolodok el tőled,
Mert Te vagy aki megmenti az életemet.
Feltámasztasz és vissza adod amit elvettek régen,
A boldogságot és a szerelmet.
Égető vágy fut át rajtam,
Azt kívánom bár örökké tartana!
Egy percre se engedhess el,
Hogy továbbra is égesd a lelkem.
Szabadíts meg a múlt árnyékától,
Őrülj meg és gyulladj meg te is a vágytól!


Nyitott szemmel
 
Nem tudom mit gondoltál,
Amikor először láttál.
Én futottam előled,
Ahogy tudtam,menekültem.
Nem akartam ismét megsérülni,
Nem akartam senkivel se lenni.
Készen álltam a legrosszabbra,
Amíg nem ugrottál egy másik kapcsolatba.
A szívem összetört tudtod nélkül,
Oly' rossz volt egyedül!
A vihar jött,ahogy tudott,
Eláztatott mindent,ami nekem jutott.
A legrosszabb kárt tette bennem,
Míg nem bíztam újra benned.
A fegyvert,amit előtted tartottam,
Magam mellé tettem,megadtam magam.
Ez az érzés legyengített,
Elveszítettem a maradék eszemet.
Álarcot húztam magam elé,
Nem engedtem a szívembe,ami szép.
A sötétség egyre jobban elhatalmasodott,
Elvesztettem az önuralmamat valahol.
Régóta nyitva tartom a szemem,
Régóta kitártam a szívemet.
Nem jöttél,nem éreztél,
Valahogy nem észleltél.
Elfelejtettél?
Vagy inkább menekültél?
Hiába füleltem melletted,
Nem hallottalak meg.
Aztán későn,de túl későn észrevettem,
Azóta totálisan szenvedek!
Azt szeretném,ha megolvasztanád jobban a jeget,
Hogy végleg betörj engem!
Ne,engedj a kísértésnek!
Figyelj rám és a jelekre.
Hívlak téged,suttogok neked,
A kezeimmel integetek.
Lágyan az ajkaidhoz érek,
Csendre és titokra intelek.
Ott figyellek,érzékellek téged,
Nem kell mindig félned tőlem!
Kerestelek,kutattalak,
Aztán megtaláltalak.
Éveket vártam,míg felnem ébredsz,
Hogy végre meglásd bennem amit keresel.
Könyörgök szinte,hogy egyszerre lélegezzünk,
Aztán összefonódik a testünk.
Egymásba ég a tekintetünk,
Hiszem,hogy egyszer majd együtt lehetünk!

2013. január 26., szombat

"A lelkem egy része vágyik még arra,hogy elmondjam amit kellett volna."


 Szárnysegéd

Te vagy a szárnysegéd,
Te vagy a lehetőség.
Te vagy az esély,
Te vagy a szerencse érmém.
Te vagy aki éltet,
Te vagy aki engem féltett.
Te vagy a fény,
Te vagy az élmény.
Te vagy a levegő,
Amiből jön az erő.
Te vagy a támasz,
Te vagy a vágyam.
Te vagy a hang,
Ami bennem megszólal.
Te vagy a tűz,
Ami nem hagy egyedül.
Te éltetsz engem,
Te mentettél meg.
Ne tagadd le amit érzel,
Néha érzem a félelmeidet.
Amit felém sugárzol,
Nincs mitől tartanod.
Te vagy az aki kell,
Tovább kell küzdened értem!



 Tetteim

Évek óta kavarognak bennem,
Napok óta törtek a felszínre.
Nem bírom,legyőz,megőrjít,
A testem egyre jobban szomjazik.
Egy érintés hiányzik,
Nem tudom a szavaidat inni.
Nézz rám,ölelj szorosan,
Húzz végig a testemen az ujjaidat.
Ne,engedj el,gyújtsd fel bennem,
Lángoljon a lelkem.
Érted,égjen minden percem,
Veled akarom tölteni a hátra levő életemet.
Csak még egy perc,
S végül itt leszel.
Hiszek benned,
Mert tudom,hogy valamiért kedvelsz.
A hétköznapok oly' szürkék,
Végül kitisztult az ég.
A tűz egyre hevesebbé tett,
Nem tudom kordába tartani a tetteimet!
Hozzád rohanok,rád török,
Nem érdekel,hogy mindenki rajtam röhög.
Könyörgöm,érints meg végre,
Csillapodjon az irántad érzett szerelmem!
A szenvedélyem örökké kísérteni fog téged,
Kérlek állítsd meg a cselekedeteimet!
Belehalok ebbe az érzésbe,
Ha nem mondhatom el neked!


Kísértet

Ha emlékszel a nyárra,
Igyunk erre a barátságra.
Ami köztünk sose létezett,
Mert egyikünk mindig többet érzett.
Felejtenék,de nem megy,
A zongorán ülök és énekelek.
Próbállak felejteni,de mindig megjelensz,
Néha úgy érzem kísértenek engem.
A szellemed itt van valahol,
Mit akarhat tőlem vajon?
Az időnk lejárt,mégis ad a sors egy új esélyt,
Bárcsak az új kezdet lehetnél!
Távolinak tűnik,mégis közel van,
Szinte érzem a jelenlétét,nem ért véget a nap.
Végtelennek tűnő órák,
Rövidnek tűnő percek,mindez elszállt...
A kinem mondott szavak,
Örökre bennünk maradtak.
A lelkem egy része vágyik még arra,
Hogy elmondjam amit kellett volna.
Mikor lesz rá erre megfelelő pillanat?
Miért hallom még mindig a hangokat?
Mire késztet mindez?
Miért is szenvedek?
Meggyötör az élet,elhagy minden,
Igyunk erre a nem létező szerelemre.

2013. január 23., szerda

"Évek óta húzzuk egymást nem csoda,ha beleuntunk már."


Alkohol mámor
 
Ülünk a tűz körül,
Nem vagyunk egyedül.

Egy társaságban vagyunk,
Alkoholt iszogatunk.
Az égen a csillagok ragyognak,
A kutyák a távolból ugatnak.
A bogarak zümmögnek,
A szúnyogok csipkednek.
Alkohol mámorában nevetgélünk,
Vicceket és történeteket mesélünk.
Eltelnek az órák,túl sokat ittunk,
Az érzéseink elhatalmasodnak rajtunk.
Egyszercsak idegességedben,
Eldobod az üveget.
Hozzám rohansz és a falhoz szorítasz,
Azt próbálod mondani,hogy mennyire akarsz.
Alig kapok levegőt,
A vérem lüktet a félelemtől.
Mit akarsz?Mi történt?
Hogyan jutottál idáig felém?
Miért van ez velünk?
Miért nem lehetünk együtt?
Miért és mitől szenvedünk?
Ha soha nem sikerül?
A csuklómon egyre erősebb a szorításod,
A szívem dübörög az izgalomtól.
Legszívesebben letepernélek a földre,
Mégis élvezem ezt a helyzetet.
Ahogy uralkodsz rajtam,
Ahogy idegesen parancsolgatsz.
Alkohol mámorban úszunk,
Hogy miket csinálunk,magunk se tudjuk.
Majd egy reggel arra ébredünk,
Hogy nem vagyunk már egyedül.
Kéz a kézben fekszünk a földön,
Majd kiderült,hogy melyikünk győzött.


A kiút felé
 
A tűz hideg volt már,
Jéggé fagyott a világ.
Zuhantam,mint egy élettelen test,
Lefelé a mélybe.
A depresszió rossz barátommá vált,
Nem gondoltam volna,hogy magával ránt.
Fáztam a sötétben,fáztam a fényben,
Éreztem,hogy nincs valami rendben.
Süket volt minden szó,
Érzéketlen volt minden jó.
Megszoktam a fájdalmat,
Elfogadtam a magányomat.
Csak ültem egy szoba közepén,
Nem volt egy jó élmény.
Túlságosan mélyen voltam,
Hiába akartak kirántani onnan.
Egyre jobban süllyedtem,
Míg a sötétségnek nem engedtem.
Mára már meguntam,
Így végleg felálltam.
Nem adtam fel a harcomat,
Így a kiút felé rohantam.
Amíg a lábam bírta,
Addig futottam.
A fény hívogatott csábítóan,
A jelek jöttek állandóan.
A remény felcsillant,
Az utamat megtaláltam.
Most már csak megkell járnom,
Mert van egy álmom.


Ne térj vissza

Nem akartál örökre,
Nem is értem mit akartál tőlem.
Vajon szerettél-e,
Vagy csak a kíváncsiság vezérelt?
Évek óta húzzuk egymást,
Nem csoda,ha beleuntunk már.
Sose találjuk meg a bejáratot,
Hol te hol én,pont jókor.
Amikor az én szívem volt összetörve,
Nem kellett nekem senki sem.
Amikor készen álltad rád,
Nem akartál....
Nem értem miért és hol rontottuk el,
Nem akartam akkor törött szívvel szerelembe esni.
Frissek voltak még a sebek,
Ezért védtem a szívemet.
Bárcsak jobban bíztam volna magamba,
De ezt már nem fordíthatom vissza.
Ne,próbálj beszélni velem,
Ez maga a világ vége.
Nem akarom újból átélni azokat a pillanatokat,
Az maga volt a katasztrófa.
Túl sokáig sóvárogtam utánad,
Hidd el ebbe belefáradtam.
Elkell,hogy engedjelek,
Hogy megtaláld ami helyes.
Rosszul időzítettem,
Sajnálom,hogy nem mondtam el mindent.
Vissza fojtom magamba amit érzek,
Aztán elengedem valamikor a jövőben.
Ez nem jelentett számomra túl sokat,
Nem tudhattam mit hoz a holnap.
Nem bántam meg,hogy elvesztettem,
Mert hiszem,hogy létezik egy másik szerelem.
Okkal történhetett mindez,
Kár,hogy beléd szerettem....
Elvesztegettem az időmet,
Egy felesleges érzéssel...