"A pára betölti a teret,mintákat varázsol a leheletem."

 Szabadon szállok

Szabadnak érzem magam,

Mióta ledobtam a láncokat.

Nem állhat se szél,se vihar,

Se botrány,se ellenség az utamba!

Nem várat már magára a boldogság,

Enyém lehet az egész világ.

Utazom míg a szívem engedi,

Rohanok,mert a lábam mindent elbír.

Hangom szálljon a széllel,

Teljen meg az elmém emlékekkel.

Míg szabad vagyok,mint a madár,

Felhevít ez a vágy!

Köszönöm jól vagyok,

Csak elkeserít a magányom.

A vérem nem tombol ereimben,

Semmi sem dob fel.

Minden csendben van,

Megsüketültem magányomban.

A szobát betölti az árnyék és a fény,

Ennél többet remélhetnék!

De már nem merek,

Mert már nem szeretsz...

Kitéptem magamból minden érzést,

Feladtam az egészet rég!

Hiába kértem még egy esélyt,

Felém se néztél.

Ezért úgy döntöttem egyedül sétálok,

Hogy megtaláljam a saját világom.

Ablak

Lehulló leveleket nézem,

Az ablakon keresztül lélegzem.

A pára betölti a teret,

Mintákat varázsol a leheletem.

Ezután a kezemmel eltörlöm,

Azt ami akkor összetört.

Elhittem mindent amit mondtál,

Elhittem,hogy mindig velem álmodtál.

Amikor rám néztél,

Benned élt a remény.

Amikor kértelek,mindig ott voltál,

Több voltál,mint egy barát.

Mégis tovább léptél,

Mintha nem is léteznék.

Néha-néha azt kívánom,

Bárcsak másképp alakult volna a sorsom.

Ki tudja lehet,hogy okkal történt mindez,

Ebből nem lett igaz szerelem.

Így is csak szenvedtünk volna,

Ki tudja mit hozott volna a holnap.

Csak a napfelkeltét nézem,

Az ablakról lecsúsztatom a kezem.

Leülök a földre és onnan bámulok tovább,

Nem akarom,hogy várj rám!

Hiszen túl léptünk egymáson,

Ezennel véget ért a látomásom.

Éld át mint én

Nézz mindig a tükörbe,

Csináld meg a sminked.

Szárítsd be a hajadat,

Simítsd meg az ajkaidat.

Elégedj meg azzal amid van,

Semmit se változtass!

Nézz mélyen önmagadba,

Keresd meg a hibáidat.

Te egy olyan pasi vagy,

Aki nem érti a női agyat.

Képzeld el magad a helyemben,

Megtudod,hogy olyankor mit érzek.

Amikor más nővel látlak téged,

Majd szétfeszít a szívem.

Tudd meg végre milyen az egyedüllét,

A kitaszítottság és a szomorú lét.

Éld át mint én,

Amiben nincs se öröm se fény.

Sírd át az éjszakákat,

Reménykedj a jobb napokra.

Ébredj züllötten,aztán éld át újra meg újra,

Amikor senki se fekszik az ágyadban.

Csak a takaró az egyetlen társad,

Ami könnyekkel van átáztatva.

Tudd meg milyen a semmiért élni,

Tudd meg milyen a sötétségben félni!

Ha az én életemet élnéd,

Tudnád milyen az a mélység.

Amiből nagyon nehéz a kijutás,

Sajnos nekem ez járt!

De hiszek a szebb jövőben,

Talán ez az,ami még éltet.