2014. május 18., vasárnap

"Kezed a karjaimon vándorol,a testem ritmusra táncol."


Homokóra

Attól,hogy még nem mondtam semmit,
Nem jelenti,azt hogy végeztünk.
Néha megöl a szótlanság,de hozzá lehet szokni,
Nem szabad beengednünk amitől félünk.
A homokóra fejjel lefelé pereg,
Így túl gyorsan telnek a percek.
Nem érzékelem az időt,
Nem érzem a rám zúduló esőt.
Túl könnyűnek éreztem az egészet,
Az elejétől kezdve...
Magával rántott az örvény,
Rájöttem,hogy ez egy más ösvény.
Hiába bíztam benne,
Napról-napra jobban felejtett.
Talán majd visszatalál hozzám,
Ha megszólalna végre tán...
Túl korai még a találkozás?
Vagy ennyire megőrjít a vágy?
Rohanok a fény felé vezető úton,
Amíg az egészre végleg rá nem unok.



Hamis mámor

Lassan három éve,hogy megláttalak,
Azóta nem teljesült be a vágyam.
Testem minden pontján érzem,
Ahogy a közelemben lélegzel.
Szinte perzseli minden porcikámat,
Érzem,hogy úszom a hamis mámorban.
Kezed a karjaimon vándorol,
A testem ritmusra táncol.
Ahogy a naplemente távolodik tőlünk,
Lassan,de biztosan megőrülünk.
Még egy kicsit maradj mellettem,
Kell még pár perc.
A látomás lassan elmúlik majd,
Addig lubickolok a hamis mámorban.
Ajkaid az enyém felé irányulnak,
Majd a kezeid az enyémbe vándorolnak.
Szoríts erősen,hogy ne sodorjon el az ár,
Hiszen szívem régóta rád vár!
Lángol a világ körülöttünk,
Mégse lehetünk végleg együtt.
A feszültség mindig is ott lesz köztünk,
De soha többé nem lesz egymáshoz közünk.
Csak egy illúzió vagy,a titkos álmom,
Hogy nem szereztelek meg igazából,nem is bánom.



Futás az idővel

Délibáb és sivatagi táj,
Nem tudom,hogy a szívem mit csinál.
Hogy merre vezet és miért kiabál,
Miért tombol bennem még mindig a magány.
Arcokat látok,de egyik sem ismerős,
Érzem,hogy egyre jobban szorít az idő.
Megszakad a lélegzetem néha-néha,
Az emberek pedig át-át sétálnak rajtam.
Szinte már semmit sem érzek,
Miközben versenyt futok az idővel.
Kereslek téged kétségbeesve,
Nem talállak az élet sűrűjében.
Mindig látok valakit éjjel és nappal,
Nem tudom,mit kezdjek ezzel a látomással.
Felemelem a kezem és felé intek,
Napról napra veszi már a jeleket.
Nem jött el a mi időnk,
De ott lebeg előttünk a jövőnk.
Ledobom a nyúlcipőt és tovább rohanok,
Tűz rám a Nap és érzem szétolvadok.
A szám kiszáradt,a torkom kiégett,
Egy hang se jön ki belőlem.
Ha szólítanálak se tudnálak,
Mert legbelül érzem,szinte szomjan haltam.


Hazug

Itt fekszem a zongorán,
Ami édes dallama álmot szór rám.
Tükör a plafonon,
Itt a megfelelő alkalom.
Ha későn,ha korán,
Itt az idő,hogy harcba szállj.
Minden éjjel táncba hív a holdfény,
Bennünk él a remény.
Az óra elüti az éjfélt,
Ne,add fel még!
Szorítsd erősen a kezem,
Feküdj ide mellém,ha te is így érzel.
Magamra húzlak,karjaid közé menekülök,
S nem érzem magam egyedül.
Csókjaid hazudnak,amikor ajkamhoz érsz,
De kitudom olvasni belőle,hogy mennyire félsz.
Nem akarsz elengedni,aztán mégis elfutnál,
Vár rád az elkötelezettség,viszlát szabadság.
Lassan elengedlek,kicsúszik a kezemből az irányítás,
Belém nyíllal minden,amivel fájdalmat okoztál.
Sebből vérzik a szívem,amit összetörtél,
A könnyeim végig marják az arcomat,közben a szemem ég.
Rád nézek,de elvagy már mosódva,
Számomra már halott vagy.
Menj,ha menni akarsz,
Többé már nem jöhetsz vissza!



Szállj harcba

Kezed a vállamon,
Régóta rajtam tartod.
Erős kezek között vagyok,
Elmúlt a nyugtalanságom.
Ha hátra nézek már nem látlak,
Ha lehunyom a szemem,mindenhol ott vagy.
Fáj a köztünk levő távolság,
Nincs benned bátorság.
Az utad vezessen hozzám,
Hogy végre tisztán láss.
Nem ölhet meg minket a magány,
S minden egyéb ami ezzel jár.
Vedd fel a kardot,
S játszd végig velem a harcot!
Légy a következő találj rám,
Négy éve hajt bennem a vágy.
Csak egy férfin vagyok túl,
Olyan furcsa ez az út.
Add meg nekem kérlek,
A mindent elsöprő szerelmet.
Lehetne még több alkalom találkozni veled,
Bárcsak ez megtörténne!
A lelkem sivár szigetén,
Körbe ölel az árny és a fény.
Úgyhogy dobd el minden félelmedet,
S siess hozzám ahogy csak lehet!


Itt vagyok előtted

Szorítsd meg a szívem,
Perzseld a tüdőm és szívd ki a levegőt belőlem.
Rántsd össze a lelkem,
Zavard össze a fejem.
Őrjíts meg,vegyél ebbe részt,
Hiszen mindenem a tiéd.
Kezed a testemen,
Készen állok,hogy feltüzeld.
Engedd át a lángot,
Törd át a kettőnk közötti távolságot.
Hívj egy őrült táncba,
Veled megyek bárhova.
Érted még a szakadékba is levetném magam,
Örökké kísértene a vágy sóhaja.
A bordám már eltört,
Kijön belőlem az összes levegő.
A szerelmed megöl úgy érzem,
Főleg akkor ha totál reménytelen.
Itt voltam végig előtted,
Csak nem vetted észre.
Miért érzem,hogy nem szeretsz már?
Miért van az,hogy nem hajt már a vágy?
Őszintén mikor voltál legutóbb boldog?
Mitől romlottak el a dolgok?
Miért nem szólsz hozzám?
Miért szakít el a távolság?
Itt voltam végig előtted,
Amikor az irántad érzett szerelmemet megölted.
A reménytelenségbe rohantam,
Mert azt hittem miénk lesz a holnap.


Csillagok

Bárhol és bármikor,
Körülötted forog minden gondolatom.
Nézz fel még egy kicsit az égre,
Lásd meg,hogy melyik csillag a legfényesebb.
Szikrázóan száguldanak az égbolton,
Elfog a boldogság amikor meglátom.
Hogy mit látsz bennem és mit nem,
Nem tudom,de elkell,hogy engedj.
Még körbe járom a Földet,
De,egy nap majd visszatérek.
Míg az irántam érzett szerelmed szegényes,
A hiányom majd gazdaggá tesz téged.
Távol leszek,mint a csillagok,
Itt visszajövök,mert ez az otthonom.
























2014. január 3., péntek

"Ha el is futnék,mindig vissza találok hozzád,a hűségem örök és ezt te is tudhatnád."


Távolság

Miért tartasz magadtól távol?
Miért nem adsz már több csókot?
Mi az oka annak,ami történt,
Miért őrölt fel a féltékenység?
Örök magányba zártál,
Miután az ördögi körből kiszálltál.
Magamra hagytál,
Ezer éve fűt irántad a vágy.
Soha nem felejtem el az arcodat,
Nem törlöm ki a pillanatokat.
Örökre belém vésődtek,
Amit majd vissza tekerhetek a fejemben.
Ha el akarsz hagyni,menj hát,
Valaki más biztos tárt karokkal vár!
Nem állok az utadba,
Biztosan megvan ennek az oka.
A szemeidben már nem ég az a láng,
Melletted már nem vagyok az a lány.
A szerelmünk kihűlt már mióta,
Nem is beszélgettünk hetek óta.
A szótlanságod őrületbe kergetett,
Végül feladtam és tovább léptem.
Nem figyelek én se rád,
Kizártalak a szívemből úgy vigyázz!
A távolság egyre jobban elszakít,
Egy nap én is találok helyetted valakit.



Az árral szemben

Fekszem egy tutajon,
Sodródom a folyón.
Nézem,ahogy a fákon át,
Szűrődik a fény és az árny.
Az erdő csendjét egy madár csicsergés töri meg,
Úszom az árral szemben,így nyugodt lehetek.
Az emberek-akik a barátaim voltak,
A parton álltak,majd elsétáltak.
Megse próbáltak megmenteni,
Csak néztek engem,de nem mertek megszólalni.
Időközben a víztől csurom vizes lett a hajam,
Majd a szellőtől megszárad.
Könnycseppeket látok,vagy az eső zuhog?
Elkap az érzelmi mámor.
Egy nap majd feltámadok,
Addig az árral úszom.


Készen állsz?

Szikrázó napsütés zavarja szemem,
A jó időtől feltöltődik a lelkem.
A hideg már nem marja a testem,
Nem reszketek már soha többet.
Mióta beléptél az életembe,
Azóta lángol a szívem.
Világosságot és fényt hoztál,
Amiről te sem álmodtál.
Szebbé tetted az életemet,
Megvalósítottad a tényeket.
Miszerint egymásnak teremtettek,
Egy húron pendültünk attól a perctől kezdve.
Mióta megláttuk egymást,
Azóta nem létezik senki más.
Készen állsz a nagy utazásra?
Vajon megértél-e egy kapcsolatra?
Mindenki itt van,csak én nem,
Úgy érzem,hogy az egész világ figyel.
Varázslat alatt vagyok,
Végtelen a boldogságom.
Szeretném,ha velem lennél,
Amikor fogod a kezem és nem engedsz el még.
Nézz a szívembe,hogy milyen szerelmes vagyok,
Ne,engedj el szabadon.
Ha el is futnék,mindig vissza találok hozzád,
A hűségem örök és ezt te is tudhatnád.
Néha elfelejtem a dolgokat amiket ígérsz,
De van egy nap,amikor vissza-visszatérsz.
Abban a pillanatban magadhoz veszel,
S egy keringőre hívsz,amibe bele megyek.
Mindig eszembe jut,még ha távol is vagy,
Soha nem vagyok egyedül,mert ott vagyok a gondolatodban.

2014. január 2., csütörtök

"Nem tudsz megtörni többé,mert az egész álmom az enyém."


Nem tudsz megtörni

Nem tudok ébren maradni,
Nem fogok miattad gondolkozni.
Távol érzem a tested,
Nem találom már hosszú ideje.
A gyomrom érzem,ahogy bizsereg,
Szükségem van valakire.
Nem tudsz megtörni többé,
Mert az egész álmom az enyém.
Néha azt kívánom,
Bár látnám miről is álmodsz.
Nem félnék egyedül,
Nem mennék ezen keresztül.
Néha jó lenne kikapcsolni a rémálmokat,
Nem tudom megállítani a gondolatokat.
Ha nem vagy velem,nem tudsz megtörni,
Senki sem tudja ezeket megölni.
Ami a fejemben zajlik,
Az nem normális.
Néha ordítva és sírva ébrednék fel,
De közben nyugodtan lélegzem.


Reggel

Szürke reggelre ébredt a nép,
Elfelejtették mi a szép.
Amikor az ablakon át beragyog a fény,
S hívogat a remény.
Felkeltem az ágyból,
Néztem a napot a távolból.
Az ablakot kinyitottam,
A madarakat elhajtottam.
Belélegeztem a friss reggeli harmatot,
Közben a gyomromban táncoltak a pillangók.
Tudom még mindig tél van,
De néha olyan,mintha itt lenne a tavasz.
Érzem még a virágok illatát,
Képzeletben hallom a méhek hangját.
Amikor kinyitom a szemem,
Egy városi kép nyilik előttem.
Ki mondta,hogy a képzelet rossz?
Pedig a legizgalmasabbak a kora hajnalok.
Látni,ahogy ébredezik a város,
Nézni,amikor még az ember álmos.
Vissza fordulok a szobámba,
Egyetlen drága magányomba.
Álmaimban megjelent egy férfi,
Aki megtanított igazán szeretni.
Éreztem,hogy végig simogatta a karomat,
Aztán megtámadta az ajkaimat.
A csókjaival bódította a szívemet,
Közben erősen tartotta a testemet.
Néha úgy éreztem megfulladok,
De hagytam magam,mielőtt megfutamodok.
Aztán a szemeimbe nézett és azt mondta,
Hogy én vagyok az aki az útját mutatja.
Kinyitottam előtte a világot,
Valóra váltottam minden álmot.
S mikor újra az ajkaim felé vándorolt,
Hirtelen felébredtem az álmomból.


Ebben az évben

Éjjel forog a Föld,
Az éjfél elüti a végidőt.
Újabb évbe léptünk,
Újabb álmokat kergetünk.
Fogadalmakat teszünk,
Végül az egészet elvetetjük.
A napfény körbe öleli a hajnalt,
Ködbe burkolózik egész napra.
Kinézek az utcára,mindenhol tiszta csend,
Vajon ettől cseng a fülem?
Nem szól se száj,se hang,
Vajon mikor lesz rá alkalmam?
Néha jó lenne vissza tekerni az egészet,
De inkább megteszem ebben az évben.
Hogy mit tegyek,azt majd eldöntöm,
Vagy megszokom vagy megszököm.
Ezt az egészet még betervezem,
A rosszakat pedig elvetetem.
Ami bennem él még megvalósítom,
Ami nem jó azt elhanyagolom.
A tavalyi évben nem jött el a szerelem,
Így újra meg újra kereshetem.
Mielőtt a magány a szívem felörőlné,
Addig kínzom a lelkem börtönőrét.
Tudom,hogy végig rohantam,
Aztán néha-néha feladtam.
A fogalmamat megtartom,
A rosszindulatokat elhagyom.