Homokóra
Attól,hogy még nem mondtam semmit,
Nem jelenti,azt hogy végeztünk.
Néha megöl a szótlanság,de hozzá lehet szokni,
Nem szabad beengednünk amitől félünk.
A homokóra fejjel lefelé pereg,
Így túl gyorsan telnek a percek.
Nem érzékelem az időt,
Nem érzem a rám zúduló esőt.
Túl könnyűnek éreztem az egészet,
Az elejétől kezdve...
Magával rántott az örvény,
Rájöttem,hogy ez egy más ösvény.
Hiába bíztam benne,
Napról-napra jobban felejtett.
Talán majd visszatalál hozzám,
Ha megszólalna végre tán...
Túl korai még a találkozás?
Vagy ennyire megőrjít a vágy?
Rohanok a fény felé vezető úton,
Amíg az egészre végleg rá nem unok.
Hamis mámor
Lassan három éve,hogy megláttalak,
Azóta nem teljesült be a vágyam.
Testem minden pontján érzem,
Ahogy a közelemben lélegzel.
Szinte perzseli minden porcikámat,
Érzem,hogy úszom a hamis mámorban.
Kezed a karjaimon vándorol,
A testem ritmusra táncol.
Ahogy a naplemente távolodik tőlünk,
Lassan,de biztosan megőrülünk.
Még egy kicsit maradj mellettem,
Kell még pár perc.
A látomás lassan elmúlik majd,
Addig lubickolok a hamis mámorban.
Ajkaid az enyém felé irányulnak,
Majd a kezeid az enyémbe vándorolnak.
Szoríts erősen,hogy ne sodorjon el az ár,
Hiszen szívem régóta rád vár!
Lángol a világ körülöttünk,
Mégse lehetünk végleg együtt.
A feszültség mindig is ott lesz köztünk,
De soha többé nem lesz egymáshoz közünk.
Csak egy illúzió vagy,a titkos álmom,
Hogy nem szereztelek meg igazából,nem is bánom.
Futás az idővel
Délibáb és sivatagi táj,
Nem tudom,hogy a szívem mit csinál.
Hogy merre vezet és miért kiabál,
Miért tombol bennem még mindig a magány.
Arcokat látok,de egyik sem ismerős,
Érzem,hogy egyre jobban szorít az idő.
Megszakad a lélegzetem néha-néha,
Az emberek pedig át-át sétálnak rajtam.
Szinte már semmit sem érzek,
Miközben versenyt futok az idővel.
Kereslek téged kétségbeesve,
Nem talállak az élet sűrűjében.
Mindig látok valakit éjjel és nappal,
Nem tudom,mit kezdjek ezzel a látomással.
Felemelem a kezem és felé intek,
Napról napra veszi már a jeleket.
Nem jött el a mi időnk,
De ott lebeg előttünk a jövőnk.
Ledobom a nyúlcipőt és tovább rohanok,
Tűz rám a Nap és érzem szétolvadok.
A szám kiszáradt,a torkom kiégett,
Egy hang se jön ki belőlem.
Ha szólítanálak se tudnálak,
Mert legbelül érzem,szinte szomjan haltam.
Hazug
Itt fekszem a zongorán,
Ami édes dallama álmot szór rám.
Tükör a plafonon,
Itt a megfelelő alkalom.
Ha későn,ha korán,
Itt az idő,hogy harcba szállj.
Minden éjjel táncba hív a holdfény,
Bennünk él a remény.
Az óra elüti az éjfélt,
Ne,add fel még!
Szorítsd erősen a kezem,
Feküdj ide mellém,ha te is így érzel.
Magamra húzlak,karjaid közé menekülök,
S nem érzem magam egyedül.
Csókjaid hazudnak,amikor ajkamhoz érsz,
De kitudom olvasni belőle,hogy mennyire félsz.
Nem akarsz elengedni,aztán mégis elfutnál,
Vár rád az elkötelezettség,viszlát szabadság.
Lassan elengedlek,kicsúszik a kezemből az irányítás,
Belém nyíllal minden,amivel fájdalmat okoztál.
Sebből vérzik a szívem,amit összetörtél,
A könnyeim végig marják az arcomat,közben a szemem ég.
Rád nézek,de elvagy már mosódva,
Számomra már halott vagy.
Menj,ha menni akarsz,
Többé már nem jöhetsz vissza!
Szállj harcba
Kezed a vállamon,
Régóta rajtam tartod.
Erős kezek között vagyok,
Elmúlt a nyugtalanságom.
Ha hátra nézek már nem látlak,
Ha lehunyom a szemem,mindenhol ott vagy.
Fáj a köztünk levő távolság,
Nincs benned bátorság.
Az utad vezessen hozzám,
Hogy végre tisztán láss.
Nem ölhet meg minket a magány,
S minden egyéb ami ezzel jár.
Vedd fel a kardot,
S játszd végig velem a harcot!
Légy a következő találj rám,
Négy éve hajt bennem a vágy.
Csak egy férfin vagyok túl,
Olyan furcsa ez az út.
Add meg nekem kérlek,
A mindent elsöprő szerelmet.
Lehetne még több alkalom találkozni veled,
Bárcsak ez megtörténne!
A lelkem sivár szigetén,
Körbe ölel az árny és a fény.
Úgyhogy dobd el minden félelmedet,
S siess hozzám ahogy csak lehet!
Itt vagyok előtted
Szorítsd meg a szívem,
Perzseld a tüdőm és szívd ki a levegőt belőlem.
Rántsd össze a lelkem,
Zavard össze a fejem.
Őrjíts meg,vegyél ebbe részt,
Hiszen mindenem a tiéd.
Kezed a testemen,
Készen állok,hogy feltüzeld.
Engedd át a lángot,
Törd át a kettőnk közötti távolságot.
Hívj egy őrült táncba,
Veled megyek bárhova.
Érted még a szakadékba is levetném magam,
Örökké kísértene a vágy sóhaja.
A bordám már eltört,
Kijön belőlem az összes levegő.
A szerelmed megöl úgy érzem,
Főleg akkor ha totál reménytelen.
Itt voltam végig előtted,
Csak nem vetted észre.
Miért érzem,hogy nem szeretsz már?
Miért van az,hogy nem hajt már a vágy?
Őszintén mikor voltál legutóbb boldog?
Mitől romlottak el a dolgok?
Miért nem szólsz hozzám?
Miért szakít el a távolság?
Itt voltam végig előtted,
Amikor az irántad érzett szerelmemet megölted.
A reménytelenségbe rohantam,
Mert azt hittem miénk lesz a holnap.
Csillagok
Bárhol és bármikor,
Körülötted forog minden gondolatom.
Nézz fel még egy kicsit az égre,
Lásd meg,hogy melyik csillag a legfényesebb.
Szikrázóan száguldanak az égbolton,
Elfog a boldogság amikor meglátom.
Hogy mit látsz bennem és mit nem,
Nem tudom,de elkell,hogy engedj.
Még körbe járom a Földet,
De,egy nap majd visszatérek.
Míg az irántam érzett szerelmed szegényes,
A hiányom majd gazdaggá tesz téged.
Távol leszek,mint a csillagok,
Itt visszajövök,mert ez az otthonom.
