"Ha el is futnék,mindig vissza találok hozzád,a hűségem örök és ezt te is tudhatnád."

Távolság

Miért tartasz magadtól távol?

Miért nem adsz már több csókot?

Mi az oka annak,ami történt,

Miért őrölt fel a féltékenység?

Örök magányba zártál,

Miután az ördögi körből kiszálltál.

Magamra hagytál,

Ezer éve fűt irántad a vágy.

Soha nem felejtem el az arcodat,

Nem törlöm ki a pillanatokat.

Örökre belém vésődtek,

Amit majd vissza tekerhetek a fejemben.

Ha el akarsz hagyni,menj hát,

Valaki más biztos tárt karokkal vár!

Nem állok az utadba,

Biztosan megvan ennek az oka.

A szemeidben már nem ég az a láng,

Melletted már nem vagyok az a lány.

A szerelmünk kihűlt már mióta,

Nem is beszélgettünk hetek óta.

A szótlanságod őrületbe kergetett,

Végül feladtam és tovább léptem.

Nem figyelek én se rád,

Kizártalak a szívemből úgy vigyázz!

A távolság egyre jobban elszakít,

Egy nap én is találok helyetted valakit.

Az árral szemben

Fekszem egy tutajon,

Sodródom a folyón.

Nézem,ahogy a fákon át,

Szűrődik a fény és az árny.

Az erdő csendjét egy madár csicsergés töri meg,

Úszom az árral szemben,így nyugodt lehetek.

Az emberek-akik a barátaim voltak,

A parton álltak,majd elsétáltak.

Megse próbáltak megmenteni,

Csak néztek engem,de nem mertek megszólalni.

Időközben a víztől csurom vizes lett a hajam,

Majd a szellőtől megszárad.

Könnycseppeket látok,vagy az eső zuhog?

Elkap az érzelmi mámor.

Egy nap majd feltámadok,

Addig az árral úszom.

Készen állsz?

Szikrázó napsütés zavarja szemem,

A jó időtől feltöltődik a lelkem.

A hideg már nem marja a testem,

Nem reszketek már soha többet.

Mióta beléptél az életembe,

Azóta lángol a szívem.

Világosságot és fényt hoztál,

Amiről te sem álmodtál.

Szebbé tetted az életemet,

Megvalósítottad a tényeket.

Miszerint egymásnak teremtettek,

Egy húron pendültünk attól a perctől kezdve.

Mióta megláttuk egymást,

Azóta nem létezik senki más.

Készen állsz a nagy utazásra?

Vajon megértél-e egy kapcsolatra?

Mindenki itt van,csak én nem,

Úgy érzem,hogy az egész világ figyel.

Varázslat alatt vagyok,

Végtelen a boldogságom.

Szeretném,ha velem lennél,

Amikor fogod a kezem és nem engedsz el még.

Nézz a szívembe,hogy milyen szerelmes vagyok,

Ne,engedj el szabadon.

Ha el is futnék,mindig vissza találok hozzád,

A hűségem örök és ezt te is tudhatnád.

Néha elfelejtem a dolgokat amiket ígérsz,

De van egy nap,amikor vissza-visszatérsz.

Abban a pillanatban magadhoz veszel,

S egy keringőre hívsz,amibe bele megyek.

Mindig eszembe jut,még ha távol is vagy,

Soha nem vagyok egyedül,mert ott vagyok a gondolatodban.

"Nem tudsz megtörni többé,mert az egész álmom az enyém."

Nem tudsz megtörni

Nem tudok ébren maradni,

Nem fogok miattad gondolkozni.

Távol érzem a tested,

Nem találom már hosszú ideje.

A gyomrom érzem,ahogy bizsereg,

Szükségem van valakire.

Nem tudsz megtörni többé,

Mert az egész álmom az enyém.

Néha azt kívánom,

Bár látnám miről is álmodsz.

Nem félnék egyedül,

Nem mennék ezen keresztül.

Néha jó lenne kikapcsolni a rémálmokat,

Nem tudom megállítani a gondolatokat.

Ha nem vagy velem,nem tudsz megtörni,

Senki sem tudja ezeket megölni.

Ami a fejemben zajlik,

Az nem normális.

Néha ordítva és sírva ébrednék fel,

De közben nyugodtan lélegzem.

Reggel

Szürke reggelre ébredt a nép,

Elfelejtették mi a szép.

Amikor az ablakon át beragyog a fény,

S hívogat a remény.

Felkeltem az ágyból,

Néztem a napot a távolból.

Az ablakot kinyitottam,

A madarakat elhajtottam.

Belélegeztem a friss reggeli harmatot,

Közben a gyomromban táncoltak a pillangók.

Tudom még mindig tél van,

De néha olyan,mintha itt lenne a tavasz.

Érzem még a virágok illatát,

Képzeletben hallom a méhek hangját.

Amikor kinyitom a szemem,

Egy városi kép nyilik előttem.

Ki mondta,hogy a képzelet rossz?

Pedig a legizgalmasabbak a kora hajnalok.

Látni,ahogy ébredezik a város,

Nézni,amikor még az ember álmos.

Vissza fordulok a szobámba,

Egyetlen drága magányomba.

Álmaimban megjelent egy férfi,

Aki megtanított igazán szeretni.

Éreztem,hogy végig simogatta a karomat,

Aztán megtámadta az ajkaimat.

A csókjaival bódította a szívemet,

Közben erősen tartotta a testemet.

Néha úgy éreztem megfulladok,

De hagytam magam,mielőtt megfutamodok.

Aztán a szemeimbe nézett és azt mondta,

Hogy én vagyok az aki az útját mutatja.

Kinyitottam előtte a világot,

Valóra váltottam minden álmot.

S mikor újra az ajkaim felé vándorolt,

Hirtelen felébredtem az álmomból.

Ebben az évben

Éjjel forog a Föld,

Az éjfél elüti a végidőt.

Újabb évbe léptünk,

Újabb álmokat kergetünk.

Fogadalmakat teszünk,

Végül az egészet elvetetjük.

A napfény körbe öleli a hajnalt,

Ködbe burkolózik egész napra.

Kinézek az utcára,mindenhol tiszta csend,

Vajon ettől cseng a fülem?

Nem szól se száj,se hang,

Vajon mikor lesz rá alkalmam?

Néha jó lenne vissza tekerni az egészet,

De inkább megteszem ebben az évben.

Hogy mit tegyek,azt majd eldöntöm,

Vagy megszokom vagy megszököm.

Ezt az egészet még betervezem,

A rosszakat pedig elvetetem.

Ami bennem él még megvalósítom,

Ami nem jó azt elhanyagolom.

A tavalyi évben nem jött el a szerelem,

Így újra meg újra kereshetem.

Mielőtt a magány a szívem felörőlné,

Addig kínzom a lelkem börtönőrét.

Tudom,hogy végig rohantam,

Aztán néha-néha feladtam.

A fogalmamat megtartom,

A rosszindulatokat elhagyom.