"Ragyogsz egyre jobban és még dicsekedsz vele,mint egy ablak a szívedbe látok teljesen."

Kint a mélyből

Álmaimban kéklően csillogó víz,
Közepén fekszem én, az a lány aki mindig sír.
Nincs senki akire támaszkdohatok,
Nincs senki akiben bízhatok...
Ahogyan meghallom a fájdalom dalát,úgy dudolom én is,hogy hallja a világ,
Senki sem tudja mi játszódik le bennem,összeomlik minden ami fáj..
De nem adhatom el a szívem annak aki nem érdemli meg,
Akárhányszor megjelenik az arca,egyre jobban tudatosul bennem,hogy szerettem...
De ma már csak az emléke kísér tán egy árnyék játszik velem,
Nem mondhatom el,hogy mit érzek mert rám tör a bánat és a félelem...
Ahogy egy nap alatt lezuhantam,úgy jöttem elő a mélyből,
De nem tudod,hogy milyen erős vagyok..igen erős..
Ha téged megtámad minden bosszú,vissza kapod mindet,ami hosszú,
S az ördög vigyorogva rád néz és kinevet akkor tudni fogod,hogy édes a bosszú...
A hangom száll,szinte fáj a dallam,mert nem talál haza,
Senki sincs aki várna,senki sincs aki ölelne,csak a bánat...
Ahogy lehajolok a tó felé,nem szakad be a jég és ismeretlen arcot látok,
Ez nem én vagyok,ez egy másik lány,aki egy senki miatt a szomorú nagyon...
Valahogy feltámadok,megérint a fény,megérint egy angyal,
Azért jött,hogy segítsen rajtam.
Azt mondja,hogy ne zuhanjak össze,hiszen nem éri meg,
Ezzel csak az életemet teszem tönkre.
Zokogva ébredek fel az éjszaka közepén,zaklatott a lelkem a szívem úgy dobog,
Olyan érdekes volt az a dolog.
Mint a valóság,úgy fáj az álmaimban is,
Senki sem törhet össze,kint vagyok a mélyből...
Már nem az a lány vagyok aki mindig sír,
Hanem az aki mindig felvídít...

Zongorista

Zongoránál ülsz,nem ismer senki senki senki senkiii,
CSAk most hallják a dalodat,ami most születik.
Pár órája tart az előadás,pár óra múlva véget ér,
Visszhangzik minden amit előadsz,nem kell más remény.
Az emberek szótlanul néznek,hallgatnak,
Fülel egy gyeremek,más lányok pedig áradoznak rólad.
CSak én vagyok itt a színteren belül,
CSak is rád vigyázok,én vagyok neked egyedül.
Írom hozzá a szöveget,amit más fog elénekelni,
De én fogok majd reggel veled ébredni.
Hallod,hogy a lágy dallam,hogy fog körül és elszédít,
Olyan szép,olyan gyönyörű,mindenki minket akar mégis..
Nem vagy annyira híres,de szeretnek téged,mert tehetséges vagy,
Nem is tudtam,hogy egy valódi zongorista vagy.
Ahogy az ujaid,járják az útat,úgy érsz hozzám,úgy hozol tűzbe,
Nem lehet más mint egy új szerelem.
Ahogy a férfi szem rám néz,az arcom ellágyul,
A szívem meg-meg rándul.
A dallam,lassan,de biztosan a hatalmába kerít,
A zongorista srác,felém tekint...

Ragyogás

Amikor túl messze lettem,
Amikor nekem elég volt belőled.
Amikor elveszett voltam futottam a partra,
Elég lett a szavak érintéséből és a viharból.
Nem futok és nem bújok el,nem futamodok meg tőled,
Éppen megmutatom,hogy erősebb vagyok mint tegnap!
Mint egy könnycsepp úgy eltűnnék,hogy ne lássalak többé!
Mint egy mosoly,úgy elhalványolnék.
Tudom az útvonalat,
Nem kell hogy aggódj értem,már minek tennéd??
És amikor ijedtnek érzem magamat,
Elveszítek minden útvonalat...
Ragyogsz mikor másnak lenne nagyobb szüksége rá,
Bemesélsz mindent nekem és mindent elhiszek amit rám sóztál.
Tudom,hogy a fény írányít engem,tudom,hogy a világ megment,
Csatlakozni fogok és látni akarom,hogy az árnyék megy mögötted...
Ragyogsz egyre jobban és még dicsekedsz vele,
Mint egy ablak a szívedbe látok teljesen.
A lehetőségek közül mindegyiket kihasználod,
A bosszú lesz egy másik alkalom.
Az majd az árnyékod lesz,
És nem fogsz új szeretni engem mert ezt elérhetem!!!
Ha nem fogod szeretni az új utad,akkor vesztettél,
Az az út, aminek annak tűnik abban teljesen elvesztél....
Megkérted a világot ,hogy segítsen és nem magadtól tetted,
Én elérhetem,hogy örökre elmenj tőlem!
Szeretem ahogy magam írhatom életem könyvét,
Én vagyok a csillag,átvettem a ragyogást,és az élet teljes egészét!
Ha egyetlen mosollyal megfordítod a világomat,
Nem fogok rád emlékezni és megkérdezem,hogy te kivagy,te kivagy???
Az első lépés is reménytelen lesz,
Mert már másé a szívem.....