"Mikor földet érnek kezeim,már érzem,hogy nem zuhanok tovább,megtaláltam,amit kerestem,nem lehet jobb egy álomnál."

A válasz bennem

Ha rám mosolyogsz,a világ nevet velem,
Mikor megbabonázol a szemeiddel,a szívem össze-vissza ver.
Mikor veled vagyok,mindenki körbe vesz,
Mikor előttem állsz,azt hiszem meg kell hogy öleljelek.
Azzal az érzéssel vagyok,hogy örülök,mert téged választottalak,
Nem lehet ennél szebb a mai nap!
Nem törhet meg semmi sem,nem láthatnak könnyeket,
Kezeidet felém nyújtod,sétálni megyünk ketten.
Kéz a kézben andalogva egy tó parti stégre,
Aztán leültünk és a holdat bámultuk egész este.
Majd csókjaiddal csábítottál,elvetted minden erőmet,
Elgyengülve,mégis nem hátráltam tőled.
Csak a percnek éltem,azt kívántam bár ne érne véget!
Eső cseppek simogatják az arcomat,
Mégis tovább folytatjuk a harcunkat...
A válasz bennem van,csak meg kell kérdezned engem,
Hogy mit érzek irántad,mégis miért is élek.
A titkos románcunkat nagy-nagy ára van,
Ettől olyan izgalmas a ma,a tegnap és a holnap.

Más vagy, más voltál

Vártam rád,túl hosszú időnek tűnt,mégis itt vagy,
Ez most olyan mint egy hepi end..de nem az.
Úgy tűnik nem éreztem magam teljesen egésznek míg nem voltál,
Felébredtem egy mély alvásból és ebben a pillanatban ölelsz át...
De mégis azt álmodom,hogy még távolt vagy tőlem,
Nem akartam elhinni,hogy közeledsz felém,hallom minden lépésedet.
Mikor megjelensz eláll minden,még a légzésem is,
Nem hiszem el,hogyan bírtam ki nélküled ennyi ideig...
Soha nem akarok kiszakadni az ölelésedből,a tested melege fűti a szívem,
De nem fog megváltozni,megígérhetem.
Sajnos,nap mint nap egyre jobban éreztem,hogy valami megrepedt bennem,
Mikor elhagytál,a szívem végleg összetört...azt hiszem.
Ez annyira nehéz most nekem,mégis van új kezdet,
Ennyi év után van még reményem.
Elérted,hogy a karjaidba essek szédültem,
Elérted,hogy csókjaiddal halmozol el egészen.
Nekem az a célom,hogy szívvel-lélekkel szeresselek,
De,ez még nehéz,hiszen fel sem dolgoztam ezt a percet.
Karjaid óvnak,átölelnek engem,
Hogy tudtam így nélküled élni,mikor elhagytál szépen csendben???

Álmodtál rólam

Valahogy elveszettnek és zavarodottnak tűnsz,
Valami nem stimmel,a fejedben ott él egy zűr.
Valahogy mindig elvesztettél engem,
Valahogy szerelmes vagy belém,azt hiszem.
Harcolunk egymással,utánam sóvárogsz,
Láttam,hogy nevetsz rám,láttam,hogy elmosolyodsz.
Minden gondolatom nagyon megzavar,nem bírok a szemedbe nézni,
Minden ami velünk történt nem tudok megnyugodni.
Nem akarom ezt,én nem akarlak téged,
Mégis előttem állsz és nem bírok megszólalni,sem nevetni.
Minden irányítást elveszítettem,ezt még soha nem tapasztaltam,
Általában mindig tudok uralkodni magamon,pedig ezt nem akartam.
Próbálom becsukni a szemem és nem gondolni rád,
Mégis mindig veled kezdődik minden éjszakám...

A bizalom

Szomorúak a szemeim,szomorúak a kezeim,
Szomorúak az álmaim,szomorúak a gondolataim.
Mélyen belenézek a szemeidbe,nem látom a ragyogást,
Csak a végtelen titkolózást...
Rájövök,hogy ez nem én vagyok,mikor a tükörről eltekintek,
A világ brutális hely lehet...
Mégis lopva elmosolyodom,aztán elhervadok,mint egy rózsaszál,
Az éj sötét,tomboló vágy...
Próbálok mélyebben belenézni saját magamba,megbízni a tudatalattimban,
Magamban megerősíteni,hogy nem lehetek gyenge,azt kell mondanom:erős vagy!
Aztán lehunyom szemeimet,egy darabig pihennek,
Nem gondolok semmire,csak az ürességre.
Elhiszem,hogy újjá tudok születni,csak akarni kell,
Nekem az önbizalmam a büszkeségem!
Mikor földet érnek kezeim,már érzem,hogy nem zuhanok tovább,
Megtaláltam,amit kerestem,nem lehet jobb egy álomnál.
A fények megvilágítják az elmémet,
Azt hiszem hamarosan révbe érhetek.

Hogyan bocsáss meg?

Nem értem,hogy miért mondogatod nekem állandóan,
Hogy soha nem akarsz tovább lépni,mégis el kell menned majd..
Legalább egyszer az életben hallgass meg engem!
Lehet,hogy tanulsz az én hibáimból,kérlek!
Elereszted a kezem,majd lágy szellő simogatja arcom,
Könnyeket érzek,melyek keserűek az ajkamon...
Sehol egy búcsú csók,sehol egy ölelés,
Csak egy "nem kellett volna találkozunk" mondat az emlék..
Tudom,hogy megsebeztél,tudom,hogy fáj,
Mégis mindig azt akarom,hogy gyere el újra,remeg érted minden porcikám.
Sajnálom,hogy támogattam,sajnálom,hogy utadban voltam,
Sajnálom,hogy nem szerethetek mást,sajnálom,hogy okoskodtam.
Mikor eltávolodtál,hatalmas üresség zsongott a lelkemben,
Szinte felse fogtam,hogy mit érezhettem.
Azt akartam,hogy szálljon meg a fájdalom,majd belém bökött egy szúró égés,
Majd a torkomat marta a bőgés...
Nem akartam a nevedre emlékezni,még az arcodat se bírtam látni többé,
Több hónapnyi szenvedés,elég volt ez nekem még...
Kár,hogy nem hitted el,hogy szerelmes vagyok még beléd,
Nem tudok gondolkodni,csak a nevedet látom magam előtt,és bennem élsz.
Nem jó egyedül,majd megőrülök én,
Szívem hasad,lelkem mar,azt hiszem nem lesz erre megoldás,itt a vég.
Szükségem van a védelmedre,de egyszer csak megjelent a másik fél,
Akiben hittem,hogy lenyugodhatok,a remény újra bennem él.
Más karja ringat el,más karjában alszom el,
Nem,nem érhet véget az örök szerelem.
Várok rád,míg újra meg nem jelensz,
várok rád,míg újra az ajkaimon érzem a csókodat,ami örökké éget...