"De úgy eltűnt,mielőtt észbe kaptam volna,mindennek vége...."

Több ezer éves magány

Mióta megszülettem,arra vártak a falak,hogy örökre bezárjanak,
Lakattal,páncéllal körbe öleltek engem,hogy ne bántsanak.
A sötét átjárta a lelkem és azt sugallta:hogy ez jár nekem,
Mikor kitörni készültem,soha nem engedett el engem!
Egyre jobban kínozott és azt súgta:féltenek ezért itt jó nekem,
Próbáltam feléjük kerekedni,de nehezen ment.
Míg egy nap a szívemet el nem találta egy égető szerelemmel teli érzés,
A szenvedély egy nap megőrjített,kész volt,hogy befogadjon a remény.
Álmatlan éjszakák,reménnyel teli nappalok,készen álltam,hogy szeressek,
De mindig elém sodort az élet olyan akadályokat amiket nehéz volt átlépnem.
Egy nap viszont nagyon megszerettem valakit,valakit aki olyan volt mint én,
Bele látott a fejembe,megérezte,hogy mi kell nekem,ez volt a beteljesülés!
Sokáig együtt voltunk,sokáig tervezgettünk,hogy milyen lesz a jövőnk,
Aztán csapásként ért,hogy egy nap szó nélkül elhagyott engem,nem volt erőm...
Vissza tértem a falak közé,bebújva,sírva,fuldokolva,reménytelenül,
Olyan rossz volt egyedül...de ezt senki sem értette meg...fájt belül.
Nem sokkal azután a dalok szárnyán ismertük meg egymást,
Csupán pár órát voltunk együtt,de mégis úgy éreztem több mint barátság...
Senki sem láthatta,vagy lehet hogy látták,csak nem szóltak róla,
Mindent eltitkoltak,és elszakítottak tőle....nem tudtam hol van.
Majdnem egy éve,hogy bolonddá váltam,és kiszolgáltattak az érzéseim,
A viszonzatlan érzésekbe bele lehet őrülni,ha hiszik ha nem.
Nincs kinek átadni azt a remény veszett érzelmeket,nincs kinek elmondani,hogy szeretem,
Nincs kihez bújni aki átölel és megvéd mindentől,nincs kivel beszélgetnem...
Nincs kivel veszekedni,aztán kibékülni és tovább maradni,
Nincs kihez láncolnom magam,hogy tudassam a világgal:hogy ő az enyém,
Nincs kivel megbeszélni,hogy boldog lehetek vele végre....
A több ezer éves magány mosolyogva hajol felém,
Majd a szédítő csókjától,örök álomra hajtom fejem,vele együtt a remény....

Titokzatos látomás

Mielőtt azt hinnéd,hogy véget ér egy álom,
Mielőtt még elhiszed,hogy valóra válik amire vágyom.
A hang a fejemben nem hagy nyugodni,egyre jobban megzavar,
A látomás ami egyre erőteljesebb mikor érzem,hogy eljött az a pillanat.
Úgye voltál már így,hogy nem tudtad rendezni a benned levő hangokat?
Úgye voltál már az őrület határán,amit kis híján súroltad.
Zavartan a földre esem és nézem a sötét eget,nem bírok aludni,
Egyre jobban öleli át a fájdalom a szívemet,mindent el akarok feledni.
De,ez egy éjszaka alatt nem megy egy könnyen!
Felnézek az égre,megint sötét,mikor jön a reggel?
Az álmosság nem hatalmasodik felém,inkább hagyom,hogy ébren maradjak....
Eközben a földön ülve dúdolom a rég elveszett dalomat....
Már nem tudom,hogy melyik szeretett férfire gondoljak,
Már nem tudom,hogy melyiket választjam....
Vajon akarnak-e engem úgy ahogy én is?
Velem együtt sír a Hold is...
Összekuporogva, megbántva,sértetten,összetörve fekszem az ágyam mellett,
Nincsen szükségem a rémálmokra,amik mindig felzaklatnak engem.
A szívem még ver,a lelkem még sebes,a szemem pedig kitart,míg piros nem lesz,
A levegő vétel egyre nehezebb,a torkom kiszáradt,senki sem szeret..
Én tudom milyen ez:nem érdeklődnek felőlem,nem akarnak többet,
Hiába az önbizalom,a szép belső érték...valakit nem érek el már egy éve...
Ő az aki mindig felzaklat a tudatom alatt,el kell,hogy hagyjam,
De Ő kérve kérleli,hogy ne menjek el tőle:soha!
Egy lágy dallam fakad ki a rég eltemetett emlékekből,
Mikor ébredezni próbálok,olyan mintha rajtam esne az eső...
Közben csak sírok,és a könnyeimben úszok védtelenül,
Olyan rossz érzésem van,egyedül vagyok,végtelenül....
A szívem üresen tántog,most már elzsibbadtam és a fájdalmam enyhül,
A gondolataim lassan elhalványulnak,az emléked megtörve,megtépázva összegyűl.
A hajnal úgy jön ahogyan vártam,az árnyék lassan-lassan eltűnik ami betöltötte a szobát,
Ez az éjszaka olyan hosszú volt,mint maga a halál.
Mikor a könnybe lábadt szemeim felnyitásra készültek,hallottam még valamit tőle:
Hogy szeret és soha többet nem fog elhagyni engem.....
A napfényében végre megláttam a látomást amire vártam egész éjjel,
De úgy eltűnt,mielőtt észbe kaptam volna,mindennek vége....