"Sajnálom,hogy nem adtam oda a szívem,nem ugrottam a karjaidba.."

Nincs időm a könnyekre

Minden éjjel arról álmodok,hogy újra itt vagy velem,
Lejátszódik a fejemben,amikor először találkoztam veled.
Sajnálom,hogy nem adtam oda a szívem,nem ugrottam a karjaidba,
Nem gondoltam volna,hogy ennyire erős lesz az irántad érzett szerelmem.
A nagy lehetőséget elszalasztottam,így most egyedül vagyok,
De már megszoktam,így nem annyira rossz dolog.
Éppen próbálod lerombolni a körülöttem lévő falakat,
Mikor sírva fakadok,próbálom legyűrni a fájdalmamat.
Lekell mondanom rólad örökre,
De ez nekem nehéz,nem megy olyan könnyen.
Nincs időm a könnyekre,hogy sírjak,
Nincs időm a könnyekre,hogy mindent megbánjak.
Nincs időm összeszedni magam,mégis hallom a hangokat,
A szívemet körbe öleli a magány,eddig mindenkiben csalódtam.
Teljesen tönkre tettél a várakozással,
Nem tudtam felülmúlni minden vágyakozással.
Nincs időm a könnyekre,hogy mindezt megbánjam,
Nincs időm az álmodozásra,hogy valóra váltsam.

Búcsúzzunk el szépen

Nem ismersz engem eléggé,
Nem kedvelsz engem eléggé.
Abbahagytad a halogatást,most léptél a tettek mezejére,
Amikor szükséged volt rám,megkerestél végre.
Láttál engem sírni,láttál engem nevetni,
De sose tudtam bebizonyítani,hogy mennyire tudlak szeretni.
A hazugság könnyen jött,mindig álcáztam magam,
Amikor rám néztél,valahogy egy maszk mögé bújtam.
Úgy sikitok a fájdalomtól,hogy az már neked is fáj,
Minden szavad,amit hozzám vágtál,őrűlten bánt.
Szívembe vágott minden egyes vád,
Úgy éreztem,hogy itt az idő,hogy elhagyj engem már.
Amíg ott voltál,csak szeretőként viselkedtem veled,
Hűtlen voltam hozzád,nem árultam el semmit sem.
Mégis amikor ma rám rontottál,akkor jöttem rá,hogy szeretlek,
Oly régóta,hogy mindent elfojtottam magamban,egyetlenem.
Te az a férfi voltál,aki nem riadt meg a támadásoktól,
De,vissza ütöttél rám,úgy fájt,hogy azt hiszem megbolondulok.
A szerelmünk a sötét oldalára állt,így nem nagyon ijedtem meg,
Mai napig nem tudom elfelejteni azt a napot,amikor utoljára öleltél meg engem....

Őrült

Kerestek,de nem találtok sehol sem,
Úgy tudjátok,hogy velem minden rendben.
Pedig tévedtek,sőt nagyon is,hiszen megzavarodtam,
Csodálkoznak rám az emberek,hogy megváltoztam.
A vágy amit régóta magamban tartok,
Közveszélyessé változtatott.
Tépem a hajam és ordítok,véresre ütöm a kezem,
Szédelgek össze-vissza és fáj az összetört szívem.
Az a férfi tett őrülté engem,senki sem hisz nekem,
Hiába bizonyítom,nincsenek rá bizonyítékok,csak a züllött fejem.
Összekötöztek és bedobtak egy szobába,
Nézek kifelé az ablakon,ahol csak magamat láthatom.
Egy olyan arc néz vissza rám,amivel csak most barátkozom össze,
Nem ilyen voltam még régen...
Kérdeznek felőlem,mások azt hazudják,hogy elmenekültem,
Majd egy napon úgyis elfelejtenek,úgy ahogy én tettem magammal szemben.
Nem tudom,hogy ki vagyok,zűrős a fejem,
Csak a régi szerelmem jár bennem,egyenesen megőrjít engem.
Ezért tettem olyan sok borzalmas dolgokat,hogy elfeledjem,
Hogy ne jelenjen meg előttem,mint egy szellem.
Az arcát se akartam látni és mégis ott volt velem,
Azt hittem leugrok egy szakadékban és végzek az emlékekkel.
Senki sem érti,senki sem érti,senki sem érti,hogy milyen érzés ez,
Hogy viszonzatlan a szerelmem,amit iránta érzek.
Senki sem kíváncsi,senki sem kíváncsi a lelki világomra,
Senki sem vár rám,senki sem tudja,hogy hol vagyok...mára...
Nincs időm,hogy össze szedjem magam,inkább megyek tovább az új utamon,
Majd megtalál valaki más,míg nem vagyok boldog...