"Futottam míg bírtam és kapaszkodtam a fénybe,elértem amit akartam és boldogan énekeltem."

Vissza felé

A párnát hozzád dobom és kiabálok,hogy elmegyek innen,
A váza és a virág ezúttal földet érnek.
Darabjaiból felépülve,mégis összetörtem,a dühtől és a féltékenységtől,
Ez már több volt a soknál így ordítok mint egy őrült őrjöngő...
Hátra felé megyek mintha meg se láttam volna ezt az egészet,
Szép nyugodtan megyek a végtelenbe.
A kezembe vissza ugrik a kidobott leveled,amit a darabjaiból szedek össze,
Összeraktam a papírt és olvasni kezdtem.
Azután a borítékba tettem és a feltépett része vissza simult szépen,
Nevettem és megnéztem,hogy vajon ki lehet a címzett.
Dalolásztam vissza felé tartva az összetört mobilom újra a régiben,
Telefonáltam és sírtam azután jó kedvem lett.
A kávézóba tértem és a pénztártól vissza kaptam a pénzem,
Azután az egyik legjobb barátnőmtől elbúcsúztam éppen.
A nap így kezdődött,hogy találkoztam a legjobb barátnőmmel,
Azután elbúcsúztunk és kifizettem mindent a pénztáros néninek.
Csörgött a telefonom és nevettem egyet,de akkor rossz hírt kaptam,
S hirtelen sírógörcsöt kaptam,idegösszeomlás szélén álltam.
Állítólag a pasim a szeretőjével van,de nem érdekelt ez engem,
Olyan mérges voltam,hogy a mobilomat a földre dobtam összetörtem.
A papírt pedig összetéptem és a kukába dobtam,
Mentem a lakásom felé szép nyugodtan,de éppen hangokat hallottam.
A háló szobánkba nyitottam és éppen egy nővel voltál,
Azt hittem,hogy megőrülök és összeomlok mindjárt.
Magamból kikelve kiabáltam veled,hogy ezt hogy képzeled?
A csaj pedig próbálta mentegetni magát,így kirohant mellettem.
A pasim ott állt tehetetlenül aztán magyarázni kezdte,hogy félre értettem,
A kezembe vettem egy vázát és a földhöz vágtam mérgemben.
Azután pedig egy párnával találtam el a kedvesem,
Közben a szívem csak vérzett és sebesedett.....

Az elveszett dal

Az utca emberének lenni nem olyan egyszerű,
Híres fényes csillagként se könnyű.
Amikor ragyogsz keresed a megfelelő bújóhelyet,
Amikor fáradt és magányos vagy keresed a fényeket.
Nem tudod eldönteni,hogy mit akarsz valóban,
Amikor felébredtél aznap,hirtelen más lettél mint tegnap.
A szárnyaidat bontogattad,a szíved egyből másnak adtad,
Az álmaidat feladtad és nem vetted észre,hogy mi is volt a csapda.
Magával sodort a tömeg és elvesztél benne,mint a dal amit énekeltem,
Magával sodort a magány és a fájdalom,mint tegnap amikor a szobában sírtam...
Fejemre húztam mindent ami ott volt,hogy ne halljam a hangját,annak akit szeretek,
Mégis a szavak amiket Ő mondott ok nélkül bemásztak az agyamba.
Az elveszett dalnak nem találom a párját,
Az elveszett hangnak nem látom a gitárját.
Mikor előre néztem akkor láttam a reménysugár útját,
Akkor jöttem rá,hogy mit rontottam el eddig,és tudom az Ő múltját!
Futottam míg bírtam és kapaszkodtam a fénybe,
Elértem amit akartam és boldogan énekeltem.

Nem gondoltam komolyan

A telefon kicsöng mégse veszed fel,
Amikor ráérek és téged akarlak nem kérdezed meg,hogy akarom-e.
Az idő drága így tovább megyek,beírom az sms-ben,hogy vége,
Azután ledőltem az ágyra és jókat nevettem.
Lassan eljutott a fülembe a pletyka,miszerint elhagytalak,
Megéri boldognak lenni,mikor ilyeneket hallok rólad.
Rögtön felhívtál és esküdöztél össze-vissza,hogy nem csaltál meg,
Mikor meghallottam,hogy igazából nem engem akarsz,akkor döntöttem el.
Eldöntöttem,hogy tovább lépek,hiszen én ennél többet akartam!
Nem érdekelt semmi sem,így vissza mentem a lakásomba.
Össze pakoltam és elmentem tőled,
Azt hiszem örökre.
Pedig nem gondoltam komolyan a szakítást,de úgy látom,hogy érdemes volt,
Kihűlt a szenvedély és az érzelem...minden ami szép volt....

Most már te is átérzed

Még most sem ismered be amit hallottam tőled,
Szinte megőrülsz a dühtől,szinte neki mész a falnak.
Még most sem nyugszik le a lelked,
Tombolnál tovább,hiszen nem az igazat mondtad...
Keresed a kiutat,de nem találod sehol,
Aludni térnél,még mindig zaklatott vagy.
A szavaim visszhangzanak a fejedben halkan,
Hiszen az önuralmad az előbb még megvolt...
Összekuporogsz a földön ülve és kérdezed a falaktól,hogy mi történhetett?
Görcsölsz,zaklatott vagy,férfi létedre még a könnyek is kicsordulnak.
Meg vagy zavarodva,én küldtem rád ezeket az érzéseket,
Hogy felfogd végre,hogy én miket éltem át azokon a napokon,azokban az órákban.
Az árnyak megtaláltak utána pedig magukkal vittek,
Hidd el,hogy nem volt olyan szép pillanat,ahogyan te gondoltad.
A hazugságaiddal eddig éltem,
Most már te szenveded végig helyettem a kínos fájdalmakat.
Azt reméltem,hogy túljutok ezen,végül megjelent a fény és kihúzott innen,
Most már magadnak kell megtalálnod a kiutat végleg....