"Sehol egy madárcsicsergés,sehol egy virág,milyen már a tél,ha nem gyönyörű hanem sötét és sivár?"

Köszönet nyilvánítás

Azért írom e sorokat,mert boldog vagyok,hogy erre képes vagyok,
Azért írom e sorokat,mert megszeretném hálálni mindent e sorokkal.
A barátaimnak,a szeretteimnek,a szeretőknek,a riválisoknak,a testvéreknek,
Tudom,hogy ez szokatlan mégis megteszem.
Évek óta gyártom a rímek párjait,megtalálják egymást és megszületnek a versek,
Egyedül voltam,hol itt hol ott,mégis úgy írtam mintha átéltem volna ezeket.
Talán szerelembe estem,talán magányos voltam,talán határtalanul boldog voltam,
Fogtam magam és kiírtam mindent ami belül a szívemet nyomta.
Ha esett,ha fújt a szél,ha sütött a nap,
Mindig jutott ihlet,ha még nem is voltam jó passzban.
Mégis az aktuális pasi jelölt adta az ihletet és vele képzeltem el mindent,
Valami a valóságból,valami az álomból,hiszen kiírtam amit kellett...
Köszönöm,hogy támogattatok,köszönöm,hogy biztattatok,
Köszönöm,hogy mellettem álltatok,és olvastátok a soraimat,elgondolkoztatok.
Köszönöm a kritikákat,köszönöm a dicséreteket,köszönöm,hogy motiváltatok,
Köszönöm,hogy velem nevetettetek,köszönöm,hogy velem sírtatok.
S hogy elfeledtétek velem pár percre a maró magányt,
Csak a boldog és vicces órákat tartogattátok talán.
Ha dühös voltam hagytatok elmenni engem,hiszen tudtátok,hogy ez így van rendben,
Ha boldog voltam és majdnem kifutottam a világból,leültetek velem és csak meséltem nektek.
Ha nektek volt valami gondotok,akkor én kitártam karjaimat és felém rohantatok,
Mondtátok amit kellett,ami nyomta a szíveteket,megszabadultatok minden gondolattól.
Köszönjétek meg,hogy a türelmem végtelen,
Köszönjétek meg,hogy a szívem tele van szeretettel.
Köszönjétek meg,hogy amikor nem volt időm,akkor jöhettetek amikor adott volt a pillanat,
Köszönjétek meg,hogy feladtam minden küzdelmet,hogy veletek lehessek azokban az órákban.
Köszönjétek meg,hogy végtelen a türelmem,
Köszönjétek meg,hogy egyedül vagyok és nincsenek szerelmi hülyeségeim.
Köszönjétek meg,hogy megosztom veletek amit igazán érzek,
Köszönjétek meg,hogy eddig bírom és nem adom fel végleg!

Szappanbuborék

Hol vagy tavasz?Merre bujkálsz?
Hol vagy kék ég?Merre kószálsz?
Felnézek az égre csak a szürkeséget látom,
Ki megyek a hidegbe,őrülten fázok.
Elég ebből a fagyos télből,
Már így is elpártoltam a szép reménytől.
Sehol egy madárcsicsergés,sehol egy virág,
Milyen már a tél,ha nem gyönyörű hanem sötét és sivár?
Ha egy picit felragyog a napfény már futok is elé,
Abban a percben minden csak az enyém.
Kérem a napot,hogy melegítsen fel engem,
Megfagytam a magánytól,hevítse fel a szívem.
A lábaim futásnak eredtek a kertben,
Körbe-körbe sikítva,hogy mindjárt eljön a tavasz szépsége.
Akkor beleesek egy másik dimenzióba,
A földön fekszem virágok között,dióhéjban.
Pillangók repkednek,madárkák csicseregnek,virágok illatoznak,fákról hullanak a levelek,
Gyümölcsök,virágok minden mennyiségben,talán kicsit hamar jött a nyár mint reméltem.
Ez a paradicsom égi világa,talán csak egy álom ami kicsit túlzásba esett,
Mégis élvezem a pillanatot és arra vágyom bárcsak ne érne véget!
Elindulnék tovább megállít valami,mikor megérintem olyan puha és gyönyörű,
Tovább keresgélem a kiutat,még semmi,akkor veszem észre be vagyok zárva mindennel együtt.
Felemelkedem lágyan a föld felszínéről,
Próbálok olvasni az ég színéből.
Átlátszó az a valami,ami felemelt engem,
Akkor jöttem rá,hogy egy szappanbuborék ringat könnyen.
Szállok,szállok míg a boldogságom tart,
Szállok,szállok míg rétege van.
Elhalványul a szappanbuborék,lassan kidurran,
Elhelyezkedem benne és várom míg véget ér az utam.
Egy szivárvány felé mentünk és elakartuk érni,
Egyszer csak egy sötét felhő állított meg mégis.
Felül akartam múlni minden vágyaimat,
Még se válhatom valóra legmerészebb álmaimat.
Megadtam magam a sötét erejének,
Az pedig boldogan ejtett ki a szappanbuborékból,hogy megölhessen.
Körbe fogta védtelen testem,kínzott míg nem adtam oda a lelkem,
Nem tudom hol vagyok mégis átéltem minden percet.
Aztán arra ébredtem,hogy a szobámba vagyok és a földön fekszem,
Ki nézek az ablakon,még mindig tart a tél és hirtelen boldog lettem.
Majd eljön a tavasz mikor itt az ideje,
Este van már és úgy döntöttem,hogy álomra hajtom a fejem....

Ismerős idegen

Egy távoli helyen,talán nem is közel, nem túl messze,
Ott voltam ahol lennem kellett.
A kert,az ég, a napsütés oly a szívemhez álló volt,
Hogy elhittem,hogy a valóság,pedig csak egy álomkór.
Bementem a tiltott terültre és körül néztem,hogy kik vannak velem,
A családom és pár jó ismerős és egy idegen férfi akit nem láttam soha sem.
Mégis egymás mellett sétáltunk és úgy beszélgettünk,mint a régi barátok,
Boldogan nevettem vele és elhittem minden szavát,az a élet varázslatos.
Felnéztem rá az első perctől kezdve mióta megláttam őt,
Mikor ketten maradtunk,azt mondta hogy soha nem volt még ilyen boldog.
Ittam minden kívánságát,végig hallgattam minden vágyát,
Végül elhittem,hogy engem akar örökre,gondoltam,hogy ezentúl nem kell sírnom a párnán.
A magány abban a világban ismeretlen fogalom,
A valóság fájdalmas és magába zár ez a borzalom.
Míg az álomban szavak nélkül megértettük egymást,
Azt is tudtuk,hogy tiltott a mi szerelmünk,mégis túl léptünk minden határt.
Aztán megállt egy pillanatra és megfogta a kezemet,
Az egész világ előtt tudatni akartuk,hogy szeretjük egymást,ez a szerelem.
Csodálatos módon a családunk vidáman fogadták a hírünket,
Meglepődtünk tán, végül rájöttünk,hogy összetartozunk örökre.
Mikor megakartam kérdezni a férfitól,hogy honnan ismerem,
A világ homályos lett és zuhantam vissza a földre.
Vissza húzott a sötétség,vissza húzott a valóság,
Mikor felébredtem vártam a hatását.
A szívem őrült módon dobogott,
Aztán észrevettem,hogy reménytelenül zokogok....
Ha ő nem lenne,nem estem volna a csapdájába....
Mégis egy ismerős idegen,a túl közeli távolból,a le nem zárt múltamból....