"Egy csepp az életemből,nem akarlak végképp kitörölni a szívemből."

Kell valaki éppen

Magányodban ébredsz,felnézel az égre,
Arra vársz, hogy jöjjön valaki érted.
De,semmi sem történik ezért ma éjjel a magány ölel át,
Az élet olyan sötét nélküle,oly szomorú és sivár.
A gondolataidat nem oszthatod meg senkivel,
Így magadba zárod,nem mondhatod meg mindenkinek.
Ha látod,hogy végre valaki feléd emeli a kezét,
Akkor hidd el,hogy eljött a te napod,ne add fel semmiért.
Mondj neki köszönetet,hogy megmentett téged,
Mondd el,hogy mit érzel a szívedben.
Mert csak kell valaki akiért élhetsz,
Aki melletted maradni képes.
Akivel elénekelheted a szíved dalát,
Így nem lesz oly keserű a magány.
Ott terem majd előtted és kitárja a karjait,
Az ölelésében fogsz majd révbe érni.
Elhiszed,hogy ennél szebb már nem lehet,
Ezért kell valaki éppen aki megment téged!

Gyémánt csillogás

Azt hittem egy látomás,de igazi volt,
Nem láttam az arcát,de valódi volt.
Közelebb léptem,eltűnt a teste,
Vissza húztam a kezem.
Fogom magam és keresem őt tovább,
Még nem lehet vége,nem bánthat a világ.
Gyémánt szerűen csillogott a tekintete mikor rám nézett,
Álmaimban a szívemet megmérgezte.
Futok tovább,sírok tovább hátha meglelem,
De sehol nincsen,nem jön elő így nem keresem.
Titok szobák,titkos románc emeli a szívem,
Hazugságok,ritkaságok megölik a lelkem.
Bárhova is menekülnék mindig ott lesz előttem,
Bárhova is pillantok mindenhol őt nézem.
Adj erőt kérlek szerelem,hogy társra találjak végleg,
Nekem olyan kell aki csak magamért szeret és nem enged el.
Figyel rám,óv és véd,mégis meghallgat,
Együtt tudnánk dalolni,sétálni nap mint nap.
Kérlek add nekem azt aki hozzám való,
De,elmondom,hogy a szívem pénzért nem eladó.
Nekem érzelmi hullám kell,a szerelem tengere,
Ahol ingázom a vizén,hogy végre partra érjek.
Szeretném látni a fények országát,
Ahol boldogságra találok,ahol lesz az új hazám.

Egy fal

Hallom a hangod valahol a túl közeli távolból,
Látom az árnyékod az ablakból.
Aztán eltűnsz,mintha meg se láttalak volna,
Megtévesztesz,hogy mindenkinek hazudhassak.
Tudom,hogy akár az életedet adnád értem,
Mégis eltitkolod az egészet.
Nincs más vágyam,csak annyi,hogy maradj velem,
ölelj,csókolj,ne engedj el!
Amikor feléd fordulok egy fal választ el minket egymástól,
Nem tudjuk,hogy mit várunk a holnaptól.
Csak egy fal választ el minket h együtt lehessünk végre,
De Ő nem tudja, h a sors egymásnak teremtett minket.
Áttörném,meglelném szívem választottját,
Eltűnik,megmenekül,nem akarja a játszmát.
Félre húzódik és elbújik saját kis világába,
Nem akarja magához engedni élete párját.
Szeretlek,imádlak mégse hallod,hogy mondom,
Sírok,szomorú vagyok,másra már nincs gondom.
Amikor a falra teszem a tenyeremet,
Érzem,hogy ott vagy a fal túloldalán,hallom,hogy lélegzel.
Ezután egyszerre fordítunk egymásnak hátat,
Így lekuporgunk a földre és a szívünk nem fájhat.
Szeretném ha beszélnél hozzám,de ezt nem teheted meg,
Levegőnek nézel,azt se tudod,hogy létezem.
Ez a fal körül vesz minket,nem látlak téged,
Oly nehéz és reménytelen ez a szerelem!

Tekinteted

Nem merek még egyszer a szemedbe nézni,
Mert félek,hogy végképp nem tudnék nélküled élni.
Újra égni kezdene parázsló,szomjazó lelkem,
S elkeseredve bámulnám megsebezett testem.
Hisz nem bírnám a fájdalmat,hogy nem vagy az enyém,
Hiszen nincs más vágyam,csak annyi: hogy végre észhez térj.
Egy csepp az életemből,
Nem akarlak végképp kitörölni a szívemből.
S mégis a szemedbe fogok nézni,
Hisz a pillantásodtól örökké fogok élni.