"Itt van a ragyogás,száguldás,zuhanás,partyra tartunk,táncolj hát,kiabálj!"

Ragyogás

Ez az út ahova mindig akartam jönni,
Veled együtt,kettesben ideje volt bepótolni.
Nem bírom leállítani az öröm mámort a szívemben,
Örülök,hogy ezt a napot megoszthatom veled.
Ez olyan misztikus,ez olyan jövőbeli,
Szeretem,ha velem tudsz nevetni.
Az autó száguld,a zene szól,
Szeretném hallani majd amit a rádió bemond!
Itt van a ragyogás,száguldás,zuhanás,
Partyra tartunk,táncolj hát,kiabálj!
Ez egyszerűen fantasztikus,rázzad hát,meg ne bánd,
Éjfélre majd megmondom,hogy hívnak engem,addig várj!
Arra gondoltam mi lenne,ha lemennénk a partra kettesben?
Ugye te is égsz a vágytól,hogy megkaphass engem?
Ez annyira tipikus,ez annyira rád jellemző,
Sajnos nem tudod,hogy mit akar egy igazi nő!
Hé,figyeld már az utat,ébredj fel az ábrándokból!
senki más nem tudta megszervezni ezt a nyarat,jól tudom.
Nézz már magad elé és vezess őrülten,
Ne bámulj már engem,tudom,hogy tetszem neked.
Senki nem fog a nyomunkba érni,nem lesz baj szerelmem,
Senki nem fog bejutni a ragyogás terére!
Hív engem a táncparkett ideje lenne lelépned,
Majd egyedül elboldogulok,azt hiszem elég lesz!

Nem rád vártam

Túl hosszú ideje ülök itt az ablak mellett,
Régóta nézem a tájakat,ahogyan évszakonként eltűnnek.
Hol éjjel hol nappal ábrándoztam rólad,
Kerestelek,kutattalak,nem láttalak soha.
Aztán egy napon végre elhúztam a függönyt,
Sajnos miattad lettem egy megszállott őrült!
Nyomoztam utánad,követtelek,miközben egy másik lánnyal voltál,
Vártam rád,türelmetlen voltam,nem volt semmilyen akadály!
Aztán elszakadt a cérna és eltörtem mindent ami előttem állt,
S magamba zuhanva földet értem,megrengett a világ.
Üveg szilánkét hullottak rám a tárgyak,
Lassan csillapodtak a vágyak.
Egy nap rájöttem,hogy valójában nem rád vártam,
Csak egy ábránd volt,hiszen mindenkinek vagy egy álma.
Elhittem mindent amit magamban mondtam,
Kegyetlen szavak,ismerős hangok intettek engem megóvva.
Féltettek,figyeltek,hogy nem-e csinálok valami butaságot,
Bezártak,megaláztak,megszüntették előttem a világot!
Volt időm gondolkozni,hogy feleslegesen cselekedtem,
Az ellen akit valójában nem is szerettem.
Hiszen a féltékenység égette meg a szívemet,
Beledöfte az éles fájdalmat a testembe.
Ettől ijedtem meg annyira,hogy úgy éreztem nem bírom,
Az a helyzet annyira rossz volt!
Miközben lassan felépültem,maradt időm arra,hogy gondolkozzak,
Rájöttem arra,hogy ellened milyen súlyos vádakat mondtam.
Elhagytam a sötét árnyékomat végleg,
Miközben közeledett a hajnal fénye.
Új emberként léptem a nyilvánosság elé,
Azt hiszem ez a boldogság csak is az enyém!