"Indulok az idő nem várat tovább, tovább megyek,mert tudom,hogy valami vár még rám."

Az út felé

Szárazság és magányosság,
Forróság és vágyódás.
Éjszakák és nappalok,
Úgy érzem szomjan halok.
Tudom messze van még,
Ki kell tartanom,van még remény.
A lábaim már nem bírják,
Mégis erőt veszek,nem veszem le a táskát.
A vállaim elgyengültek,a szívem?
A szívem egyre lassabban ver.
A kezeim remegnek,gyűrött fotóval egyetemben,
Nincsen úti társam,egyedül megyek.
A magány sokszor közbe szól,
De,én elüldözöm és többé nem zajos.
A fejem kitisztul és elengedem a rosszat,
Sajnos sokszor bekopogtat.
Jöhet rám eső vagy szélvihar,
Semmi sem állíthat meg ma!
A ruhám poros a cipőm szakadt,
Még egyben vagyok,ugyanaz maradtam.
Nem változtam semmit,illetve erősödtem,
Annyi kést szúrtak belém,túléltem.
Magas falat építettem magam köré,
Senki sem tud bejutni,ha nem ismer eléggé.
Ha a rossz időszakomban mellettem voltak,
Azokban bízok a legjobban.
Ha ragyogni fogok egy nap,
Ők lesznek a legfontosabbak!
A barátaim,akik néha el-el kalandoznak,
Néha-néha visszatérnek egy pletykálkodásra.
aztán utamra engednek,majd vissza várnak,
Így tudom,hogy jóban-rosszban mellettem vannak.
Indulok az idő nem várat tovább,
Tovább megyek,mert tudom,hogy valami vár még rám.

Bajban

Tudom,hogy valahol látsz,
Követsz és minden tudsz már.
Gyere elő buktasd le magad végre,
Évek óta követsz és kínzol engem.
Ismeretlen üzenetekkel bombázol,
Sose adtad fel ezt a harcot.
Eljött a te időd,hogy elmondd,
Hogy mit akarsz tőlem mostantól.
Állandóan bajba kerülök miattad,
Belefáradtam a marhaságaidba.
Olyan vagy mint egy hazug,
Settenkedsz a házban,mindenhol lebuksz.
Azt hiszem bajban vagyok,
Már megint itt tartok.
Rossz lány voltam,bevallom,
Mindig ez van,ha feladom.
Hiába menekülök,mindig a karjaidba vagyok,
Aztán elengedsz és új esélyt kapok.
Nem látom az arcodat a maszktól,
Ki vagy és vajon mit titkolsz?
Ugyanaz a kérdés és ugyanaz a válasz,
Elengeded a kezem és tovább szaladsz.
Mire észbe kapok,már kicsúsztál a kezeimből,
Megint loptál egy ötletet a terveimből.
Soha nem fogsz elkapni,nem tudod meg azt,
Amit már régóta tartogatok a telefonomban.
Csak játék az egész és elhitted végig,
Komolyan veszed ezeket és nem tudsz félni.
Te vagy a legnagyobb bajban,
Így össze szedem magam.
Még időben lelépek előled,
Aztán kereshetsz örökre.

Szükség

Van egy hely ahova elszoktam bújni,
Ahol elzárkózok a világ elől.
Ahova elszoktam menekülni,
Távol a háborútól és a békétől.
Kizárom magam körül a valóságot,
S csak az álmok zavarhatnak meg.
Nem érthetik meg a szándékot,
De,így szabadulhatok meg tőle.
A magány burokkal vesz körül,
Semmi nincs rajtam kívül.
Csak a hang ami itt van legbelül,
A szívem pedig lassabban üt.
Fáj néha,ha rá gondolok,
Pedig együtt lennénk otthon.
Távol tartana a bajtól és a rosszaktól,
Erre nincs senki mellettem,hogy megóvjon.
Néha elgondolkozom,kell-e nekem valaki?
Vagy csak azért,hogy ne legyek egyedül?
Jó lenne elhinni:vár rám az a valaki,
Egy olyan ember aki nem menekül.
Hanem mellettem van minden percben,
Vagy egy órában,vagy egész életemben.
Átölelem csendben a párnámat,
Zokogva és remegve várom:jöjjön a csoda.
De,nem ülhetek itt tétlenül,
Tudom legbelül valahogy sikerül.
Elfogok jutni oda ahova akarok,
Csak idő kell hozzá és nagy hatalom.
A napfény közeledik felém,
Elűzi az árnyékot,a szívem többet remél.
Eljön az a megfelelő férfi akire vágyom,
Csak elkéne indulnom,megkéne találnom.
Szükségem van egy erős karra néha,
Hogy ne legyek egyedül mindennap.