"A szerelem oly pillekönnyű,miért nem lehetünk együtt?"

Gyűrött fénykép

Egyik nap a zsebembe kotorásztam,
Egy kopott fényképet találtam.
Lassan leültem a szobámba,
Csodálkozva néztem az ágyamban.
Egy rég elfeledett arc nézett vissza rám,
Hihetetlen,hogy ez a valóság.
Nem érzek semmit,csak döbbenetet,
Hogy tudtam tartogatni ezt a képet?
Mi vett rá,hogy eltegyem?
Miért nem égettem el a tűzben?
Elkéne futnom,megkéne ijednem,
De,nem vagyok gyáva,nem adom fel.
Kisétáltam az udvarra,
Óvatosan tüzet raktam.
Majd elmormoltam magamban,
Egy búcsú beszédet,ami ott volt az agyamban.
Lassan közelítettem a lángok közé,
S elengedtem oly' könnyedén.
A füst felhő elvitte magával a múltat,
A terep mostantól tiszta.
Nem kísért már a múlt,nem zavar a lét,
Volt egyszer egy gyűrött fénykép.

Pillekönnyű

Tél volt és hideg,
Hó volt és a testem remegett.
S a napfény nem érte szívemet,
Semmi sem melegített fel.
Álmodom,fáradozom,sírok,
De mindig táncolok.
A szerelem oly pillekönnyű,
Miért nem lehetünk együtt?
Rózsaszínű,de nem ragacsos,
Mitől félsz?Attól,hogy bevallod?
Zuhanok a mélybe,te menthetsz meg,
Érted ég az egész testem!
Nem értheted,még oly' éretlen vagy,
Talán várnom kell rád.
Talán eljön az a holnap,
Addig fáj a búcsúzás.
Arcomat felemelem a fénybe,
Engedem,hogy áradjon a szemembe.
Könnyen belélegzem a tavaszi levegőt,
Amit elképzeltem azelőtt.
A kezemen érzem a langyos szelet,
Közben a mezítlen lábam a hidegben didereg.
Néha oly' jó a valóságtól elszakadni,
Oly' jó a tájban szaladni.
Ahol követnek a pillangók,
Ahol illatoznak a virágok.
Egy örök mennyország,a végtelen boldogság,
Már nincs messze az a távolság.
Pillekönnyűnek érzem magam,
Szállok a széllel,elsodor magával.
Egy nap megérkezem ahova tartozom,
Türelmesen várakozok.

Csak egy dal

Húz,leránt magával a föld alá,
Hív,megölel és megráz.
Egy papír,ami üresen áll,
Azt hiszem az idő nem vár.
Felállok az asztaltól,körbe megyek,
Hátha lesz már ihletem.
A dallam nem szólal meg a fejemben,
Nem dobban a ritmusra a szívem.
A lábaim egy-kettőre járnak,
Nincsen élményem amiből meríthetnék.
A kezeim össze kulcsolva várnak,
Vajon mikor lehet Ő az enyém?
Több mint egy éve szerelmes belém,
Sose írtam róla verset még.
Itt az idő,hogy megtudja,
Mit érzek már iránta.
Szeretem őt,már egy éve talán,
Akkor veszítettem el.
Meghódította a szívét egy másik lány,
A fiúban élt minden reményem....
Becsapva éreztem magam,
Nem harcolt igazán értem.
Vártam,hogy eljöjjön az a nap,
Mikor bevallja:szeret engem.
Látom most se adja meg magát,
Csak ül és vár.
Talán fél attól,hogy ismét vissza utasítom,
Pedig igazán nincs mitől félnie.
Igaz régen mindig zavarba hozott,
De,megváltoztam,megtanultam a régi leckéket.
Csak egy dal,ami most született róla,
Arról a pasiról,aki nem tud rólam....