"Amikor felborul a rendszer,kihez menekülhetek?"

 Egy másik Te

Zongora dallam hívogat engem,
Angyalként szállok le a földre.
Édesdeden ringatja el a szívem,
Más tájakra evez a lelkem.
Feltárja a másik énemet,
Amit előled mindig elrejtek.
Nem láthatsz meg így,
Kell,hogy igazán segíts!
Menekültem már ezerrel,
Mindig más karjaiban pihentem.
Hazug szavakat ittam,
S az egészet mind elbuktam.
Vesztesként nyalogattam a sebeimet,
Őrült módon téptem ki a fejemből az emlékeket.
Az érzéseim amik eltompultak,
Újra meg újra előbújtak.
Kegyetlen módon csap le rám a felismerés,
Hogy nem csak megjátszás az egész.
Mi van,ha valódi érzelmek jöttek most elő?
Vajon van még bennem annyi erő?
A dallam felé megyegetek,
A múltat tiszta lélekkel elengedem.
Óvatosan leülök a zongorista mellé,
Onnantól kezdve tudom:Ő az enyém!
Egy új szerelem,
Egy másik Te.

 Megráztad a világomat

Mint egy katasztrófa,
Úgy törtél az életembe.
Egy erős földrengéssel,
Ráztad meg a világomat.
Egy felejthetetlen öleléssel,
Védted meg a rossztól a lelkem.
Egy lángoló csókkal,
Pecsételted meg a szerelmed.
Már tudom,hogyan érzel irántam,
Nem kell már mást keresnem.
Itt van a helyem melletted,
Ami szép és jó soha elnem engedem.
Eddig fejvesztve menekültek előlem,
Nem tudom mit tehettem.
Már nem számít a múlt többé,
Nem kell várnom rád örökké.
Remeg a kezem,amikor hozzád érek,
Elcsuklik a hangom,mikor hozzád beszélek.
Távolinak tűnt az egész,
Egyre közelebb jön és túl merész.
Túl szép,hogy igaz legyen,
Hogy megkapom azt amiért küzdöttem.
Szerelmednek lenni túl nagy kihívás,
De,az egész kapcsolat fájdalommal jár.
Nem érdekel a vége,
Mert csak most kezdődött el.
Nem akarok rágódni ezen,
Hogy mi miért történhetett.

 Séta a jövőben
 
Az suttogják,itt van a végzet,
Eljön majd az igazi világ vége.
Az ember zavarodott végtelen harca,
Véget ér majd aznap.
Ki hiszi már el a maják jóslatát,
Amikor így is kegyetlen a világ?
Egyedül vagyok,társ nélkül élek,
Nincs kiben hinnem és remélnem.
Amikor felborul a rendszer,
Kihez menekülhetek?
Kinek mondhatom el,hogy mindig is szerettem?
Amikor rám rántják majd a fegyvert?
Kirángatnak a rejtek helyemről,
Nem beszélve a félelmemről.
Kit fogok majd elveszíteni?
Kit fogok majd újból megkeresni?
Kiben találom meg azt amit keresek?
Bárcsak lenne egy séta a jövőben.
Amikor földöntúli érzés kerít a hatalmába,
Meglátogatnám,majd egy nap.
Tudni akarom,ki az akire számíthatok,
Akinek mindent elmondhatok.
Ki az aki majd átölel a zűrzavarban?
Ki az,aki a háta mögé bújtat?
Ki az,aki feladja az életét értem?
Ki az,aki majd elsuttogja,hogy szeret?
A karjaimban hal majd meg,
Vagy a csókjaimmal élesztem majd fel.
Begyógyulnak a sebei,feltámad a lelke,
Kinyitja majd a szemeit,ami élettel lesz telítve.
Hiszem,még a mai napig is,
Hogy várnom kell rád,és érdemes ezért küzdeni.

Égitestek

Szivárványként ragyogó égitestek,
A nappali fényben is felfedve.
Láthatóvá tették magukat,
Várva a végtelen napjukat.
Túl közel jöttek a Földünkhöz,
Amikor eljön a végzetünk.
A csillagok felgyulladtak a világosban,
Megmutatva:erősebbek mint a Nap.
A bosszújukat mutatva,
Hogy eddig háttérbe voltak szorulva.
A távcsövet már rég eldobtam,
Amikor megláttam,hogy itt a Mars.
Futurisztikus érzés kerített hatalmába,
Az ember még álmába,se gondolta volna.
Nagyon veszélyes mégis csábító,
Felborítva a légkört és jön a tornádó.
Az emberek csodálkozva állnak az utcán,
Nem rémültek meg,a bolygók lefagyasztották.
Csak engem nem bántottak még,
Mert nem ijesztettem rájuk,a Hold se fél.
Feléjük nyújtom a kezem,
Felránt valami mágneses féle.
Rájövök,hogy mindez csak álom volt,
Kiestem az ágyamból.
Oda rohantam az ablakhoz,
S még mindig a helyén volt a Hold.

Túlsó part

A látomásaim játszanak velem,
Egy kapcsolatot is végig szenvedtem.
Vártam a jelet,hogy add meg,
Nem tettél semmit értem.
Fogtad magad és eldobtál más miatt,
Feladtad az egészet:így gyávaságra utalt.
Kerestem és kutattam a válaszokat,
Rájöttem,ezzel csak időt pazaroltam.
Tudtam,hogy egyszer eljön a túlsó part,
Hánykolódó testemet a tenger sós vize marja.
A hullámok kivetnek a partra mint a halat,
A hajó már elveszett,így már én is feladtam.
Úszok az árral már jó ideje,
Nem bírok kijönni belőle.
Magával sodor teljes erejével,
Megfullaszt a mélyben és nem ismer kegyelmet.
Lebegek valahol a vízben,
Buborékként kíséri a testem.
Majd kidob ismét a partra,
Megroncsolva,összetépve,de valahogy megmaradtam.
Kiszáradva és éhezve értem vissza,
Hogy megkeserűljem a végtelen bosszúmat.
Ahogy bántál velem,hogy nem szerettél,
Kihasználtál,mert úgy gondoltad túl szép.
Nem ismered az igazi érzelmeket,
Nem tudom,neked milyen egy erős lélek.
De,az biztos,hogy bebizonyítom neked,
Nem mellettem a helyed.
Elhagylak,úgy ahogy kell,
Megszabadulva minden erőmmel.
Felesleges terhet cipelve,
Átadom neked,hogy küszködj vele.
A túlsó part már nincs messze,
Mászom tovább,hogy enyém legyen.
Megérkeztem,itt vagyok már,
Megmentettem magam,békés a világ!