Csak egy kérdés
Nem szakad-e szét benned,
Nem őrölt még fel?
Nem zuhantál le a mélybe?
Nem fulladtál meg még az élet tengerében?
Valahogy elviselem ezt a szótlanságot,
De már nem kínoz a magányom.
Csendben tör rám néha a sírás,
De nem tép szét a vágy.
Hiába nézek rád,
Vissza se nézel rám.
A bánat súlya nehezedik a vállaimra,
Búcsút mondhatok az álmaimnak.
Kerestem a kiutat,de végül elestem,
Tévedés volt,amivel jeleztek.
Elhittem mindent,mit nem kellett volna,
Nem várom már,hogy mit hoz a holnap.
Értéktelen lettél,nem érdekel semmi,
Mégis magad mellett tudnál valakit.
Ha nem békültél ki magaddal?
Hogy fogadod majd a társad?
Ha csak menekülsz magad elől?
Hogy fogsz majd úszni a szerelemtől?
Csak egy kérdésem van még,
Mikor nézel mégegyszer felém?
Mikor kapcsolódik össze a tekintetünk?
Mikor teljesül be a szerelmünk?
Távolság
Nem ölhet meg a távolság,
De közben érzem hogy fáj.
Nem fogod fel miket okoztál,
Hogy ez az egész mivel is jár.
Miért nem választhatom azt,
Akire a szívem rámutat?
Miért nem mondhatom el,
Hogy valójában mit is érzek?
Ha túl közel van,megfutamodom,
Tudom,hogy nem szabad feladnom.
Csak beszéljen hozzám,
Mert megöl a némaság.
Lehúz a bánat közben felhevít a vágy,
Miért van köztünk ekkora távolság?
Elszaladunk egymástól,
Közben nézzük egymást a sarokból.
Visszafogom magam,hogy ne vessem rád magam,
Közben inkább csavargatom a hajam.
A számat már véresre rágtam,
Semmi nincs ami megállíthat.
A fal köztünk áttörhetetlen,
A félelmem mégis legyőzhetetlen.
Megtörni ezt az átkot,
Ez minden álmom.
Törd meg a jeget
Hogy mióta vagyok már egyedül,
Rólad álmodozom reménytelenül.
Hol van a harcos éned?
Amiről mások meséltek?
Hol van a régi önmagad?
Amit megismertem a múltban.
Mi változtatott meg téged?
Ki volt az aki nem szeretett?
Nekem miért nem hiszed el,amit érzek?
Szerinted színészkedek?
Ez nem az erősségem,
Inkább ez a szégyenem.
Hogy nem bírok lépni,
Pedig nincs mitől félni.
A mesékben a hercegek harcolnak,
Végül megkapják a méltó jutalmukat.
Lehet,hogy nekem kell a herceg szerepébe bújnom,
S ezen az úton elindulnom.
Legszívesebben kiabálnék a világba,
Hogy elsüllyeszt már a bánat magánya.
Törd meg a jeget köztünk,
Hogy végre együtt lehessünk.
Látod az ablakból a telet,
Az a magányos lelkem tükörképe.
Álmatlanság
Csak nézem az arcodat,
Látom,hogy mozgatod az ajkaidat.
De a szemed az egyetlen dolog,
Ami elárulja a titkod.
Az ígéretek túl szépen szólnak,
De nem jelentenek semmit számomra.
A tetteidre várok,
Igaz szerelemről álmodom.
A szívem olyan mint egy üveg,
Bármikor összetörhet,ha rosszul viselkedsz.
A fülem mellett elengedem a megjegyzéseidet,
Csak a szemeidet nézem.
Fél éjszakát végig ültem,
Közben hevesen dobogott a szívem.
Az álmatlanságtól szenvedtem,
Próbáltam elengedni a kezed.
De nem ment.
Ehelyett felsóhajtottam,
S megszereztelek az álmaimban.
Álmatlanságtól szenvedek,
kimerültem teljesen.
A fülemet a falra tapasztom,
De máshol jár a gondolatom.
Nem hallom tisztán a mondatod,
De érzem nem rólam van szó.
Eltitkolsz előlem valamit,
Mert szeretsz velem játszani.
Szeretsz elérhetetlen lenni,
Szeretsz bátornak látszani.
Bárcsak eléd tarthatnék egy tükröt,
De sajnos az évek alatt összetört.
Azért vagyok ilyen szerencsétlen,
Azért nem találom benned a szerelmet.
Zárt ajtókat látok,
Ami nem enged be:nem ismerem a világod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése