"A mű mosoly amit eddig magamra vettem,valódivá vált,más milyen lettem."

Nyitva

Hiába számolom a perceket,
Mindig ilyenek a reggelek.
A talpam földet ér,
Rám ragyog a napfény.
Rápillantok az ágyamra,
Nélküled üres és elvan hanyagolva.
Az imáim biztos az ördöghöz szóltak,
Már régóta nem lennék boldogtalan.
Néha kell egy társ 'ki csókkal üdvözöl,
Sajnos folyton csak falakba ütközöm.
Bennem eltört valami,
Ezért nem tudok többé bízni.
nehezen találom az utamat,
Senkitől se kapok bizalmat.
Nem akarok többé álmokban élni,
Nem akarok többé remélni.
Mégis akaratom ellenére,
A szívem nyitva áll és érez.
Hívogat valami ami olyan mint egy mágnes,
Csak tudnám merre keressem.

Keresem

Amióta megláttam,
Tudtam,hogy ő kell nekem.
Az idő próbára tesz majd,
Verhetetlennek és erősnek kell lennem.
Az a titok ami bennem él,
Lassan,de biztosan felemészt.
Nem lesznek rá szavak,
Ha eljönne majd az a nap.
Hazudom amikor egyedül akarok lenni,
PEdig olyan jó lenne ha megtudna valaki védeni.
Amikor rámosolygok,belül sírok,
Belső békémben remegve zokogok.
Megérinteném újra meg újra,
Míg ő fürkészi az arcomat.
Végig húzná az ujjait a karomon,
Majd gyengéden megcsókol.
Keresem őt az egész világon,
Nem akarom,hogy a tudatom bántson.
Az,hogy nem éltem még ki magam,
Ő lenne az aki kell nekem még ma!
Keresem a választ benne,
Csak még zárva van előttem a szíve.

Buszon

Nem vár meg az a pasi,
Aki kínoz és hamis.
Állj arrébb,nem látom az utat,
Azt hittem izgalmasabb lesz ez a kaland.
Felszállok a buszra,
Csak tudnám,hogy a szívem merre húzna.
Szégyellem az igazságot,
De őt keresem a buszon.
A századik megállónál se botlok bele,
Vajon Ő talál meg engem?
A városban reggel,mindig más arcot látok,
Csak azt nem amire vágyom.
Csalódottan ülök,vagy állok a helyemen,
Körül tekintek,nézelődök,nem vár engem.
Amikor leszállok a végállomásnál,
A tömeg elzár és sehol sem vársz.
Futnék feléd,bárcsak látnálak téged,
Csak a vissza utasítástól úgy félek.
Azt hiszem erősnek kell lennem,
Nem szabad feladnom a terveimet.

Véget ér

Mint egy kitaszított,
Mint egy elhanyagolt dolog.
A fájdalom ami eddig kínzott,
Legyőzte a boldogságot.
Elég volt már a színlelésből,
S a betarthatatlan ígéretekből.
A mű mosoly amit eddig magamra vettem,
Valódivá vált,más milyen lettem.
Amíg zuhantam nem kaptak el,
Mégis magamtól keltem fel.
A sötét magány lassan véget érhet,
Jöhet a tavasz és a napfényes reggel.
Hiányzott a szívből való nevetés,
Hiányzott,hogy mindenre van esély.
Belefáradtam a sors játékaiba,
Nincs többé áttörhetetlen fal.
Vége a magányos háborúnak,
Az értelmetlen álmoknak.
A sírással töltött depis óráknak,
Vége a végtelen önsajnálatnak.
Ideje a könnyeket mosolyra cserélni,
Jó dolgokat újból remélni.
Bátran jöhetnek az új dolgok,
Jöhetnek az igaz barátok,
Akik kitartottak mellettem,bárhol bármikor!