"Tudtam,hogy te vagy az, akire évekig vártam."

Két ember egy szív

Az a pillanat,
Amikor rád néztem.
Tudtam te vagy az,
Hevesen vert a szívem.
Amikor egymáshoz értünk,
Szinte végtelen tűzben égtünk.
Tudtam,hogy te vagy az,
Akire évekig vártam.
Elfáradtam,kellett,hogy rád találjak,
Karjaid közt lepihenhetek,rád bízom magam.
Te pedig őrizheted az álmaimat,
Ott akarok lenni a gondolataidban.
Mert van két ember egy szív,
A szerelem egyre csak hív.
A sors egymásnak teremtett,
Csak erre még nem jöttél rá szerintem.
A végzetünk átok és áldás,
De ha nem próbáljuk meg.
Sose fogjuk megtudni mi vár ránk,
De vakon bízom benned.
Vezess bárhova,vigyél magaddal,
Követlek téged,amíg ver a szívem.
Ha úgy érzem,hogy egyedül maradtam,
Csak hívlak téged és itt leszel velem.
Az idő nem törhet meg minket,
Semmi sem állhat közénk.
Még a rég elfelejtett ex-barátnő sem,
Ez tesz minket erőssé.
Fogd a kezem,szoríts meg kérlek,
Mert ha elengedsz,úgy érzem félek.
Nélküled nem kapok levegőt,
Tőled kapom a támogatást és az erőt.
Két ember egy szív,
Dobbanásra hív.
A sors egymásnak teremtett,
Remélem itt leszel velem,egyszer az életben.

Túlélő

Hidd el,tudom milyen érzés ez,
Ezeket a borzalmakat mind túléltem.
A falak napról napra összenyomtak,
Nem bírtam lebontani azokat.
Nem akartam rács mögött élni,
Így kitörtem és megpróbáltam szárnyalni.
Próbáltam végig vívni a belső csatát,
Végül én győztem,egy igazi hős vár.
Egy igazi harcos vagyok,
Nem,nem vagyok bolond.
Kell,hogy még igazán éljek,
Tudom mit kell tennem,mi a helyes.
Hidd el sose akartam feladni a harcot,
Bárki bármit is mondhatott.
Nem törtek meg engem,
Így vált erőssé a lelkem.
Nem ártott már a bántó szó,
Hű voltam önmagamhoz.
A falak ledőlni készültek,
Itt volt az idő,hogy elmeneküljek.
Hívott a fény és végtelenség,
A bátorság és a reménység.
Megküzdöttem a belső démonokkal,
S az ártó sötét angyalokkal.
Ezentúl nem tudják elvenni ami az enyém,
Lassan,de biztosan haladok a célom felé.

Amnézia

Hiányzik az érintésed,
Hiányzik a beszéded.
Egy maradandó nyomot,
Hagytál a szívemben ami kínoz.
Olyan lány vagyok,
Aki arra vár,hogy mondd.
Mondd ki ami legbelül nyom,
Ami szétszed téged most.
Az az önuralom,ami feltörni készül,
Arra várok,hogy mondd ki végül.
Azt a szót,amit még tudtál a legelején,
Amit a végén elfeledtél.
Bekódolt üzenetek,képek és hangok,
Mind kitörlődött a gondolatodból.
Amnéziába estél,nem emlékszel rám,
Ezért is csak a szívem fáj.
Hiába hozok fel emlékeket,
Azt se tudod,hogy ki vagyok neked.
Én voltam a világod,a megmentőd,
Majd leszek az emlékeztetőd.
Arcodat két kezem közé veszem,
Egy búcsú csókkal tesztelem.
Nem érzel semmit,elrántasz magadtól,
Falakat húzol a szíved köré mától.
Kitagadsz az életedből,
Kitépsz a szívedből.
Kérlek menj egy orvoshoz,
Aki visszatérít az igazi önmagadhoz.
Talán majd rájössz ki vagyok én,
Tegyél meg mindent a szerelmemért.