100. bejegyzés alkalmából!

Fogom a kezed

Itt állsz mellettem,
Útra készen,elmész tőlem.
Erősen fogom a kezedet,
Nem szabad elengednem.
Nem bírok rád nézni,
De már kínoznak a könnyeim.
A görcs egyre jobban fojtogat,
Egy gombóc ingerli a torkomat.
A földről szedtem fel a reményeimet,
Mostantól újra meg újra összetörnek.
Soha nem akartam,hogy elmenj,
Miért nem érted már meg?
A sorsom a kezedben van,
A mai napig nem tudtam.
Attól tartok,hogy meglátod az arcom,
S a végén az egészet meggondolod.
Mézként cseppen a könnyem az ajkaimon,
Mégis legördült az arcomon.
Megfordulsz és lecsókolod rólam,
Azt súgod a fülembe,hogy mégse mész holnap.
Boldogan átöleltelek téged,
Mától most már nem szabad félnem!
Velem leszel bármi is történik,
Soha nem szabad nekünk feladni!

Köd

Ugye tartasz még engem?
Ne engedj el,mert elesem.
Alig látok ebben a ködben,
Nem is tudom hol lennék nélküled.
Itt vagy mellettem,
Mégis olyan mintha egyedül lennék.
A hidegtől reszket a testem,
Bárcsak a tüzeddel felhevítenél.
Még,hogy nem érzek irántad semmit?
Érzem,hogy a láng egyre jobban felhevít.
A levegőt is alig bírom venni,
Úgy érzem,kezdesz megölni.
A köd áthatol a szívemen keresztül,
Kiszívja belőlem az erőt,nem kéne engednünk.
Elém állsz és a testeddel eltakarsz engem,
A köd egyre jobban ölel át téged.
Nem akarom,hogy meghalj,maradj még életben!
Ha nem leszel itt,kiben lesz a reményem?
Hirtelen ötlettől vezérelve,
Eléd menekültem.
A köd elé álltam és,
Megmentettelek téged!
Beborított a hideg és a jég,
A fájdalom és a sötétség.
Túléltem a csapást,megküzdöttem vele,
Ezúttal elnyertem a szívedet.
A tűz engedett,amikor közelebb mentem,
A köd elhalványult,eltűnt örökre.
A szerelmünk győzte le a sötétséget,
Így boldogan kezdhettünk el egy új fejezetet.

Mássz fel a fényre
Mássz fel a fényre,
Mielőtt betér az este.
Nézz fel az égre,
Mássz fel,bízom benned.
A napfény egyre csak távolodik,
Az éjsötét leple közeledik.
A Hold beragyogja az egész életedet,
A csillagok bejárják a szívedet.
Fogd meg a kezemet s vigyél magaddal,
Ígérd meg,hogy nem hagysz itt éjszaka.
Táncot jár a szél,
Üvőlt az éj.
Egy farkas vonyít a távolban,
Valahol egy elhagyatott barlangban.
Ne,ments meg tőle,nem félek ám,
Győzzőn a vakmerősség és a bátorság!
Fogd a kezem és gyere el velem,
Keressük meg a nappali fényeket.
Oly' izgalmas ez a hely,
Tele van misztikummal és szerelemmel.
Egy ismeretlen dallam,
Hívogat minket álmainkban.
Ébredj fel,ideje követni őket,
Megtaláljuk egyszer a fényeket.
Az érintésed szikraként égetik a testemet,
A csókjaid tűzként lobbannak fel bennem.
Ahogy csak bírlak úgy tartalak téged,
Soha nem engedlek el,féltelek.
A szemeidben ott ég a vágy,
Úgy érzem nem marad üresen az ágy.
A földre borítasz és nem bírsz magaddal,
Egyre jobban szorítasz a karjaidban.
Végtelen az éjsötétség,
A szerelmünk lassan véget ér.
Még maradni szeretnék,melletted ébredhetnénk,
Másnap elfelejteném az egészet,hogy mi történt.

Vágyódás

Arcodat simogatom,
Utánad vágyódom.
Erre leveszed a kezem,
Egyre erősebben fogsz át engem.
Bánatosan rád nézek,
A tekinteted is sokat mond el.
A szívem egyre lassúbb,
Ez csak te értheted meg.
Hív minket egy másik út,
Itt az idő,hogy elengedjelek.
Napról napra nyel el a sötétség,
Vajon hol van a végtelenség?
Évek óta keresem a boldogságot,
Azt hittem benned megtalálhatom.
Más felé kell néznem,
Új terveket kell szövögetnem.
Csókjaid égetnek engem,
Egészen a szívemig hatol.
A lelkem részeddé vált ebben a percben,
A hang egyre hangosabban dalol.
Az ösztöneim vezetnek feléd,
Kínzó a fájdalom,nincs más remény.
Csak egy utolsó érintés,még egyszer kérlek!
Nélküled állandóan félek!
Reszketve vágyódom utánad,
Nem bírom ki,olyan lassú a holnap.
Veled szeretnék lenni most azonnal,
Hagyj fel a képtelen válaszadással.
Ölelj át,szoríts meg engem,
Hidd el,együtt sikerülni fog.
Nem adjuk fel hirtelen,
A szívem csak érted dobog.