"Őrjítsen meg minden gondolatodban,kísértsen az álmaidban."

Hív a tavasz

Hív a tavasz,szerelemre késztet,
Nem semmi ahogy iránta érzek.
Álmaimban az enyém,
A valóságban csak egy remény.
Egy éjjel arra ébredek,
Hogy egyedül vagyok és reszketek.
Repülnék,mint egy madár,
Dalolnék,mint egy híres sztár.
Elmondanám a világnak,
Hogy őt szeretem,imádva.
A város megtelik szerelemmel,
Csak én vagyok egyedül a szívemmel.
Kéz a kézben sétálgató párok,
Én még az igazira vágyom.
A napfény belesüt a szemembe,
S egyszer csak valami elzavarja a fényeket.
Egy álomból ismerős férfi áll előttem,
Bemutatkozik és elmondja,engem keresett.
Olyan mintha ezer éve ismerném,
Vajon Ő az enyém?
Valami rángat,valami húz lefelé,
A földön ébredek az ébresztőm zenél.
Egy esős reggelre ébredtem,
Hogy megtaláltam az igaz szerelmet,tévedtem....

A szív húrjai

Csak játssz egy dalt a szív húrjain,
Szedd össze a széthullott darabjait.
A padlón hevernek a hangjegyek,
Az asztalon fekszenek a papírhegyek.
A dallam a fejemben zongorázik,
Hogy nem felejtem el,az a mázli.
Gyere ide hozzám,ezt hallanod kell,
Gyere közelebb,hallod a szívemet?
Érzed át,éld át,vedd át,
Szállj velem és ne feledd el amit hallottál.
Alkoss és énekelj,
Veled együtt dobog a szívem.
Csörgedezzen az ereidben,
Zubogjon a véredben.
Őrjítsen meg minden gondolatodban,
Kísértsen az álmaidban.
Fogadd el,hogy mi összetartozunk,
Nem vehet el senki sem,mert jók vagyunk.
Csókolj meg bátran,mondd,hogy szeretsz,
Ölelésedben békére lelhetek.
Én már érzem,hogy élek,
Zsibbadnak a végtagjaim,dübörög a szívem.
Hullámként száguldanak át rajtam a hangok,
Szinte a lelkemből dalolok.
Túlságosan jól érzem magam,
Nem érdekel a holnap.
A mának élek és veled,
Megállíthatatlan ez a zene.
Dübörög bennünk és a fejünkbe vésődik,
Soha nem fog elfelejtődni.
Nos,gyere és csókolj meg mégegyszer,
Te vagy az egyetlen hercegem.

Megmentő

Kaptál pár pofont az élettől,
Remegtél és sírtál a félelemtől.
A dolgok összetörtek körülötted,
A szemed a lelked tükre.
Mindent megmutatott nekem,
Amikor rám néztél abban a percben.
Ezután felvetted a napszemüvegedet,
S búcsú nélkül mentél el tőlem.
Titkaid megőrjítenek engem,
A megérzéseim rosszat sejtenek.
Megakarlak menteni téged a sötétségtől,
A megalázástól és a szenvedéstől.
Kérlek ne,lökj el engem,
Amikor feléd nyújtom a kezem.
Engedd,hogy segítsek rajtad,
Hallom:mindenki csak rólad pletykálgat.
Nem vagy magadnál,
A falnak mész és ordítanál.
A fájdalmadat elrejted,de én érzem,
Átveszem tőled a szenvedéseidet.
Én vagyok a megmentőd,
Csak nem hiszed el,szinte a bűntudatod megöl.
Hörögsz és káromkodsz,
A szíved hevesen dobog.
Hiába nézel rám,nem érzek semmit sem,
Letepernél,de nem megy neked.
Térj magadhoz,holnap megbeszélünk mindent,
Nem ez az igazi éned.
Reggelre kitisztul az elméd,
Aztán józanul közeledhetsz felém.