"Az egyetlen aki nélkül nem létezem, a hős aki megmentette a szívemet."

Féltékeny

Van egy szív,amely elvezet,
Arra a helyre,ami nem is létezett.
A kezeidet nyújtod felém,
Mostantól kezdve,semmi sem az enyém.
Mintha egy jégen korcsolyáznék,
Úgy csúszik ki a kezemből az esély.
A magány kacagva és tárt karokkal vár rám,
Egyáltalán nem ismeri mi az a boldogság.
Amikor más lánnyal láttam meg őt,
A szívemben egy gyilkos láng ölt.
Késszúrást éreztem,elzsibbadt a testem,
A szívem titokban remegett érted.
A reményem elszállt,megölt a vágy,
Összetört az álmom,nélküle hideg az ágy.
Féltékeny lettem,megzavarodtam,
Legszívesebben nekik rontottam volna.
Ahogy ölelte és csókolta,
Úgy ahogy azelőtt még soha senkit sem.
Fellángolt bennem a düh,hogy nekik rontsak,
Valami a fejembe szállt,figyelmeztetett az eszem.
Azt súgta valami,hagyjam el,
Engedjem el,azt amit nagyon szeretek.
Így vissza fordultam,vissza se néztem,
Rájöttem közben,hogy a magánytól se félek.
Szembe kell szállnom mindennel ami elém áll,
Aztán enyém lehet az egész világ!

Csók a szemre

Szikrázó napsütés,hullámzó tengerpart,
Felejthetetlen ez a pillanat.
Nem találok rá szavakat,elmondhatatlan,
Hiszen egész éjjel róla álmodtam.
Felé nyújtom a kezem,hátha felébred,
Végre elmondhatom,hogy ő életem szerelme.
Az egyetlen aki nélkül nem létezem,
A hős aki megmentette a szívemet.
Arra kértem őt,húzzon közelebb,
S leheljen csókot a szememre.
Ezután pedig szorítson közel magához,
Hogy soha többé ne legyen közöm a magányhoz.
Rettegve vártam,hogy az ajkai az enyémhez érjen,
Arra kérlek: ennek a percnek soha ne legyen vége.
A nap beragyogja a lényét,az egész jelenlétét,
Az árnyék kisuhan a szobából,helyette jön a fény.
összetörhet minden ami körülöttünk van,
Szerelmünket megpecsételjük a végtelen csókkal.
Jöhet szél és vihar,semmi sem választhat el,
Hiszen miatta múlt el minden szenvedésem.