"Feladnám a harcot,oly gyenge vagyok, amikor megjelensz,csak az arcodat látom."

Menedék

Fuss,rohanj,ne nézz hátra,
Üldöznek téged,ne várj másra.
Ha megállsz,megég a világ,
Nem éri meg,de kiabálsz.
Őrült vagy ugye tudod?
Legalábbis ezt gondolom.
Menekülsz előlem,mint egy idióta,
Nem sejted,hogy mit hoz a holnap.
Mintha félnél tőlem,
Pedig nem bántalak,megvédelek téged.
Amikor meglátsz már szeded magad,
Én pedig sóhajtozok magamban.
Feladnám a harcot,oly gyenge vagyok,
Amikor megjelensz,csak az arcodat látom.
Szédelegve,megbolondulva neki megyek a falnak,
Remélem te is érzed,te is átéled majd.
A közelemben vagy,nem találom a nyelvemet,
Ilyenkor más az arcom más a véleményem.
Hazugság volt amiket mondtam,
A szeretlek szót is letagadtam.
Mellkasodon pihenek,lenyugtatom magam,
Vigyázol rám mint egy angyal.
Magadhoz szorítasz nem engedsz el,
Ezt a biztonságot soha nem feledem.
Mennem kell,nem maradhatunk együtt,
Kérlek engedj el,elkell mennünk.
Maradnék még,de elfognak kapni,
Ebbe a fájdalomba belefogunk halni.
S én ezt nem fogom hagyni,
Gyávaság lenne a szerelmünket feladni!

Szívvonal

Azt ígérted:mindörökké velem leszel,
Megfogadtad,hogy szeretsz engem.
A kocsiban ülve a kezemet fogva,
Suttogtad el a fogadalmad.
Az ajkaimra tetted az ujjadat,
Elnémultam és meghallgattalak.
A történeted oly szomorú és megható,
Bárcsak segítene rajtunk a mindenható!
Karambolban,lágy szélben,
Mondtad el mit érzel.
Féltem,de kimondtam: szeretlek,
A csókjaiddal ébresztetted fel reményem.
Egy fékcsikorgás szakított el tőled,
Arra ébredtem,hogy egy kórházban fekszem.
A barátnőm ült mellettem és nézett,
Elmesélte,nem élted túl a balesetet.
A testemet nem éreztem,de a szívem,
Majd megszakadt a fájdalomtól érted!
Lenéztem a kezemre,a gyűrű le volt véve,
Nem akarlak elveszíteni,annyira félek!
Istenem hallgasd meg az imáimat!
Ments meg a szeretett férfimat!
Szívvonalon keresztül,szerettünk egymásba,
Az érintésünk gyújtotta fel a másikat.
Eggyé váltunk attól a pillanattól kezdve,
Tudtam:Ő életem szerelme.
A könnyeimmel hiába küszködtem,
Az életéért küzdöttem.
Azt mondták a végén,kómába esett,
Lehet,még túléli ezt az egészet.
Egy nap majd letérdelek a templom oltáránál,
S elmormolok magamban egy köszönő imát!

Üvegből voltam

Könny csurog az arcomon,
Keserű,mely megállapodik az ajkaimon.
Lélegzetem el-el akad,
Senkim se maradt.
Tovább lépek,ugye hallasz még?
Vajon mikor leszel az enyém?
Gyenge voltam,de már erősebb vagyok,
A tenger hulláma sodort el a partjaitól.
Egészen hozzád a karjaid közé,
Lassan,de biztosan elérek feléd.
Üvegből voltam,de már szikla vagyok,
Nem törhetsz meg engem,erős maradok.
Ha mégis úgy döntesz,tönkre teszel,
A lelkeden fog száradni,elveszítesz.
Egy nyomot hagyok a szíveden,
Ami beleég az emlékezetbe.
Amikor rám gondolsz,megfog gyulladni,
Nem tudod majd eloltani.
A fejedben ott leszek mint egy fénykép,
Ami fel-fel bukkan ez az emlék.
Szeretném,ha szeretnél,úgy mint soha senki mást,
örökké tartó boldogság várna ránk!