"Csak ez a tánc,ami elveszít,a végtelen tangóig menekít."

Végtelen tangó

Egy két há,
A szó az égbe kiált.
Nézz,fuss,láss,
Számodra nincsen más.
Csak ez a tánc,ami elveszít,
A végtelen tangóig menekít.
Egy hang,szó,
Te voltál az aki engem becsapott.
Beléd estem,eltévedtem,
A szíved tengerében.
Gyere fogd a két kezem,
Ne,félj tőlem,nem lesz semmi sem.
A dal majd megnyugtat,
Kétlem,hogy magadból bármit is megmutatsz.
Az álarcod mögött,egy bánatos arc rejtőzik,
Hogy honnan tudom,láttalak már vetkőzni.
Egy függöny mögött átöltöztél éppen,
Táncoltál egy dalra a reflektorfényben.
Félmeztelen voltál,mozogtál a ritmusra,
Közben én tekertem fel a zenét oly hangosra.
Senki sem figyelt,csak én a távolból,
Akkor kaptál el engem,egy idétlen álomból.
Ketten voltunk a színpadon roptuk a táncot,
Egész éjjel jártuk a végtelen tangót.

Szamuráj harcos

Ahol az örök tavasz van,
Ott van az a Nap.
Ami narancssárgán ragyog,
Néha eltakarja a Hold.
Sötétségbe borul a világ,
Nincs már menekülés tovább.
Egyszer majd feltámad,
Az a harcos,akinek a kezében ott lesz a kard.
Lemészárol mindenkit,aki az útjába kerül,
Sajnos nem lesz senki sem egyedül.
Végtelen haragjában,álmatlan éjszakáján,
Harcolni fog azért amit régen megbánt.
Elrabolták a szerelmét,akit sosem látott viszont,
Nem is sejti,hogy mit jósoltak neki a csillagok.
Felemeli a fegyverét,mely megcsillan a fényben,
Ordít hozzá és toporzékol,egy halvány reményben.
Egy ártatlan leány ki bátor és okos,
Elé merészkedik,hogy vele szembe szálljon.
Rettegve nézik a körülötte lévők,
Szinte meg se rezzen a levegő.
A lány előveszi a kardját és a szélbe kap,
A szamuráj pedig rémülve elszalad.
Nem tudják az emberek,hogy mi történhetett,
De végre megmenekülhettek.
A nép fellelkesült ünnepséget rendezett,
A lány pedig megírt egy történelmet.