"Isten látja a lelkemet,jó ember vagyok,nem teszek kárt senkiben."

 Gitár szólam

Gitár szólam hívogat a szobából,
Üres a tér,nem látok a pókhálótól.
Eltakarja a világosságot,majd elhúzom a függönyöket,
S a termet beragyogják a nappali fények.
Leülök a földre,poros a padló,
Nem látok egereket,de addig dalolok.
Próbálom elkapni a dallam ritmusát,
Hozzá csatlakozom és hallom miket csinál.
Az ének száll egy idegen hanggal,
Ismerősnek tűnik,mégis távoli mint a múltam.
Feltámaszkodom a földről,
Hallom kezdi az egészet előröl.
Az ajtó felé megyek,
S kinyitom,ott van az ismerős idegen.
Kegyetlen,hogy akkor mennyire szerettem,
Felismertem az arcát,amit akkor elfeledtem.
Azt hittem,hogy eltűnt,mert nem keresett,
Az arcomra volt írva a döbbenet.
Itt volt a pillanat,amikor felébredtem,
Tudom,hogy miért is küzdöttem.
A leckét sorban megtanultam,
Bár ez sose volt ugyanaz.
Mindig más személyben találtam meg,
Most ez az idegen jó érzéseket kelt fel bennem.
Követem belső hangok által súgott tanácsokat,
Megteszem amit kell,megszerzem a régóta vágyott dolgokat.

 Belső harcok
 
Vívódunk már évek óta,
Szenvedélyes napok voltak.
Kergettük egymást a réten,
A fűben feküdtünk egymásra nézve.
Mondd,mi történhetett az évek alatt?
Miért zártad be a világodat?
Ha eddig nyitott könyv voltál,
Akkor ma miért nem sopánkodtál?
Tudod jól szeretem hallgatni az embereket,
Sajnos mindig elrántod a kezeidet.
Mi az ami megmenthetne minket?
Mikor lesz ennek vége?
Zuhanok lefelé,már semmi sem tart fent,
Elengedtél,gyáva módon tetted meg.
Egyszer fognál erősen magadhoz,
Nem fognak ki rajtad a belső harcok.
Attól,hogy még gyengének látszom,
Nem kell mindig megjátszanom.
Könyörgő tekintettel nézek rád,
Az üzenetem a semmibe talál.
Így szólítgatlak,hátha meghallasz,
Vajon a kimondott szavaim,benned megmaradnak?
Vagy elengeded a megjegyzéseimet,
Röhögve tovább állsz,másnak mesélve.
Harcosnak születtem,mégis gyengének érzem,
A belső hangok felélénkülnek.
Futok az álmaim után,
Nem érdekel,ki az aki engem utál.
Aki megvet és gyűlöl,
Ezt az egészet valahogy leküzdöm.
Belső harcok lassan elmúlnak,
A korlátok a tengeren elúsznak.
Szabadon repülök mint a madár,
S aki szeret engem,majd rám talál.

Isten látja a lelkem

A depresszióból lassan gyógyulok ki,
A szenvedéstől a szívem erőssé válik.
Éjszakák és nappalok,
Üvöltöző emberek és farkasok.
Magányos esték,vihogó fiatalok,
Áthallatszanak a falakon.
Ki szól hozzám,vajon élek-e,
Nem jön át egy lélek sem.
Tovább üldögélek a négy fal között,
Sorra tűnnek el az ismerősök.
A burok egyre jobban megfullaszt,
Lassan megőrjít a tudat.
Hogy nem kellek már senkinek sem,
Isten bocsássa meg Isten látja a lelkem.
Ő tudja,ki az aki hozzám való,
Ő majd hozza a talp alávalót.
Egyszer majd megjelenik akit nekem szánt az ég,
Menjen csak a zene még.
Hallucinációk és rémálmok,
Ha felébredek rettegek és fázom.
Nincs kihez bújnom,hogy elmeséljem,
Mitől félek és mitől rettegek.
Isten látja a lelkemet,
Jó ember vagyok,nem teszek kárt senkiben.
A szívem tele van jósággal és tisztasággal,
Amit beszennyezett a gonosz magányosság.
Próbálok felül maradni és legyőzni,
Nincs kedvem már tovább játszani.
Próbálom a kiutat megtalálni,
Azt pedig szeretném majd egyszer meghálálni.