"Nem kellesz már többé,nem kell több szívtörés."

 Ha maradnék
 
Mintha ezer éve elválasztottak volna tőled,
Mintha sose láttalak volna téged.
Ismerős idegennek tűnsz,
Mégis túlságosan jól tűrsz.
Próbálsz emlékeztetni magadra,
Hiába nem bírok belelátni a múltadba.
Elhinném amiket mondasz,
Úgy érzem elhatalmasodik rajtam az amnézia.
Nem is bírom felfogni,
Miért nem tudok melletted maradni.
Valami rémlik mégis,
Szerettelek valamikor,nem mertem bevallani.
Játszadoztál velem,kihasználtál,
De,hogy szerettél-e engem,köddé váltál.
Mennék tovább,de mindig megállítasz,
Tátogva valamit mondasz.
Lényegtelen az egész,
Időpocsékolás és hülyeség.
Ellöklek magam mellől,
Menekülök a múlt elől.
Nem kellesz már többé,
Nem kell több szívtörés.
Ha maradnék az egész csak szenvedés,
Nincsen benne észvesztő szenvedély.
Lehet,hogy neked így jó,
Nekem már ebből elég volt!
Átszakítom a köztünk lévő falakat,
Elfuthatok előled,többé már az emléked nem zaklathat.
Magammal viszem amit tanultam,
Új szerelmet keresek,magamat megvalósítva.

Üvegfalak
 
Látlak téged a falakon át,
Nem törhetem át mert,átok szállt rám.
Minden erőmmel azok leszek,
Hogy akit szeretek megmentem.
Szükségem van rád,
Szinte a levegővétel már fáj.
Az üvegfalak elválasztanak tőled,
Nem tudom,hogy mi lesz a jövőben.
Itt fogok ülni melletted?
S nézni foglak,hogy szenvedsz?
Felállnék,de mindig elesem,
A csatákat állandóan elveszítem.
Vérzek már,tele vagyok sebekkel,
Az idő majd begyógyítja ezeket.
Megfogadtam,hogy tovább harcolok,
Nem adom fel,még akkor se ha belehalok.
Szívem minden vágyával,
A kis világom minden álmával.
Feléd fogok rohanni és áttöröm a gátat,
Összefognak majd törni az üvegfalak.
Szilánkként esnek majd le a földre,
Hiszem,hogy egyszer majd megmentelek.
Beleremeg majd a testem,
De,ott leszel mellettem.
Csillogó szemekkel nézek rád,
Tudni fogom:mindig is rám vártál.