"Itt vagyok,létezem és lélegzem,remélem egy nap elmúllik a félelmem."

Végtelen folyosó

A végzet teljesen elzár,
Ismeretlen számomra az a világ.
A sötétség magába ránt,
Túl sok volt ez nekem és mindenem fáj.
Bábuként rángatnak,
De rám sose hallgatnak.
Hiába mondanám el,
Ha nem hallod,miket árulok el.
Ha kitárom a lelkem,
Jön valaki,hogy beszennyezze.
De nem törhetnek meg,
Itt állok,a földhöz ragadtam,menekülnöm kell.
Rám zúdítják a hideget és a meleget,
Szenvedek tőle,hidd el sose élveztem.
Hirtelen elkap a vakító fény,
Mondd hova menekülhetnék?
Végtelen folyosó az életem,
Nem találom a kiutat és a szerelmet.
Lehet,hogy őrültnek hisznek,
Nem vagyok az,inkább megvagyok ijedve.
Sokan vissza éltek már a bizalmammal,
Tönkre tettek,akikben vakon megbíztam.
Félek,remegek,kínos,de nem éri meg,
Tönkre teszem magam ezzel.
A láncok egyre jobban húznak lefelé,
Miért nem lehet az a boldogság az enyém?
A végzet elzár,a könny megmar,
A végén semmi sem marad.
Azt hittem,hogy összeszedtem magam,
Közben visszahúz a félelem és bánat.
Nem merek kockáztatni,pedig kéne,
Bárcsak valaki látná,hogy igenis élek!
Itt vagyok,létezem és lélegzem,
Remélem egy nap elmúlik a félelmem.

A földön

A földön fekszem és nézem a plafont,
Érzem az arcomon a sorstól kapott pofont.
Már nem vérzek,nincsenek sebeim,
Csak a lelkemben vannak a hegei.
Bármikor felszakadhat,kifolyhat a vérem,
Nem,nem ezt érdemlem.
Felülnék,de visszahúz az erő,
Más szemében talán nem ez a nyerő.
Kicsinek tűnök ebben a nagy világban,
Védtelennek és gyengének érzem magam.
Mégis mi rosszat tettem?
Vagy mi az amivel nem cselekedtem?
A magány csontja rezeg bennem,
Ha ragaszkodnék hozzá elengedem.
Napról napra egyre jobban szúr,
Nem értem miért okoz csalódást ez az út.
Talán máshova kéne mennem,
A múltat elkéne engednem.
Mert aki eddig bántott,sose ismert engem,
Sose ölelt át úgy és sose szeretett.
Talán ettől félek,hogy túl szép lesz,
Talán ez lesz a végzetem.
Mondjam halkan vagy kiabáljam el?
Vagy bújjak el,vagy repüljek?
Legszívesebben szállnék a boldogságtól,
Megszabadulnék a bennem lévő átoktól.
Mert a szeretetet hordozom magamban,
Mégis reménykedem titokban.
Hogy egy nap felállok a földről,
Újból kezdenék mindent előröl.
Egy esélyt adna a sors,élnék vele,
Ígérem soha többé nem veszítem el!
Elegem van ebből a burokból,
Kiakarok törni a nyomorból!
Ami összehúzza a szívem,
Bezárja a lelkemet.
Kikészíti a testemet,
Besötétíti a fejemet.
Ennek vége kell,hogy legyen,
Mert a végén belehalok ebbe.

 Jégtörő

Kint valahol a sötét mélyben,
Ott lapul a szívem összetépve.
Mint egy papírt úgy hajítottál el,
Kegyetlenül,szívtelenül szabadítottál meg.
A bennem lévő ősi ösztön,
Keres téged,hogy megjelöljön.
A fejedre kéne írni,hogy te vagy a bűnös,
Soha többé nem kapsz az erőmből.
Lehet,hogy jó móka volt az egész,
Mára már meghalt a remény.
Amikor felcsillan a csillag az égen,
Azt kívánom bárcsak a szívem tűzben égne!
Szenvedélytől és szeretettől megszédülve,
Az ölelésektől megrészegülve.
Hogy ne,a sminkem,
Hanem a rúzs a számon kenődjön el.
De,hiszem,hogy valamikor visszatérhet még,
Visszatér még amit megérdemlek rég.
Futnék az álmaim elől,
Nem teszem,mert eljön a vég és megöl.
Megtennék mindent,áttörném a jeget,
Ha választ adsz,megteszem.
Utat mutat a belső hangom,
Felráz a felcsendülő kedvenc dalom.
Múljon el minden átok,
Jöjjön el a szédítő mámor.
Kitörök,ha kell,
Kérlek higgy még bennem!
Így is kegyetlen velem a sors,
Hogy állandóan szenvedéseket okoz.
Arra vágyom,hogy a jövő boldogságot hozzon,
Bárcsak egyre kevesebb lenne a gondom.
Bár ne,lennék ennyire zavarodott,
Bár megtalálnám a legjobb módot.
Jöjjön értem a jégtörő,
Törje le rólam ami szét őröl.
Kiakarok szabadulni a jégbörtönből,
Elég már az örök télből!