"Jégmadár kérlek ments meg,nem tudom mit kezdjek az életemmel."

Jégmadár
 
Hallod-e a tenger hangját,
Látod-e a légballon útját?
Susog a szél,háborog a tenger,
A ruhám felkapja,elkell mennem.
Olyan nehéz itt hagyni ezt a látványt,
Néha olyan mintha álmodnám.
Szét árad bennem a nyugodtság,
Megtanultam melletted mi a biztonság.
Nézz rám,fogd meg a kezem,
Kérlek mondd már el:mit érzel.
Jégmadár kérlek ments meg,
Nem tudom mit kezdjek az életemmel.
Bánt,hogy eltévedtem,
Alig találom meg a helyem.
Jégmadár ugye hallasz engem?
Ugye szebb jövőm lesz?
Mikor jössz hozzám,mikor vigasztalsz meg?
Várok rád itt a parton,ahol hív a szeretet.
Felnézek és az eső elkezd esni,
Nem tudok hova menekülni.
Így elázom és élvezem a pillanatot,
Váltsd valóra amiket akarok.
Jégmadár,te vagy a jel,
Aki eljön majd hozzám és megment.
Leülök a földre és összehúzom a lábaimat,
S a sós víz nyaldossa.
A napom majd lassan eljön,
Kíváncsi vagyok ki lesz a megmentőm.
Úgy fáj a magány,
Egyetlen társam a jégmadár.

 Ellenségem
 
Te tudod megmenteni az életemet,
Fájó szívem a legnagyobb ellenségem.
Elárasztotta a sötétség,
S a végtelen reménytelenség.
Az álmaim valahol a földön hevernek,
Megtépázva és összetörve.
Próbáltam összerakni őket,
Sajnos valahogy nem jött össze.
Amikor magamba néztem,
Nem találtam semmi jót benne.
Pókhálókat és fájó sebeket,
Befejezett és régmúlt emlékeket.
Amikor volt fényesség és minden,
Azok voltak a gyönyörű percek.
Itt vagyok a földön fényképeken heverve,
Nem vigasztal már engem semmi sem.
A plafont bámulom,a tévét hallgatom,
Zenét akarok,de meghalt a mikrofon.
Mi az ami inspirál,mi az ami nem,
Úgy érzem teljesen elvesztem.
Mennék bátran ha hívna valaki,
Úgy látszik jobb lenne mindezt elfeledni.
A múltat lezárhatnám,kezdhetnék újat,
Bárcsak a fájdalom elmúlna!
Mindennap imádkozom,hogy jobb legyen,
Hogy ne legyek a magam ellensége!