"Szükségem van egy palettára,hogy kifessem a világot és az álmokat."

 Nem lehetek...

Miért nem lehetek az életed része?
Mivel ártottam én neked?
Mondtam-e valaha olyat?
Ami miatt meggondoltad magad?
Nézz rám és mondd meg őszintén,
Hova húz az az érzés?
Bántottalak?Összetörtem a szíved?
Vagy a múltban voltak nézeteltérések?
Sose fogok rájönni,ha nem árulod el,
Ez nagyon rosszul esik nekem.
Ha vágysz rám,miért nem lépsz?
Amikor megérintelek,miért félsz?
Elbizonytalanít a jövőkép,
Kérlek bátran lépj felém!
Nem fogok ellenkezni,
Nem fogok feleselni.
Csak mondd már,mert megőrjít a tudat,
Hogy mindig mással vagy.
Rombold le a köztünk levő falakat,
Szótagolhatod a szavakat.
Megfogom érteni,hiszen érted vagyok!
Akár száz évet is várhatok!
Addig vívjuk a köztünk lévő háborút,
Ki tudja,hogy hova jutunk.
A sötétség növekedni fog majd,
Egyszer majd eltűnik a Nap.
Szükségem van egy palettára,
Hogy kifessem a világot és az álmokat.
Szebbé tehetnénk,ha nem húzzuk egymást,
S talán a lelkünk is békére talál.

Hagyj már el!
 
Talán most látom át,
Hogy mi is valóban az igazság.
Látom a szemeidben,abban gyönyörködöm,
Miért kellett velem így ökörködnöd?
Miért játszod meg magad,hogy szeretsz?
Ennyi erővel inkább hagyj el.
Ha rád néztem furcsát láttam,
Állandóan beszélni akartam.
S sajnos mindig megakadt a szavam,
Vagy elterelted a gondolataimat.
A látványodtól nem találtam a megfelelő mondatot,
Össze keveredtek a gondolatok.
Elegem van,hogy mindig játékként kezelsz!
Nem bírom már veled!
Nem is tudom,hogy mi tartott vissza,
Hogy ne szóljam el magam.
Végül is kiböktem:vége van mindennek,
Nem érdekel a bocsánat kérésed!
Szedelőzködj,takarodj innen,
Bárcsak előbb tudtam volna mindent.
Amikor melletted voltam még nem is sejtettem,
Hogy mekkora egy álszent ember van velem.
S a kezem után nyúltál,megcsókoltad,
Majd szépen visszahelyezted az asztalra.
Ha tudtam volna,hogy milyen vagy,
Azonnal elhagytalak volna!
Nem láthattam előre a jövőt,
Elég volt ebből,köszönöm!