"Szétrobban a szívem,dübörög a vérem,izzik a tűzvész a lelkemben."

 Tűzvész

Kéklőn csillogó egek,
Fényesen ragyogó égitestek.
Sötétkékbe burkolt fák és levelek,
Hívnak téged a messzeségbe.
Követed az álmaidat,
Beteljesíted a jóslatodat.
Azt kívánom,hogy lassan ölj meg,
Édes keserves csókjaiddal ébressz fel.
Testem már egyre forróbb az érintésedtől,
Túl sokat kaptam már a keserű mézből.
Édesítsd meg az éjszakát,
Nektárként folyik szét a testemen át.
Követelem,hogy még többet adj magadból,
Nem szabad ezt elszalasztanod!
Gyere közelebb érints már meg!
Azt akarom,hogy tűzvész legyen az erdőben!
Lángoljon a szerelmünktől a világ,
Hiszen két ember egymásra talál.
Hirtelen elém állsz,
Oly erős a csábítás.
Magadhoz húzlak teljes erővel,
Ajkaink összeérnek.
Szétrobban a szívem,dübörög a vérem,
Izzik a tűzvész a lelkemben.
Lángokba borul a kis világom,
Amibe beengedtelek most.
Csillogó szemekkel nézek rád,
Teljesen kiéheztem már.
Hogyan tudtam élni nélküled?
Mikor lehetek úgy igazán veled?

Meddig várjak?

Először is hagyj kérjek bocsánatot,
Ahogyan veled bántam most.
Nézz már rám,mi történt?
Ez csak egyszerű kis veszekedés.
Azt gondoltam,majd jobb lesz,
Ha tovább állok és elmegyek.
Mindig fogod a kezem,
Bízonygatod:jaj de úgy szeretsz!
Miért nem szólsz hozzám?
Miért nem nézel rám?
Meddig álljak,meddig kínzol már?
Miért késel a válasz adással,miért vársz?
Mikor ölelsz át,
Mikor jössz úgy oda hozzám?
Mikor mondod:megoldjuk szívem?
Hiába várok már,totál reménytelen.
Húzol jobbra balra,
Én meg követlek mint egy marha.
Nézek rád,hogy na mi lesz már?
Követelem tőled:bökd ki mi az igazság?
Meddig van időnk?
Hogy ne legyen késő?
Meddig vár a vágy?
Ami oly régóta fűt már!
Tudom,hogy majd megfogod a kezem,
S egy nap majd vallomással tartozol nekem!