"Az igazság még mindig fájdítja a lelkemet,de valami megnyugtat:eljön az ideje."

 Évekig várt románc

Ha az út előttem fényessé válna,
Nem ismerné a szívem mi az a bánat.
Ha a bátorság és az erő lenne velem,
Nem ismerném a határokat,élnék a lehetőséggel.
Az igazság még mindig fájdítja a lelkemet,
De valami megnyugtat:eljön az ideje.
Nem törnék rád egyből,mert elszaladnál,
Lassan,de biztosan nem sajnálnám.
Ki tudja,egyáltalán akarsz-e valamit,
Adj cserébe magadból:bármit!
Az örökké nem lehet álom többé,
Egyszer szerte foszlik,elnyomja a mélység.
A kezed nem védhet meg mindig,
Egyedül akarok a sötétséggel megküzdeni.
Eddig is bírtam,továbbra is fogom,
Nem kell állandóan bizonygatnom.
Hidd el,te vagy az életem része,
Bízz bennem egy kicsit,fogd fel végre!
Nélküled nem élhetek,
Ennyit csak kérhetek!
Érints meg mégegyszer,
Újra meg újra:átkell élnem!
Megértettem amit mondtál,
Hiszen a kapcsolatunkból kiszálltál.
Egy álom tört össze,
Darabokba esett a földre.
A szívem darabjai megvágták a kezemet,
Amikor felszedegettem.
Zokogva rogytam össze,
Mégis ott álltál mögöttem...

 Megsebzett madár
 
Ha az égre nézel,
Kékséges mélységgel végzel.
Ha a Napba is nézel,
Elvész a világod,ne tedd kérlek.
Tudom többször bántottak már téged,
A testeden keresztül átérzem.
Amikor hozzád érek,
Átjön felém a fájdalmad,elhiszek mindent.
Elég ha csak rám nézel,
Kiolvasok mindent a tekintetedből.
Hidd el,nincs mitől félned,
Tudok már mindent a történetedből.
A múltad nem túl szép mégis izgalmas,
A lelkiismereted mégis oly tiszta.
Nem tettél semmi olyat,
Hiszen rád kenték volna.
Megsebzett madárként szálltál le hozzám,
Elveszett bizalommal a karjaidba zártál.
Megsajnáltalak,hiszen figyelmeztettelek,
Ne,menj túl közel ahhoz ami nagyon megéget!
De,tanultál belőle,
Soha többé nem követed el mégegyszer!
Aztán magad elé állítasz,
S olyan dolgot mondasz.
Hogy a világon nincs más nő rajtam kívűl,
Azt bizonygatod:a kapcsolatunk mégis kihűlt.
A szívembe mintha kést szúrtak volna,
Mintha valaki fojtogatná a nyakamat.
A levegő egyre jobban fogyott,
Az a férfi akit szerettem:fájdalmat okozott.
Könnyek között ütöttem rá a mellkasára,
Ott hagytam egyből,magamba vésett csalódásommal.
Most én lettem a megsebzett madár,
Vár rám a sivár és a végtelen szabadság.
A szárnyaimat kitárom,
Hagyom,hogy elemésszen a bánatom.....

Angyali látomás
 
A hajnal betör az életembe,
Véget vet a sötétségnek.
A kardjával hasítja szét,
Beengedi a fényt.
Sose gondoltam volna,hogy ilyen nehéz,
A magány tönkre tett engem,nézd.
Hogy születik újjá a lelkem,
Hogy gyógyul be a sebem.
Milyen gyorsan tér vissza az életem,
A boldogsággal kiszínezem amit érzek.
Azt akarom látni,amit szeretnék,
Hiszem: él még a remény!
Angyali látomás vezetett el ide,
Az égiek küldték a lelkemre.
Hogy itt a vége,túléltem a nehezét,
Az egész világ az enyém!
A szellő simogatja a karomat,
S ledőlök a földre,semmi sem teheti tönkre a napomat.
Távolinak tűnnek a régi gondok,
Mintha száz éve lett volna-gondolom.
A megkönnyebbülés járja át a testem,
Az öröm könnyek mégis kiszöknek.
Édes istenem,köszönöm neked,
Most már kezdem értékelni az egészet.
Erőssé tettél,nem ölt meg a magány,
Hiszen nem lépett az életembe az a társ.
Megtaláltam önmagam,
Végre tudom,hol az utam.
Egy évet várnék még rá,
Akkor jönne a legnagyobb boldogság.
De,ezt nem tudja senki,
Nem fogja megtudni csak egy valaki.