"Ki vagyok én,hogy birtokold a szívem?Ki vagyok én,hogy mindent elhitetsz velem?"

 Mozaik darabkák
 
Csak egy része vagyok az életednek,
Csak egy darabja a szívednek.
Egy mozaik darabka,
Ami szét van szórva a világban.
Csak megkell találnunk,
Míg egymás elé nem sodor az utunk.
Azok a repedések amiket bennem látsz,
Valaki más törte össze,azok a mozaik darabkák.
Elfújta őket a szél,a tengert is megjárták,
A hiányát sokan fájlalták.
Elveszettnek tűntem,nélküle nem léteztem,
Mindig is tudtam:hozzám kerülnek.
Olyan mint számomra a levegő,
Egy felejthetetlen szereplő.
Dédelgettem egy álmot,
Amit egyszer a sors valóra váltott.
Lógattam a lábam a mennyországból,
Egyszer csak felnéztem a pokolból.
Elégették már a lelkem,
De te eljöttél értem.
Elhoztad a szívemhez a hiányzó részeket,
Azt suttogtad a fülembe:én vagyok a végzeted!

 Keret

Írásra késztetem magam,
Üres gondolatok,sokat mondó szavak.
Az idő elsuhan,a történetemnek vége,
A nap lenyugszik,ennyi volt tényleg.
Már megint mit csináltam?
Miért nem tettem meg,amit akartam?
24 óra kevés hozzá,
Nekem több idő kell,számít ám!
Míg össze szedem magamban a dolgokat,
Addigra már a csillagok felragyognak.
Csak ülök az ablak előtt,
Tengetem a napjaimat,mit kezdjek előről.
Bárcsak valaki megfogná a kezem,
Végre megmentene.
Felrántana a földről,
Megszakítaná azt ami a mélybe döngöl.
Érezném a nap melegét,
Érezném a hű szerelmét.
Karjaiba nyugodnék,
A múltat elfeledvén.
Nem fér már bele a keretbe a magány,
Ezért eldobom magamtól,akármennyire is fáj.
A börtönt felégetem magam mögött,
Hiába,a lelkem túl sokáig könyörgött.
Végül jött Ő,s megmentett engem,
Így lett teljes a történetem.
Éreztem a bőre melegét,
Fűtötte a testem minden részét.
Hiszen a magánytól átfagytam az örök télben,
A mai naptól hiszem:Ő a végzet!

Kik vagyunk?

Ki vagy te,hogy érzek irántad?
Ki vagy te,hogy a szívemmel játszhass?
Ki vagy te,hogy miattad kattog a fejem?
Miért van az,hogy miattad állandóan elesek?
Félénk vagyok segítséget kérni,
Okom van rá félni.
Többször átvertek már engem,
Hazudtak már nekem sok mindent.
Ki vagy te,hogy megbabonáztál?
Ki vagy te,hogy így megfutamodtál?
Miért adtad fel a harcod?
Vajon ez az igazi arcod?
Felbukkansz és játszol egyet?
Aztán úgy gondolod el van ez felejtve?
Ki vagyok én,hogy birtokold a szívem?
Ki vagyok én,hogy mindent elhitetsz velem?
Ki vagyok én,hogy pattogjak neked?
Ki vagyok én,hogy fényt adjak a sötétségben?
Számtalanszor eljátszottad már ezt,
Nem fáradtál már bele?
Mert én igen,
S elegem lett...
Az igaz szerelmet keresem,nem a kalandort,
Inkább hagyj ott,ha ennyire nem akarod.
Hogy jutottunk el idáig?
Hogy mindig kell a másik?
Hol egyszer én akarlak,hol egyszer te engem,
Elkerüljük egymást a legrosszabb helyeken.
Amikor ott lenne az idő!
Amikor minden összejön!
Erre elsétálunk egymás mellett,
Felkacagva,megjátszva mégis szenvedve.