"Hittek abban,hogy sikerülni fog,hiszen ők is elbuktak a sikerhez vezető úton."

Fényév távolság

Naplókba írva,naptárakba feljegyezve,
Nézem a múltat könnyezve.
A lelkem megremeg e szép emléket látván,
Előttem van:a szívem ki tárta a látványt.
A lelkem legmélyebb zugába elrejtve,
Előszedtem,amit már eltemettem.
Néha,fájdalommal jár,
Ha sétálok az élet útján.
Fényév távolság,a múltra fátylat ránt,
Mégis elém jön,amikor nem számítok rá.
Miért gondoltam éppen rá?
Vajon mi vár még reám?
Fényév távolság,a mély depresszió magába húz,
A jövő fényességet ígér,de vissza hív a múlt.
A függönyt elhúzom előtte,
Ott hagyom,hogy a szívem még őrizze.
Visszatérek a valóságba,
Barátok,hol vagytok,amikor űz a bánat?
Egy-kettőre mindig számíthatok,
Ha nincs más,hiszen ilyenek a barátok.
Néha belebotlottam a hazugságokba,
Elrántottak és kinevették az álmaimat.
Mivé lettetek?
Hova tűntetek?
Eltűnt a sok jó barát,
Néha elönt ez a vágy.
Tudom:fájdalommal jár,
A szívemnek szólok:állj!
Ilyenkor megáll a képsor,
Becsukom a szívet tépő naplót.
A tűzbe vetem,végeztem már,
Érzem ennél jobb vár rám!
A lángok elnyelik a fájdalmat amit érzek,
Ilyenkor könnyebben fellélegzek.

 Ha látod...

Ha látod a félelmet a szemeimben,
Kérlek csókolj meg és öleld át a testemet.
Védj meg a gonosztól,
Védj meg a rosszakaróimtól.
Hallod?A dob ritmusára dobog a szívem,
Valahol a távolból érzem a ritmus érzéket.
Egyre jobban szorítasz magadhoz,
Mert egyszer a bánat már eltaszított.
Szükségem van rád,hiszen felpezsdíted az életemet,
Szükségem van rád:te tartod kordában a lélegzetemet.
Te vagy a fény,te adod a reményt,
Nem adlak el senkiért!
Ha mégis kételkednél bennem,
Kimutatom mennyire szeretlek.
Régóta hallottam felőled,
Miattad kapok napról napra erőre.
A földről felmászok az égig emelem a kezem,
S te elkapod,testőrként véded a testemet.
Őre vagyok a csendben érints meg,
Lángja vagyok a jövőnknek érts már meg!
Ne,aggódj mert megoldunk mindent,
Ha látod a félelmet a szemeimben.

Főnix

Ha bennem gyönyörködsz,nevetve,
Ez hiba volt a részedről:ne feledd el.
Ha mosolyogva nézel rám,
Minket mindig megtalál a szomorúság.
Az,hogy nem lehetünk együtt,
Egyenlő a fájdalommal,amit érzünk.
Remény veszett pillantások,
Biztató álmodozások.
Titkon remélő vágyálmok,
Forró tűzben égő tiltott sóhajok.
Beszélni akartam,amikor épp elfoglaltak,
Távolból néztelek,a szavakat magamba fojtva.
Próbáltam elmagyarázni,nem volt nyelvhez kötve,
Nem találtam rá a megfelelő szavakat,érzelmeket.
Így a pokoltűzében porrá égtem,
Főnix madárként újjá születtem.
Rájöttem,nem kínzom magam miattad,
Ha nem találom a megfelelő szavakat.
Te sem éltél a lehetőséggel,
Gyáva voltál és szerencsétlen.
Nem akartál igazán,pedig megtehetted volna,
A félelmeidet legyőzve:lett volna holnap.
Mától már nem foglak követni,
Elég volt ennyit szenvedni.
Nem akarom,hogy a lelkem egy része,
Feleslegesen kötődjön a szívedhez.
Nem akarom tudni,mit érzel vagy mit nem,
Volt idő amikor megtehetted.
De,nem tetted,
Inkább elrontottad az egészet.
A kezem kicsúszik a tiédből,
Kezdhetem az életemet előröl.
Új álmokat szövögetek,
Új terveket tervezek.
S egyszer majd más karjaiban pihenek,
Boldogan s szerelmesen.

Szállj

Egy boldog arc néz vissza rám,
A fényesség vissza vár.
Egy reménysugár hívogat már,
Ez a lehetőség most rám talált.
Szerelem?Minek az?
Amikor a zene megment,s nem tudom mi a bánat.
Érzem,hogy élek,igazán érzek!
Szállok a boldogságtól,nincs mitől félnem!
Az út amit megtaláltam,megjárom majd,
Elindulok,vár a boldogság kapuja.
A határán vagyok,a küszöbön ülök,
S látom:másoknál már működött.
Hittek abban,hogy sikerülni fog,
Hiszen ők is elbuktak a sikerhez vezető úton.
Erősek voltak,nem adták fel,
Ha gyengék voltak,felkúsztak a felszínre.
A fény,mindig átáradt az erdő sűrűjén,
Sétálva láttam:nemsokára itt a vég.
Vége lesz a sötétségnek,
Hajnalodik,eljön a jövő reménysége.
Vidámságtól derűs arcok néznek vissza rám,
Érzem:a rózsaszín világ vár!
Pillangók között,az örök tavaszban,
A tó mellett egy mennyországban.
Ott fogom érezni magam hamarosan,
Segítségül még hívom az angyalokat.
Dalolva rohanok a kapu felé,
Bennem él a nagy remény!
Zuhanok majd az égből,
Megszabadulok az örök félelemtől.
Úgy esek majd le a földre,
Hogy senki sem törhet majd meg!