"Tovább mászol a hegy csúcsát elérve,boldogságot és szerelmet remélve."

A rácson túl

Zaklatott vagy,össze vissza futkározol,
Hangokat hallasz,követ az árnyékod.
Néha megállsz,leülsz a földre,
Egy idő után a dolgok megismétlődnek.
Be voltál zárva egy magánzárkába,
Két évre magányosan.
A falak amik körül vettek,
Szétrombolták az ellenségek.
Mindig ketté szakadtál,
Menekütél,hogy mentsd az irhád.
Elbújtál egy biztonságos helyre,
Ahol nem támadtak meg téged.
A rácson túl is van élet,
Hogy ott maradj:valami mindig erre késztet.
Hiába hallgatsz a belső hangokra,
A menekülési útvonalat rég feladtad.
A rácson túl,a sötéten kívűl,
A baj és az öröm egy helyre össze gyűl.
Mennél,de valaki rálép a sarkadra,
Felmásznál egyre magasabbra.
A mély ismét visszahúz,
De elrántod a ruhádat,valaki mindig legurul.
Tovább mászol a hegy csúcsát elérve,
Boldogságot és szerelmet remélve.
Ketté töröd a ketrec lakatát,
Úgy érzed a lelked otthonra talált.
Most itt maradsz,legyőzve mindent,
S várj,míg megtalál valaki téged.

 Nem látok a fejedbe

A bosszú édes,
Keserű a véred.
Nem látok a fejedbe,
Nem tudom mi a fene van veled.
Kezdj már valamit,
A csend megőrjít.
Mondj már egy jó szót,
Bármit csak halljam a hangod.
Ott ülök melletted,
Szorongatva a kezedet.
Lecsurog a vérem a vállamról,
Nem látni semmit a lábamtól.
Kezdek megőrülni a látomásoktól,
Legalább megszabadulok a rémálmoktól.
Árnyakkal hálva,
Gonosz szavakkal bántva.
Érzem,hogy nem vagyunk egymáshoz valóak,
Ebből az egészből a tanulságot levontam.
Küzdöttünk egymásért,mindig rossz időben,
Amikor megszerettelek,elfordultál tőlem.
Így inkább tovább megyek,
Élem a kis életemet nélküled.
Legszívesebben meglöknélek,
Hogy térj már észhez!
De,tudod mit,szenvedj tovább,
A magányod majd tönkre vág.
Hogy miért nem szereztél meg engem?
Miért nem szeretlek téged?
Hidd el,még mindig szeretlek,
De nem kell ez nekem.
Álmaim törött szilánkjain táncolok,
Nem hiszem,hogy lesz még több ilyen alkalom.

Bezárva

Az évnek lassan vége,
Nincs semmi mit elértem.
Kerestem a szerelmet,
Nem viszonyozták amit érzek.
Bármit is kaptam volna,
Elvesztettem egyik napról a másikra.
Volt olyan pillanat,
Amikor megbolondultak a démonjaim.
A lelkem egy része sötété vált,
S ez nagyon,de nagyon fájt.
Tönkre tettem magam,
Meglett az ára...
Amikor beleszerettem valakibe,
Játszott az érzéseimmel.
Vagy nem tudott lépni,nem látott engem,
Nem értem már ezt az egészet.
Ezért tovább léptem,
Minek szenvedjek mégegyszer?
Így lezártam magamban a történetet,
Bármikor visszatérhet.
Nem engedem fel a szívem közelébe,
Nem akarom,hogy ismét átéljem.
Inkább leszek józan mint zavarodott,
Ezt a kábulást már nem akarom.
Nem illik hozzám ez az egész,
A bánat is megjelent ami elemészt.
Komoly pasira vágyom,
Olyan aki rám állandóan nyitott.
Nem zárja el magát tőlem,
Nem fut el,ha valamire megkérem.
A gyávákból már elegem van,
Ha nem talál igaz szavakat.
Az ajtó nyitva van,
Kisétálok onnan.
A bizonytalanság otthonából,
Nem fogok szenvedni a hiányától.