"Táncra perdülünk majd forgunk körbe-körbe,kérlek az utolsó boldogságot add meg nekem."

Csodaország

Csodaországba tévedtem,
Ilyen boldogságot sose éreztem.
Ihletet ad a fény és a remény,
Többet ad,mint képzelném.
Szállok a lehetőséggel,
Végre megfogja valaki a kezem.
Az éjszaka kergettem egy vágyálmot,
Azt hiszem most rögtön valóra is váltom.
Ne,keress még nem ismersz,
De tudom,hogy egyszer velem leszel.
Zöldellő mezőkön fehér virágokban feküdve,
Ott fogok dalolni csak neked!
A pillangók és a madarak majd,
Elvezetnek hozzám,amikor eljön a pillanat.
Csodaországban örök tavasz van,
Az egész környék virágba van borulva.
Kergetem az álmaimat,te pedig engem,
Még nem állok készen,hogy a karjaidban pihenjek.
Hogy az őrjítő csókjaiddal vigasztalhass,
Inkább szállok tovább a szabadsággal.
Időm annyi van,hogy élni akarok,
Ha velem akarsz tartani,fel nem adhatod.
Küzdj meg értem,ha komolyan gondolod,
Nem kell velem játszadoznod.
Kíváncsi vagyok,mennyire bírod,
Hogy Te vagy-e az akire gondolok?
Egy igazi férfi legyen akaratos,
Szerezzen meg,ha totál magányos.
Majd én enyhítem a lelke fájdalmát,
S valóra váltom legmerészebb álmát.

Add meg nekem

A képzeletem játszik velem,
Hogy itt fekszel mellettem?
Az arcomat simogatod,
A testemet öleled és ringatod.
Táncra perdülünk majd forgunk körbe-körbe,
Kérlek az utolsó boldogságot add meg nekem.
Távolinak és messzinek tűnik a szerelem,
Vajon ki lesz az aki meg adja nekem?
A szeretetet a biztonságot és a békét?
Kivel fogom átélni azt a ritka élményt?
Kinek mondhatom el szívem vágyát?
Ki fog támogatni ha megtört engem a világ?
Ki fog ernyőt tartani felém?
Ha jön egy vihar és elúszik minden lehetőség?
Ki mellett leszek erősebb,mint valaha?
Ki fogja mondani nekem:mellettem vidám maradsz?
Hogy számíthatok rá,s nem csap be,
Harcol értem,ha igazán szeret.
Add meg nekem azt,
Amiről mindenki beszél a világban.
Bár összefoglalom ezeket egy imába,
Mégis lassan jön az amire oly rég vártam.
A türelmem elszállt más felé nézek,
Hiába repülnek el hónapok és évek.
Úgy gondoltam egyedül félek,
Kell,hogy valaki megvédjen.
Fogtam magam és páncélt húztam a szívem köré,
Félek,hogy úgy marad örökké.
Nehezen engedek be valakit,aki megérdemelné,
Az összetörhetetlen és mindent megélt szívem melegét.
Úgyhogy kérlek,ha belépsz az életembe,
Add meg nekem amire vágyom,s hogy szeresselek.

Elveszett generáció

Eshet az eső süthet a Nap,
A magány egyre jobban mar.
Társaságra vágyom,nem kaphatom meg,
Senki se ér rá,hogy velem beszéljen.
A lelki támasz csak egyetlen barát,
Akinek elmondom szívem csínját-baját.
Milyen lesz a világ?
Ha az emberi lét ilyen sivár?
A gépek elnyelték az érzésüket,
Megszüntették a létezésüket.
Hülyére veszik a barátaikat,
Nem hallgatják meg a tanácsaikat.
Mennek a fejük után és tovább gépeznek,
A virtuális világba menekülve.
Próbáltam már elmarni egy kockát a gép mellől,
De neki fontosabb volt,hogy ő a legmenőbb.
Lájkokba mérve,beképzelve,
Hencegett,hogy ő milyen helyes...
Aztán jöttek az okostojás kategóriák,
Egyre többek már a hibák.
Azt se tudom,hogy ki a megfelelő férfi,
Aki elfelejtett létezni.
A torkom összeszorul,hiába írtam rá,
Elmaradt tőle minden más.
Nem várok már rá,ő más világ,
Én pedig tovább állok,mielőtt a fájdalom lecsapna rám.
Elveszett generáció akik nem találják a helyüket,
A virtuális világ miatt veszítik el a fejüket.
Nem hat már rájuk a tiltó szó sem,
Lenéznek és tovább gépeznek.
Szerelemre vágynak,de nem emelik fel a seggüket,
Így marad a magányossága és az egyedülléte.
Aztán csodálkozhatnak,hogy nem értek el semmit,
Ott voltak a lehetőségek,mégse vettek el semmit...