"Nem adhatom fel egy könnyen,nem pazarolhatom el a könnyeimet."

 Megjegyeztem
 
Amikor segítséget kérek,
Semmit se remélhetek.
Nem jön az óvó és a támasztó kéz,
Nem jön el az egyetlen esély.
Hiányzik a szeretet,amit keresek,
Hiányzik egy ölelés,amiben meglehetek.
A jövőnk annyira kilátástalan,
Ezért kiáltok fel haragomban.
Ezért üldözlek téged bánatomban,
Ezért sírok fel álmaimban.
Nehéz súly telepedik a lelkemre,
Kell valami ami megszabadít tőle!
Ezért megjegyeztem ki az,
Aki mellém állt a nehéz napokban.
Megjegyeztem a nevét,
Egy igaz barátét.
Aki ott volt,mikor rám tört a sötétség,
Felém tartotta a karját:ő volt a menedék.
Örökké üldözni fogja őt a hálám,
Együtt átéltük,ami fájdalommal járt.
Amikor lent voltam,lekúszott mellém,
Vigasztalt,hogy erős vagyok még.
Nem adhatom fel egy könnyen,
Nem pazarolhatom el a könnyeimet.
Sok-sok év alatt kiismert engem,
Csoda,hogy fogja még a kezem.
Én is mellé álltam,
Amikor rá törtek az árnyak.
Az évek eltaszítottak egymástól,
Mégis az út végén tudtam:vele találkozom.
Egy igaz baráttal,akinek a vállán sírhatok,
Akinek kínomat és örömömet elmondhatom.
Köszönettel tartozom,eme verssel,
Ebből árad a végtelen hálám és a szeretetem!

Valami katasztrófa
 
Őrület,hogy mi zajlik ebben a világban,
Őrület,hogy mi történik a világhálóban.
Felse bírom fogni,hogy egy évszázada,
Még az emberiség kutatta a tudományokat.
Mióta feltalálták a gépezeteket,
Robottá váltunk attól a perctől kezdve.
Hozzánk nőttek a laptopok,
Aztán jöttek a mobilok.
Elvették az időnk nagy részét,
Hozzánk gyógyult a számítógép.
Ez valami katasztrófa,
Hogy mi történik ebben a csoda világban.
Nem találják meg a társukat az emberek,
Magányossá válnak és depresszióba esnek.
Nem találják a saját helyüket,
Az emberek egyre jobban klikkesednek.
Tönkre vágván a kapcsolatokat,
Hazuggá téve a múltukat.
Egy kattintással kitagadják a régi barátokat,
Keresnek egy új talpnyalókat.
Ez valami borzalom,hogy eltévedtünk,
Egy valami bizonytalan:mikor lehetünk újra együtt.
A mai generáció nem értékeli azt,

A múltban kötetet barátságokat.

Szívbillentyűzet

Idegesen dobol a keze a térdén,
Ritmusokat keresvén.
A fején a fejhallgató,
Várja,hogy jöjjön az inspiráció.
Ekkor rá tőr a múzsa,
Aki homlokon csókolja.
A kezébe kapja a papírt és a tollat,
Megszületik az a bizonyos dal.
Nincs szerelme,mégis vannak érzései,
Amiket próbál egy dalban kiönteni.
Szívbillentyűzeten táncol az ujja,
Eljátssza majd újra meg újra.
A hang betölti a teret,
Kiszínezi a szoba falát és az eget.
Más világba zuhan,extázisba esik,
Tudja már,hogy mit keres itt.
Be akarja bizonyítani,hogy különleges a lelke,
Egy darabot mutat meg a szíve.
Egy más világ köszön rá,
Búcsú levelét küldi a magányosság.
Elképzelt szerelmét,magával viszi,
Majd az emberek elhiszik.
Vajon ki az a titokzatos valaki?
Hogy egy dalba belekeveri?
Nevet magán a zenész,
Megkapja mindazt amit elért.
Találgathatnak majd,
Ki volt az a múzsa.