"A hold ragyog,táncolnak az angyalok,melletted mindig boldog vagyok."

 Énekelj

Az éjszaka egyre sötétebb,
Hamarosan a csillagok is leesnek.
S énekelj egy dalt velem,
Énekelj,hogy megmentsen.
Emelj fel egyre magasabbra,
Hagyj járjon át minket a dallam.
Engedd,hogy inspiráljon téged,
A vágy,a szerelem,amit érzel.
Tegyél le s kövess a holdfényben,
Aztán fogd meg a kezem.
Fogd erősebben,soha ne engedj el,
Látod,a csillagok csak is értünk égnek.
A hold ragyog,táncolnak az angyalok,
Melletted mindig boldog vagyok.
Gyere közelebb ölelj át,
Olyan szörnyű volt a távolság.
Ami kettőnk között volt,
Úgy éreztem akkor,majd belehalok.
A múlt próbált megtörni engem,
De ez alatt inkább erősebb lettem.
Érzed,hogy fúj a szél?
Szinte ráz a hideg,gyere állj mellém.
Kövess tovább,
Hiszen folytatódik az éjszakánk.
Nem akarom,hogy ez az egész véget érjen,
Melletted soha nem kell félnem.
Hiszen érzem,hogy szeretsz engem,
Édes drága szerelmem.

Levegő vétel

Hirtelen elveszítettem mindent,
Úgy éreztem,te vagy a mindenem.
Tévedtem,csalódtam,sírtam,
Bár ne lenne az embernek ennyi kínja!
Zihálva nézek rád,
Hagyj békén,tűnj el már!
Mégis leguggolsz elém,
Bocsánatot kérsz.
Hazudtál,becsaptál,megcsaltál,
Van képed ide jönni,hiszen mindent elszúrtál!
Szúr a mellkasom,egyre nehezebb a lélegzésem,
Fáj a seb ami szívemen elterjedt.
A szavaid olyan élesek voltak mint a kés,
Ide jössz,bűnbánó arccal azt mondod:elnézést?
Mit képzelsz magadról ki vagy te?
Egy senkiházi aki kihasznál engem!
Leléptél,nem hívtál fel,elhagytál végleg,
Most pedig vissza akarsz kérni,engem követelve?
Szedd a sátorfádat,menj el máshova,
Nálam ne éjszakázz,elégettem az ágyadat.
A földön fogok aludni,mert kísért a múltad,
Kényelmetlen volt minden,amúgy is meguntam.
Nem számít már,hogy mit érzel,
Teljesen eltűntél az emlékezetemben.
Jó voltál hozzám,mégis átvertél,
Nem tudtam,hogy ezzel mi volt a cél!
S mégegyszer most már nyugodtabban veszem a levegőt,
Soha többé nem fogsz elvenni az erőmből!