"Nem tudom megállítani az időt,de a szemed rajtam időz."

 Szobák

Üres szobák,nyitott ablakok,

Fényes nappalok,sötét viharok.

Ott álltál az ajtóm előtt,

Senki se várt rám azelőtt.

Rád néztem,hozzád akartam érni,

De te eltűntél megint.

Kirohantam az utcára,

Nem voltál már ott.

Látomás vagy,

Vagy a valóság:sose tudhatom.

Csak annyit akartam mondani,

Hogy nem fogsz már elveszíteni.

Mivel nem akartál meghallgatni,

Inkább gyáván elkezdtél menekülni.

Így üresnek érzem magam egyedül,

Senki nincs velem,csak a kín.

Akit szeretünk,nehezen feledünk,

Állítólag a szerelmünk mindent kibír.

Elővettem a telefont és próbáltalak hívni,

Amikor egy haverod beleszólt,nem akartam elhinni.

Azt mesélte,hogy teljesen kikészültél,

A bánatba totál beleszédültél.

Ezért fogtam magam és elmentem otthonról,

Megakartalak menteni,mert az volt a feladatom.

Hozzád rohantam a bár felé,

A szívem egyre jobban dörömbölt a helyén.

Megláttalak téged,üveges tekintettel,

Feléd sétáltam és átöleltelek.

Azt mondtam,hogy bocsáss meg,

Nem akartam ezt tenni veled.

Óvatosan a fejemre tetted a kezed,

Édes simitásoddal bocsátottál meg.

Majd felálltam és megcsókoltalak,

Így rendbe jött minden,szebb lesz a holnap.

Mostantól a szobák nem lesznek üresen,

Hiszen mi ketten kitöltjük,élvezzük az életet.

Tele lesz élettel és vidámsággal a házunk,

Soha semmire nem kell várnunk!

 Hullámhossz

Ez a hullámhossz körülöttünk,

Mondd,ha állandóan megőrjítettünk.

Ha valaha elmennél,engedj el,

Utánad fogok rohanni,hogy ne menj el.

Kikészít minden,ami rossz,

Annyira szörnyű,hogy szinte fáj és túl jó.

Ne,nézz rám és ne keress,

Ne láss sírni,se nevetve.

Még akkor se amikor meghalok,

Túl késő míg neked mindent bevallok.

Nem tudom megállítani az időt,

De a szemed rajtam időz.

Aztán elkapod a tekinteted,

Én pedig tovább rohanok,hogy elérjelek.

Nem vagyok kész arra,hogy tovább lépjek,

Amikor átvernek és hülyének néznek.

A barátaim akiket barátnak hittem,

Kihasználtak és kidobtak engem.

Hiszékeny voltam,túl jó és túl tökéletes,

Hiszen nekem is megvolt a magam hülyesége.

Nem fogadtak el engem,

Nem szerettek úgy ahogy kellett.

Te lennél a támaszom ez alatt az idő alatt,

Te lennél az aki mindig kihúzna a bajból,ha hívlak.

Nem vagyok kész élni olyan világban,

Ahol az álbarátaim elpusztítanak.

Vagy velem lógnak vagy inkább elhagynak,

De ne játsszanak velem,erre nem vagyok alkalmas.

Nehéz ahogy rám nézel,

Mégse mondasz valamit,hogy magadat ments.

Tudom,hogy ennél több is van,

Mert folyton rólam beszélsz a barátaidnak.

Egyedül vagyok,oly régóta,

Senki se beszélt már róla.

De tudod mit inkább elmegyek,

Ha akarsz valamit majd eljössz értem...

A távolság már eltűnni készül,

Hogy együtt leszünk vagy sem,a sors eldönti végül.

 Keresem

A magány úgy belém mart,

Mint a hideg téli alkony.

Nem tudom,hogy ez meddig tart,

Nem tudom merre lehet a boldogságom.

Talán erre,talán arra,

De nem találom a kiutat.

Hosszú az út,messzi a távolság,

Várhat a vég,győzhet a bátorság.

Keresem a szerelmet, a békét és a kegyelmet,

Keresem a társam,a szerelmem és aki az életem része lehetne.

Várom a lehetőséget és a nyereséget,

Hogy kijuthassak a fényre.

Elegem van a sötétségből,

A borzalomból és a kegyetlenségből.

Elegem van,hogy bábuként kezelnek,

Elegem van,hogy az utamról lesepernek.

Erősebbé váltam,szikla nőtt a szívem köré,

Senki se tudja ledönteni,se uralkodni fölé.

Bárhogy is alakul,kitartok amellett is,

Aki várja,hogy visszatérjek,bízzik bennem is.

Keresem a társam,a barátom ki egy életen át elkísér,

Keresem a csodát,ami bearanyozza az életemet és a másik hitét.

Kezet foghat bárki,nekem gratulálhat,

Túl éltem egy harcot,legyőztem a magányomat.

 Soha nem elég
Figyeld a csillagokat az égen,
Nézd ahogyan kiégnek.
Közben fogd meg a kezem,
Míg véget nem érnek.
Valld be végre,hogy kedvelsz,
Mondd el mit érzel.
Megnyitom előtted a szívem,
Ami oly régóta akar téged.
Nem kell megtenni amit nem akarsz,
Hidd el a sorsunk elintézi,ha kell ha nem.
Hiába várod a válaszomat,
Legbelül még mindig félek.
Bizonytalan minden lépés,
Ami nem olyan nagy élmény.
Szólok hozzád,de nem hallasz már,
Amikor megérintelek,érzem a békédet.
Az angyalok lépteit is hallom már,
Velük együtt az ördögök is szállnak rám.
Itt a mi időnk,
Sürget minket mindenféle szörny.
A magány az ami tönkre tenni kész,
De belőled soha nem elég.
Majd egyszer amikor erősebb leszel,
Felém lépsz és minden elmondasz nekem.