"Csak tétlenül állok és várok,körül nézek,végtelen sivatagot látok."

 Egy fény az alagút végén

Itt a világvége,legalábbis úgy érzem,
Jaj nem úgy értem ezt az egészet.
Hanem a lelkemben zajló tények,
Azok tesznek tönkre.
Képtelen voltam elindulni az utamon,
Egyik busz sem jött el a megállóhoz.
Ha jött,nem vett fel,hanem ledobott,
Néha elgondolkoztatott.
Vajon mit rontottam el?
Vajon mit tehettem tönkre?
Bennem van a hiba,vagy a világban?
Hogy törjek fel a válságban?
Mikor jön el az időm,miért tanultam ennyit?
Miért nem mondják:várj még egy picit!
Csak tétlenül állok és várok,
Körül nézek,végtelen sivatagot látok.
Üresség kong a lelkemben,
Magány mar a szívembe.
Sajnos nem tesznek különbséget,
Hogy mi vagy és mi leszel.
Hiába van ötven végzettséged,
Amikor kudarcba fullad a küldetésed.
A terveid akár a lángoló tornyok,
Úgy dőlnek le,úgy változik meg a sorsod.
Mit tegyél,hiszen a pénzen múlik minden,
Még a kukás szakmához sincs végzettséged.
Élj meg abból amid van,
De miből amikor mindent elvesznek és szarokat adnak?
Próbálok kilábalni ebből az egészből,
Elegem van a szenvedésből.
Csak egy kicsit reménykedek még,
Eljön majd az,amire vágyom rég!
Tűz a tűzzel,harc a szívben,
Egyszer legyőzők majd mindent.
Ami ellenem van,
S ami megakar támadni,de nem törheti át a falat.
A végén mindenki jól fog járni,
Mert eljön a fény,megfogják látni.
Felállnak a földről és a fény felé mennek,
Igen,lassan vége lesz a sötétségnek!

Sötét város

A ruhámat este felkapja a szél,
Megyek utánad,követ a szívem még.
Ragyognak a csillagok,várnak a tájak,
Befordulok egy sötét utcába.
Oly' kihalt itt minden,
Senki sincsen.
Csak egy ijedt kismacska,
Aki követ engem nyávogva.
Karjaimba veszem és megkérem,
Vezessen el a sötétségbe.
Megakarom látni az ellenségemet,
Végül kijutok a forgalomba és a terepre.
Látom,hogy az emberek végig mérnek engem,
Kapucni alól figyelgetnek.
Nem félek,mert itt van velem a macska,
Bármikor a szemükbe kaphat.
A hídhoz érek,alattam a Duna vize folyik,
A Hold ragyog,a félelem megszűnik.
Egy alakot látok a part mentén,
Lemegyek oda,megnézem,mit akar.
Amikor leértem rám nézett,oda állt elém,
Azt mondta,övé a kismacska.
Őt keresi már órák óta,
Azt hitte,hogy a Dunába fulladt.
Örömmel adtam át neki a kis állatot,
Aki a karomban ült és nyávogott.
Amikor az idegen férfi hozzám ért,
Tudtam,Ő az aki oly rég keresek én!
Megkértem,hogy vegye le a sapkáját,
Levette majd mosolygott rám.
Zavaromban hebegtem-habogtam,
Azt mondta,ne féljek,bízhatok benne.
Nem tudom miket mondhattam,
De tetszett neki,láttam a szemeiben.
Hajnalodott,megfogta a kezem,
Hazakísért engem.
Úgy érzem valaki megmentett a sötét városból,
Ideje felébredni a rémálmokból!